Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan ismerhetjük fel az...

Hogyan ismerhetjük fel az igaz vallás gyakorlóit? Minden vallás tetszik Istennek? Hogyan állapíthatjuk meg, hogy melyik az igaz vallás?

Figyelt kérdés

Jézus azt mondta, hogy az igaz vallás megmutatkozik azok életében, akik gyakorolják. „Gyümölcseikről fogjátok felismerni őket . . . minden jó fa jó gyümölcsöt terem” (Máté 7:16, 17).

Más szavakkal az igaz vallás gyakorlóit a hitnézeteikről és a viselkedésükről lehet felismerni. Bár nem tökéletesek, és követnek el hibákat, mint csoport törekszenek rá, hogy Isten akaratát tegyék.


2013. ápr. 27. 05:45
 41/92 anonim ***** válasza:
83%

„Azért szerintem mégiscsak hatalmas terülteteket kellett bejárniuk és méghozzá gyalog, ráadásul gondolom akkoriban elég hosszúak lehettek az utak két település között, meg persze gondolom, hogy lebitumenezve sem voltak, stb.”


Csak hogy tisztába legyünk az akkori 100 kilométerrel és a maival, Jézus családja évenként feljárt Jeruzsálemre, az ünnepre. Ez több mint 100 kilométer gyaloglás volt. És nem csak ők voltak egyedül. Mikor visszamentek a 12 éves Jézusért nem közelről, nem a megtett út volt a problémájuk. Ami nekünk a pihe-puha talpunknak 10 kilométer, az, nekik semmi nem volt.

De mint mondtam, mikor a tanítványokat elküldte, nem kellett nagy utat bejárniuk. És nem volt gond az éjszakázással. Erre közvetve felhívta Jézus is a figyelmet. Ha valahol nem fogadnak be titeket…

Amúgy pont az a király féltette volna a tanítványok kis pocakját és a fekhelyét, akinek nem volt hol a fejét lehajtania?


„hetven ember pedig nagyonis kevés volt, erre Jézus is utalt az épp közvetlen ezután következő sorokban, csak azt lehagytad. „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Tehát igenis időigényes dolog lett volna ebben a helyzetben minden egyes házba bemenni.”


Gondolod, hogy a világ teremtőjének, akinek három és fél év kellett, hogy több ezres tömegeket magához vonzzon, akinek három nap kellett, hogy a templomot lerombolja, és újra felépítse, megijedt, hogy kevés ideje van? Az evangelizáció nem arról szól, hogy járok házról házra, hanem a faluban egy embernél megszáll, és onnantól az az ember terjeszti a jó hírt. Ezt megfigyelhetjük Jézus munkájából.

Mk 5,19 De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

Lk 5,25 És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.

Mindig valaki vitte tovább a hírt. Hírláncba terjed, nem egy embertől ágazik ezerfelé. Erre utal, hogy kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Bementek egy házba, hirdettek, majd továbbálltak. Majd a jó hír fogadója vitte tovább ott.

Tehát az az indok, hogy akkor így kellett, ma nem így kell, hamis tanítás. Krisztus tanítását tollvonással áthúzni szerintem nem helyes. Nincs bibliai indokotok, hogy semmisnek vegyétek a tanítását. Azok, amiket felsorakoztattál, pusztán filozofálgatás, nem egyéb. NE JÁRJATOK HÁZRÓL HÁZRA. Hogy miért ne? Az más kérdés. Ne ölj. Hogy miért ne? Szintén más kérdés. A parancs, az parancs.

2013. ápr. 29. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/92 anonim ***** válasza:
22%

Kedves válaszoló.


Nem a háromságot akartam kihangsúlyozni, hanem az általad idézett rész, amikor írod, hogy Jákob Istene házához mennek a nemzetek az utolsó napokban az Ézsaiás szerint.


Jákobnak, és az apukájának, sőt annak az apukájának sem Jézus volt az Istene, hanem még Károli is megemlíti ezen Isten fenséges nevét.


Bocsánat, ha véletlenül tovább boncolgattam a mondtatot, ami miatt elvesztette a lényegét a gondolatom


Nos ebből jól látható, hogy az utolsó napokban ha nem is mindenki ahogy az előttem szóló is írta de jönnek még emberek Jákob házához ...

Tisztelettel Katy Weaver

2013. ápr. 29. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/92 anonim ***** válasza:
68%

Javítás:

Jönnek még Jákob Istenének házához.

2013. ápr. 30. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/92 anonim ***** válasza:
58%

"Csak hogy tisztába legyünk az akkori 100

kilométerrel és a maival, Jézus családja évenként

feljárt Jeruzsálemre, az ünnepre. Ez több mint 100

kilométer gyaloglás volt. És nem csak ők voltak

egyedül. Mikor visszamentek a 12 éves Jézusért

nem közelről, nem a megtett út volt a problémájuk. Ami nekünk a pihe-puha

talpunknak 10 kilométer, az, nekik semmi nem

volt." Igen, persze, biztos jobban bírtak az akkori emberek gyalogolni, mivel hozzá voltak szokva, ezzel nem is szálok vitába. De attól még ugyanúgy időigényes dolog lett emellett még minden egyes házba bemenni. "Gondolod, hogy a világ teremtőjének, akinek

három és fél év kellett, hogy több ezres

tömegeket magához vonzzon, akinek három nap

kellett, hogy a templomot lerombolja, és újra

felépítse, megijedt, hogy kevés ideje van?" Ne vetíts olyat bele az írásomba, amit nem írtam. Maga Jézus mondta, hogy a munkás akkor kevés volt. " Nincs bibliai indokotok, hogy semmisnek vegyétek a tanítását. Azok, amiket felsorakoztattál, pusztán filozofálgatás, nem egyéb. NE JÁRJATOK HÁZRÓL HÁZRA. Hogy miért ne? Az más kérdés. Ne ölj. Hogy miért ne? Szintén más kérdés. A parancs, az parancs." Mégegyszer mondom, ez az a vers, amit a legtöbb vallás ügyesen fel szokott használni arra, hogy ne keljen prédikálniuk, tőlem ragaszkodhadsz ahhoz az értelmezéshez, miszerint nem szabad elvinni közvetlenül az embereknek a jóhírt, a te bajod lesz. Mellesleg, ha már így meg tudod szólni a másikat, a te felekezeted, vagy inkább te magad hogyan szokotál prédikálni? Hogyan teljesíted azt a parancsot, amellyel Jézus megbízta a követőit?

2013. ápr. 30. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/92 anonim ***** válasza:
83%

Jézus hogyan prédikált?


A Tanítványok hogyan prédikáltak?


7. Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit ők adnak: mert méltó a munkás az ő jutalmára. Ne járjatok házról-házra.

8. És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit előtökbe adnak:

9. És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.


Gyógyítottak, ördögöket űztek. Mindig bizonyságokkal álltak ki. Jézus prófétált, gyógyított, halottakat támasztott fel. A tanítványoknak szintén ezt mondta, hogy ezt tegyék. A tanítványok ezt is tették.


17. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

18. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.


Hisztek, vagy hiszünk?


"Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek."


A hit, az, mely megtart. Nem a prédikáló munka. Csak kérdezem, van nekünk hitünk? És azt mondod, hogy ti vagytok a frankók, mert házról házra jártok? És kárhoztatjátok ezzel azokat, akik a ti "szent" szavatokra nem térnek meg? Vagy ti gyógyítotok? Vagy úgy köszöntitek a házban lévőket, hogy békesség, ahogy az Úr tanította? Elmondjátok-e az embereknek, hogy elközelített Isten országa hozzájuk? Jártok házról házra prédikálván a Jehova Tanúi szervezetét, Isten kreált nevét, mintha azáltal megtartatnánk. Hiába mondjátok, hogy uram, uram azon a napon.


Jak 3,1 Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.


Remélem, nektek nem lesz súlyosabb az ítéletetek, mint ahogy arra számítotok.


Hogy az én egyházam prédikál-e? Miért, ha nem, akkor elkárhozok?


Komolyan, egy kérdésre válaszoljatok! Az által tartatok-e meg, mert prédikálok, vagy az által, hogy hiszek? Az igaz ember hit által él, és nem prédikálás által. A hit termi a gyümölcsöket, és nem magunk. Ha magunk teremtenénk, lenne mivel dicsekednünk, de nincs, mert kegyelem által tartattatunk meg.


A katolikus a frankó, mert ők Péter utódainak nevezik magukat, vagy az adventisták, mert ők megtartják a szombatot, vagy a Tanúk, mert az égig magasztalják magukat, és járnak házról házra, vagy a hit gyülekezete, mert ők a szent szellem által hablatyolnak ismeretlen nyelveken, vagy a mormonok, mert elhiszik, hogy Smith olyan aranytekercsekkel futkározott, amit ember nincs aki messzire vinne? Egyikbe sem akarok tartozni. Mint tisztátalanná lett asszony mind. Én Krisztushoz akarok tartozni, az én vőlegényemhez, hogy mikor eljön a nász az én lámpásomba tele olajjal várhassam a menyegzőre. Hogy én addig Hold lehessek, mert a világ világossága elment, de a Hold a sötétben fénylik, és fényét a Naptól, Isten egyszülöttétől kapja.


Ez akarok lenni, és nem tanú. Más tanú, egy tanú, hogy tanúskodhassak, hogy elközelített Isten országa.

2013. ápr. 30. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/92 anonim ***** válasza:
50%

Kedves 45-ös! Az a te hibád is, hogy NEM GYŐZŐDSZ MEG azon tanok igazáról, melyeket ismételgetsz, átveszel, vagy másolgatsz másoktól. Ilyen a 45-ös válaszodban lévő KIRAGADT vers is, melyet annyiszor másolgattok egymástól. Ez a Lukácstól idézett vers, az állítólagos "házról-házra" prédikálás ellen. Nevetségesek vagytok és magatokat minősítitek vele!!!

De kezdjük az elmaradt válaszommal még a 12-es hozzászólásodra:


"15. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.


<A próféta nem vallási csoport, hanem egyén>"


Micsoda mesebeli ellenérv! Ezek a hamis próféták általában (abban az időben is) vallási csoportokat képviselnek.

Jézus földi megjelenésének idejére az írástudók a tanítók olyan elit osztályává váltak, amely jobban ragaszkodott a hagyományokhoz, mint Isten Szava igaz tanításához. Szerették, ha „rabbi”-nak hívják őket — ez egy megtisztelő címmé alakult, amelynek jelentése: „Az én kimagasló (kiváló) személyem” (Máté 23:6, 7, NW lábjegyzet). A Keresztény Görög Iratokban az írástudókat gyakran a farizeusokkal kapcsolják össze, akik közül egyesek a Törvény önmaguk által kinevezett tanítói voltak (Cselekedetek 5:34). Jézus mindkét csoportot azzal vádolta, hogy hagyományaikkal és az olyan dolgok tanításával, „a melyek embereknek parancsolatai”, érvénytelenné tették Isten szavát (Máté 15:1, 6, 9). Nem csoda, ha sem Jézus, sem tanítványainak többsége nem kapott oktatást a rabbinikus iskolákban (János 7:14, 15; Cselekedetek 4:13; 22:3).


Tehát NEM csak EGYES EMBEREKET ítélt el Jézus, hanem hamis vallásos tanokat, mítoszokat, filozófiákat terjesztő vallásszervezeteket is!!!!


"<Vajon minden vallási csoport összes tagja kivágattatik?"


Vajon mit is mond minden ókori bibliai példa? Aki a hamis vallásos irányzatokhoz ragaszkodott, arra ítélet várt. Ha pl. a fent említett farizeusok, vagy szadduceusok szektájához tartozott valaki és ragaszkodott azok szellemiségéhez, nyilván ítéletet vont magára. A Biblia nem véletlenül mondja, hogy "menjetek ki belőle én népem, ha nem akartok kapni annak csapásaiból".

Amit te itt felhozol példának, az egészen egyszerűen nem mondja, hogy nem volt és nem lesz egy igaz utat képviselő szervezet. Nem erről szól (ugye nem azt írja, hogy a búzát szerte-széjjel hagyják????). Még akkor sem, ha ezen igaz keresztényekből álló szervezet is tökéletlen emberekből áll. Ez a világszervezet az utolsó napokban a Biblia hamis barátainak sok kárt okozó, áldatlan tevékenysége miatt, nagyon sok pontban állította helyre fokozatosan a Szentírás pontosságát és hitelét.


"Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát."


"<nem azt mondja, hogy azok a csoportok, hanem azt, hogy aki...>"


Nem is "csoportokról" van szó, hanem csak EGY csoportról beszélhetünk - mint ahogy csak egyetlen egységes és összetartó csoport képviselte az első sz.-ban is a krisztusi utat!!! Hogy cselekedhetné szervezetlen formában és szerte-széjjel lévő emberek serege azt a munkát, melyhez magas szintű szervezettség szükségeltetik?? Márpedig a Jehova akaratának a cselekvéséhez SZERVEZETTSÉG kell!


"<Valaki, és nem valakik, vagy csoport>"


Micsoda kiragadott szavak, Istenem! Tehát csak egy ember? Többen nem is tehetik? Tudod te mit írogatsz? Az összefogás, a szervezettség ki van átkozva? Ugye, ha tudnád mit írsz...


"Azzal, hogy az "igaz vallást" hirdették, kárhoztatták a többieket azzal, hogy ők nem részesei azoknak."


Természetesen hamis érv ez is. Jézus és a tanítványai TÉNYLEG az igaz vallást hirdették, képviselték, és Jézus valóban EL IS ÍTÉLTE azokat, akik csak bitorolták az igazságosság látszatát, de közben félrevezették a népet.

Sohasem az volt a baj, ha egy ember, vagy egy csoport az igazságot hirdette (az igazság meg ugye tudjuk: KIZÁRÓLAGOS), hanem az, ha ez csak ámítás volt.

Sokan tényleg a "báránybőrbe bújt farkasoknak" bizonyulnak, mikor hamisan azt állítják, hogy amely vallásos csoport kizárólagosságot hirdet, az eleve félrevezet. Nem, nem a kizárólagosság vezet félre - erre LOGIKUSAN semmiféle utalást sem találsz az Írásokban -, hanem a hazugságokat tanítók, a Szentírást meghamisítók vezetnek félre - na erre viszont van elég bizony a Bibliában!!!!

2013. máj. 1. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/92 anonim ***** válasza:
50%

"Az egységről beszéltek, miközben a Biblia kétszer említi az egységet.

Ef 4,3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.

Ef 4,13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:

Ezek kívül az egy akolnál beszélhetünk egységről."


Meg még számtalan helyen utal az egységre, mint pl. Jézus a János 17:3-ban, amikor arról beszél, hogy "az jelenti az örök életet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." Vajon meg lehet-e ismerni Istent többféle igazságban? Persze! Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy minden, gyakran egymásnak ellentmondó állítás igaz is. Nyilvánvaló, hogy egységes tanításnak kell lennie annak, melyre a tanítványokat az első sz.-ban és azóta is (elhajlásokkal bár, de helyreállított módon) tanítják Istenről.


"Kedves, csak olvasd el a páli leveleket. Bizony nem egyet tanultak, de egy hitük volt, a Jézus Krisztusba vetett hitük. Ez az egység. Erről beszél Pál is itt:

Ef 4,13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére..."


De, alapvetően EGYET tanultak! Ennek ellenkezőjére nem tudsz hozni valós bizonyítékot, legfeljebb elferdített, vagy kiragadott részt.


"Az általad említett őskeresztényeknek nem volt vallásuk."


Ők nem "őskeresztények" voltak, mivel ma azokra is értik e szót, akik már régen nem az első században éltek, hanem később. Ámde az első sz.-i keresztényeknek volt vallásuk, nem kéne a "vallás" szót is elrelativizálni, vagy elhomályosítani. A szó hétköznapi értelmében természetesen volt vallásuk.


"Korintusi gyülekezet, Efézusi gyülekezet, budapesti gyülekezet. :D De nem ilyen egyház vagy olyan egyház, vagy amolyan egyház."


Az a Bibliai prófécia része, hogy lesz egy csoport, mely Isten nevéről neveztetik majd. És Isten népet vesz a nevének.


"Amelyik egyház nevet ad magának, elkülönül mindenkitől, már eleve gyanús."


Igen, az első századi kereszténység ELKÜLÖNÜLT mindenkitől, mivel Isten népe a Biblia tanúsága szerint SOHASEM közösködött hamis tanokat valló más szervezetekkel. Ez is a Biblia alapvető igazsága.

"Gyanús" is volt, de kinek?? A világnak!!!!


"Miért azt mondjátok, hogy ti vagytok a frankók, és aki nem ezt teszi, az nem az?"


Nem, csak azt valljuk, hogy EGY az igazság, csakúgy mint a Biblia. Tehát mindenkinek nem lehet igaza.

2013. máj. 1. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/92 anonim ***** válasza:
50%

"Egyetértek abban, hogy vannak "kevésbé rossz" és vannak "inkább rossz" nézetek. Bár ezek jósága attól is függ hogy milyen szempontokat veszel figyelembe."


Kedves 18-as! Ha megfigyeled, Jézus NEM nem állított fel kategóriákat, hanem a tanításaik igaz/hamis volta alapján választotta ketté a gyümölcstermő "fákat". Vagy "rossz" valami, vagy nem, nincs "kicsit rossz", vagy "félig rossz" - vagy eléred az Isteni mércét, vagy nem.

Mi emberek definiálhatunk sokféleképpen, de az isteni igazságok nem alku tárgyai. Vagy tisztán megőrizzük őket, vagy nem.


"> A fentiből következik, hogy ezek a "bizonyos gyümölcsök" KÖZVETLENÜL attól függnek, vagyis hogy jók, vagy rosszak lesznek, hogy milyenfajta hitnézetet fogadunk el magunkénak,


Közvetlenül attól is függenek, de nem kizárólagosan csak attól. Ha ezt nem látod be, akkor szélesíteni kell a látókörödet."


Ezen nem kéne vitatkozni, Jézus nem azt tárgyalta, hogy mi minden befolyásolhatja a rossz gyümölcsöket. Arról beszélt, hogy a vallásos hazugságok alapvető és közvetlen kapcsolatban vannak a rossz gyümölcsökkel. Egyszerűen az OK-OKOZAT törvénye ez.


"> Ugyanis a világnézet, a saját hite határozza meg mindenkinél, hogy jó vagy rossz gyümölcsöket terem, azaz MIT CSELEKSZIK - mert ugye általában a tettek nem beszélnek félre! Az ateistánál is, mindenkinél ez van.


Amit te írsz itt, az egy olyan ember viselkedése, akit a vak hite vezérel. A vak hit által vezérelve nagyon valószínűtlen hogy jót teszel. Ráadásul ha mégis sikerül, akkor sem tudsz belőle tanulni, mert nem érted. A hit önmagában nem elég!"


Nem csak a "vak hitről" van szó, ez a mondatomból világosan látszik. Mindenkire egyértelműen igaz, hogy az önnön világnézete szerint cselekszik. Ez pedig az, amit Jézus mondott: "jó fa jó gyümölcsöket terem, rossz fa rosszakat". A tetteinkből ragyogóan látszik, hogy igaz, vagy hamis a hitünk.


"De emberi szóval megfogalmazott, az emberek számára értelmezhető, bármennyire merev szabályrendszer, vagy akár elvek gyűjteménye, soha nem lehet tökéletes."


Pedig a Törvénygyűjteményről" is már azt írta az ihletett Biblia, hogy "tökéletes" volt. Nem is azért lett megszüntetve, mert úgymond "tökéletlen" lett volna, hiszen Isten adta azokat, nem lehetett nem tökéletes.


"> Nos, az igaz vallás gyakorlóinak is ilyen szellemben kell tanulniuk. Én Jehova Tanúja vagyok, ezért írom ezeket.


Az elég nagy baj, hogy nem azért írod mert ez a személyes meggyőződésed..."


Az még nagyobb baj, mikor valaki kiforgatja a szavaimat!

2013. máj. 1. 02:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/92 anonim ***** válasza:
50%

"Katy az Ézsaiás 43:10-12-t, a Cselekedetek 15:14-et, az Ézsaiás 2:2-4-et hozta fel, hogy ez vonatkozik arra, hogy az utolsó időkben megalakul egy szervezet, a Jehova Tanúi Egyház.


Erre válaszoltam, hogy az Ézsaiás 43 nem egy alakuló szervezetről beszél, hanem Izrael népéről, tehát ez nem konkréten egy ma beteljesülendő prófécia."


Kedves 26-os válaszoló! Katy NEM azt mondta, hogy az Ézsaiás szó szerinti "prófécia", hanem azt, hogy ezek is "utalnak erre". Egyébként ez a rész miben nem alkalmazható az igaz keresztényekre, a valódi Krisztus-követőkre? Még az igaz, hogy Jehova "gondoskodott" a megváltásról Jézus személyében!

Igen, mi elsősorban Jehova tanúi vagyunk (mint ahogy Jézus is az volt), kik Jehováról tanúskodunk, és teljes mértékben Írás szerinti az a név, melyet felvettünk, mint Jehova Tanúi.


"Válaszoltam azt is, hogy az Apostolok cselekedeteitől felhozott idézet nem prófécia, hanem Simeon elbeszélt egy akkor bekövetkező történetet."


Ha akkor teljesedett, akkor vajon mi, ha nem "prófécia"?! A Cselekedetek 15:15-17 mit is mond??


"És ezzel egyeznek a Próféták szavai, mint ahogy meg van írva: »Ezek után visszatérek, és újjáépítem Dávid leomlott lombsátorát; újjáépítem romjait, és ismét felállítom, hogy akik megmaradnak az emberek közül, komoly igyekezettel keressék Jehovát, minden nemzetből való emberekkel együtt, azokkal, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja Jehova, aki véghezviszi ezeket"


Tehát nem prófécia????


--------


"Azt is válaszoltam, hogy az Ézsaiás 2 Jézusról szól, tehát nem egy prófécia arról, hogy meg kellett volna egy ilyen szervezetnek alakulnia."


(Ézsaiás 2:2-4) "És úgy lesz a napok befejező részében, hogy szilárdan áll majd Jehova házának hegye a hegyek teteje fölött, és magasabbra emeltetik a domboknál, és oda fognak özönleni mind a nemzetek. Sok nép jön el, és ezt mondják: „Jöjjetek, menjünk fel Jehova hegyére, Jákob Istenének házához, és ő oktatni fog bennünket útjaira, mi pedig az ő ösvényein járunk.” Mert Sionból jön a törvény, és Jehova szava Jeruzsálemből. Ítélkezni fog a nemzetek között, és elrendezi sok nép ügyeit. Kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat metszőkésekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak."


Tényleg csak Jézusról szól, semmi másról??? Azért kicsit sem tévedsz??? Itt, ezekben a versekben Jehova neve van, nem Jézusé! És Jehova NEM Jézus, hanem annak Atyja, aki szerinte is az "egyedüli igaz Isten", tehát NEM Jézus! (János 17:3)


"Ézsaiás 2;2-től

Elnézést, de gondolom te is hallottál Jézusról.

"hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;"

"Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett""


És vajon nem Jehova gondoskodott MINDERRŐL??? Vagy talán tagadod, hogy Jézus MINDENBEN az Atyja akaratát követte, neki engedelmeskedett????


És ez nem a "megdicsőült" paradicsomi állapotokra vonatkozik, hanem az "utolsó időkre", vagyis arra az időre, mely nem éppen a békéjéről és a szeretetéről ismert a Bibliai próféciákból.


---------


""A zsidók Istent a mai napig úgy is hívják: “a Név” (ha Sém). A bibliai héberben ugyanis nincs szó a “személy”-re, ezért használja a “név” szót: pl. “Isten nevét segítségül hívni” = magát Istent segítségül hívni; “Isten nevét magasztalni” = magát Istent magasztalni azért, aki Ő. Ez a számunkra furcsa szóhasználat átment az Újszövetségbe is, pl. Apostolok Cselekedetei 1:15 “százhúsz név sokasága” = százhúsz főnyi sokaság, vagy Apostolok Cselekedetei 4:12 “nem is adatott az embereknek az ég alatt más név” = nem adatott senki más.""


És????? Ez kizárja, hogy a zsidóknak nem lenne személynevük, vagy tulajdonnevük???? Kizárja-e, hogy Istennek ne lenne egy általa is egyedülállóan és nem mellesleg örök időkre kinyilatkoztatott tulajdonneve, mely MINDEN MÁS NÉVNÉL kiemeltebb szerepet tölt be????

Ez az okoskodó érv csak arra jó, hogy elhomályosítsa a tényt, miszerint a JHVH egyedülállóan létező Neve Istennek.

2013. máj. 1. 03:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/92 anonim ***** válasza:
50%
Jav: Még az IS igaz, hogy Jehova "gondoskodott" a megváltásról Jézus személyében!
2013. máj. 1. 03:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!