A vallásosság evolúciós szempontból előnyösebb mint az ateizmus?
A vallásos összetartozással az a gond, hogy bár valóban erősítheti a közösséget, de ugyanakkor be is zárja, más vallásokkal szemben. Azáltal, hogy egy vallás közösséget alkot egyben szükségszerűen más vallások ellen is állást foglal. Mint pár éve amikor Németh Sándor a jógázást démontiszteletnek nevezte csak azért, mert erősen kötődik egy másik valláshoz.
De, ha csak egy vallás lenn akkor sem lennénk sokkal közelebb, mivel akkor pedig a belső hitviták ütnék fel a fejüket. Mivel minden vallás hiten alapszik nem pedig bizonyításon, ezért szükségszerűn lenne valaki, aki máshogy látja a dolgokat és empirikus igazolás hiányában egyszerűen egyházszakadáshoz vezetne és új felekezetek kialakulásához. Tehát végül ugyanúgy megmaradna a megosztottság.
Ahogy az első mondja. Érdekes lenne, ha ez lenne az egyetlen dolog, ami csoportépítő tényezőként tud hatni.
Ráadásul ha egy bizonyos csoportépítő tényezőnek több változata van jelen, a különböző változatok köré tömörült csoportok egymással nem lesznek épp jóban, szinte garantáltak a konfliktusok, amik adott esetben lehetnek igencsal erőszakosak is. Vallások esetében talán nem kell taglalni, hogy ez milyen szépen realizálódott.
Csak tegnap volt utoljára a kérdés...
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..
Nem feltétlenül igaz hogy egy vallás elutasító a más vallásokkal szemben. Létezhetnek egymás mellett is.
Persze vannak más csoportépítő tényezők, de az ateizmus nem az.
Persze.
Olvasd el az első választ az idézett kérdésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!