Hogyan taníthatta valamikor is a Biblia a lélekvándorlást, ha pont az ellenkezőjét tanítja?

"És örök életet miért érdemelne bárki is? Kinek adott örök életet??

Na ugye.

Isten igazságos voltával áll szemben a ti tanításotok.

Olyanokat, amiket a te katolikus enciklopédiát ír, soha nem vallot és nem vall a katolikus egyház"

Nincs itt semmiféle 'szembenállás', pont hogy a kiegyensúlyozott büntetés mértékéről beszéltem, amit merőben felborítana, ha valamiféle örökkétartó bűnhődéssel súlytaná Isten a gonoszokat.

A jutalom is aggaszt? Szerinted Ádámnak milyen áldásban lett volna része, ha történetesen nem lázad fel Isten fősége ellen? Az örökké tartó élet, nem kellett volna meghalnia! És pusztán annyit kellett volna tennie, hogy hűséges marad Istenhez és nem veszi a saját kezébe az élete irányítását, mint valami hatalmi központ, aki nem függ senkitől! Szinte alanyi jogon járt volna neki az örök élet! Nekünk most sokkal nehezebb elérni, de nem lehetetlen.

Az örökké tartó és végtelen bosszúállás neked "igazságos" és normális egy olyan Istentől, aki arra biztatja a teremtményeit, hogy szeressék még az ellenségeiket is?!

Nem gondolod át.

Nem gondoltam, hogy te még az Új Katolikus Enciklopédiát is letagadod, mint valami Tanú propagandát, pedig az idézet pontos! Egészen megnyugodhatsz, amit a Tanúk leírnak más vallások irodalmából, az töbszörösen ellenőrzőtt szöveg. Ezen túl egy ilyen műből engedéllyel lehet csak idézni, vagyis ez is meg történt.

Meg kell értened, hogy vannak dolgok, amiket még a katolikusok sem tudnak tagadni, legfeljebb a teológiájukban már "megszentelve", kissé átértelmezve, úgymond "Isteni jóváhagyással" kerül terítékre. Sorolhatnám a példákat, de a legismertebbek azon "keresztény"-nek definiált katolikus ünnepek, melyek ezen egyház sok évszázados dominanciája folytán elterjedtek az egész világon. Nem keresztényi a karácsony, a születésnap, a névnap, a Mikulás ünnepe, sőt még a húsvét mai dátuma és formája sem, hogy csak a legismertebbeket említsem. Mégis ez az egyház jogot formált arra, hogy úgymond "megszenteljen" eredendően a pogányságból átvett rítusokat. Pedig a Bibliában Isten világosan tíltja a tiszta imádat keveredését, a nemzetek szokásaival, de már ez sem számít régen.

Csak az a kérdés, hogy melyik Isten hagyta jóvá, tartok tőle, hogy az, akit a Biblia így nevez: "e világ istene".

Mivel a fő kérdésre nem jött válasz, és a 'keresztény' világban a lélek természete sokkal érdekesebb téma, ezért a kérdés második felével foglalkoztunk.

Kíváncsi lennék azért, hogy miért nincs bennünk annyi becsület, hogy ha kell, elismerjük azt, ami igaz?! Pl. Miért nem lehet Jehova Tanúinak soha, semmiben igaza? Ritkán, és kevesek mernek jót mondani róluk, hisz tudják, hogy le lesznek ordítva, egyáltalán nem lesznek népszerűek, pedig az nem lehet hogy mindenben tévedjenek. Hiszen e kérdésben is világos érveik vannak, melyek következetesek. Még a sokak szerint tuti ász-ként bírálható vér nélküli orvosi ellátásuk is az ő javukra dőlt el az elmúlt évtizedekben! Nekik lett igazuk! A tájékozatlanok és a félretájékozottak most is örült módon támadják őket a trafó elutasítása miatt, mikor eszükbe jut, de ez már mindegy. A szakemberek és az érintettek tudják mi az igazság.

A hétköznapi életben teljesen megszokott, mindenki által gyakorolt dolog, hogy az igazunkért kiállunk, és ha tudjuk, megvédjük. Személy szerint nem mindig van igazunk, de egy szervezetnek nagyobb esélye van a helyes álláspontot képviselni, mégha nem lehet tökéletes és teljes semmi sem, amit az ember hoz létre. A Tanúk is elismerik, hogy biztos nem mindenben van teljesen igazuk, hiszen nem lehet mindent tudni a bibliából sem, és becsületesen kijavítják, ha tévednek. De sunyi módon, velük szemben még ez is kritikaként van felhasználva, hát igen, ők nem ragaszkodnak annyira a tévedéseikhez.

"A könyv célja, „hogy a katolikus érdekek, cselekvés és doktrinák teljes területéről megbízható információt nyújtson.

Az olyan kérdésekben, amelyek megosztják a katolikusokat és a protestánsokat, a könyv természetszerűleg mindig a katolikus állásponton áll." [link]

Az ünnepek is viszonylag hosszabb téma, ha részleteiben meg szeretnénk ismerni az igazságot.

A zsidók sem ünnepeltek "újévot", az eredete:

A The World Book Encyclopedia szerint „Julius Caesar római uralkodó i. e. 46. január 1-jén iktatta be az újév napját. A rómaiak Janusnak, a kapuk, bejáratok és kezdetek istenének szentelték ezt a napot. Január a kétarcú Janusról kapta nevét — egyik arcával előre, a másikkal hátra tekintett” ([1984] 14. köt., 237. o.).

Az újév dátuma és az újévvel kapcsolatos szokások országról országra eltérőek. Sok helyen a dorbézolás és az ivászat hozzátartozik az ilyen ünnepekhez. A Róma 13:13 ezzel szemben ezt tanácsolja: „Illendően járjunk, mint nappal, ne dorbézolásokban és italozós tivornyázásokban, ne meg nem engedett nemi kapcsolatban és gátlástalan viselkedésben, ne viszálykodásban és féltékenységben.” (Lásd még: Galácia 5:19–21; 1Péter 4:3, 4.)

A születésnap és a névnap sem volt ünnep a zsidóknál, de az első sz.-i keresztényeknél sem! Nem véletlen, hiszen később, nem éppen keresztényi hatásokra épült be az akkori egyházba.

Az igaz, hogy konrétan nem tíltja ezeket a Biblia, de a dohányzást sem tíltja, mégis tudhadjuk a Szentírásból, hogy nem helyes!

(2Korintusz 7:1) Mivel tehát ezek az ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat a test és a szellem minden szennyétől, tökéletessé téve a szentséget Isten félelmében.

A születésnap megünneplése világszerte igen népszerű, éspedig már évezredek óta. Gyakran meghívással és ajándékozással van egybekötve. De mond-e valamit a Biblia a születésnapról?

Talán azzal kezdhetnénk, hogy a Biblia nem beszél le senkit arról, hogy bőkezűen megajándékozzon egy szeretett személyt (1Móz 33:10, 11; Luk 15:22; 2Kor 8:19). Azt sem tiltja, hogy valaki örüljön egy meghívásnak vagy ünnepségnek, mert a mértéktartó evést és ivást a Biblia az élet élvezésének eszközeként ajánlja (Préd 3:12, 13). Jézus is részt vett menyegzői lakomán. Jób gyermekei is megtartottak valamilyen ünnepet, valószínűleg az aratás ünnepét, ami alkalmat adott családi összejövetelre. Ábrahám is megünnepelte Izsák elválasztását (Ján 2:1, 2; Jób 1:4, 5, 13; 1Móz 21:8). S bár Istentől nem kaptak rá parancsot, a zsidók minden évben megünnepelték a templom felavatásának évfordulóját és Jézus maga is részt vett egy ilyen ünnepen (Ján 10:22, 23).

A Biblia azonban arra int, hogy bizonyos óvatosságra van szükség, mert nem lenne helyes részt venni bármilyen ünnepségen annak okára vagy természetére való tekintet nélkül (2Móz 32:1–6; 1Pét 4:3; 1Kor 10:20, 21). Mit mondhatunk tehát a születésnapok nyilvántartásáról és megünnepléséről?

Nyilvánvaló, hogy az igaz imádók közül sokan feljegyeztek születési dátumokat. Papok és más személyek is tudták az életkorukat. Ezeket a dolgokat nem bízhatták találgatásokra (4Móz 1:2, 3; 4:3; 8:23–25). De semmit sem találunk az Írásokban, ami sejtetni engedné, hogy az igaz imádók megünnepelték volna az évenkénti születésnapot.

A Biblia mindössze két születésnapi ünnepségről számol be, s a két személy közül egyik sem volt az igaz Isten szolgája.

Az első ilyen alkalom az egyiptomi fáraó születésnapja volt. Ezt a fáraó pékjének felakasztása tette emlékezetessé, aki Józseffel együtt volt a börtönben (1Móz 40:18–22). Az 1Mózes 40:20-szal kapcsolatos magyarázatában Dr. Adam Clarke megjegyzi: „Ebből az eseményből kitűnik, hogy a születésnap ünnepség által történő megkülönböztetése igen régi szokás. Eredete valószínűleg a lélek halhatatlanságának a fogalmához nyúlik vissza, mivel az élet kezdete feltétlenül komoly következménnyel jár az olyan személy számára, aki azt hitte magáról, hogy örökké fog élni.”

A második alkalom 1800 évvel később Heródes Antipas születésnapja volt. A Márk 6:21–24-ben ezt a beszámolót olvashatjuk:

„Eljött azonban egy alkalmas nap, amikor Heródes a születésnapján a rangos férfiaknak, katonai parancsnokoknak és Galilea előkelőinek vacsorát adott. És ennek a bizonyos Heródiásnak a leánya bejött és táncolt és tetszett Heródesnek és a vele együtt levőknek. A király azt mondta a lánynak: ,Kérj, amit csak akarsz és megadom neked azt.’ Sőt, megesküdött neki: ,Bármit kérsz tőlem, megadom neked azt a fele királyságomig.’ Ő pedig kiment és ezt mondta az anyjának: ,Mit kérjek?’ Ő azt mondta: ,Alámerítő János fejét.’” (Lásd még a Máté 14:6–11-et!)

A Heródes születésnapjával kapcsolatban Dr. Richard Lenski ezt a magyarázatot adja: „A zsidók irtóznak a születésnapok megtartásától, mivel pogány szokásnak tartották, ám Heródesék még a rómaiakon is túltettek ezeknél az ünnepeknél, ezért Heródes születésnapja (Herodis dies) a túlzásba vitt ünnepi látványosság közmondásszerű kifejezése lett.”

Nos, hogyan tekintsük mi ezt a két születésnapi ünnepséget? Vajon véletlenszerű az, hogy mindkettő megemlítésre került, és hogy mindkettő olyan személyekhez fűződik, akik nem élvezték Isten helyeslését? Vagy lehetséges, hogy Jehova szándékosan jegyeztette fel ezeket a részleteket az ő Szavába, amelyről azt mondja, hogy „hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására”? (2Tim 3:16). A legkevesebb, amit elmondhatunk erről az, hogy ez a két beszámoló bibliai szempontból rossz fényt vet a születésnapra, mint olyan gyakorlatra, amely Istentől teljesen idegen.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy Isten nem jegyeztette fel Jézus születésének pontos dátumát, ami bizonyára igen fontos születésnap lett volna, ha Isten szolgáinak meg kellene ünnepelniük a születésnapokat. Ezzel szemben a Biblia közli Jézus halálának a dátumát és arra utasítja a keresztényeket, hogy minden évben ünnepeljék meg azt az évfordulót (Luk 22:19; 1Kor 11:23–26). Ez teljesen megegyezik azzal a ténnyel, hogy a Biblia azt mondja: valakinek a halála napja sokkal jelentősebb, mint a születése napja, ha jó nevet szerzett magának Istennél az élete folyamán (Préd 7:1, 8).

A bibliai irányelvekkel tehát teljesen összhangban van az, hogy az első keresztények nem ünnepelték meg a születésnapot.

„A születésnap megünneplésének eszméje általában távol állott annak a korszaknak a keresztényeitől” (The History of the Christian Religion and Church During the First Three Centuries [A keresztény vallás és egyház története az első három században] August Neander szerzőtől).

Amint múlt az idő és megtörtént a tiszta keresztényiségtől való elszakadás, nem a születésről, hanem a halálról kezdtek megemlékezni.

„Az a tisztelet, amelyben a mártírokat részesítették, oda vezetett, hogy indokolatlanul nagy figyelemben részesítették a haláluk helyét és napját. Örömteli gondolat volt a mártír halálának napját az ő születésnapjának nevezni. Szent áhítattal tekintettek arra a helyre, ahol a vértanú meghalt. . . . Az évfordulón istentiszteletet tartottak [a templomokban] s azt nagyrészt a mártír szolgálatairól és jelleméről való megemlékezésnek szentelték. . . . Emlékeznünk kell azonban arra is, hogy ezek [az évenkénti] megemlékezések nem képezték részét az egyház általános rendtartásának” (History of the Christian Church [A keresztény egyház története], Dr. John F. Hurst, 1. kötet, 350, 351. oldal [angolban]).

Jóllehet a Biblia nem közöl meghatározott tilalmat a születésnap megünneplésével kapcsolatban, Jehova tanúi már régóta figyelembe veszik a bibliai utalásokat és nem ünneplik meg a születésnapokat. Ebben a legrégebbi keresztények mintáját követik.

Bár bibliailag nem lenne indokolt évente megünnepelni egy kereszténynek a halálát, mi mégis egyetértünk azzal, hogy a halál napja jobb az ember születése napjánál. Ezért nem a születés napjára összpontosítjuk a figyelmet, hanem minden nap igyekszünk Krisztust utánozni és visszatükrözni Isten képmását. S ha meg kell halnunk, akkor Istent dicsőítettük az életünkkel és Ő feltétlenül megemlékezik majd rólunk (Zsid 5:9; 11:6; Fil 3:8–11).