Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan ismerhetjük fel az...

Hogyan ismerhetjük fel az igaz vallás gyakorlóit? Minden vallás tetszik Istennek? Hogyan állapíthatjuk meg, hogy melyik az igaz vallás?

Figyelt kérdés

Jézus azt mondta, hogy az igaz vallás megmutatkozik azok életében, akik gyakorolják. „Gyümölcseikről fogjátok felismerni őket . . . minden jó fa jó gyümölcsöt terem” (Máté 7:16, 17).

Más szavakkal az igaz vallás gyakorlóit a hitnézeteikről és a viselkedésükről lehet felismerni. Bár nem tökéletesek, és követnek el hibákat, mint csoport törekszenek rá, hogy Isten akaratát tegyék.


2013. ápr. 27. 05:45
 51/92 anonim ***** válasza:

"Maradjatok tehát abban a házban, azt egyétek és igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a bérére. Ne járkáljatok egyik házból a másikba.

Ahol pedig bementek egy városba, és befogadnak benneteket, azt egyétek, amit elétek tesznek, gyógyítsátok meg az ott levő betegeket, és mondjátok nekik: »Elközeledett hozzátok az Isten királysága."


Mi is történik a szövegkörnyezet szerint? A prédikáló munka alatt is kellett szállást keresni - hitted volna? Tagadhatatlan, hogy erről szól a vers, igaz? Hiszen "maradniuk kellett" abban a szállásadó házban, melyben enni és inni adtak. De az alázat miatt fontos volt Jézus intése, miszerint az a tanítvány, aki nem szerény, aki a nem foga alá való ellátmány miatt más szállásadót keres, az nem vet jó fényt a kereszténységre, magára Jézusra sem. Ezért azt mondta a tanítványainak, hogy "Ne járkáljatok egyik házból a másikba".


Ezért mondta utána Jézus, hogy ahol befogadják a tanítványokat, azt egyék, amit eléjük tesznek, ne válogassanak, legfőképpen ne kajtassanak más szállásadók után, mint valami minőség-ellenőrök.


A másol többször és világosan leírt "házról-házra" végzett szolgálat ettől függetlenül működött. Pál pl. leírta, hogy "mindenki vérétől tiszta" a maga részéről. Ha mindig csak központi házakhoz szerveztek volna összejöveteleket, akkor vajon elmondhatta volna-e ezt?? NEM! Mert nyilvánvaló, hogy rengeteg ember az önhibáján kívül sem tudott volna elmenni ezekre (ennek sok oka lehetett).


Ami egyértelmű: a Cselekedetek 5:42-ben a „házról házra” kifejezés a kat’ oi′kon kifejezésből van lefordítva. Itt a ka‧ta′ szót úgynevezett „osztó” értelemben használják. A tanítványok prédikálása egyik háztól a másikig megosztva történt. A Cselekedetek 20:20. versét kommentálva, Randolph O. Yeager azt írta, hogy Pál „mind nyilvános összejöveteleken [de‧mo‧si′a], mind pedig házról házra (osztó [ka‧ta′] tárgyesettel) tanított. Pál három évet töltött Efézusban. Ellátogatott minden házba, vagy legalábbis mindenkinek prédikált (26. vers). Itt bibliai igazolását látjuk a házról házra, valamint a nyilvános összejöveteleken való evangéliumhirdetésnek”.


A ka‧ta′ szó hasonló használata jelenik meg a Lukács 8:1-ben is, amely arról szól, hogy Jézus „városról városra és faluról falura” prédikált. Pál a Cselekedetek 20:20-ban a többes számú kat’ oi′kous szóalakot használja. Itt némely bibliafordítás ezt így adja vissza: „otthonaitokban”. Az apostol azonban nem csupán a véneknél végzett társasági látogatásokra vagy a hívőtársai otthonaiban tett pásztori látogatásokra utalt.

A következő szavai azt mutatják, hogy a hitetleneknél végzett házról házra kiterjedő szolgálatról beszélt, mert ezt mondta: „Alaposan tanúskodtam mind a zsidóknak, mind a görögöknek az Isten iránti bűnbánatról és az Úr Jézusba vetett hitről” (Cselekedetek 20:21). A hívőtársai már megbánták bűneiket és hitet gyakoroltak Jézusban. Ezért mind a Cselekedetek 5:42, mind a Cselekedetek 20:20. verse a hitetleneknél „házról házra” vagy ajtóról ajtóra végzett prédikálásra utal.


Tehát ennyit a hamis kifogásokról a tanítványképző munkát illetően!!

2013. máj. 1. 04:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/92 anonim ***** válasza:
56%
Kedves Ildikó! Nem tudsz aludni? Pedig az fontos. Pihenj inkább. Neked lesz az a legjobb de én magam mindenképpen örülnék neki.
2013. máj. 1. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/92 anonim ***** válasza:

Kedves 45-ös!


"Hogy az én egyházam prédikál-e? Miért, ha nem, akkor elkárhozok?" És még hozzátetted:

"Az által tartatok-e meg, mert prédikálok, vagy az által, hogy hiszek? Az igaz ember hit által él, és nem prédikálás által. A hit termi a gyümölcsöket, és nem magunk."


A sokat idézett Írásszöveggel válaszolnék:

"Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát."


Szerinted milyen gyümölcsökről van szó a Bibliában, amikor Isten akaratának a CSELEKVÉSÉRŐL beszél Jézus??? Milyen érdekes, te magad másolgatod be ezen verset is, és mégsem esik le, hogy nem mentesülhetsz a tanítványképző munka cselekvése alól, ha igaz keresztény akarsz lenni. Márpedig a "cselekvés" mikéntjére határozott példa van, mely máig a leghatékonyabb módszer mind közül: házról-házra kell prédikálni.

Persze ez olyan egyházban, vagy vallásos csoportban, ahol ezt az igazságot semmibe veszik, vagy kiforgatják, nem fog menni.


A Tanúk NEM "magasztalják" magukat, a te értékítéleted hála Istennek, nem Istené! És mily szomorú, de éppen te magasztalod a MAGAD IGAZSÁGÁT fel az égig, számtalan helyen ellen ellentmondasz a Bibliának, mégis ragaszkodsz hozzá. Vakon elutasítasz mindent, még az igazságot is - csak mert van a fejedben egy hamis filozófia a csoportok szükségtelenségéről! És ez szomorú, nagyon szomorú.

2013. máj. 1. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/92 anonim ***** válasza:
56%

Cscscscscssssssssssssssss. Ildikó! Hahó!


Aludj....aludj.... Ne húzd fel magad, még a végén ítélet alá esel az ítéleted által. Csitulj.


Ha befejezted a fröcsögést, szólj, biztos tudunk beszélgetni is. Ne raboljuk egymás idejét ezzel a nem is tudom minek nevezzem? Párbeszéd? Na mindegy. Ha kipihented magad, szólj.


Szia

2013. máj. 1. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/92 anonim ***** válasza:

Kedves 54-es!

"Fröcsögés"? Aranyos vagy, cuki pofa... :)))


Köszönöm "féltő" soraid, de te csak ne aggódj az én fáradtságom miatt, szerintem sokkal inkább a saját szellemi egészségedért aggódj.

2013. máj. 1. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/92 anonim ***** válasza:
56%

1:44 óta 7, immár nyolc választ küldtél el. Egész éjjel, reggelig a hét válaszodra senki nem reagált. Ennyi irományra nem is szívesen tenne ilyen bárki is. Ez szerintem párbeszéd? Vagy vita? Szerintem egyik sem. Ez olyan, mintha egy üres szobában egyedül mondanád magadnak. Ezt minősítettem, valóban. Szerintem ez fröcsögés. Nem kedvességnek szántam, hanem őszinteségnek. Én inkább leszek őszinte, mint képmutató.

Ha megbántottalak vele, bocsánat, nem a bántás volt a célom, hanem az, hogy belásd, az ilyen típusú beszélgetés nem vezet sehová sem.


Szeretnék sorban feltenni kérdéseket egyesével. Szerinted Jézus követte az Atyának az akaratát teljes mértékben? Csak igen, vagy nem. (Bár szerintem egyértelmű a válasz, de szeretném, ha tőled kapnám meg)

2013. máj. 1. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/92 anonim ***** válasza:

"1:44 óta 7, immár nyolc választ küldtél el. Egész

éjjel, reggelig a hét válaszodra senki nem reagált.

Ennyi irományra nem is szívesen tenne ilyen

bárki is. Ez szerintem párbeszéd? Vagy vita?

Szerintem egyik sem." Te indítottad ezt el azáltal, hogy egy csomó Bibliaellenes dolgot ránk fogtál, miért baj az neked, ha ő vette a fáradságot és mindegyikre megadta a választ? Vagy nem tudsz nyugodni, mert nincs igazad? Inkább te pihenj egyet szerintem.

2013. máj. 1. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/92 anonim ***** válasza:
Mellesleg honnan tudod,hogy Ildikónak hívják?
2013. máj. 1. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/92 anonim ***** válasza:

Te is megválaszolhatod a kérdésemet! Igen, vagy nem?


Amúgy azért tudom, mert úgy hívják.

2013. máj. 1. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/92 anonim ***** válasza:
Én úgy emlékszek, hogy valahol azt mondta, hogy Józsinak hívják ebből következőleg nem nő, de lehet, hogy én emlékszek rosszul, na mindegy, majd ő megmondja, ha akarja. Egyébként a válaszom igen, bár nem tudom, hogy hova akarsz ezzel kijukadni, de majd megtudjuk.
2013. máj. 1. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!