A biblia szerint bűn háborúban (katonaként) az ellenséget (másik katonát) megölni?
47
"Jó, ez nettó hazugság, a Bibliában is van számos helyen ilyen és nem negatív értelemben."
😀 Most erről a Diktátor című filmből az jutott eszembe, amikor a kis csaj emberi jogi aktivistaként szidja a hatóságokat, hogy annyira nácik, erre a diktátor (akkoröl nem tudja a nő, hogy kicsoda valójában) rátromfol, "igen, és nem jó értelemben".😀
A Biblia, vagyis az Újszövetség valójában semmilyen előjellel nem beszél a nemzetekről! Semleges. Az emberi kormányzatokról beszél, amelyek el lesznek távolítva.
""ezt nevezik nacionalizmusnak"
Nem, ezt véletlenül se nevezik annak"
No akkor legyünk már korrektek! Mi is volt az előzménye a 45-ös válaszolónak?
""A hazádért harcba vonulni nem gyávaság, az a te otthonod a kultúrád és értékrended része.
Istennél nincs ilyen, hogy "haza""
Tehát mit is értett ezen? Azt amiről eddig beszéltünk, a hazafiságot, vagy sokaknál a nemzeti gőgöt! Vagyis ha valaki az életét is képes feláldozni egy háborúban a hazájáért, az Istennel, és a keresztényi alapelvekkel is ellentétbe kerül, hiszen ma egyik nemzet sem Isten választott népe és nem teokrácia. A keresztények minden nemzetben élnek, vagyis a nemzetek háborúi az egymással háborúzó keresztényeket is közvetlenül érinti, sokszor halálosan.
Mi ez, ha nem Sátán fegyvere?
Jézus itt a fegyvert szimbólikusan értette.
Azt akarta mondani, hogy miatta még a családtagok közt is vita lesz, hisz ma is vannak olyan családok, ahol a család egyik fele keresztény, a másik fele nem, és egymással vitáznak.
Továbbá nem azt mondja hogy ki kell végezni azokat, akik nem hisznek, hanem, hogy vállaljuk érte a szenvedést is.
Máté10,34-39
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem fegyvert.
Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt.
És [hogy] az embernek ellensége [legyen] az ő háza népe.
Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó énhozzám.
És aki föl nem veszi az ő keresztjét, és [úgy] nem követ engem, nem méltó énhozzám.
Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.
"A nácik ugyanolyan "keresztények" voltak, csak éppen a saját parancsnokaik parancsát hajtották végre és többnyire németek voltak. A többségük éppolyan hazafias kötelességből (még ha nem is meggyőződésből) ment a vágóhídra, mint az összes többi nemzet szerencsétlenei."
A nácik azért mentek hogy elfoglalják a világot és ki irtsanak mindenkit aki nem felel meg a faji elvárásaiknak. A többi "szerencsétlen" azért halt meg hogy a magad féle hálátlan okos tojások egy olyan világban élhessenek ahol leírhatják amit te írtál, anélkül hogy egy Gestapos osztag ne vinné koncentrácios központba.
"Ha akkor ott éltél volna katona korúan a náci Németországban, vajon ezzel a jelenlegi felfogással mit tettél volna? Mit mondtál volna?! Mentél volna Hitlernek hűséges katonájaként? Mert a túlnyomó többség ment, hiszen sokan el is hitték, hogy a vezetőknek igaza van. Vagy ha most orosz lennél, ellent mondtál volna-e Putyinnak 2022 február 24-én? Vagy mentél volna "nácitlanítani"? 😉"
Ember, az én felfogásom elismeri a honvédő háborút, és nem a hóditó háborút. Az hogy ezt össze mosod, érvelési hibának hívják.
Is ezt, már nem először alkalmazod. Értsd meg hogy az én szellemiségem nem a "minden esetben harcoljunk" szellemiség.
Ha hitler idejében éltem volna, dezertőr lettem volna mert az lett volna jobb nekem és a hazámnak is ha nem harcolok egy olyan háborúban ami halált és szégyent hoz az országomra. Vagy dezertálás közben haltam volna meg.
"Aki ilyen megvető módon beszél a másikkal, az a saját ostobaságát és tudatlanságát bizonyítja! "
Esti mesének nevezted a hitem, és panaszkodsz hogy meg vetően beszélek veled? Látod, az ilyen kép mutatásért és más marhaságaidért vetlek meg.
"Tudod ugye, hogy melyik a legnagyobb szekta a világon? A katolikus egyház!"
Hozzátok képest ők a legfelvilágosultabb emberek.
"És ez nem esti mese."
De, ez pont azaz esti mese amit a szektád tagjai mondanak maguknak hogy jobban érezzék magukat.
De a katolikusokra aztán nem illik a szekta definiciója, hiszen nem egy bezárkozó kisebbség.
"Azt hiszed, hogy a szovjetek jobbak voltak? Nagyon sok ember nem értene veled egyet! Egy dologban egyik sem volt jobb a másiknál: abban hogy sokszor saját HITTESTVÉREINKET gyilkolták, csak azért, mert más nemzetiségű volt és mert HALLGATOTT A NEMZETI VEZETŐI SZAVÁRA."
1. A szovjetek ateisták voltak, a nácik meg egy olyan bibliát forgattak amiből ki ollozták a zsidókat. A "hittestvér" jelző marha távol van ám. Azon "Hit testvérek" akik hallgattak a vezetőik szavára, se a te hitedben se a kereszténység más változataiban, de főleg nem a másik oldal hitében nem voltak testvérek. Ha nem agyatlanul ismételgetnéd a propagandát akkor erre magadtól is rájöttél volna.
2. El hiszem hogy vannak akik a szovjetek meg történt vérengzései miatt nem látják be hogy a nácik mennyivel rosszabbak lettek volna ha győztek volna. Ha a nácik nyertek volna, az emberiség felét ki irtották volna. Ez nem hit kérdés, ez tény. Ennél határozottan jobb a szovjetek vérengzése ami nem a fél világ halálát okozta.
Továbbá a szovjetek a hibás gazdaságuk miatt saját maguk pusztultak el szép lassan, ez a nácikkal annyira nem történt volna meg.
"Szóval jó kérdés, hogy az ilyen szellemmel rendelkező emberek, mint pl te, mit tettek volna Hitler uralma alatt. Most azt gondold át, hogy csak azt tudod, amit Hitler és bandája országában tudni lehetett, nem azt, amit ma, ráadásul más nemzet tagjaként tudsz a nácikról."
A nácikról már német országban tudni lehetett a rasszizmusukról is a hóditási törekvéseikről. Már a Mein kampfban is rakott el jeleket hitler hogy hóditani akar.
Szóval ja, nem vettem volna részt benne a szemléletemmel.
"Izrael a keresztény korszak előtt Isten választott nemzete volt, ennélfogva teokrácia. A kereszténység létrejötte után viszont ezen isteni vezetés a nemzet számára megszűnt, tehát nem is lehet minta a zsidók háborúi a keresztényeknek, mivel ma nincs választott nemzet, egyetlen ország sem teokrácia."
De te nem érted az érvem lényegét. A kép mutatásodra mutatok rá. Elfogadod hogy a népírtást elkövető ószövetségi zsidok voltak a jók, mert a te hited és könyved ezt mondja. De mesének tartod az én véleményemet arról hogy a nácik ellen harcoló fél volt a jó oldal. Érted? Tömeges népírtást elkövető zsidók?: Jó fiuk. A náciktól a világót megvédő erők: Ugyan olyan rosszak mint a nácik, mert voltak köztük is rosszak.
"Ez így volt, vagy nem?
Erre te valami teljesen irreveláns dologgal válaszolsz."
Már maga az állitásod irreveláns elemeket tartalmaz.
Hogy jött ide a protestánsok is katolikusok? Hitler papirón volt katolikus, de amúgy okkultista örült volt:
Én megértem hogy minden alkalmat ki használsz arra hogy pocskondiázd a többi keresztényt, de ez szánalmas is vissza taszító.
"Itt több dologban is tévedsz! Azok az emberek bőven több mint 100 évig világi ésszel VÉDTELENEK voltak, mert nem a fegyverekben bíztak. Szerinted ki tartotta életben őket és kinek köszönhették a növekedést? Benne van a bibliában! "
Hol tévedek? Életben maradtak, mert bujkáltak. Azokat akik nem bujtak el, még Isten sem védte meg attól hogy megöljék őket a rómaiak.
"Számtalan nép és etnikum veszett el, vagy olvadt be a történelem viharaiban! Azt hogy kik vannak és kik nincsenek már, sokszor egyáltalán nem a jó vagy a rossz oldal döntötte el, hanem hogy melyik volt az erősebb, vagy a szerencse."
És? Attól még mindig hülyeséget mondtál a "millió rabszolgáról" és még mindig a jó oldal volt a magyar ami meg védte magát.
"De ha még mindig nem veszed észre, hogy ez háborús szellem (tudom csak ha szükséges 😉) itt a harmadik vh küszöbén az emberiség teljes megsemmisítésével fenyeget, akkor kérlek nyisd ki jobban a szemed."
Kérlek nyisd ki a szemed, hogy megértsed hogy az én szellemiségem nem vezet ehhez. Az én szellemiségem szerint használhatunk erőszakot a nemzetünkre támadó erő ellen.
Vagyis meg védhetjük magunkat és a népünket.
A háborúhoz az a szellemiség vezet ha egyesek azt gondolják hogy valamiért felsőbbrendűek a többieknél is le rohanhatják őket megölve ártatlanokat, akik földjéhez alanyi joguk van. Pl. nácik, ószövetségi zsidok.
"Azt mondod, nekem mindenki bűnös, aki háborúzik. Azt hiszem láthattad hogyan írtam a szerencsétlen félrevezetett katonákról."
Igen, láttam hogy gyávának és félrevezetett szerencsétlennek nevezted azokat a katonákat, akik harcának köszönhetően most nem a Gestapó elől kell bújkálnod.
"Tehát nagyon jó lenne, ha egyszer felfognád, hogy a másikat nem kéne tök hülyének nézni, csak azért, mert olyan emberek véleményére hallgattok, akik félrevezetnek benneteket!"
Mondja a szektás, aki esti mesékben hívő félrevezetett alakként tekint rám...
"Istennél nincs ilyen, hogy "haza" ezt nevezik nacionalizmusnak, ami Sátán egyik módszere az emberek egymás ellen ugrasztásának."
Isten se vetette meg ezt, jó pár évezredig a bibliában...
"Nem, ezzel az illető a hazáját teszi első helyre az életében, ha képes az életét is feláldozni érte."
A hazáját amiben a családja él, is minden más is amit szeret. Sőt, bizonyos esetekben a vallását is védi mert mondjuk ha a nácik nyernek, akkor az általuk ollozott okkult kereszténységen kivűl nem lesz semmilyen más hít.
"Ez nem hazaszeretet! Tehát már megint nem mondasz igazat! És rengeteg katona gondolkozik így. És meggyőződésem, hogy sokkal nehezebb és bátrabb a keskeny utat választani, ahol a rögtönítélő bíróság akár azonnal ki is végezhet!"
Ezzel az a baj, hogy nem éppen a halál büntetés a meg szokott dolog a katonai behívó elutasítására. Ha jár érte büntetés, akkor általában börtön büntetés szokott lenni. Is ebben az esetben nem gyávaság az ha valaki ki megy a frontra ahol bármi meg történhet vele, ellentétben a biztonságosabb börtön cellával.
"Viszont valóban bálványimádás! A bálvány bármire utalhat, amit annyira értékesnek tartunk, vagy ami olyan nagy hatással van ránk, hogy emiatt idővel háttérbe szorul, vagy kiszorul az életünkből Isten."
Ha kiszorul. De ha hitét meg tudja őrizni a katona, vagy pont azért megy hogy biztosítsa hogy hite szabadon gyakorolható maradjon neki is másoknak is országában, az nem bálványimádás.
"így ha valaki az ókori Izrael mintájára akarja a hazáját megvédeni, akkor egy bálványt védelmez és közben hittestvérgyikkossá válik, mert fontosabb lesz neki, hogy a testvére másik nemzet tagja, minthogy a hitteszvére."
Elég sokszor dobálozól a hittestvér gyilkossággal, de ha igaz amit eddig írtál, akkor az a fél amelyik a védekező félre támad az nem a hittestvére hanem egy bálványimádó aki a védekező felet és annak hittestvéreit akarja ölni.
Hülyeséget beszélsz. (Megint.)
50
És ezzel a KIRAGADOTT verssel akarod bizonyítani az egymást gyűlölő és gyilkoló hitehagyott kereszténység sötétségét? 😥
Hogyan is szól tovább a jézusi beszéd?
"Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és apja között, a leány és anyja között, a fiatal feleség és anyósa között. Az embernek bizony a saját háznépéhez tartozók lesznek ellenségei” (Máté 10:34–36).
Ezekkel versekkel mit is mondott Jézus?
Szerette volna, hogy a hallgatói elgondolkodjanak, hogy milyen következményekkel járhat az, ha követik őt. Az üzenete megosztottságot idézhet elő. Persze nem az volt Jézus célja, hogy tönkretegye a családi kapcsolatokat, hanem hogy hirdesse Isten üzenetét az igazságról (Ján 18:37). Azonban ha valaki hűségesen ragaszkodik Krisztus tanításához, rögös utat választ, különösen ha a közeli barátai vagy a családtagjai nem tartanak vele.
Egyébként szellemi kardról van szó, vajon hol beszél erről még Pál?
#54
Ti is egy kiragadott verssel akartátok bizonyítani, hogy nem lehet védekezésből se harcolni. Persze azt elfogadjátok, ha más védi a hátsótokat, ami a képmutatás netovábbja.
"Egyébként szellemi kardról van szó,"
Mondjuk az nincs benne, ez már jehovás hozzáköltés.
Ha valaki azt írja, hogy a nullán kívűl bármely szám nulladik hatványa 1, és ti ezt idézőjelbe teszitek, és elkezdtek érvelni amellett, hogy 0, vagy hogy nincs megoldás, attól még az igazság az, hogy a nullán kívűl bármely szám nulladik hatványa 1.
Ez egy olyan dolog, amire az átlagos matektudású gyerekek többsége magától nem jönne rá.
Azok, akik pedig nem akarják ezt megérteni és elfogadni, és nullát írnak megoldásként, azok nem fognak pontot kapni erre a dolgozatban.
Attól még, hogy nem értünk mindent a világ legnagyobb matematika könyvéből, nem jelenti azt, hogy hazugság.
A Bibliával hasonló a helyzet.
Attól még, hogy nem értünk mindent a Bibliából, nem jelenti azt, hogy hazugság.
Azt viszont nagyon is értem, hogy nem kerülhet a mennybe két olyan ember, akik gyűlölik egymást.
Fontos, hogy ne gyűlöljük a másik embert, még akkor sem, ha az illető gyilkos szándékkal támad ránk.
Aki nem ért velem egyet, az magyarázza el, hogy miért kerülhet fel a mennybe két olyan ember, akik gyűlölik egymást?
Ez lelkiismereti kérdés.
Nekem ez erről a véleményem:
Tanuljatok jót tenni, törekedjetek jogosságra, térítsétek igaz útra az erőszakoskodót, érvényesítsétek az árvák jogát, pereljetek az özvegyekért! (Ézs 1:17)
Tiltja az újszövetség a bosszút, az önvédelemhez viszont joga van mindenkinek akár fegyverrel is. (Lukács 22:36) De ez nem jelenti azt, hogy kötelesség is. Ezért lelkiismereti kérdés a fegyverfogás.
"az önvédelemhez viszont joga van mindenkinek akár fegyverrel is."
"Ezért lelkiismereti kérdés a fegyverfogás."
Ez a keresztény életet élőknél nem lehetséges.
az általad idézett Biblia vers nem erről szól. Sőt, Azért mondta Jézus, hogy tanítson majd valamit, amikor letartóztatják. Ez az utána írt versekből is kiderül.
Majd amikor Péter rátámadt a Főpap szolgájára, és levágta a Fülét. Ekkor Jézus azt mondta:
(Máté 26:52) . . .„Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el.
Kajafás katonákat küldött, hogy tartóztassák le Jézust az éj leple alatt. Jézus tudott erről a gyalázatos tervről, ezért az apostolaival töltött utolsó étkezésen arra kérte őket, hogy vegyenek magukhoz kardot. Kettő elég volt ahhoz, hogy megtanítson nekik egy fontos leckét
Az igazságtalanság elleni harcot Istenre kell bízni.
Péter kardjával és azzal a másikkal, amely még náluk volt, biztosan nem sokra mentek volna a nagy, felfegyverzett csoporttal szemben, és ha használták volna a fegyverüket, alighanem ’kard által vesztek volna el’
Ezért aztán ugyanazon a napon később Jézus nyíltan mondhatta Pilátusnak: „Ha a királyságom része volna e világnak, szolgáim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. Így azonban a királyságom nem innen való”
Jézus követői ezért attól kezdve úgy viselték a gyűlöletet és az üldözést, ahogy Jézus, vagyis félelem nélkül, de békésen.
Mennyire másként alakult volna a történelem, ha mindenki, aki kereszténynek vallja magát, megfogadta volna ezt a tanítást!
55
"Ti is egy kiragadott verssel akartátok bizonyítani, hogy nem lehet védekezésből se harcolni."
Ez nem igaz és ezt te is tudod! Ezzel megint nem mondtál igazat. Te ebből sportot űzöl? Éppen hogy te hagytad ki a jézusi indoklás egyik felét.
""Egyébként szellemi kardról van szó,"
Mondjuk az nincs benne, ez már jehovás hozzáköltés"
Egyébként ezért írtam le a szövegösszefüggést, amit a KIRAGADOTT verssel akart az előző hozzászóló eladni!
De úgy látom te Jézust azzal vádolod, hogy családírtásra hívott fel!
53
"A nácik azért mentek hogy elfoglalják a világot és ki irtsanak mindenkit aki nem felel meg a faji elvárásaiknak"
A legtöbb második vh-s német katona a legjobb esetben is éppolyan hazafi volt, mint az ellenkező oldalon lévők, akik védekeztek, vagy visszatámadtak! Ők többségében nem Nemzeti Szocialista ideológusok voltak, hanem a végrehajtó szervezet láncszemei!
"Ember, az én felfogásom elismeri a honvédő háborút, és nem a hóditó háborút. Az hogy ezt össze mosod, érvelési hibának hívják."
Nem érvelési hiba, tudom hogy ELMÉLETBEN különbséget teszel a kettő közül.
"Ha hitler idejében éltem volna, dezertőr lettem volna mert az lett volna jobb nekem és a hazámnak is ha nem harcolok egy olyan háborúban ami halált és szégyent hoz az országomra. Vagy dezertálás közben haltam volna meg."
Szép és magasztos szavak! Csak egy a baj: elhiheted, hogy a legtöbb akkor élt, magát kereszténynek nevező katona sem nagyon gondolta másként! És azt is tudjuk, hogy azóta is számtalan háborúban, amely történetesen támadó volt és magukat kereszténynek vallók is részt vettek bennük, hasonlóan gondolkoztak az agresszióról. Már sok katolikussal (és egyéb nem semleges, hanem megosztott egyházak híveivel) beszélgettem itt, akik amikor szóba került ez a keresztényi semlegesség, hasonló felemás álláspontra jutottak, hogy "de a védekező háború az szabad, csak a támadó nem".
Ahogyan mondtam már, szinte minden keresztények által is lakott ország volt már, hogy támadott, vagyis agresszorként viselkedett. Magyarország is!
Ezek szerint ezt a védekező-támadó szisztémát nagyon kevesen tartják be a ún "keresztények" közül, mert sohasem hallani és olvasni olyan beszámolót egy ilyen agressziót követően, hogy az ún keresztények többségében kimaradtak belőle, mert ők úgy gondolták, hogy "nem harcolnak egy olyan háborúban, amely halált és szégyent hoz az országra". Tehát te úgy érzed, hogy kimaradtál volna belőle?
Ez nagyon szépen hangzik, és önmagában nem is vonhatom kétségbe, hiszen most ezt állítod, elfogadom.
De honnan ismerted volna fel a háború elején, vagy akár később, hogy ez nem igazságos, nem keresztényi és amúgy is szégyent hoz majd Németországra? Mert tény hogy voltak dezertőrök, de ez a német hadsereget aztán végképp nem rázta meg, tehát a túlnyomó többség ezek szerint nem értette meg, hogy mit és kit szolgál!
De ugyanez a helyzet minden más támadó háborúval is. Vagyis beszélsz valamiről, amit a nagy és bevett egyházak legtöbb tagja nem tart be és bizony ugyanúgy részt vesznek egy támadó hadműveletben, mint az ellenkező oldalon. Miért is lehet ez? Talán azért amit egy angol író nagyon frappánsan fogalmazott meg:
"A hazafiság csak egy szó; vagy azt jelenti, hogy az én hazám, ha igaza van, ha nem, ami becstelenség, vagy azt, hogy az én hazámnak mindig igaza van, ami bárgyúság."
Patrick O'Brian
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!