Kedves Jehova Tanui. Hol talalhato a Bibliaban, hogy Isten parancsot ad arra, hogy Jehovakent szolitsuk/hivjuk?

Az Őrtorony írásaiban végig összemossák azt a jogos igényt, hogy az Ószövetség megfelelő helyein a fordításban is fel lehessen tüntetni, hogy Jahve vagy Jehova - és azt a légből kapott követelésedet, hogy ezt az Újszövetség általuk megszabott kétszázegynéhány igehelyén is megpróbálják, holott itt aztán végleg nélkülözik a kéziratos és a történeti bizonyítékoknak a legleheletnyibb látszatát is.

Ezeket a betoldásokat csak az Őrtorony mondja „könnyebb megértésnek”. Valójában szektabélyeg ez: a mindenáron különbözni akarásnak a „bölcs rabszolga” által tüzesített és felekezetetek testére nyomott billoga. A kezünkben lévő görög szöveg szemérmetlen félretolása. Kettős mérce. Hiszen ugyanazt teszik, mint az általuk kárhoztatott „nagy parázna”, csak míg ők elvben hajlandóak szokásukról lemondani és sok Jehova / Jahve névben bővelkedő fordítást kiadni, az Őrtorony ennek ellenkezőjére nem hajlandók.

Attól, hogy az Újszövetség az adott helyeken utal az Ószövetségre, még nem válik ténnyé, szöveggé, adattá az a ti mögöttes feltevésetek, hogy ott az eredeti, apostoli-evangélistai szövegben is JHVH állt. Ti pedig saját írásaitokban mondjátok (bár a tényszerű vita során már nem tudjátok megvédeni), hogy a hitehagyott másolók hagyták ki a Nevet stb. De egy fia újszövetségi kéziratot nem tudtok kiizzadni, amely itt benneteket támogatna. A "hitehagyott másolók" hipotézise mindenre jó és semmire sem jó. Ezzel a módszerrel azt is igazolni lehetne, hogy a lélekvándorlás benne volt a Bibliában, csak azok a fránya hitehagyott másolók kihagyták.

Ne feledd: az újszövetségi írók nagyon sokszor a Septuagintát idézik, nem a maszoréta héber szöveget. És a tiáltalatok előásott pár kézirat dacára a Septuagintában megtalálható az a tendencia (és nem is csak oldalvízen, hanem főáramlatként, és már jóval az Újszövetség leíratása előtt), hogy a JHVH nevet az Úr szóval adják vissza. Lehet ezzel a tendenciával vitázni, és indítóokát babonásnak minősíteni - de úgy látszik, az újszövetségi szerzők nem gondolták sem babonásnak, sem Istent sértőnek, mert valahányszor az Ószövetséget idézik, nem írják át görög betűkkel a tetragrammát, hanem Úrnak mondják. E tekintetben tehát ők jóváhagyták a tiáltalatok babonásnak mondott zsidó szokást. És legalábbis abban ellenetek tanúskodnak, hogy az Újszövetségben is olyan fontos és elengedhetetlen volna a JHVH név, hogy annak hirdetése nélkül maga az egyház omlana össze.

Arra a kérdésre, hogy ha szabad az Ószövetségben a JHVH nevet fordításainkban átírni, akkor nektek miért nem szabad az Újszövetségben visszaírni, ezt felelem: te figyelmen kívül hagysz egy nagyon fontos szempontot. Mi szabadok vagyunk arra, hogy a JHVH nevet Jahve vagy Jehova néven következetesen kiírjuk fordításainkban (mint pl. J. N. Darby vagy a magyar Komáromi Csipkés György), és nem harapjuk le a fejét annak, aki talán a "ne vedd hiába" parancs miatti túlzott félelemből vagy más okból (pl. mert nem akarja helytelenül kiejteni) inkább körülírja a Nevet. Nálunk tehát szabadság van: a JHVH név ki (nem) mondása, le (nem) fordítása nálunk nem hitkérdés. Ráadásul az újabb fordítások is különbséget tesznek Úr (Adonáj) és ÚR (JHVH) között, így aki akarja, a szokott helyettesítésen keresztülnézve rekonstruálhatja magának az eredetit. Így tesz az Új prot. ford. és sok idegen nyelvű fordítás.

Ezt a mi szabadságunkat nem használhatod ki annak igazolására, ahogy ti meghazudtoljátok az újszövetségi görög kéziratokat, amelyek - mint az előbb megmutattam - ugyanígy hűvösen bánnak a tetragrammával, és ugyanolyan szabadon fordítják Úrnak, mint mi. Sőt: ti hitehagyottnak szidalmazzátok mindazt, aki eltávolította a JHVH nevet mindkét szövetségi irataiból. De bizonyossá vált, hogy ez a vádatok az apostolokat találja el először. Mert ha ők hitkérdésnek vették volna, amit ti annak vesztek, akkor úgy kerülték volna a Septuagintát, mint a pestist.

Arra nem fogok válaszolni, hogy szerintünk "nem ez a neve" stb. Te eltorzítod és kiforgatod ellenfeleid álláspontját. Senki nem képviselte veletek szemben azt az állítást, hogy "JHVH nem neve Istennek." Csak azt, hogy nem egyetlen neve Istennek, és nem is elengedhetetlen neve neki. Tanuld meg ellenfeleitek állításait abban az értelemben felfogni, ahogy ők azt képviselik, és ne vetíts oda a helyükbe valami mondvacsinált, bár nyilván könnyebben támadható zöldséget. És ne várd el, hogy ezt a zöldséget én majd mindenki helyett védelmezni fogom. Nem: itt a te tudathasadásos, vagy-vagy logikád vezetett félre téged, amely azt kiabálja a füledbe, hogy Istennek csak egy igazi és elengedhetetlen neve lehet (a JHVH), és aki ezt tagadja, az máris tagadásba veszi azt is, hogy JHVH neve Istennek.

Mondvacsinált piszkálódás ezek után a részedről az, hogy Károliék honnan vették a Jehova nevet. Tudhatták a zsidóktól vagy koruk hébertudósaitól - ez a pofonegyszerű válasz. De te ezt mint valami megfejthetetlen rejtvényt adod fel nekem, amiből csak az válik világossá, hogy nem tudod valódi álláspontunkat cáfolni, csak valami annak helyébe képzelt madárijesztőre lövöldözöl.

Megváltozott-e az Isten? A válasz egyértelmű nem. Isten akkor sem változott, amikor azt mondta, hogy a pátriárkák előtt még nem volt ismeretes az ő JHVH nevén. És akkor sem kezdett el változni, amikor Jézusban mint Atya (mint Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk) jelentette ki magát. Ez már átvezetne a másik vitaszálra, ezért itt nem is fejtegetem tovább.

Mivel az tagadhatatlan, hogy az Újszövetség kezünkben lévő kézirataiban a négy Halleluján kívül nem szerepel a JHVH név, csak a Küriosz (Úr) átirat, mi akadályoz abban, hogy meghagyjuk ezeket az Újszövetség-fordításokban? Éppen az jogosít erre föl, hogyha az újszövetségi írók (a Septuaginta nyomán) görögösítve emlegették a Jeremiás és Jézus neveket, miért ne fogadnók el a szájukból a JHVH név "Küriosz"-ra való görögösítését is? Az pedig nem lehet ezellen érv, hogy "hitehagyott másolók hagyták ki a JHVH nevet az Újszövetség görög kézirataiból", mert 1. erre semmi bizonyíték nincs, 2. miért ne mondhatná erre bárki, hogy "akkor tessék Jeremiás és Jézus nevét is visszahéberesíteni az Újszövetségben!"?

Igen új keletűnek látom azt a vihart, amellyel JT-i a JHVH nevet rátornyozzák az Újszövetségre. Hogy a Septuagintával meg a mai fordításokkal ki hogyan járt el, azt semmiképpen nem tartom üdvösségi kérdésnek, és ugyanolyan szívesen olvasom Darbyt, mint a King Jamest, úgy Komáromi Csipkést, mint Károlit. Nem tudom, hogy ez náluk programként le van-e fektetve, de úgy érzem, hogy ebből ők csináltak először üdvösségi kérdést. Ha pedig a vita már idáig jutott (hogy az egyik fél a másikat eretnekíti és hitehagyottnak nevezi azon az alapon (is), hogy az a JHVH nevet Küriosszal, ÚR-ral, Örökkévalóval akarja fordítani), akkor eléggé tehetetlen az, aki eddig szabadosnak, ártatlannak vélt szokását továbbra is mint szokást akarja fenntartani. Mert mi elismerjük, hogy nálunk ez nem törvény, nem üdvösségi kérdés, és elvban bármikor megváltoztatható (persze a fordítások átírása nem megy egyik napról a másikra, különösen ha nincs rá kényszerítő ok) - de ők ránktörnek, és mindennek elmondanak bennünket emiatt.

Arra a kérdésedre, hogy milyen nyelven beszélt Jézus, egyszerű választ tudok adni: arámul. A görögbe is bekerültek az általa e nyelven mondott mondattöredékek, mint Éli, Éli, láma sabaktáni, Effata, Ráka és hasonlók. A például hozott zsoltáridézet azonban nem igényli, hogy a kedvéért az Újszövetség szövegét átírjuk. Ha az evangélistának jó volt az "Így szólt JHVH az én Adonim-hoz..." visszaadására az, hogy "Így szólt az Úr az én Uramhoz", akkor jó lesz nekünk is.

Másrészt nem tudom névértéken elfogadni, hogy a JHVH név kultikus használata bármiképpen is feltétele volna annak, hogy a pogányok Őhozzá tartozzanak. Az általad idézett prófétai szó ("szeressék JHVH nevét és a szolgái legyenek") egyszerű körülírás arra, hogy "szeressék Jahvét és a szolgái legyenek." (Ez a körülírás egyébként is szokásos Ószövetség-szerte.) Bizony továbbra is megáll, hogy annyira, amennyire az apostolok szerették Jahvét (az Atyát), úgy mi is szeretjük Őt. Amennyire ők pogánykeresztény környezetben használták a JHVH nevet, úgy használjuk mi is. Felvetéseddel és sürgetéseddel, amely az Újszövetség dokumentáló pecsétjét megkerülve kívánja (ráadásul egy próféciát a maga szakállára értelmezve és tételes paranccsá formálva) a nem zsidó származású keresztényekre a JHVH név valamiféle "használatát" rátolni - szóval e sürgetéseddel az apostolokat kerülöd meg, és olyat követelsz meg tőlünk, amit ők nem. Még a jeruzsálemi tanácskozáson sem került szóba ez a dolog, s bizonyára nem azért, mert az apostolok és vének kiindulásként feltételezték, hogy a megtért pogányok azonnal elkezdték Jahvénak szólítani Istent. Nem: ha ők sem ott, sem máshol nem szorították rá amazokat, hogy Izraellel való egybeköttetésük jeléül vagy feltételéül kezdjék "használni" a tetragrammát, akkor mi igenis gyanakodva fogjuk szemlélni azokat a kísérleteket, amelyek hol ezt, hol különféle étkezési tilalmakat, hol más ószövetségi rendeléseket akarnak az üdvösség elvesztésének terhe alatt ránk tornyozni.

Itt az szorul bizonyításra, hogy hogy eredetileg benne volt a JHVH név az újszövetségi iratokban. És a szövegtanúk elsöprő mennyiségben vannak jelen: nagyon jól kellett dolgozniuk ama "hitehagyott másolóknak," és igen korán kellett kezdeniük.

A források szerint nem írták le az apostolok az írásaikban a JHVH istennevet. De egy erős oka van a dolognak: görögül írtak. Az a tendencia, amely a görög fordításba is betette a Jahve nevet, nem a Septuaginta eredeti, alexandriai környezetére jellemző, hanem éppenséggel a Templom pusztulása utáni idők összezáró, pogányellenes zsidóságára.

Jézus és az apostolai a Krisztus előtt élt alexandriai zsidók szóhasználatát követték, akik jellemzően szintén kihagyták a tetragrammatont a fordításukból. Amúgy semmi nyoma nincs annak, hogy Jézust vagy az apostolokat bárki is a Jahve név kiejtése miatt rótta volna meg, holott éppen te jellemzed a környezetüket úgy, hogy az húzódozott ettől.

Az, hogy az Őrtorony a maga fordításba beletette a JHVH-istennevet semmivel nincs indokolva: Szövegalapja nincs: az általuk használt Westcott-Hort-féle görög szöveg sem teszi bele. Őket tehát saját felekezeti előítéleteik vezették a kéziratok ellenében.

Hogy miért? Mert JT-i azok, akiknek nem tetszik, hogy az Újszövetségben a Fiú ugyanazt a méltóságnevet viseli (Küriosz), amivel a régi zsidó fordítók a Jehve nevet visszaadták.

Az igazi kérdés ez: Ha az Őrtorony Társulatnak nincs görög szövegalapja a 237 újszövetségi Jahve-betoldásra, mégis megtette, akkor ez a saját maguknak adott feljogosítás hol érhet véget? Ha a kéziratok a "hitehagyott másolók" keze nyomán lettek ilyen jahvétlanok, akkor ugyan minek kell még bármi mellett is a görögből érvelni? Nemde elég volna mindenkor ezekre a "hitehagyott másolókra" rámutatni, és ezzel az ügyet elintézettnek nyilvánítani?

"Rábukkantak a görög Septuaginta néhány nagyon régi töredékére, amelyek Jézus napjaiban voltak használatban. Ezeken a töredékeken héber karakterekkel megtalálható Isten személyes neve." - Az a kérdés, hogy ez az írásmód (amely különféle forrásokból ismeretes módon nem volt egyetemes a zsidóság körében sem) hogyan mehetett át az Újszövetségbe úgy, hogy annak egyetlen példánya sem maradt fenn. A Bodmer-papiruszok egyike (p66) tartalmazza a Jn 1,1-6,11 szakaszt teljes egészében, benne pl. a Jn 1,23-at: "Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ésaiás próféta." JT-inak állítása szerint itt a tetragrammának kellene állnia. Nos, ez a papirusz a II. századból való, és az előtte való időből alig van hosszabbnak számító újszövetségi forrásunk. Nem jártam utána, miféle szövegtanúk vannak még a kérdéses helyekhez, de már így is nagyon korai időkre kell helyezned a "hitehagyott másolók" csapatának hézagmentes ténykedését.

"Jézus egyértelműen kijelentette: "Én az Atyám nevében jöttem". Azt is kihangsúlyozta, hogy amit tesz, azt "az Atyja nevében" teszi." - Csakugyan, és nem azt mondta, hogy Jahve vagy Jehova nevében. Ez bizonyítja, hogy az Atya nem csupán méltóságjelző, hanem név is. (Ahogy, teszem hozzá, a Fiú és a Szentlélek is, hiszen e hármas névben van a bemerítés is.)

"Sőt, Jézus neve is azt jelenti, hogy "Jehova a megmentés"" - Rendben, de ez nem bizonyítja, hogy a Jahve név az Őrtorony által állított helyeken benne volt az Újszövetség eredeti görög szövegében.

"A Görög Iratokban szerepel Isten neve rövidített formában. A Jelenések 19:1, 3, 4, 6-ban Isten neve az "alleluja" vagy "halleluja" kifejezések részét alkotja." - Ezen szerint ama "hitehagyott másolók" mégsem voltak eléggé szemfülesek, hogy ezt is kigyomlálják. Ez a négy példa éppen JT-inak ügyét gyengíti, mert egy állandósult liturgikus formulában ugyan, de megőrzi a Jah nevet az Újszövetségben. Tehát nem vezethette a másolókat babona vagy pogányos előítélet, amint azt JT-i hajlamosak okukként feltételezni.

"Vajon az Új világ fordítás az egyetlen fordítás, amelyben Isten nevét visszaállították a helyére a Görög Iratokban? Nem" - Sőt még nem is "az egyetlen", mert ilyen fordítás nincs. Amiket említesz, azok nem "helyreállították," hanem spekulatív alapon, a kéziratok tanúsága ellenére beletoldották a Jahve (Jehova) nevet a fordításaikba. De ettől nem JT-inak álláspontja lesz biztosabb, hanem az övék ingatagabb. Források hiányában csak egyre reagálok közülük, de az éppen elég, hogy rosszhiszeműségedet bizonyítsa.

"Az Újszövetség, Csia Lajos fordítása (1997)" - A nálam lévő papírpéldány az első kiadásból való, de Csia Lajos már az elsőnek a megjelenésekor sem élt. Tehát ez a forrás az ő e tárgyról kialakított véleményének autentikus foglalata. És a hálón kalózváltozatban fenn lévő változat ezen az autentikus forráson alapul, akármit tartalmazzon is az 1997-es kiadás. A netes változatban rákerestem a jeh, jah, jh szógyökökre, és a négy Hallelujah-on kívül ezt az egyet találtam:

"[Mt. 1.21] Fiat fog szülni s te majd nevezd annak nevét Jézusnak, ami ezt jelenti: Jahve megment, mert ő fogja népét vétkeitől megmenteni!""

A dőlt betűs kiemelés a fordító értelmező közbeszúrásait jelöli (itt is, mint pl. a Károliban is). Tehát Csia nem akarta azt a látszatot kelteni, mintha ő bármi módon "visszaállított volna a helyére" bármiféle tetragrammát vagy szent istennevet az Újszövetségbe. Csak te állítod őt ekként csatasorba, nyilván arra számítva, hogy senki nem megy utána a hivatkozásodnak.

Az Őrtorony itt a dilemma szarván kuporog. Mert ha az a görög kéziratsokaság, amire ő az Isten szavának hitelességét egyebekben alapozni kényszerül, ezen a ponton a tendenciózus "hitehagyott másolók" áldozata lett, akkor ugyan mi gátolta ezeket abban, hogy máshol is belehamisítsanak egész tanokat az Írásba úgy, hogy az minden fennmaradt példányban egyöntetűen szerepeljen? És ekkor JT-inak felekezete saját magát kénytelen megtenni a hitelesség mércéjének nemcsak a JHVH név újszövetségi előfordulásait, hanem sok egyéb szövegtani és hittani kérdést tekintve is. Ez azonban igazi brooklyni pápaság volna.

Isten JHVH nevének jelentése és szerepe

Az Őrtorony Társulatnak (Jehova „tanúi”) egyik hangsúlyos tanítása az ószövetségi JHVH-istennévnek adott szinte mágikus szerep. Ezen felfogásuknak köszönhetőek kitalálták, hogy ez az istennév még az Újszövetségben (vagy ahogy ők nevezik a torz bibliakezelésük okán: „Keresztény Görög Iratok”) is meg volt eredetileg. Ezen felfogásuk cáfolatához elengedetlen megérteni, hogy mi volt a szerepe a JHVH-istennévnek az Ószövetségben.

Először is abból, hogy a régi, héber-arámi nyelvű ószövetségi könyvek eredeti nyelvű példányában szerepel a JHVH, egyáltalán nem következik az, hogy ördögfattyak lennének mindazok, akik akár fordításokban, akár prédikációkban később nem alkalmazták azt. Az meg pláne nem, hogy az Újszövetségbe bárhova is JHVH-t kellene írnunk. Szerintem nagyon egyszerű, hogy miért, ezt megpróbálom most kifejteni. Az Őrtorony az „egyre növekvő világosság” homályos elvére hivatkozva mossa kezeit saját be nem jött végidő számításai, és dogmatikai önellentmondásai ügyében. Ám pont a legkézenfekvőbb dologban nem alkalmazzák ezt az elvet, mégpedig arra, hogy ez a Bibliával önmagával is megtörténhet. Illetve kicsit nem fogalmaztam pontosan, de a lényeg, hogy arra akartam utalni, hogy itt csak az ilyen meg amolyan kéziratokat akarják meglátni, de a mögötte végbemenő teológiai fejlődésről megfeledkeznek.

Ugyanis nagyon könnyedén előfordulhat az, hogy míg egy korban még mindenhol szerepelt és használták a JHVH-t, később pedig háttérbe szorul, anélkül, hogy bármelyik gyakorlatot önmagában botrányos tévedés kellene tartanunk, sőt. Kifejezetten az isteni Gondviselés keze munkáját is meg lehet látni, hogyha félreteszed az ezzel kapcsolatos dogmatikai „elfogultságodat”, meg az „ami új, az rossz” ki nem mondott (hamis) elvét. Könnyedén meg lehet, hogy a JHVH Nevet Isten csak egy meghatározott célra (amit mindjárt kifejtek) szánta, és csak addig volt rá szükség, amíg ezt a célt nem töltötte be. Hogy miről van szó?

Istennek nem egy héber neve van, hiszen Ő felette áll minden nyelvnek, sőt nincs is szüksége névre, pontosabban nem is lehet egy neve, mert Ő a Minden, az Alfa és az Omega. Akkor miről van itt szó? A héber neveket elsődlegesen nem egy nominális emblémaként használták, hogy valakit megkülönböztessenek mástól, vagy hogy valakit meghatározzanak, identifikáljanak (mint a mai korban, pl. a magyar nyelvben), hanem minden esetben egy bizonyos személyleírást, körülírást fejeztek ki vele az illető lényegéről, tulajdonságáról, stb. (mint pl. az indián nevek esetében: „Sebes Nyíl”, „Felkelő Nap”, „Nagy Medve”). Isten a nevét ilyen értelemben nyilvánította ki, ami minden nyelvben egyformán áll: Az Ő neve JHWH, azaz „Aki van”, „Aki létezik”, „Aki a létezés”. Ő zsidóknak nyilatkoztatta ki magát, így lett JHWH, azonban, ha a görögöknek tette volna ugyanezt, akkor a neve „Ho Esztin” lenne (ha a magyaroknak, akkor meg „Aki Van”).

Az Újszövetségben Istent sehol nevezik JHVH-nak, ellenben „az Atya” igenis név, hiszen amit Jézus megismertetett az emberekkel, az Atya volt (Jn 16,27: "Mert maga az Atya szeret titeket", ld. még Mt 28,19; Ef 3,14-15). Az „Atya” Isten újszövetségi neve: e névnek meg kell szenteltetnie, amelyről minden atyaság a nevét veszi, és amely névben megkereszteltettünk.

Ellenben például a "barátom" kifejezetten megszólítás, míg az Atya ilyen formájában nem az. Az apostoli levelek rendszerint így emlegetik: Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, máskor "az Atya" (ho patér). Tudod: ő az, akiről minden nemzetség (patria) a nevét veszi, Pál apostol szerint.

Az Őrtorony Társulat nagyon önkényesen leszűkítik a „név” fogalmát. A név (gör. onoma, lat. nomen) egyedi létező (személy, helység, tárgy stb.) azonosítására szolgáló jel, ebben az értelemben nagyon is lehet név az Atya.

Jézus kijelentette "Én az Atyám nevében jöttem", azt is kihangsúlyozta, hogy amit tesz, azt „az Atyja nevében” teszi, és csakugyan nem azt mondta, hogy Jahve vagy Jehova nevében. Ez bizonyítja, hogy az Atya nem csupán méltóságjelző, hanem név is. (Ahogy, teszem hozzá, a Fiú és a Szentlélek is, hiszen e hármas névben van a keresztelés is.)

„Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja (Patér) előtt, akiről neveztetik (ex hú ... onomadzetai) minden nemzetség (patria), mennyen és földön, ...” (Ef 3,14-15)

Azt persze senki mondta, hogy az Atya egy emberi név. Pál azt mondja, hogy tehát az Atyáról veszi a nevét minden nemzetség (patria) - A görögben a "patria" szójáték a "patér", atya szóval. Azt se mondtuk, hogy Istennek csak egy neve van: "Atya".

Az Atya pedig nem attól név, hogy én annak nyilvánítom, hanem azért, mert a Biblia annak mondja, pl. a keresztelési formulában. Vagyis az Atya igenis név, meg hogy Jézus az Atya nevét akarta megmutatni az embereknek, nem JHVH nevét. Az Atya nevében kaptuk a keresztséget - vagy amikor JT-it alámerítettek, tán azt mondták, hogy "Alámerítelek téged Jehova nevében"? Hogyan vehetné nevét nemzetség (patria), ha az Atya nem volna név? Én Istent Atyámnak (Atyánknak) szólítom, ahogy Jézus meghagyta..

Az Atya nevét és Jézus nevét igenis kimondták, leírták, segítségül hívták és ránk hagyták (ha ezt akarják kifejezni azzal a zsargonszerû kifejezéssel, hogy "használták"), de az Újszövetségben semmi nyoma nincs annak, hogy a Jehova nevet "használták" volna - legalábbis ugyanolyan hangsúllyal és nélkülözhetetlenségi igénnyel, mint JT-i. Van az újszövetségi JHVH-vel kapcsolatban egy őrtornyos feltételezés figyel be: (1) az apostolok beleírták a „Jehovát”, (2) a hitehagyott másolók utólag kiebrudálták. Azonban egyik állításra nincsen egy fikarcnyi történelmi bizonyíték sem. Megvan például az Őrtorony-féle az isteni név mindörökké fennmarad füzetecske is: hajítófát sem ér. A legfőbb érve a "hitehagyott másolók" feltételezése, meg egy szélsőséges álláspontot képviselő tudósnak szinte senki által fel nem karolt nézete.

Viszont ha így van, akkor joggal teszed fel a kérdést, hogy akkor Isten miért is mutatkozott be JHVH Néven az izraelitáknak. A felelet igazából roppant egyszerű, csak kicsit utána kell gondolni. Rögvest levezetem. Emlékezz vissza a „jelenetre” a Bibliából, amikor Isten megmutatkozik Mózesnek az égő csipkebokorban, és rákérdez a Nevére. Íme ez a párbeszéd:

„13Mondá erre Mózes az Istennek: Íme, én elmegyek Izrael fiaihoz, s azt mondom nékik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok. Ha ők azt mondják nékem: Mi a neve? — mit mondjak nékik? 14Mondá az Isten Mózesnek: Én vagyok az «Aki vagyok». Majd mondá: Ekkép mondd Izrael fiainak: Az «Aki van» küldött engem hozzátok. 15Mondá továbbá az Isten Mózesnek: Ezt mondd Izrael fiainak: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, s ekkép emlegessenek engem nemzedékről-nemzedékre.”

(Kivonulás könyve 3:13-15)

Figyeld csak! Nem azt mondja, hogy „az én nevem Jahve/Jehova”, hanem arra a kérdésre, hogy mi a neve, azt válaszolta, hogy az ő neve VAGYOK. Ez héberül úgy hangzik, hogy EHJE (אהיה). Tehát tulajdonképpen az Isten által közölt név nem is közvetlenül a JAHVE, hanem az EHJE, és ebből jött áttételesen a Jahve. Istennek ez a neve az «Aki van» (a Mózes korabeli) héber nyelvben Jahvénák hangzott. Figyelembe véve azt amit az előbb írtam, hogy az ókori logikával a névvel egy bizonyos személyleírást, körülírást fejeztek ki vele az illető lényegéről, tulajdonságáról, stb., akkor felmerül a kérdés, hogy vajon miért mutatkozott be Isten olyan néven az izraelitáknak úgy, hogy „VAGYOK”, ha egyszer neki nem egy héber neve van, hiszen Ő felette áll minden nyelvnek, sőt nincs is szüksége névre, pontosabban nem is lehet egy neve, mert Ő a Minden, az Alfa és az Omega.

A felelet szintén roppant egyszerű, csak bele kell gondolni. Az ókori izraeliták egy politeista, pogány környezetben éltek, és bizonyos szempontból egy meglehetősen fejletlen civilizációval rendelkező nép volt. Egy ilyen környezetben egyrészt a monoteizmus meglehetősen forradalmi gondolat volt, másrészt szükségképp folyamatosan ki voltak téve a folyamatos kísértésnek a pogányság felől. Sőt, mint tudjuk az izraelita kisemberek is nem egyszer tértek a bálványimádás bűnébe. (Ebből is látszik, hogy a kisember semmilyen korban nem volt magas szintű teológus, és hiába várnánk ezt el valaha is.) A „VAGYOK” (Jahve) Név szerepe, értelme, célja, szerepe is csak ebben a környezetben érhető meg. Hogy miért?

Egy ókori egyszerű embernek, aki számára az, hogy több isten van, olyan típusú evidenciának számított, mint manapság számunkra a mobiltelefon. Ha Te, mondjuk az egyiptomi fogság idején élő ember lettél volna a Közel-Keleten evidens lett volna számodra, hogy minden népnek megvan a maga istene, neki vannak templomai, papjai. Beszélnek róla az emberek, áldoznak neki állatokat, stb. Senki se kérdőjelezi meg, hogy nem létezik. Az egyes népek nem úgy beszéltek, hogy a mi „isteneink” léteznek, a tiétek pedig a vallási fantázia és a mitológia szüleményei, hanem olyasmiket mondtak, hogy pl. a mi isteneink erősebbek a tieiteknél. Egy ilyen környezetben azt mondani, hogy ezek az úgynevezett istenek egyáltalán nem is léteznek meglehetős értetlenséget váltott volna ki. „Mi, már hogyne létezne Ozirisz? Hát hiszen ott van a temploma, rendszeresen áldoz neki a szomszédom is, hogyne létezne?”. Isten pedig a kultúr-környezetben bravúros módot választott arra, hogy közölje választott népével az alapvető vallási igazságot Önmagáról.

Mert azzal, hogyha egy zsidó kimondta azt a szót Istenről, hogy JAHVE, akkor ezzel egyúttal megvallotta azt is, hogy egyedül ő az, «Aki VAN» (ergo a többi «isten» nincs). A JAHVE név világosan utal arra, hogy Isten az abszolút lét, akinek az az igazi jellemzője és lényege, hogy VAN, létezik: ő az Örökkévaló. Vele szemben a többi istenség semmi, nem létező, ld. Ézs 42,8. Ha Isten a Bibliában erős hangon kimondta többször is, hogy „én vagyok Jahvé”, akkor ezzel lényegében azt mondta, hogy „értsétek már meg, hogy egyedül én vagyok létező Isten, más isten rajtam kívül nem létezik”. Pedagógiai célzata, szerepe volt tehát ennek a Névnek, valahogy úgy, mintha egy kisgyermeknek azt mondod, hogy a konnektornak az „neve”, hogy „NeNyúljBele”. Teljesen egyértelmű, hogy ez a „név” nem olyan értelemben vett név, mint mondjuk az, hogy Béla, hanem azt a célt szolgálja, hogy az illető, amikor felidézi magában ezt a „nevet” rögvest eszébe juttassa a legfontosabbat, amit neki, számára ezzel a dologgal kapcsolatban elsőre gondolnia kell. A Jahve névnek tehát az volt célja, hogy alapvetően politeista környezetben eszébe juttassa a zsidóságnak, hogy az ő Istenük az egyedüli igaz Isten, ők pedig csak őbenne hihetnek, csak őt imádhatják, stb. – a többi nép sok-sok „istene”, pedig valójában nem is létezik.

A Szent Tetragrammaton egyrészt kinyilatkoztatás, másrészt elutasítása a Névnek. Isten lényege, léte lényegileg különböző e világtól, így Istent nem tudjuk „lényegileg” megismerni - azt tudjuk csak mondani, "mi nem Ő".

Ebből pedig az következik, hogy a JAHVE Név akkor és azzal töltötte be a szerepét, amikor még a monoteizmus meglehetősen gyenge lábakon állt - még a zsidók körében is! - , amikor az izraelita nép vallási fejlettsége még nem volt magas. Isten tehát ebben a kérdésben is fokozatosan vitte előre a kinyilatkoztatást hordozó népet a magasabb vallási álláspontra. Ő nem elővételezte Deus ex machina-ként a rendes szellemi fejlődést, hanem annak egyes fázisaiba kapcsolta bele kinyilatkoztatásait. Isten Jahvénak neveztetése pedig tehát a monoteizmus fejlődésének egy korai fokozata, lépcsőfoka.

Ebből pedig világosan következik az, hogy később, amikor a monoteizmus már erős volt, a zsidóság számára nagyrészt evidenciává vált az Isten egy-volta, akkor többé nem volt szüksége erre a „mankóra” ahhoz Istennek. Mint ahogy a kerékpárra is csak addig kell az oldalsó két segédkerék, amíg a gyermek még kicsi gyermek ahhoz, hogy két keréken tudjon egyensúlyozni, utána pedig többé nem lesz rá szüksége. Az oldalkerekek leszerelését ekkor nem fogjuk valamiféle negatívumként vagy hiányként felfogni, sőt. Itt is pontosan erről volt szó.

Ezt igazolja azt is, hogy a Jahve Név közhasználatból való kiszorulása mely korra volt tehető. Ugye azt mindnyájan tudjuk, hogy Isten a babiloni fogságba hurcoltatással büntette meg a zsidó népet. Nos, ami azt illeti ez a büntetés felettébb hatásos volt, hiszen mind tudjuk, hogy Ezdrás milyen hatékony vallási reformot hajtott végre a földjére visszatért izraeliták körében. Alapvető tette a Tóra rendszeres tanulását, így az átlag nép „teológiai” tudása is sokat emelkedett. Többé nem volt kérdéses immár a monoteizmus, más jellegű „veszélyek” (pl. azok, amiket később Jézus a szőrszálhasogató, farizeusi Tóra-értelmezések között később kárhoztatott) fenyegettek természetesen fenyegettek, de ez már egy másik történet.

A monoteizmus fenntartására nem volt többé szükség a Jahve névre, így Isten amikor Gondviselésszerűen egy újabb lépcsőfokra vezette a népét, ott már nem csak, hogy nem volt szükség többé semmiféle nominátorra, sőt kifejezetten akadálya volt ennek – mint ahogy a gyermekkerékpár tanuláshoz használatos oldalsó segédkereke is később akadályozó tényezőként funkcionálhat. Isten Gondviselése áll tehát végső soron a Névnek a közhasználatból való kiszorulása mögött.

És ha már idáig eljutottunk, akkor rögtön vissza is verek két ezzel kapcsolatos felmerülhető ellenvetést, amely egyébként szerintem rokon egymással:

1./ Ezen változás éppen akkor ment végbe, amikor Isten éppen nem adott ki kinyilatkoztatott könyvet (az ún. intertestamentális kor). Ebből következtethet valaki arra, hogy nem Isten jóváhagyásával, hanem akár annak ellenében történt ez a változás. Ez a nézet abból táplálkozik, hogy Malakiás és az Újszövetség könyvei között a kánonba szinte nem került be új könyv. Ám azt egyikőnk sem gondolja, hogy Isten lényegében közel 500 évig semmit sem csinált volna! Isten a világegyetem abszolút Ura, semmi sem következik be az ő legalábbis hallgatólagos akarása-megengedése nélkül. Isten nyugodtan „végbevihette” ezt a változtatást, anélkül, hogy konkrétan erről leíratott volna egy külön kanonikus könyvet. Jusson eszünkbe az a jelenet a Lukács evangélium elejéről, amikor Isten kinyilatkoztatást közöl Zakariás pappal, Keresztelő János apjával. Ugye egyikőnk sem gondolja, hogy ez csak onnantól és csak azért kinyilatkoztatás, mert ezt Lukács évtizedekkel később egy kanonikus könyvbe ezt az eseményt lejegyezte, lényegében akkor, amikor Zakariás már egészen biztosan rég nem élt. Tehát az, hogy Isten kinyilatkoztatást közölhessen, annak fogalmilag nem feltétele az, hogy erről kanonikus könyv készüljön.

2./ Ez a változás a fogság utáni zsidóság vallási elöljárói körében uralkodó Tóra-értelmezés rigorózussá válásával áll közvetlen kapcsolatban, vagyis úgy is mondható, hogy ez a változás egy tévedés útján ment végbe. Ez bizonyos értelemben csakugyan igaz, ám ez nem feltétlenül „baj”. Hogy miért?

a) Egyrészt Isten több módon is példáját adta annak, hogy ő még egy tévedést, egy balesetet, sőt még a rosszat is jóvá tudja fordítani. Több példát is mondhatunk erre:

Eleve az ősszülők bűnbeesése: Isten pedig számára a bűnbeesés nem volt váratlan esemény, a megváltás es üdvözítés isteni tervébe „bele lett kalkulálva”. És De miért nem akadályozta meg Isten az első embert abban, hogy vétkezzék? Amiben az Úr kimondhatatlan kegyelme által részesülünk, az értékesebb annál, amit az ördög irigysége miatt elvesztettünk. Semmi akadálya annak, hogy az emberi természet valami többre legyen teremtve a bűn után: Isten megengedi a rosszat, hogy abból valami jobbat fakasszon. Ezért mondja a Róm 5,20: ’Ahol pedig eláradt a bűn, túláradt a kegyelem’. És ezért mondjuk a húsvéti gyertya megáldásában: ’Ó, boldog bűn, mely ilyen és ily nagy Megváltót érdemelt!’".

Vagy jusson eszünkbe Józsefnek, Jákob fiának története, akit mint tudjuk, eladtak Egyiptomba rabszolgának. Ugye mindnyájan látjuk, hogy ez így önmagában nyilvánvalóan egy helytelen, rossz és bűnös dolog. Azonban az egyébként rendkívül olvasmányos történet tanulságát kell néznünk, hiszen elmélyíti azt tételt, hogy az isteni gondviselés játszik az emberek terveivel, és a rossz tettekből is tud jót kihozni. Nemcsak megmenti Józsefet, hanem testvéreinek bűnét használja fel arra, hogy az egész törzs megmeneküljön és elszaporodjék, s ezáltal teljesüljön az Ábrahámnak adott ígéret. Az 1Móz 50,20 szerint mindez azért történt, hogy Isten életben tartson egy nagy népet.

b) Ugye már Pascal is meglátta, hogy Isten rejtőzködő Isten (Deus absconditus). Miért ne lehetne azt mondani, hogy Isten ilyen módon dolgozik, beavatkozását álcázza, és a való világ ok-okozati rendszerébe helyezi?.

Tehát számunkra úgy tűnt, hogy a változás oka a zsidó rabbik tévedése volt, holott valójában az isteni Gondviselés volt a fő okozója.

Ebből pedig az következik, hogy teljesen mindegy, hogy tévedés folytán vélték úgy a zsidók, hogy ki lehet-e, vagy nem lehet kiejteni a Szent Nevet, mivel ezt nem botrányos tévedésként kell beállítani, hanem kegyes tévedésként.

Fentebb már utaltam rá (a biciklis példában), hogy egy bizonyos „mankó” egy bizonyos fejlettségi szintnél segítség, az után pedig kifejezetten hátrány. Eddig azt bizonyítottam be, hogy az isteni név közhasználatból való elhagyása miért nem volt negatív. Most pedig arról fogok beszélni, hogy miért volt pozitív, vagyis miért tekinthető fejlődésnek vallási értelemben.

Az ókori isteneket a nevüknél fogva bármikor meg lehetett idézni. Ennél fogva egy isten nevének ismerete valamilyen értelemben azt a hitet foglalta magában, hogy egy ember birtokolhatja a hatalmát, vagy valamilyen értelemben uralkodhat felette. Ebben az értelemben a Név afféle kimondható varázsigévé vált. Ennek nyoma felfedezhető egyes sémita, arab legendákban, ahol a dzsinnek hatalmának felhasználásához az kell, hogy tudjuk a nevét. Noha a Bibliában a JHVH Névtől az effajta visszaélés mentes, ám mégis – ha egy konkrét „Névhez” kötjük az Istent ez valamilyen értelemben magában hordozza ennek (a még ha nem is tudatosan működő jelenség) kialakulásának veszélyét.

Miről van szó? Arról, hogy a Név eldologiasítódik (tárgyiasítás), amelyet mint valami tulajdont gondoznak. Mint a középkori misztikus zsidó rabbik, akik a Tetragrammatont mint valami varázsigét használtak. Ráírták a gólemre, és az életre kelt. Lényegében mágikus automatizmusként és az üdvbiztonság garanciájaként visszaélhetnek vele. Bizony a "Jehova" szó használata, mondogatása senkit nem igazít meg, és semmiféle üdvösségbeli pluszot nem okoz, hiszen a Biblia nem arra irányul, hogy az üdvösségért a Tetragrammatont, egy héber szót buzgón "használjuk", mint afféle mágikus kulcsot, hanem, hogy megismerjük Isten személyét, hogy szeressük őt, és fiaivá legyünk.

Az ószövetségi zsidók fokozatosan értették meg, hogy emberi nyelven nem létezik olyan név, szó vagy kifejezés, amellyel le lehetne írni Isten lényegét. „Az isteni megnevezhetetlen – mondja Teológus Szt. Gergely. Nem csak maga az értelem mutatja ezt, de […] a legrégebbi és legbölcsebb zsidók is. Hiszen azok, akik az Istenit úgy tisztelték, hogy különleges jelekkel írták le nevét, és nem tűrték, hogy egy és ugyanazon betűkkel legyen leírva Isten neve és a teremtményeké […] vajon valaha is bátorkodhattak szertefoszló hangon kiejteni az elpusztíthatatlan és egyetlen természet Nevét? Ahogyan soha senki nem tudta magába szippantani az összes levegőt, ugyanúgy az értelem sem fogadhatta tökéletesen magába, és a szavak sem ölelhették fel az Isten lényegét”.

Azzal, hogy nem mondták ki Isten nevét, a régi zsidók megmutatták, hogy Istennel nem annyira szavak és kifejezések, mint inkább az áhítat és az alázatos hallgatás útján lehet kapcsolatba kerülni…

Vagyis a valódi indok az, hogy ez misztérium, nem pedig azért mert tabu. Isten lényegvalósága meghaladja a világot. Hozzá képest mi nem is létezünk. A Szent Teragrammaton tisztán nyelvi változatát más semita népek is használták, sőt a zsidók is Mózes előtt. Azonban ebbe a tisztán emberi szóba való beletestesülés Jézusba való beletestesülés előképe volt, ahogy az élő csipkebokor is előképe volt a Thábor hegyi színeváltozásnak. Ha tagadjuk Krisztus megtestesülését, az ilyenformán a Szent Tetragrammaton tagadásához is vezet. A „nevezősök” csak kiejtenek egy általánosan használt semita istenségmegjelölést, ráadásul a latin Szent Hagyomány latinos olvasatában (Jehova => latinul kiolvasva a Szent Tetragrammaton), azaz csak azt csinálják, mintha valaki Jézus emberi természetét méricskélné, amit lehet, hisz valóságosan ember volt. Ám így ők nem jutnak el a Szent Tetragrammaton lényegéig, csak a "ruhájáig", és sohasem, ejtik ki, mint eretnekek, hisz nem "birtokolhatják" a Név tudását, csak gyalázhatják, ahogy Krisztust is keresztre feszítették, mivel tagadták isteni természetét, amely a "szégyentáblájának" arameus föliratában megjelent (Szent Tetragrammaton). Ezzel is igazolt az, hogy a valóságban nem ismerik a Sém-ha Meforást, hisz tagadják a megtestesülést.

"Tény: nem létezik olyan görög szöveg, amit Jehova Tanúi feltételeznek."

Ez hogyan lenne "tény"?!! Te csak feltételezed, hogy nincs olyan kézirat, vagy hogy "nem volt benne" az eredetiben sem Isten szent és egyedülálló neve, de bizonyítani nem tudod - sem a Bibliával, sem azon kívül!!! Sőt, a Biblia világosan ellent mond neki!

Kérdeztem, hogy akik pedig ELTÁVOLÍTOTTÁK a teljes ihletett szövegekből az isteni nevet, azok miért nem hamisítottak??? Mert ők a te általad is favorizált fordítások?

"Ha a fennmaradt görög szöveg megromlott lenne, akkor Jehova Tanúinak nem toldozgatni-foldozgatniuk kellene azt, hanem egy az egyben mint hamisítványt elutasítani. Vagy fogadd el a teljes görög iratokat módosítás nélkül, és légy keresztény, vagy utasítsd el. Nincs középút."

Az viszont tény, a legtöbb egyház is elismeri, hogy voltak betoldások bizonyos hamis tanok kedvéért, melyet a sok-sok másolat és későbbi fordítás alapján ragyogóan ki lehet szűrni. Isten neve, a háromság, a lélek halhatatlansága, a pokol tüze - ezek a leggyakoribb ferdítési helyek az "elismert" fordításokban. Ezeket viszont kiválóan azonosíthatja és kijavíthatja minden őszinte igazságkereső, akinek a Biblia igazsága fontosabb, mint az emberi hagyományok istenítése!

"Bebizonyosodott, hogy ezektől is szabadok vagyunk, mert Krisztus megszabadított."

De Isten héber nevétől nem szabadított meg, sőt!!!

"A JHVH héber szó. A görög nem érti. A magyar sem."

A Jézus Krisztus nevét sem, és még rengeteg más külföldi nevet sem értjük, ez nem zavar?!!

Tehát hamis a következtetésed. Nagyon hamis!

A 141-es válasz 1-es bekezdésére: jogos igény a Héber Iratokban feltüntetni Isten nevét? Akkor miért nincs benne manapság rengeteg "elismert" fordításban. Költői kérdés volt...:))

A többi csak üres szövegelés és nem valós érvelés.

A 2-es bekezdésre: a könnyebb megértésre konkrét példákat állítottak Jehova Tanúi. Az is tény, hogy a háromság zavaros és a Bibliának gyakran ellentmondó filozófiájának felel meg az a vélemény, miszerint Isten neve nem is volt benne a Görög Iratokban.

Igen, valóban "szektabélyeg" ez, a világ legnagyobb szektájának (katolikus e.) és szellemi, fizikai követőinek a bélyege!

És ez a romlott konzerved is megismétli azt az aljaskodó megállapítást, miszerint a Tanúk eljárása az isteni név helyes alkalmazásával és a Név elhagyásának elutasításával a "helytelen" álláspont, pedig a másik oldal néhány fordítása nagy kegyesen hajlandó beleírni Isten nevét a héber szövegekbe (a legtöbb esetben itt is csak néhol) - persze istentelen módon a görögbe már ezek sem teszik be!!!

3-ik bekezdés: eredeti szövegeket szó szerint idéztek a Görög Iratokban olyanok, akik akkor még ismerték Isten nevét!!! És ha ennek az ihletett szövegnek az ihletője a Héber Iratokban fontosnak tartotta a nevének használatát, sőt az egyértelmű szöveg tanúsága szerint "örök időkre" szánta, akkor milyen jogon mered állítani, hogy "de akkor sem írták bele". A másik nagyon visszatetsző és inkorrekt érvelés az, hogy folyton a (könnyen lehet, hogy nem véletlenül) hiányzó eredeti kéziratokkal takaróztok!

"A "hitehagyott másolók" hipotézise mindenre jó és semmire sem jó. Ezzel a módszerrel azt is igazolni lehetne, hogy a lélekvándorlás benne volt a Bibliában, csak azok a fránya hitehagyott másolók kihagyták."

Ha a ti pogány lélekfogalmatokat vennénk alapul, és nem ragaszkodnánk a Biblia erre vonatkozó tanításához, nem volna nehéz beleértelmezni a lélekvándorlást. Persze éppen úgy torz és leleplezhető lenne, mint a háromság mítosza. Nem véletlenül próbálkoznak az olyanok ezzel folyton, akik azt hiszik a Bibliáról, hogy tanítja a lélek halhatatlanságát, hiszen a vándorló lélek is csak erre épül.

A 4-es bekezdést eleve arra építed, hogy nincs eredeti kézirat egy darab sem sajnos, és a későbbi másolatokat minden szempontból ugyanolyan hitelesnek kell elfogadni, mint a nem ismert eredetiket. Te hamisan úgy adod elő, mintha ezen rendelkezésre álló későbbi másolatokat közvetlenül az ihletett Bibliaírók írták volna. Hamis vagy, nagyon hamis!

5-ös bekezdés: "Mi szabadok vagyunk arra, hogy a JHVH nevet Jahve vagy Jehova néven következetesen kiírjuk fordításainkban"

Milyen szabadság is ez? Kitől való? Milyen bibliai szellem engedélyezi nektek azt, hogy az ihletett Írásokból kiirtsátok Isten EGYETLEN KINYILATKOZTATOTT személyes nevét??? Az inkább kötelez a használatára, nem az ellenkezőjére.

Vagyis elnézitek, azaz helyeslitek (hiszen átvettétek a szokásukat) a zsidó babonát, mely "túlzott félelemből" (mely persze csak "kegyes" babona - röhej) nem ejti ki Isten nevét. Helyeslitek azt a következetlen és álszent álláspontot is, hogy "pl. mert nem akarja helytelenül kiejteni", inkább nem is használja, holott MINDEN MÁS NÉVVEL kapcsolatban semmiféle ilyen ellenérzés nincs - még Jézus nevével kapcsolatban sem, pedig a háromságotok szerint Őt "egyenlő" tisztelet és imádat illati meg az Atyjával. Micsoda képmutatás!!!

A 6-os bekezdés az előző helytelen premisszára épül, hamis a következtetés is.

A 7-es bekezdés: de igenis volt már arra is példa, hogy azt is letagadták, hogy Isten neve lenne a JHVH. Nem dúl az egység a berkeiteken belül.

És igenis az EGYETLEN általa KINYILATKOZTATOTT neve Istennek, melyet ráadásul örök időkre szánt, nem csak valameddig! Oda van írva, meg akarod cáfolni a Biblia szövegét! Nem véletlen, hogy az ihletett Héber Iratokban majdnem 7000-szer használták. Jehova minden más megnevezése (Isten, Mindenható stb.) ÖSSZESEN sincs annyi, mint a JHVH, erre akarod azt állítani, hogy a JHVH csak ugyanolyan, mint a többi??? Sőt, rengeteg fordítás szerint még annyit sem ér, hiszen teljesen kiirtották belőlük.

A 8-as bekezdésed szalmabáb érvelés.

A 9-es bekezdés szerint, ha Isten nem változott, akkor az általa egyetlenként kinyilatkoztatott és örökre adott JHVH sem!!! A többi csak a hamis háromságos filozófia szerinti megfogalmazás, nem a bibliai.

A 10-es megint hamisan azt állítja, hogy az "Újszövetségi írók kihagyták", holott csak a későbbi másolatokat ismerjük.

A JHVH névnek NEM a Küriosz a görög vagy más nemzetbeli párja! Nem kellene ilyen átlátszó ostobaságokat leírni, mert magadat minősíted vele. Szerinted Jehova Tanúi Isten nevét "visszahéberesítve" használják??? Miféle álérvek ezek?

A 11-es egy ronda, álszemérmes, magatokat "áldozatnak" beállító iromány, mely csak a hangulatkeltést szolgálja. Jehova Tanúi SENKIT SEM KÁRHOZTATNAK ezért, sem semmi másért. Ellenben őket sajna tényleg sok támadás (szellemi, fizikai egyaránt) éri a véleményük miatt, a bibliai igazság leleplezése miatt.

Igen, üdvösségi kérdés, mivel "Isten nevében járni" nem csupán azt jelenti, hogy elismerem, hogy lehet valaki felettem, akit "Jóistennek" szólítok, oszt jó van. Van neki is neve, melyet ráadásul Ő maga tárt fel nekünk. Nem csak a tulajdonságit jelenti, hanem a valódi nevén szólítást is.

12-es bekezdés: "Ha az evangélistának jó volt az "Így szólt JHVH az én Adonim-hoz..." visszaadására az, hogy "Így szólt az Úr az én Uramhoz", akkor jó lesz nekünk is."

Igen, ez jól minősít benneteket: "Így szólt az Úr az én Uramhoz". Ahol a magatoknak állított igazságokkal is megtehetnétek, ott sem használjátok helyesen, értelemszerűen a szöveget, nehogy szegény Bibliatanulmányozónak egyértelmű legyen a szöveg.

13-as bekezdés: nem "kultikus" használatban van Isten Jehova neve, de ez a vád is jól jellemzi annak forrását és terjesztőit!!! És ahogy mondtam, semmi sem igazolja, hogy Jézus azon szavai, miszerint "megismertettem a nevedet" csak Jehova tulajdonságaira, természetére vonatkozna, hiszen korábban a neve, annak használata szerves része volt a mindennapi életnek.

A többi pedig a semmiről való értekezés.

Jézus földönlétekor azt tanította, így kell szólítani Istent:

Atyánk. Égi Atyánk. Mennyei Atyánk. "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!"

Igen, így IS szólította Jézus Jehovát. De szólította még sokféleképpen, akár Istennek is, sőt egész biztos, hogy használta a JHVH akkor ismert kiejtését is.

Egy hamis érvelés az "Atya" rangot, címet egyedüli és legfőbb "névként" beállítani, mert a Héber Iratokban (Ószövetség) is szólították így Jehovát, mégis sokkal gyakrabban használták a személyes nevét!!!

A Hegyi Beszéd Jézus legismertebb egybefüggő feljegyzett tanítása, a mintaimát is ott találjuk, amikor Jézus éppen arra tanította a hallgatóságot, hogy hogyan szólítsák meg Istent imádságban.

Az imént végigolvastam a teljes Hegyi Beszédet, és Istenről mindig úgy beszél, mint Atya, Atyánk, mennyei Atyánk, Isten. (Az „Úr” elnevezés Istenre itt hiányzik, így még Jehova Tanúi sem vitathatják a megszólítást, arra spekulálva, hogy vajon mi „lehetett” ott a helyén eredetileg...)

Az Egyszerű Fordítást választottam most, az nem ragaszkodik a hagyományos kifejezésekhez:

[link]

Javaslom mindhárom fejezetet végigolvasni (Mt 5-7)

Mintaima:

Mt 6,9-13

Inkább így imádkozzatok: »Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a te neved!

Jöjjön el a királyságod, legyen meg az akaratod, ahogyan a mennyben, úgy itt a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

és bocsásd meg a bûneinket, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik rosszat tesznek nekünk.

Ne engedd, hogy kísértésbe essünk, hanem szabadíts meg minket a gonosztól!«

Legyen meg Isten akarata? Nos, akkor mi az Ő akarata a nevével kapcsolatban? Használjuk, vagy ne használjuk???? Pontos Bibliai indoklást kérek. Mit ír tehát erről a témáról Jehova, használjuk, vagy ne használjuk a Nevét???

Kíváncsian várom a válaszokat.