Keresztények mi alapján vannak felháborodva a Hagia Sofia újbóli mecsetté nyilvánítása kapcsán?
Az épület 500 évig mecsetként működött, az utóbbi 70 évben múzeum volt, most pedig ismét mecset, de keresztények továbbra is látogathatják. Törökországban sok történelmi templom található ami ma is aktív, és keresztény istentiszteletet tarthatnak. Itt egy hosszú lista ezekről:
Tehát a Törökországban élő keresztények saját templomaikban imádkozhatnak. És mi a helyzet Magyarországon? A mecsetek többségét lerombolták, az a kevés pedig ami megmaradt keresztény templommá lett átalakítva vagy múzeum. A magyarországi muszlimok raktárépületekben és családi házakban kénytelenek imádkozni. A magyar kormány nem engedi mecset építést ami egyébként alkotmányellenes.
"Nézd el nekem, hogy az ideiglenes ideig itt lévő hódítókat nem sorolom az ország lakosságához. Az akkori mecsetépítés pedig nagyjából hasonló volt ahhoz, amit most Izrael csinál, gondolom azt se helyesled."
Ez hiba mert az ország lakosságához tartoztak. Az hogy neked ez nem tetszik, nem mérvadó. Egyébként a magyar nép is hódítás útján foglalta el a Kárpát-Medencét. Akkor a magyar embert sem sorolod a terület lakosságához? Amit Izrael csinál nyilván nem helyeslem, de zsinagógák leromolását sem helyeslem.
"Igen, az ottani ókori vallást követő emberek zömében keresztény hitre tértek bármilyen hódítás nélkül. Ezeket söpörte el az iszlám invázió, mely igyekezett megsemmisíteni az ottani keresztény kultúrát is. Lásd az említett templom átalakítása."
Hát ez szép nagy hazugság részedről. Igaz a törökök hódítottak, de nem kényszerítették rá a keresztényekre az iszlám vallást. Még a 20. század elején is több millió keresztény élt az országban. A keresztény kultúrát sem akarták megsemmisíteni. Ha megnézed a kérdésm alatti linket láthatod hogy nagysok történelmi keresztény templom található Törökországban. Ezek közül sokat az Oszmán-Birodalom idején építettek. Tehát nem hogy lerombolták volna a muszlimok a templomokat, de még engedték is hogy a keresztények új templomokat építsenek. Az ilyen hazugságok is mutatják ki ellenséges és ki toleráns a másikkal.
"Ezek szerint te már azt is jobban tudod, hogy én merre járok és mit látok. De az se nem irodaház, se nem valami szutyok raktár. Inkább valami kulturális központ, ami mecset is egyben."
A lényeg az hogy az az épület nem mecsetnek épült. Ezen mit nem értesz?
"Tudod az új keresztény templomok se gótikus stílusban épülnek már, miért ne lehetne egy mecset is új stílusban?"
Mert tudom hogy Magyarországon nincs ilyen épület. Ha a Budapesti fehérvári úti mecsetre gondolsz, az egy irodaház. Irodaháznak épület, semmi köze mecsethez, mint épület.
"Tehát hazudsz, hogy itthon ne lenne mecset, mert mint írtam, szinte naponta látom. A saját szememnek azért még jobban hiszek."
Próbáld meg értelmezni mit írtam. Amit te látsz az egy belülről átalakított épület. Nem mecsetnek épült. Muszlimok imádkozhatnak ott, de az nem mecset mint épület.
"És mi a helyzet Magyarországon? A mecsetek többségét lerombolták, az a kevés pedig ami megmaradt keresztény templommá lett átalakítva vagy múzeum."
A török időkben keresztény templomok lettek átalakítva mecsetekké, nem éppen szép körülmények között. A török főtisztviselők kerülték az építkezést, mert nem lehetett tudni, mikor helyeztetik át őket a birodalom más pontjára, így értelmetlen lett volna sok pénzt nagyszabású építkezésekbe ölni. Keresztény templomokat alakítottak át mecsetté, maximum minaretet építettek mellé. A török építkezések nagyjából kimerültek a fürdők és síremlékek építésében, meg néhány erődítmény megerősítésében. Nem vitatkozni akarok veled, ezek csak a tények. Nagyon nem szép dolgok, amit a különböző vallású emberek tesznek egymással, sajnos. Ajánlom figyelmedbe Lessing: A bölcs Náthán című művét. Jó lenne, ha elsősorban embertársnak tekintenénk egymást. :(
"Ez nagyon igaz! Sőt, nem örültek neki, ha a török hódoltságban élő keresztény lakosságból valaki át akart térni az iszlám hitre. (Mármint azok, akik Magyarország területén éltek, nem azok, akiket pl. gyerekkorukban elhurcoltak janicsárnak.) Tudod miért? Mert a keresztényeknek adót kellett fizetniük! (Harádzs)"
Ez egy tipikus hazugság amit rosszindulatú keresztények terjesztenek. Magyarországról nem hurcoltak el senkit janicsárnak, mert itt nem alkalmazták. Adót pedig mindenki fizetett. Szerinted a muszlimok nem fizettek adót? :) Volt olyan adó amit keresztények fizettek, de neki meg nem kellett olyasmit fizetni ami muszlimoknak volt kötelező. Csérébe a keresztények mentesültek a katonai szolgálat alól, gyakorolhatták vallásukat, nyelvüket, kereskedhettek, joguk volt bírósághoz fordulni, stb. És milyen jogaik voltak a keresztény területen élő muszlimoknak ugyanebben az időben? Nem volt nekik semmilyen joguk, pontosabban muszlimok sem voltak mert a keresztények legyilkolták az összes muszlimot vagy elüldözték.
A törököknek nem volt szükségük a Hagia Sofiára, hiszen nem messze található egy mégnagyobb mecset ami működik.
Valójában az a kérdés, mi volt Erdogán célja ezzel, ha nem a keresztények provokálása?
"Valójában az a kérdés, mi volt Erdogán célja ezzel, ha nem a keresztények provokálása?"
Nem a keresztények provokálása a cél. Ez az épület már 600 éve nem templom. Az viszont valóban igaz hogy van üzenete mégpedig az hogy a muszlimok saját kezükbe veszik a sorsuk alakulását. A nyugati világ eddig hozzá volt szokva ahhoz hogy ők diktálnak a muszlimoknak is. A törökök azt mondják, ennek már vége.
"Tehát a Törökországban élő keresztények saját templomaikban imádkozhatnak."
A Hagia Sophia is a saját templomuk, és mégsem imádkozhatnak benne. Mellesleg, a muzulmánok is imádkozhattak a saját mecseteikben, szóval olyan baromi szükségük volt a Hagia Sophiára?
"A mecsetek többségét lerombolták, az a kevés pedig ami megmaradt keresztény templommá lett átalakítva vagy múzeum."
Egyetlen ittélő sem kérte, hogy építsék fel ezeket, ez a hódít@shoz tartozó kisajátítás része. Azt azért ne mond, hogy az Oszmán birodalom merő jóindulatból tört be a keresztény területekre. Nézd meg a Balkánt, azt a kulturális kárt, amit hátrahagyott a hódítás, ami miatt az a Balkán, ami. Nézd meg az elnéptelenedett hódoltsági területeket. A törököknek menniük kellett, és minden tekintetben jobban jártunk volna, ha be sem teszik ide a lábuk. A magyar nemzet kulturális örökségének jelentős része ott veszett el, többek között a fehérvári székesegyház a királyok sírjaival. Az a gazdag középkori hagyaték, ami tőlünk nyugatra emberek millióit vonzza a világ minden tájáról csodálatra, nekünk elveszett. Szóval az, hogy a hódítók ittmaradt templomait lerombolták, kábé a minimum. Minek is kellettek volna, mikor nem maradt itt senki? Nem volt betelepülő muzulmán lakosság, csak legfeljebb a haderő. A lakosság nem tért meg. Kinek kellettek volna ezek?
"A nyugati világ eddig hozzá volt szokva ahhoz hogy ők diktálnak a muszlimoknak is. A törökök azt mondják, ennek már vége."
Tehát nem provokálnak, hanem erőfitogtatnak, és helyükre teszik a másodrendű keresztény lakosságot, hogy tudják, hol a helyük. És akkor nincs elnyomás mi?
"A Hagia Sophia is a saját templomuk, és mégsem imádkozhatnak benne. Mellesleg, a muzulmánok is imádkozhattak a saját mecseteikben, szóval olyan baromi szükségük volt a Hagia Sophiára?"
A Hagia Sophia 600 éve mecsetté lett átalakítva de a törökök számos templomot meghagytak a keresztényeknek. Ott van a link a kérdés alatt, nézd végig. Sőt a keresztények új templomokat is építhettek maguknak az Oszmán-Birodalom alatt. Ehhez képes ma Magyarországon nincs egy történelmi mecset sem a muszlimok birtokában, és a magyar állam tiltja a mecsetépítést pedig lenne rá igény.
"Egyetlen ittélő sem kérte, hogy építsék fel ezeket, ez a hódít@shoz tartozó kisajátítás része."
Egyetlen ittélő sem kérte hogy a magyarok ide jöjjenek ezer éve. A magyarok erőszakkal foglalták el a Kárpát-Medencét. De ekkor még nem voltak keresztények. Erőszakkal lett rákényszerítve a magyar népre a keresztény vallás és a templomépítés. A törökök viszont nem erőszakolták rá a magyarokra az iszlám vallást.
"Azt azért ne mond, hogy az Oszmán birodalom merő jóindulatból tört be a keresztény területekre."
A magyar-török háborút a magyarok kezdték. Először a magyarok akarták leigázni a törököket, de most ebbe ne menjünk bele.
"Nézd meg a Balkánt, azt a kulturális kárt, amit hátrahagyott a hódítás, ami miatt az a Balkán, ami."
Semmiféle kulturális kárt nem okozott. Sőt, utoljára az Oszmán-Birodalom idején volt békés a Balkán. Száz etnikum, tucatnyi vallás békében élt egymás mellett.
"Nézd meg az elnéptelenedett hódoltsági területeket."
A hódoltsági területeket a Habsburgok rabolták ki "felszabadítás" címén, aztán elfelejtetek hazamenni.
"A törököknek menniük kellett, és minden tekintetben jobban jártunk volna, ha be sem teszik ide a lábuk."
A törökök sem akartak idejönni. Nem volt céljuk Magyarország meghódítása. A magyar fél viszont mindenképpen háborút akart a Habsburgok uszítása miatt és ez lett a vége.
"Szóval az, hogy a hódítók ittmaradt templomait lerombolták, kábé a minimum."
Ez eléggé primitív felfogás. De akkor ilyen alapon a katolikus templomokat is le kellene rombolni mert a Habsburgok katolikusok és 200 évig elnyomták a magyarokat. A protestáns templomokat is le kellene rombolni mert az USA és Anglia protestáns és ők felelősek Trianonért. Az ortodox templomokat is le kellene rombolni mert az oroszok ortodox keresztények és tegnap még itt voltak megszállóként.
"Minek is kellettek volna, mikor nem maradt itt senki?"
Azért ne maradt itt senki mert a keresztények legyilkolták a magyarországi muszlim lakosságot vagy elüldözték.
"Nem volt betelepülő muzulmán lakosság, csak legfeljebb a haderő. A lakosság nem tért meg. Kinek kellettek volna ezek?"
Már hogyne lett volna. Volt betelepülő muszlim lakosság.
"Tehát nem provokálnak, hanem erőfitogtatnak, és helyükre teszik a másodrendű keresztény lakosságot, hogy tudják, hol a helyük. És akkor nincs elnyomás mi?"
Miből vezetted le? Ez legfeljebb a te hallucinációd. Ez az üzenet nem a Törökországban élő keresztényekhez szolt. Ők Törökországban gyakorolhatják saját vallásukat saját templomaikban szabadon és ha akarják meglátogathatják a Hagia Sofia épületét ahogy eddig. Ez az üzenet a nyugati világ vezetőihez szólt. A törökök azt mondják, Törökországban nem diktálhattok többé. A török nép dönt saját sorsa felől. Ez nem erőfitogtatás hanem a szabadság kinyilvánítása.
„A Hagia Sophia 600 éve mecsetté lett átalakítva de a törökök számos templomot meghagytak a keresztényeknek. Ott van a link a kérdés alatt, nézd végig. Sőt a keresztények új templomokat is építhettek maguknak az Oszmán-Birodalom alatt. Ehhez képes ma Magyarországon nincs egy történelmi mecset sem a muszlimok birtokában, és a magyar állam tiltja a mecsetépítést pedig lenne rá igény.”
Mert a Kárpát-medence soha nem volt muzulmán lakosságú, amire keresztények telepedtek volna rá, így tehát történelmi muzulmán kisebbségi közösség sincs. Azok a muzulmánok, akik idejöttek, abba a tudatba jöttek ide, hogy egy keresztény országba jönnek (izmaeliták a történelmi forrásokban). Soha nem volt érdemi társadalmi támogatottsága mecsetek építésének, de ami azt illeti, nem is igazán okoz ez társadalmi feszültséget, mivel annyira kevés muzulmán van nálunk.
Amúgy ha van érdemi muzulmán kisebbségi közösség egy adott helyen kellő lélekszámban, akkor én nem állok útjába, hogy legyen mecsetük is, akár Magyarországon. Ha valóban van rá igény, én ebben támogatni tudom őket. Amúgy pedig a mecsetek tilalma Magyarországon egy politikai blöff, amivel a regnáló rezsim eladja, hogy ők mekkora keresztények (nem azok). Ha akartok egy kiskaput, perkáljatok megfelelő lóvét a megfelelő zsebekbe, meg biztosítsátok, hogy a Fideszre szavaztok, és mindjárt lesz mecsetetek is. Ne gondold, hogy a többségi magyar társadalom különösebben ellenetek volna, itt mindenki szarik mindenki fejére kb.
„Egyetlen ittélő sem kérte hogy a magyarok ide jöjjenek ezer éve. A magyarok erőszakkal foglalták el a Kárpát-Medencét. De ekkor még nem voltak keresztények. Erőszakkal lett rákényszerítve a magyar népre a keresztény vallás és a templomépítés. A törökök viszont nem erőszakolták rá a magyarokra az iszlám vallást.”
Amikor a hódító magyarok a Kárpát-medencébe érkeztek, érdemi államszervezet és civilizáció nem igazán volt itt. Ettől függetlenül kétségtelen egy hódítás volt, és ha ma felbukkanánakk avarok, hogy kérik vissza a szent helyeiket, hát joguk volna hozzá. Amúgy pedig a magyarokra sem erőszakolták a kereszténységet, ez egy mítosz. A középkor nem így működött, ha egy úr betért egy adott vallásra, akkor a szolgái is betértek vele együtt, vagy hát akkor nem volt nekik hely. Ez az akkori társadalmi szerződésnek volt a része, hogy az urad fölött álló urat (tehát az istenét) is szolgálod.
„A magyar-török háborút a magyarok kezdték. Először a magyarok akarták leigázni a törököket, de most ebbe ne menjünk bele.”
Hát, a teljes történelemtudomány valószínűleg vitatkozik ezzel az állítással, de tényleg hagyjuk.
„Semmiféle kulturális kárt nem okozott. Sőt, utoljára az Oszmán-Birodalom idején volt békés a Balkán. Száz etnikum, tucatnyi vallás békében élt egymás mellett.”
Igen, végül is a pusztaságot tekinthetjük egyfajta békének. Szibéria is egy békés vidék.
„A törökök sem akartak idejönni. Nem volt céljuk Magyarország meghódítása. A magyar fél viszont mindenképpen háborút akart a Habsburgok uszítása miatt és ez lett a vége.”
Igen, végülis nekik csak a keresztény Balkán-félsziget kellett, de azt is a magyarok uszítása miatt uralták vagy négyszáz évig. Csak az a baj, hogy senki nem kérte őket meg szépen, hogy most akkor menjenek haza, mert nekünk ez nem kell, meg megtanultuk a leckét, mert akkor aztán mentek volna az egész pereputtyal. Még a mecseteket is vitték volna.
Amúgy, csakhogy valamit mondjak ez ellen az égbekiáltóan ordas hazugság ellen, ha az agresszió kontrollálása lett volna a cél, akkor mi a francért építettek a magyarok évszázadokon át végvári vonalakat, egyiket a másik után? Mintha a magyaroknak nem annyira a hódítás lett volna a céljuk, hanem a kétségbeesett védekezés. És ez nem fikció, mert a végvári vonal romjai ma is ott vannak, tanúsítván, hogy itt védekezésre voltak berendezkedve, nem hódító hadjáratokra.
„Ez eléggé primitív felfogás. De akkor ilyen alapon a katolikus templomokat is le kellene rombolni mert a Habsburgok katolikusok és 200 évig elnyomták a magyarokat. A protestáns templomokat is le kellene rombolni mert az USA és Anglia protestáns és ők felelősek Trianonért. Az ortodox templomokat is le kellene rombolni mert az oroszok ortodox keresztények és tegnap még itt voltak megszállóként.”
Magyarok katolikusok és protestánsok, tehát nem rombolják le a saját vallásuk templomait. Az orosz megszállás alatt nem épültek ortodox templomok, vagy ha igen, akkor az egy meglévő ortodox kisebbségnek, nem a megszállóknak. A mecseteket nem maradt senki, aki használja. Senki. Mivel törökök csak hadseregben voltak itt. És senki nem vágyott arra, hogy minden nap a megszállás mementóit lássa, épp elég volt a romokat eltakarítani.
„Azért ne maradt itt senki mert a keresztények legyilkolták a magyarországi muszlim lakosságot vagy elüldözték.”
Nem volt muszlim lakosság. Az itt állomásozó hadseregek meg helytartók nem lakosság.
„Már hogyne lett volna. Volt betelepülő muszlim lakosság.”
Helyileg hol? Voltak falvai, művelték a földet? Vagy a városokban voltak mestereik? Volt olyan, aki nem az itt állomásozó katonai haderő vagy adminisztratív felügyelet kiszolgálását látta el?
„Ez az üzenet a nyugati világ vezetőihez szólt. A törökök azt mondják, Törökországban nem diktálhattok többé. A török nép dönt saját sorsa felől. Ez nem erőfitogtatás hanem a szabadság kinyilvánítása.”
Minden erőfitogtatás lényege a szabadság kinyilvánítása, annak, hogy nekünk nem diktálhattok.
A lényegen nem változtat, a törökök politikai nyomásgyakorlásra használják, tehát a többi indoklásod saját magad cáfoltad. Nincs rá szükség, nincs rá igény.
Amúgy pedig nem tudom, hogy neked feltűnt ez az érdekesség, hogy Törökország a nyugati szövetségi rendszer (NATO) része! Ez pedig kompromisszumokkal jár. Bár, ha engem kérdezel, valóban semmi keresnivalójuk a NATO-ban, és az, hogy még mindig tagjai, világos képet ad arra, mennyire álságos is Erdogan politikája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!