Melyek azok a közösségek/egyházak amik nem szekták?

Miért mondta azt Tamás Jézusnak, hogy „Uram és Istenem!”?

Amikor Jézus megjelent Tamásnak és a többi apostolnak, és eloszlatta Tamás kételyeit a feltámadásával kapcsolatban, a már meggyőzött apostol ezt mondta neki fennhangon: „Uram és Istenem!” – szó szerinti fordításban: „Az Úr enyém és az Isten [ho The·oszʹ] enyém!” (Jn 20:24–29). Vannak tudósok, akik ezt a kijelentést egy olyan, megdöbbenést kifejező kiáltásnak tekintik, amelyet Jézushoz intéztek ugyan, de amely valójában Istennek, az Atyjának szólt. Mások viszont azt állítják, hogy az eredeti görög szerint ezeket a szavakat úgy kell értelmezni, mint amelyek Jézusnak szólnak. Még ha így volna is, az „Uram és Istenem!” kifejezésnek összhangban kell lennie az ihletett Írások többi részével. A feljegyzés szerint Jézus korábban ezt üzente a tanítványainak: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Nincs okunk tehát azt hinni, hogy Tamás Jézust gondolta volna a mindenható Istennek (Jn 20:17). Maga János, miután leírta Tamás és a feltámasztott Jézus találkozását, a következőket írta erről és a hasonló beszámolókról: „Ezek azonban azért lettek leírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy mivel hisztek, életetek legyen a neve által” (Jn 20:30, 31).

Tamás tehát olyan értelemben szólíthatta Jézust ’Istenének’, hogy Jézus egy „isten” volt, de nem a mindenható Isten, és nem az ’egyedüli igaz Isten’, akihez Jézus gyakran imádkozott úgy, hogy az apostol is hallotta (Jn 17:1–3). De az is elképzelhető, hogy az „Istenem” megszólítást ahhoz hasonlóan alkalmazta Jézusra, ahogy az ősatyái éltek vele az általa is jól ismert Héber Iratok feljegyzései szerint. Nem egy esetben megtörtént, hogy amikor Jehova angyali követei embereket látogattak meg, illetve szólítottak meg, ezek a személyek – vagy olykor az eseményt lejegyző bibliaíró – úgy feleltek az angyali követnek, vagy úgy beszéltek róla, mintha ő maga lett volna Jehova Isten. (Vö.: 1Mó 16:7–11, 13; 18:1–5, 22–33; 32:24–30; Bí 6:11–15; 13:20–22.) Ez azért volt így, mert az angyali követ Jehovát képviselve cselekedett, az ő nevében beszélt, esetleg úgy, hogy az egyes szám első személyű névmást használta, és még ezt is mondhatta: ’Én vagyok az igaz Isten’ (1Mó 31:11–13; Bí 2:1–5). Tamás tehát ilyen értelemben beszélhetett Jézushoz mint ’Istenéhez’, elismerve vagy megvallva, hogy Jézus az igaz Isten képviselője és szószólója. Akárhogy volt is, a szavai semmiképpen sem állnak ellentétben azzal a világos kijelentéssel, amelyet maga is hallott Jézustól: „az Atya nagyobb nálam” (Jn 14:28).

""Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító."(Iz 43,11)"

Itt az eredeti héberben Jehova szerepel - ha fejre állsz, akkor is. :-)

Ami azt jelenti, hogy egyedül Jehova tud gondoskodni a szabadításról. Gondoskodott is Jézus személyében, akiről így szintén elmondható, hogy "szabadító"!

"Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla."(Iz 44,8)"

Ez pedig ugyanaz.

--------------

"Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." (1Korintusz 8,5-6)

"Az isten és az úr szavak egymás szinonimái ..."

Ez nem szójáték, mint ahogy képzeled. Istennek Pál által sem a szinonima volt a mondandója lényege. Szó sincs róla. Ezt úgy kell érteni, ahogy le van írva! Nem belemagyarázni hamis filozófiákat. Pál itt éppen hogy világos különbséget tett két személy hatalma és állása között!

Nem csak egyes szavakat kell hangsúlyozni és ráhúzni valami spekulatív butaságot, hanem az egész szöveget egyben kell értelmezni.

Csak EGYETLEN Isten van, az az Atya, akihez Jézus is imádkozott, akit Ő is imádott, akit a saját Istenének nevezett, úgy mint a mi Istenünket. Ez az Isten vajon mindenható? Nyilvánvaló! Akkor Jézus hogyan lehet szintén mindenható? Sehogy sem, ezért sem nevezi a Biblia sehol sem annak!

Tehát az Isten és az Úr szavak itt nem szinonimái egymásnak, ez csak a ti félrevezetett fantáziátokban van így, de a bibliában biztosan nem.

"A probléma ezzel az, hogy ahogy Pál is írja, a Fiú nem Úgy Isten és Úr, mint a teremtmények. A Bibliában a Fiú rendre az Atya mellé rendelődik a teremtményekkel szemben."

Ez is csak egy félrevezető fantázia. Jézus a megváltó - Jehova jóvoltából ugyan, de ez cseppet sem csorbítja Jézus elismerését. A világegyetem második legnagyobb személye, aki Jehova mellett volt már az égben hosszú korszakokon át. Tehát csoda, ha rendre Istennel együtt szerepel?

"Vagyis Krisztus nem a sok istennel és a sok úrral van egy sorban, hanem az egyetlen Istennel."

Vagyis hozzá van a LEGKÖZELEBB, de nem "egyenlő", vagy "egylényegű" vele a háromság filozófiája szerint.

Filippi 2:5, 6

A Kár. szerint így hangzik: „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, a ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.” (A Csia és az ÚRB hasonlóképpen fogalmaz. A Kat.-ban ez olvasható: „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell.”) Az ÚV azonban így adja vissza a részlet második felét: „aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás [görögül: har·pag·monʹ] gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.” (Az angol RS és TEV is ugyanezt a gondolatot közvetíti.)

Melyik gondolat illik bele a szövegkörnyezetbe? Az 5. vers azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy az ott említett területen utánozzák Krisztust. Vajon felszólíthatók arra, hogy ’ne zsákmánynak’, hanem jogosnak tekintsék ’azt, hogy Istennel egyenlők’? Semmiképpen sem! Viszont utánozni tudnak valakit, aki „nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen” (ÚV). (Vesd össze: 1Mózes 3:5.) Ez a fordítás azzal is összhangban van, amit maga Jézus Krisztus mondott: „az Atya nagyobb nálam” (Ján 14:28).

A The Expositor’s Greek Testament ezt írja: „Nem találunk egyetlen olyan írásszöveget sem, ahol a [har·paʹzó] vagy valamilyen képzett alakja [beleértve a har·pag·monʹ formát is] ’birtokol’, ’visszatart’ értelemben szerepelne. Kivétel nélkül ’bitorolni’, ’erőszakkal elvenni’ jelentéssel fordul elő. Nem megengedhető tehát átsiklani a helyes értelmű ’elragad’ kifejezésről egy olyanra, amely teljesen más jelentésű, azaz ’erősen fog’” ([Grand Rapids, Mich.; 1967] W. Robertson Nicoll szerkesztésében, III. köt., 436—7. o.).

-------------

Kérdezd már egyszer őszintén magadtól, hogyan tudnál utánozni egy olyan példát, aki "Istennel egyenlőnek" állítja magát, de szerényen viselkedik? Mi kinek képzeljük magunkat? Mi is Istennek, hogy meg tudjuk alázni magunkat?

Kiforgatott versekkel érvelsz a hazug háromság védelmében. Mindig ezt teszitek!

"Istvan35, nem kell gúnyolódni, mert feltételezem magad is tudod, hogy a Tanúk csak felelnek azon - helyenként értetlen kérdésekre, melyek állandóan felmerülnek e témában."

Nem, a tanúk állandóan csak jehováznak! Ezt nem csak én mondom, hanem sokan tapasztalják! Én nem mondom, hogy baj használni, csak felesleges dolognak érzem ezt a nagy felhajtást. Már az maga is egy ilyen, hogy a nevet beteszitek az Újszövetségbe, ráadásul olyan helyekre, ahol egyértelműen Jézusról van szó. Ilyen a Jelenések 22,6 is de még számos példát tudnék mondani.

"Méghozzá azon a nevén, amit Ő a legjobban szeret és azt mondja róla, hogy "örökké megmarad"? És hogy megismerteti azokkal is, akik az Ő ellenségei? Ez TERMÉSZETES."

Megismerteti az ellenségeivel annyit tesz, hogy őt magát megismerterni. Számtalanszor mondtuk már nektek, hogy a héberben nincs szó a személyre, ezért áll annyira középpontban a JHVH, mintha egy név, egy karaktersor lenne fontos, és nem a személy maga... A zsidók Istent a mai napig úgy is hívják: “a Név” (ha Sém). Tehát az, hogy megismerteti a nevét, az annyit tesz, őt magát magát megismertetni, és egyáltalán nem a nevén van a lényeg, hanem a személyén. De pl. “Isten nevét segítségül hívni” = magát Istent segítségül hívni; “Isten nevét magasztalni” = magát Istent magasztalni azért, aki Ő. "Népet szerez a nevének" = Népet szerez magának" stb. Ez a számunkra furcsa szóhasználat egyébként átment az Újszövetségbe is, pl. Apostolok Cselekedetei 1:15 “százhúsz név sokasága” = százhúsz főnyi sokaság, vagy Apostolok Cselekedetei 4:12 “nem is adatott az embereknek az ég alatt más név” = nem adatott senki más."

A tanúk gyakran hivatkoznak Jézus azon mondatára, hogy "megismertettem a nevedet", holott Jézus egyáltalán nem egy nevet jött terjeszteni, hanem az Atyát. Ez, hogy "megismertettem a nevedet" éppen azt jelenti, hogy őt magát, vagyis a személyét.

"Ez NEM IGAZ. Jézus és a tanítványai - a Biblia egyértelmű tanúsága szerint, nem alkalmazkodtak a helyi babonás és az Írásoknak is ellentmondó szokásokhoz!"

Igen, ezért van az, hogy senkit soha nem bírált a név használata miatt, és őt sem marasztalta érte soha senki. Még amikor a zsinagógában feolvasott Ézsaiás tekercséből, amiben ott volt a név, akkor sem volt semmi felhördülés, amiért kiejtette a nevet. Nyilván azért, mert alkalmazkodott a szokáshoz, és helyette Urat mondott.

"Kizárt tehát, hogy nem ejtették ki Isten nevét."

És ezt mire alapozod? A név elhagyásának egyszerű oka van: a zsidók tiszteletből nem ejtették, Jézus és az apostolok pedig alkalmazkodtak ehhez a szokáshoz, nem csináltak belőle problémát. Ha fontos lett volna, akkor csináltak volna belőle, mert Jézus rengeteg mindent felrótt nekik, azonban ezt az egyet elfelejtette. Persze azért, mert lényegtelen volt. Komolyan, nevetségesek vagytok, hogy egy karaktersorért harcoltok, annyi más név van, mint szólíthatjuk Istent, és ez így volt akkor is.

"Az Ézsaiás (vagy Izajás), a Jeremiás, vagy bármely héber név MESTERSÉGES átirata tán nem idegen a magyar fülnek? Akkor miért nem vagy következetes ebben is? Egyszerűen ki kell hagyni minden héber és görög nevet a bibliából, mert az a "magyar fül számára idegen"."

Na pont ez az, hogy egyszerűen csak teljesen lényegtelennek tartjuk a kiejtést. Hiszen rengeteg Bibliai szereplő nevét teljesen másképp ejtjük, mint ami eredetileg volt. Gondoljunk csak Jézusra. Az eredeti "Jesua" s mondjuk az angol "Dzsízösz" kiejtés teljesen más, még csak nem is hasonlít egymáshoz, és mégis ugyanazt az egyetlen személyt jelöli, s nem hiszem, hogy Jézust ez zavarja. Szerintem Istent sem érdekli, hogy miként ejtik a nevét, teljesen tökmindegy, hogy Jehova, Jahve vagy akármi.

Amikor Isten megnevezte magát, akkor az egy értelmes jelentéssel bíró szó volt a zsidóknál. Viszont más népeknél semmit nem jelent. Jehova magyarul értelmetlen, egyébként ebben a formában a héberben is. Ha tehát az értelmes jelentés nem számít, és a kiejtés sem számít, akkor vajon mi számít? Mitől lesz egy hangsor Isten neve? Megmondom.

Valakik (egy nép) kitalálják, hogy ez Isten neve és kész. Ezért teljességgel érthetetlen, hogy miért tartják egyesek a Jehova nevet annyira fontosnak. Szerintem mindenki olyan hangsorral nevezi Istent ahogy neki jólesik, feltéve ha az a hangsor valóban ugyanazt az Istent jelöli, aki a Bibliában bemutatkozott.

Szoktatok azzal is jönni, hogy az "Úr", meg az "Isten" szavak rangok és nem nevek, de ez hülyeség, hiszen bármilyen szót használhatunk névként. Ha én az "Úr" vagy az "Atya" szó alatt a bibliai Jahvéra gondolok, akkor nem tökéletesen mindegy, hogy milyen szót használok? Most mennyivel rosszabb szó az Úr, mint a Jehova?

Majd folytatom.

Remek.

Megjött a felvigyázó-kommandó.

Fizetett Tanú propagandát olvashatunk.

"Ha jézusi mércével mérnénk a kereszténységet, vajon hányan állnának

meg előtte? Tudod "keskeny út"!"

De nem csak teológiai alapon dől el, hogy ki halad a keskeny úton. Sőt, szerintem a teológa hitnézet mellékesebb, mint hogy betartod-e Krisztus parancsolatait. Megbocsátasz-e felebarátodnak pl. Nem véletlenül mondja Jézus:

"Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap." (Lukács 12,47-48)

"A ránk marad ószövetségi források pedig arról beszélnek, hogy azokban a versekben, melyeket sokszor a Görög Iratokban is idéznek, szerepelt Isten JHVH neve! Márpedig így az hamisít, aki mindenféle külső-belső felhatalmazás nélkül kiveszi ezt a nevet és önkényesen más címmel, ranggal helyettesíti (esetenként babonás népszokásra hivatkozva)."

Csak hogy ez maga Jézus és az Apostolok jóváhagyásával történt. Meg tudod ezt cáfolni? Mutass bizonyítékot, hogy az eredeti szövegben ott volt, és csak a későbbi csúnya hamisítók vették ki onnan! Nem hogy bizonyítékot nem tudsz, de még egy ésszerű indokot sem, amiért ilyet tettek volna...

"Éppen hogy a Tanúknak van tárgyi igazolásuk, nektek NINCS. Miért nincs? Mert a későbbi korok másolatai nem bizonyíték a konkrét kérdésre!"

Akkor mi a bizonyíték? Csak teológiai érvekre tudtok hivatkozni, de azok se állják meg helyüket. Miért nem használta senki az Újszövetségben a JHVH-t? A válasz pofon egyszerű: mert nem volt fontos. Még ha akkor tisztában is voltak a helyes kiejtéssel, minek egy héber szó a görög szövegbe? De ha mégis annyira fontos lett volna, akkor Jézus a lelkükre kötötte volna, hogy ne hagyják el, és akkor képtelenség, hogy ne őrizze meg a hagyomány. Tudod olyan emberekről beszélünk, akik vértanú halált haltak Jézusért egészen a 4. század elejéig! De miért lett volna ennyire fontos??? Szerintem inkább csak nektek fontos ez. Nem az egyetlen felesleges hülyeség, amihez ragaszkodtok. Ilyen az is, hogy a kereszt nektek kínoszlop, vagy a kétféle (földi-égi) reménység tanításotok, vagy hogy a kegyelmet ki nem érdemelt kedvességre cserélitek, és még lehetne sorolni...

"A legtöbb fordításban még az Ószövetségeben sem hagyták meg!"

Ennek is pofon egyszerű az oka, amit már leírtam. Amit szóban nem használunk, minek erőltetni az írásban?

"Itt egy angyal beszél Jánoshoz a "próféták Istenéről", vagyis Jehováról!"

Ezt honnan veszed? Az angyal Jézusról beszél, mert Jézus a kinyilatkoztató:

"Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak." (Jel 1,1)

"És ezt mondta nekem: „Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie." (Jel 22,6)

"Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”." (Jel 22,16)

Nekem világos, hogy mindhárom versben Jézusról van szó. Ez nem vita kérdése, hanem értő olvasásé.

"Tehát az ÖNKÉNYES és HAMISÍTOTT "Úr" helyett a Tanúk helyre tették Isten"

Tény, hogy a fordítóitok betették a Jehovát, de milyen alapon? Teológiai alapon! Mert szerintük nem lehet Jézus a próféták lelkének Istene, mert az csak Jehova lehet, ez nekik elég is volt! Annyira kontár munkát csináltak, hogy még a szövegkörnyezetre sem figyeltek oda. Lelkük rajta.

"Ezt a teljes "kereszténység" nagyon rosszul teszi! Mert amit a Biblia megjövendöl, az bizony nem 'eljövetel', hanem jelenlét."

Na ne mondd, szerintem ez is egy újabb felesleges hülyeségetek. Ezt beszéld meg Jézussal is, mert ő egyetlen fejezet alatt háromszor mondja el, hogy el fog jönni:

"És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” (Jel 22,7)

"Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint." (Jel 22,12)

"Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!" (Jel 22,20)

Én azért inkább ahhoz ragaszkodnék, amit Jézus mond.

"Hogy is van ez? Jézus KITŐL KAPTA ezt a kinyilatkoztatást? Nem-e Jehovától?"

A Szentháromság tanítása sehol nem tagadja, hogy minden az Atyától származik, vagyis hogy Jézus mindent az Atyától kap, azt viszont állítja, hogy mivel mindent megkap, ezért egyenlő vele.

"Tehát addig, míg meg nem kapta Jehovától, nem volt Jézus birtokában?"

Nem, mivel Isten tér és idő felett áll, ezért nem lehet azt mondani, hogy volt olyan idő, amikor nem tudta. Istennek nincs olyan, hogy tegnap, ma vagy holnap. Ezt nehéz megértenünk, de nem is megérteni kell, hanem elfogadni.

"Mondhatta Jézus, hogy mégis közvetlenül Ő küldte? Mondhatta. És? Mi a kérdés?"

Értem, tehát az Atya közvetetten küldte az angyalt, Jézus meg közvetlenül :D Így értelmezve nem estek abba a szörnyű bűnbe, hogy ne adj Isten Jézust azonosítsátok a próféták lelkének Istenéve...

"Krisztus ekkor finoman helyreigazította, nem pedig "megdicsérte": „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek” (Jn 20:24–29)."

Tudod én Új Világ Fordítás szöveghűségére egy lukas garast se adnék, nem kérdő mondat van ott, hanem állító:

"Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Mondjuk a téma szempontjából nem is lényeges. Viszont tény, hogy rosszul emlékeztem, mert nem őt, hanem a vele egyenlő tartalmú hitet látható bizonyítékok nélkül vallókat nevezi boldognak. Elnézést!

"Nem, a tanúk állandóan csak jehováznak! Ezt nem csak én mondom, hanem sokan tapasztalják!"

Ez nem perdöntő, hogy szerinted "sokan" (hányan) mondanak hasonlókat! Az emberek mindenütt ellene szóltak az első sz.-ban a tanítványoknak és magának Jézusnak is. Még ha maguk nem is voltak meggyőződve a dolgokról, egymást utánozták. Ugyanez van ma is.

És nincs "felhajtás" Isten neve körül, egyszerűen tisztelettel használjuk és ennyi! Ez másokat esetleg bosszant, de legyen az ő gondjuk.

A Jelenések 22:6-ban egyáltalán nem Jézusról beszél, ez tény. Semmi ellentmondás nincs benne.

"Megismerteti az ellenségeivel annyit tesz, hogy őt magát megismerterni."

Miért ragaszkodsz ilyen fanatikusan ahhoz, hogy Isten névtelenül ismerteti meg magát??? Miért? Hiszen a Biblia is ellent mond! Attól, hogy igaz, amit mondasz, még a Mindenhatónak van neve. Betűkkel leírható és kimondható neve van Istennek: JEHOVA.

Bizony, nem egy név nélküli Isten megismeréséről van szó!

És miért konspirálsz? Ki a csoda mondta neked, hogy a néven, a betűsoron van a hangsúly? Honnan veszed, hogy nem a személye a fontosabb? De ettől még VAN NEVE ISTENNEK!

"De pl. “Isten nevét segítségül hívni” = magát Istent segítségül hívni; “Isten nevét magasztalni” = magát Istent magasztalni azért, aki Ő."

És??? Akkor ez azt jelenti, hogy nincs neki neve? Név nélkül, annak ERŐSZAKOS, vagy babonás kihagyásával szabad csak segítségül hívni Őt?

"Igen, ezért van az, hogy senkit soha nem bírált a név használata miatt, és őt sem marasztalta érte soha senki."

Mert ott voltál? A Biblia azt is mondja, hogy a világ nem tudná befogadni mindazt, ami megtörtént, de nem lett lejegyezve. Az pedig tény, hogy a zsidók NEM TISZTELETBŐL nem ejtették ki Isten nevét, hanem Írásellenes babonájuk miatt! Érted? ÍRÁSELLENES, amit tettek és tesznek ma is.

Tehát nem lehet "tisztelet"!

"Na pont ez az, hogy egyszerűen csak teljesen lényegtelennek tartjuk a kiejtést. Hiszen rengeteg Bibliai szereplő nevét teljesen másképp ejtjük, mint ami eredetileg volt. Gondoljunk csak Jézusra. Az eredeti "Jesua" s mondjuk az angol "Dzsízösz" kiejtés teljesen más, még csak nem is hasonlít egymáshoz, és mégis ugyanazt az egyetlen személyt jelöli, s nem hiszem, hogy Jézust ez zavarja. Szerintem Istent sem érdekli, hogy miként ejtik a nevét, teljesen tökmindegy, hogy Jehova, Jahve vagy akármi."

Érdekes, ez az érved pont olyan, mint a Tanúké! Nem is gondoltad volna, igaz? Beleszaladtál a csapdába. :-) Pedig nem is állítottam neked csapdát. Csak a vége sántít kicsit, ugyanis azért "teljesen" nem "tökmindegy" hogyan ejtjük, bár nyelvenként természetesen nagy eltérések vannak. Egyszerűen a legelterjedtebb a Jehova (és ennek írásos és kiejtési változatai), ezért használjuk ezt.

"Most mennyivel rosszabb szó az Úr, mint a Jehova?"

A név fontossága: Napjainkban sok tudós és bibliafordító áll ki amellett, hogy Isten nevét hagyománytiszteletből el kell hagyni. Nemcsak azzal érvelnek, hogy a kiejtés körüli bizonytalanság indokolja ezt, hanem nézetük szerint az igaz Isten felsőbbsége és egyedülállósága szükségtelenné teszi, hogy külön neve legyen. Ez a felfogás azonban nem támasztható alá az ihletett Írásokkal, sem a keresztény kor előttiekkel, sem pedig a Keresztény Görög Iratokkal.

A Biblia Hebraica és a Biblia Hebraica Stuttgartensia héberül nyomtatott szövegében 6828-szor fordul elő a tetragram. Az Új világ fordítás a Héber Iratokban 6973-szor tartalmazza Isten nevét, mert a fordítók egyebek mellett azt is figyelembe vették, hogy az írnokok bizonyos helyeken az ʼAdhó·nájʹ vagy az ʼEló·hímʹ szóval cserélték fel ezt a nevet. (Lásd: ÚV, 1817–1818. o.; lásd még: Rbi8, függ.: 1561–1562. o.) Az, hogy Isten neve rengetegszer előfordul a Bibliában, már önmagában is amellett szól, hogy a Szerzője fontosnak tartja a saját nevét. Ez a név végigvonul a Szentíráson, és jóval többször jelenik meg, mint Jehova bármely címe, például a „legfőbb Úr” vagy az „Isten”.

Az is figyelemre méltó, hogy a neveknek milyen nagy jelentőségük van a Héber Iratokban és a szemita népek körében. G. T. Manley professzor rámutat: „Ha tanulmányozzuk az Ósz.-ben [Ószövetségben] szereplő »név« szót, világossá válik, milyen sokat is jelent a héberben. A név nemcsak amolyan megjelölés, hanem sok mindent közöl viselője valódi kilétéről. . . Amikor valaki összekapcsolja a »nevét« valamivel vagy egy másik személlyel, akkor az az ő hatása és védelme alá kerül” (J. D. Douglas [szerk.]: New Bible Dictionary. 1985, 430. o.; vö.: A. Cohen: Everyman’s Talmud. 1949, 24. o.; 1Mó 27:36; 1Sá 25:25; Zs 20:1; Pl 22:1; lásd: NÉV).

Az „Isten” és az „Atya” szavak nem megkülönböztető megjelölések: Az „Isten” cím nem takar személyiséget, és nem is megkülönböztető megnevezés. (Az ember akár a hasát is tekintheti istennek; Fi 3:19.) A Héber Iratokban ugyanaz a szó (ʼEló·hímʹ) vonatkozhat az igaz Istenre, tehát Jehovára, de éppúgy a hamis istenekre is, például a filiszteusok istenére, Dágonra (Bí 16:23, 24; 1Sá 5:7), vagy az asszírokéra, Nisrókra (2Ki 19:37). Ha egy héber ember egy filiszteusnak vagy egy asszírnak azt mondta volna magáról, hogy ő „Isten [ʼEló·hímʹ]” imádója, ebből még nem derült volna ki, hogy kit is imád tulajdonképpen.

A The Imperial Bible-Dictionary szépen rávilágít a Jehovával foglalkozó cikkeiben az ʼEló·hímʹ (Isten) és a Jehova név közötti különbségre. Ezt írja a „Jehova” névről: „Mindenütt tulajdonnévként szerepel. Istenre mint személyre utal, és csakis őrá. Az Elóhim szó ezzel szemben jellegére nézve inkább köznév, és bár rendszerint a legfőbb Urat jelöli, ez nem szükségszerű, és nem is tekinthető szabálynak. . . A héberek mondhatják, hogy az Elóhim, vagyis az igaz Isten (szembeállítva őt minden hamis istennel), de soha nem mondják, hogy a Jehova, mert Jehova az igaz Isten neve, és csakis az övé. Gyakran mondják, hogy Istenem. . ., de azt sohasem, hogy Jehovám, mert amikor azt mondják, Istenem, Jehovára gondolnak. Beszélnek Izrael Istenéről, de Izrael Jehovájáról soha, mert nincs más Jehova. Beszélnek az élő Istenről is, de az élő Jehováról sohasem, mert Jehovát nem tudják elképzelni másnak, mint élőnek” (P. Fairbairn szerk.; London, 1874, I. köt. 856. o.).

Mindez az Isten szó görög megfelelőjére, a The·oszʹ-ra is igaz: éppúgy alkalmazták az igaz Istenre, mint a pogány istenekre, például Zeuszra vagy Hermészre (a római Jupiterre v. Mercuriusra). (Vö.: Cs 14:11–15.) Pálnak az 1Korintusz 8:4–6-ban feljegyzett szavai valósághűen festik le a helyzetet: „Mert még ha vannak is, akiket »isteneknek« neveznek, akár az égben, akár a földön, mint ahogy van sok »isten« és sok »úr«, számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte”. Mivel az emberek még napjainkban, a XXI. században is sok istenben hisznek, fontos megkülönböztetni az igaz Istent a többitől.

Pál az „Isten. . ., az Atya” kifejezéssel nem arra gondolt, hogy az igaz Isten neve „Atya” volna, hiszen az „apa” vagy „atya” megjelölés minden férfi szülőre alkalmazható, sőt egyéb kapcsolatokban is jelölhet férfiakat (Ró 4:11, 16; 1Ko 4:15). A Biblia a Messiásra az „Örökkévaló Atya” címmel utal (Ézs 9:6). Jézus Sátánt bizonyos gyilkos szándékú ellenségek ’atyjának’ nevezte (Jn 8:44). Az „atya” szó a nemzetek isteneire is vonatkozhatott; Homérosz költészetében például Zeusz, a görög isten, a nagy istenatyaként jelenik meg. Számos írásszöveg bizonyítja, hogy ’Istennek, az Atyának’ van neve, és ez különbözik a Fia nevétől (Mt 28:19; Je 3:12; 14:1). Pál ismerte Isten „Jehova” nevét, éspedig úgy, ahogy az a Mózes első könyvének teremtési beszámolójában szerepel, ahonnan idézett is írásaiban. A Jehova név megkülönbözteti ’Istent, az Atyát’ másoktól (vö.: Ézs 64:8), és gátat vet minden olyan kísérletnek, amely arra irányul, hogy összekeverjék Isten személyét bárkiével, akire az „isten” vagy az „atya” cím alkalmazható.

"szó szerinti fordításban: „Az Úr enyém és az Isten (ho The·oszʹ) enyém!” János 20:24–29. Vannak tudósok, akik ezt a kijelentést egy olyan, megdöbbenést kifejező kiáltásnak tekintik, amelyet Jézushoz intéztek ugyan, de amely valójában Istennek, az Atyjának szólt."

És kik ezek a tudósok? Valami infó róluk? A szószerinti fordításban az is benne van, hogy Tamás "ezt válaszolta neki" (vagyis Jézusnak mondja). Tehát nem csak úgy egy felkiáltásról van itt szó, hanem felelet/válasz Jézusnak.

"Mások viszont azt állítják, hogy az eredeti görög szerint ezeket a szavakat úgy kell értelmezni, mint amelyek Jézusnak szólnak."

Ugyan mi indoklná, hogy ne Jézushoz szólt volna Tamás? Talán nem nevezi Őt a Biblia máshol is Istennek? Csak ezen az egyetlen helyen? Ha pedig máshol is van erre példa, nyugodtan nevezhetjük Őt is Istenünknek, mint az Atyát.

"Pál itt éppen hogy világos különbséget tett két személy hatalma és állása között!"

Akkor elmondanád nekem, mi a különbség az isten és az úr szavak között? Pál itt inkább a sok istent és urat (vagyis a teremtményeket) választotta el az egyetlen Istenünktől és Urunktól. Vagyis éppen arra cáfolat, amit mondtál, mármint hogy Jézus csak úgy Isten és Úr, mint a teremtmények.

Az, hogy egyetlen Urunk a Jézus, Istenkáromlás kell legyen számotokra. Ki más Úr, mint az Isten? Nyilván ez csak úgy lehetséges, ha teljesen, tökéletesen egyek, ahogy a Szentháromság tanítja.

"Csak EGYETLEN Isten van, az az Atya, akihez Jézus is imádkozott, akit Ő is imádott, akit a saját Istenének nevezett, úgy mint a mi Istenünket."

A Fiú tiszteli és szereti az Atyját, aki őt szülte. Elismeri fejének, nála nagyobbnak, mert nélküle semmi volna. Mivel az Isten szó azt jelenti, hogy mindennél nagyobb, ezért az Atya a Fiú Istene. S mivel az imádat azt jelenti, hogy elismerni a legnagyobbat, ezért a Fiú imádja az Atyát.

Azonban jelentősége van annak, hogy nem ezt mondja: Felmegyek a mi Atyánkhoz, és a mi Istenünkhöz. A miatyánk imánál is azt mondja: ti így imádkozzatok' Nem pedig ezt: Mi így imádkozzunk! A Fiú fiúsága és a mi fiúságunk között lényegi különbség van. A Fiúnak lényegesen másképp Istene az Atya, mint nekünk. Fiú lényegesen másképp imádja az Atyát, mint a teremtmények. Ez a különbség a Jelenések könyvében szinte ordít:

"Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak! Az angyalok mind ott álltak a trón, a vének és a négy élőlény körül, és a trón előtt arcra borulva imádták Istent: Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön- örökké! Ámen." (Jel 7,9-12)

A Fiú nem jön le a trónról, hogy részt vegyen a teremtmények imádatban, épp ellenkezőleg, részt kap az imádatból. Mindenki egyedül az Atyát imádja, de mégis a Fiúval együtt. Az Atya úgy imádatja magát, hogy a Fia mellette legyen és ne a teremtmények között, s a neki járó dicséret a Fiúé is legyen. Maga az, hogy a Fiú az Atya jobbján ül azt jelenti, hogy a Fiú az Atyával egylényegű, hogy lényegében vele egyenlő.

"Akkor Jézus hogyan lehet szintén mindenható? Sehogy sem, ezért sem nevezi a Biblia sehol sem annak!"

De, ő maga mondja, hogy minden hatalmat megkap mennyen és földön. Definiáld csak a mindenhatóságot, szerintem pont így lehetne leírni. Mert mitől mindenható valaki? Hogy minden hatalom az övé.

"Kérdezd már egyszer őszintén magadtól, hogyan tudnál utánozni egy olyan példát, aki "Istennel egyenlőnek" állítja magát, de szerényen viselkedik? Mi kinek képzeljük magunkat? Mi is Istennek, hogy meg tudjuk alázni magunkat?"

A lelkületet kell utánozni, ahhoz nem Krisztus helyébe képzelni magunkat! Az a lelkület, amely Krisztusban volt, amit a tanítványoknak el kéne sajátítani az az alázat lelkülete. Ő ugyanis nem tartotta zsákmánynak az Istennel való egyenlőséget, vagyis nem tartotta olyan dolognak, amihez oly nagyon ragaszkodnia kéne, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel az isteni helyett, megalázta magát. A szöveg teljesen világos: Krisztus egyenlő volt Istennel, de lemondott erről és eljött közénk emberként. Az viszont erősen rombolja az áldozata értékét, ha már előtte a mennyben is csak valami főangyalszerűségnek képzeljük...

Új Világ nem mellesleg durván torzít: "aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen"

Sorrendben, nincsenek az eredeti szövegben a "noha", "gondolat", "tudniillik", "azzal, hogy" szavak. A helyes fordítás pedig ha kivesszük ezen betoldásokat, akkor valahogy így hangzik:

"Aki Isten alakjában létezve nem tartotta zsákmányként vagy ragadmánynak Istennel egyenlőnek lenni."

Ezt bármelyik online görög szövegbe leellenőrizheted szótár segítségével. Egyébként a lényeg már az első mondatrészben benne van: Ő Istennek formájában létezett!

"És nincs "felhajtás" Isten neve körül, egyszerűen tisztelettel használjuk és ennyi! Ez másokat esetleg bosszant, de legyen az ő gondjuk."

Nekem csak azzal van bajom, hogy állandóan csak a Jehova nevet szajkózzák, más Istennevet nem ismertek el.

"A Jelenések 22:6-ban egyáltalán nem Jézusról beszél, ez tény."

Csak egy másik fajta értelmezést mutattál, mitől lenne rögtön tény?

"Miért ragaszkodsz ilyen fanatikusan ahhoz, hogy Isten névtelenül ismerteti meg magát??? Miért? Hiszen a Biblia is ellent mond!"

Nem ehhez ragaszkodok, csupán annyit mondtam, hogy nem a név a fontos, hanem a személy, akit takar. A név az elhagyható, lecserélhető.

"Az pedig tény, hogy a zsidók NEM TISZTELETBŐL nem ejtették ki Isten nevét, hanem Írásellenes babonájuk miatt! Érted?"

Ehhez a témához szp72 kiváló válasza pont idevág:

Jehova tanúi ott tévednek, hogy betű szerint akarjál betartani Isten nevének örök parancsát. Isten nevének meg volt a fontos szerepe betű szerint is a maga idején, a Jahve név azt fejezte ki a zsidók számára, hogy ez az Isten a Létező Isten, ez az Isten, aki Van, mert a többi isten nincs.

Isten betű szerinti neve azonban ma már elvesztette központi jelentőségű szerepét. Egyrészt azért, mert már nem csak a zsidók hiszik az egyedül Létező Istent (Jahve jelentése: létező), s nekik ez egy semmit mondó idegen hangzású szó. Másrészt evidensé vált, hogy nincs más Isten csak egyetlen egy. Szólítsa tehát bárki bárhogy az Istent, ha az egyedül Létező Istenre gondol teljesítette Isten örök parancsát, ha nem is betű szerint.

Amikor a zsidók kitalálták, hogy tiszteletből nem ejtik ki Isten nevét, ezzel azt akarták kifejezni, hogy Isten jóval, de jóval több, mint hogy egyedül Létező Isten. Isten olyan hatalmas, olyan fenséges, olyan kimondhatatlanul más, hogy nincs erre emberi szó. Isten legigazibb lényegét megragadó emberi név nem létezik. Vagyis igazából azt történt, hogy a Jahve név felvette a "kimondhatatlanul fenséges Isten" jelentést, amit tényleg nem is mondtak ki. Ebben semmi tiszteletlenség nincs, hanem épp ellenkezőleg ez a tiszteletnek, a helyes istenismeretnek a növekedése. Ugye azonban lehetetlen, hogy ne nevezzük valahogy Istent, valamilyen szót csak kell használnunk. A zsidóknak az Úr szóra esett a választása. Ezzel tulajdonképp az Úr szó vált Isten legfontosabb és leggyakoribb nevévé.

Hogy ez hamisítás? Felfoghatod így is, de úgy is hogy Isten nevének kiejtése kissé megváltozott, a jelentése pedig fejlődött, gazdagabb és pontosabb lett. S mivel semmi, de semmi nyoma nincs annak, hogy Jézus és az első keresztények nem hagyták volna jóvá ezt a kicserélést, ezért én az utóbbit választom. Az Újszövetség nem hamisítás, aki szerint az, az maga alatt vágja a fát. Az kitalálhatja, más dologban is meghamisították, s máris nem a Biblia hanem a saját esze és okoskodása lett a mérvadó.

"Csak a vége sántít kicsit, ugyanis azért "teljesen" nem "tökmindegy" hogyan ejtjük, bár nyelvenként természetesen nagy eltérések vannak. Egyszerűen a legelterjedtebb a Jehova (és ennek írásos és kiejtési változatai), ezért használjuk ezt."

Nem a Jehova a legeltejedtebb, max. nálatok. A keresztények körében sokkal elterjedtebb nevek az Atya, Úr, Isten stb. megszólítások.