A biblia szerint bűn háborúban (katonaként) az ellenséget (másik katonát) megölni?
@ "Bár az emberi kormányzatok nem Jehova Istentől származnak (vö.: Mt 4:8, 9; 1Jn 5:19; Je 13:1, 2), az ő engedélyével jöttek létre, és ő engedi meg, hogy fennmaradjanak."
Az emberi kormányzatok alapvetően Isten akaratából és rendeléséből léteznek, hiszen az emberi társadalmaknak mindig szüksége van vezetőkre. Ahogy az apa feje a családnak, vagy ahogy a nemzetség és törzsfők voltak a nagyobb rokoni kapcsolatokon alapuló társadalmak vezetői, épp úgy szükséges, hogy a már igencsak megszaporodott nagyobb számú lakosságot is megszervezzék és összehangolják a kormányzati vezetők. Azért vannak kormányzatok, mert szükség van a rendre, a biztonságra és az összehangolt munkára.
Az teljesen más kérdés, hogy a konkrét kormányzati vezetők mennyire élnek vissza a hatalmukkal. Egy apa is visszaélhet a hatalmával, s többé-kevésbé megkeserítheti családja életét, de ettől még az apaság Istentől rendelt szerepkör marad. Pontosan ugyanez a helyzet az emberi kormányzatokkal is, az önmagában nagyon is helyes, és Istentől akart, hogy vannak ilyenek. S ahogy egy apának joga és kötelessége adott esetben fenyíteni vagy éppen a családját külső ellenségtől védelmezni, pontosan ugyanígy van joga minden kormányzatnak a fenyítésre és a védelemre. Tehát a kormányzat isteni jogon viseli a kardot, ami persze egyáltalán nem garantálja, hogy csak isteni jogon használja is.
@ "Sokan ma abban a tévedésben vannak, hogy az általad is idézett versek azt jelentik, hogy gyakorlatilag szinte mindenben engedelmeskedni kell a politikai hatalmaknak,"
A bűnös dologokban senkinek sem szabad engedelmeskednie, ahogy adott esetben akár a saját apjának se.
@ "De ez nem így van! Nyilván való hogy Hitler, Sztálin vagy éppen Putyin nem Isten közvetlenül kinevezett eszköze."
Miről beszélsz? Mi ez a hülyeség? Talán Izrael hitvány vezetőit, királyait és főpapjait közvetlenül Isten nevezte ki? Vagy a hitvány apákat Isten nevezi ki közvetlenül? Mindenki aki apa vagy kormányzati vezető lett, az Isten bizonyos akaratából lett az, ami még nem jelenti, hogy akkor jó apa vagy jó kormányzati vezető is, mindenesetre az lenne a dolga.
@ "No ezt hívják szalmabáb érvelésnek, hiszen azt kritizálja, amit a másik fél nem mondott, vagy tanított."
Nem tudom, akkor mit állítanak. Mindenesetre aki azt állítja, hogy az emberi kormányzatok eleve és önmagukban istentelenek és pusztán csak megtűrtek ostoba és bibliátlan dolgot állít. Aki azt állítja, hogy kormányzati munkában részt venni eleve és önmagában bűnös dolog, amit keresztények semmi esetre sem tehetnek meg, ugyanakkor élvezi a jobb kormányzatok áldásait az képmutató.
91
"Az emberi kormányzatok alapvetően Isten akaratából és rendeléséből léteznek..."
Abban különbözik a véleményünk, hogy te ezt az emberi hatalmi intézményt közvetlenül Istennek tulajdonítod, az Ő elrendezésének tartod, pedig a Biblia nem ezt tanítja! Az Isten ellen LÁZADÓ EMBER (nyilván Sátáni háttérrel) akarta és hozta létre az emberi uralmakat, vagyis hogy saját királyaik legyenek, ne Isten vezesse őket. A bibliából kiderül, hogy ez nem isteni akarat volt, csak elfogadás.
Nem véletlenül igen beszédesek azok a versek, melyeket idéztem: Mt 4:8, 9; 1Jn 5:19; Je 13:1.
Egyértelmű, hogy a föld a gonosz hatalmában van! Nem csak olyan "laza" értelemben, mint ahogyan sokan mosolyogva gondolják, hogy "á, csak kicsit eluralkodott a bűn a földön". Nem, valójában az Ördög kezében vannak a kormányzatok is a világon! Azért ígérte Jézusnak a megkísértése idején. És Jézus nem mondta azt a kézenfekvő érvet, hogy "de hát hazudsz", hanem egészen mással érvelt. Sőt, ha nem így lenne, akkor nem lett volna valóságos a kísértés, nem lett volna semmi tétje Jézus számára.
A világ kormányzatai: A Biblia ’vadállatokkal’ jelképezi a világ kormányzatait, és elmondja, hogy a hatalmukat a Sárkánytól, Sátántól, az Ördögtől kapják. Isten, a szándékával összhangban, engedélyezi, hogy uralmon legyenek, ugyanakkor korlátozza a hatáskörüket és az uralmuk idejét (Dá 7., 8.; Je 13., 17.; Dá 4:25, 35; Jn 19:11; Cs 17:26; 2Ko 4:3, 4;.
A keresztények és a kormányzatok: Jézus Krisztus és a korai keresztények nem tettek semmi olyat, amivel belefolytak volna napjaik kormányzatainak a tevékenységeibe (Jn 6:15; 17:16; 18:36; Jk 1:27; 4:4). Ugyanakkor felismerték, hogy a társadalom működéséhez szükség van valamilyen kormányzásra, emellett soha nem szítottak forradalmat, és senkit nem bujtogattak állampolgári engedetlenségre (Ró 13:1–7; Tit 3:1). Jézus lefektette azt az alapelvet, amelyet követniük kell Isten igaz imádóinak: „Fizessétek hát vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené” (Mt 22:21). Az első századi keresztények (és a keresztények azóta is) ennek az alapelvnek a követésével voltak képesek a helyes egyensúly megőrzésére a két hatalomhoz fűződő kapcsolatukban, az emberi kormányzatokhoz, illetve az Isten kormányzatához fűződő kapcsolatukban. Jézus, míg a földön élt, nem harcolt a ’császár’ kormányzatai ellen (a tanítványai sem, mivel egy állásponton voltak vele), hanem eleget tett mindazoknak a rendeleteknek, amelyek nem ütköztek Isten törvényeibe. Ezt Pilátus is felismerte, hiszen ezt mondta: „Nem találok benne okot a vádra” (Jn 18:38). Az apostolok követték Jézus példáját (Cs 4:19, 20; 5:29; 24:16; 25:10, 11, 18, 19, 25; 26:31, 32.
@ "Abban különbözik a véleményünk, hogy te ezt az emberi hatalmi intézményt közvetlenül Istennek tulajdonítod, az Ő elrendezésének tartod, pedig a Biblia nem ezt tanítja! "
Nem én tartom annak, hanem a Biblia:
"Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene." (Róm 13,1-2)
Isten akarata, hogy az emberek társadalomban éljenek, s egyszerűen lehetetlen, hogy ne legyen valami összefogó szerv, s valamilyen vezetés. Az emberi összefogás ugyanis nem bűn, hanem éppenhogy Isten akarata, ami szükségessé teszi a vezetőket. Amíg az emberek viszonylag kis létszámban és kis munka megosztással éltek, a rokoni kapcsolatok alapján történt az összetartás, s a család-, nemzetség- és törzsfők kezében volt a vezetés. Nagyhatalmú királyságok akkor jöttek létre, amikor már jóval több ember életét és szerteágazó munkáját volt szükség összehangolni.
@ "Az Isten ellen LÁZADÓ EMBER (nyilván Sátáni háttérrel) akarta és hozta létre az emberi uralmakat, vagyis hogy saját királyaik legyenek, ne Isten vezesse őket. A bibliából kiderül, hogy ez nem isteni akarat volt, csak elfogadás."
Mi ez a hülyeség? Mi az, hogy Isten vezetése? Isten vezetése mindig istenfélő emberekben testesül meg. Amikor Izraelben még nem volt király, hanem törzsi tagozódás szerint éltek, akkor időnként egy-egy karizmatikus vezető, úgynevezett "bíró" fogta össze a törzseket, akinek a hatalma azonban nem öröklődött. Halála, megöregedése, vagy a probléma megszűnése után a törzsi összefogás megszűnt.
Izraelnek végül azért volt égetően szüksége egy intézményes vagyis állandó királyságra, mert már a környező népeknél is végbement ez a folyamat, akik így sokkal nagyobb katonai erőt képviseltek, s létében fenyegették a zsidóságot. Sámuel próféta azért ellenzi az úgynevezett "királyságot", mert a király és katonai kísérete rendszerint visszaél a hatalmával, vagyis a javak elosztása jóval igazságtalanabb lesz, s a gazdagok és szegények társadalma alakul ki. Isten azonban jóváhagyja vagyis szentesíti a királyságot azzal figyelmeztetéssel, hogy az istentelen királyok nem fogják megmenteni a népet.
@ "Nem véletlenül igen beszédesek azok a versek, melyeket idéztem: Mt 4:8, 9; 1Jn 5:19; Je 13:1."
Vannak voltak és lesznek istentelen királyok. Istennek semmi baja a királysággal önmagában, Ő a királyok királya. (1Tim 6,15), létezhetnek Isten szíve szerinti királyok (1Sám 13,14; Zsid 7,1).
@ "valójában az Ördög kezében vannak a kormányzatok is a világon!"
Többé-kevésbé igen, de éppen azért kell imádkozni értük, hogy minél kevésbé legyen így. Nem a Sátánért kell könyörögni. Vagy talán azért kell imádkozni értük, hogy a jobb királyaink sose térjenek meg, mert akkor ott kell hagyniuk a királyságot, s akkor semmi hasznunk belőlük? Nevetséges.
@ "A keresztények és a kormányzatok: Jézus Krisztus és a korai keresztények nem tettek semmi olyat, amivel belefolytak volna napjaik kormányzatainak a tevékenységeibe"
Lehet, hogy nem, lehet hogy igen. Talán nem volt lehetőségük, talán nem volt tanácsos. Jézusnak például volt híve a nagytanácsban, később papok is lettek keresztények. A katonáknak nem kellett leszerelniük, hanem csak megelégedni a zsoldjukkal.
94
A római levél idézet és gyakran kiragadott valamint igen egyoldalúan értelmezett versére hivatkozol? Akkor talán más szempontokat is meg kéne ismerned.
Jézus nem tagadta, hogy Sátán rendelkezik a világ királyságaival, igaz? Később Sátánt „e világ fejedelmének” nevezte:
"Isten most megítéli ezt a világot, és ki fogja vetni ennek a világnak az uralkodóját.". (János 12:31)
"...azután pedig, hogy mi Isten ítélete, mert Isten megítélte e világ uralkodóját." (16:11)
I. sz. az első század vége felé János apostol ezt írta: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel” (1János 5:19). Ez nem jelenti azt, hogy Jehova feladta föld feletti szuverenitását. Emlékezz csak vissza, amikor Sátán felajánlotta Jézusnak a politikai királyságok feletti uralmat, ezt állította: „Néked adom mindezt a hatalmat . . .; mert nékem adatott” (Lukács 4:6). Sátán csakis Isten engedélyével gyakorol hatalmat a világ királyságai felett.
Ez nem úgy hangzik, hogy "többé-kevésbé" vannak csak az Ördög kezében az emberi politikai hatalmak!
Ehhez hasonlóan az állam csakis azért gyakorolja hatalmát, mert Isten mint Szuverén Uralkodó megengedi
"Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad sem lenne felettem, ha nem kaptál volna hatalmat felülről. Ezért nagyobb bűne van annak, aki engem átadott neked.". (János 19:11).
Ezért „a fennálló hatalmakról” elmondhatjuk, hogy „Isten által vannak viszonylagos állásukban”. Jehova legfőbb szuverén hatalmához viszonyítva az övék jóval kisebb hatalom. De azért ők „Isten szolgái”, „Isten közszolgái”, mivel gondoskodnak a szükséges szolgáltatásokról, érvényre juttatják a törvényt, és rendet tartanak, megbüntetik a gonosztevőket (Róma 13:1, 4, 6). A keresztényeknek tehát szükséges megérteniük, hogy csupán azért, mert Sátán e világ vagy rendszer láthatatlan uralkodója, attól még nem rendelik alá magukat neki, ha elismerik, hogy viszonylagos alárendeltjei az államnak. Istennek engedelmeskednek.
Tehát arról szó sincs sehol a bibliában, hogy ezen politikai hatalmakat Isten hozta létre közvetlenül, ez az ember műve a lázadás utáni évezredek során. Jelenleg még szükség van rájuk, ezt mindenki tudja, a fent is elsorolt, és egyéb okok miatt, de azt már sajnos nagyon kevesen tudják még a hívők közül is, hogy a Biblia szerint Isten Királysága fogja ezeket leváltani, miután ezen sok szenvedést okozó, a földet a harmadik vh szélére sodró kormányzatok meg lesznek semmisítve!
Isten Királysága pedig nem földi kormányzat, az ember ezt már nem tudja elrontani.
#95
Te azért engedelmeskedsz akkor végső soron a sátánnak, mert jelenleg nincs jobb? Vagyis az általad leírtakból ez következik egyenesen.
96
Tisztelt válaszoló! Leírtam, hogy egy hűséges keresztény nem Sátánnak engedelmeskedik, hanem Istennek azzal, hogy a jelenleg még Isten által megtürt emberi kormányzatoknak VISZONYLAGOS és nem abszolút értelemben vett engedelmességet mutat.
Ugye emlékszel az apostolok védekezésére, amikor elmondták, hogy ha választani kell, "inkább Istennek, mintsem embernek" fognak engedelmeskedni?
Ezen kívül Jézus többször elmondta, hogy "nem része a világnak, ezért a tanítványai sem része a világnak", valamint amikor Pilátus előtt tanúskodott, akkor azt mondta, hogy ha a "szolgái része lettek volna a világnak, harcoltak volna", hogy fogják el Őt. De mivel nem része a világnak, nem tették.
Tehát a Tanúk is hasonló szellemben élnek. Engedelmeskednek a "felsőbb hatalmaknak", de csak a bibliailag kiiskolázott lelkiismeretükkel nem ellentétes parancsokig!
Bár a magukat keresztényeknek nevezők többsége is ezt tenné, nem lenne pl ukrajnai háború.
@ "Jézus nem tagadta, hogy Sátán rendelkezik a világ királyságaival, igaz? Később Sátánt „e világ fejedelmének” nevezte:"
A Sátán az emberek szívén keresztül uralkodik. Azért vannak bűnös királyok, mert bűnös emberekből lesznek azok. De nem maga a királyság vagy akármilyen vezető beosztás a bűn. Ez oltári hülyeség. Isten akarata, hogy az emberek társadalomban éljenek, vagyis Isten akarata, hogy legyenek összefogó vezetők. Aki mást mond hülyeséget beszél.
@ "Isten most megítéli ezt a világot, és ki fogja vetni ennek a világnak az uralkodóját.". (János 12:31)
Jézus éppen azért jött, s azért van a megváltás, hogy a Sátán uralma csökkenjen és az Isten országa növekedjen. Éppen mert megítélik a világ fejedelmét, csökken a hatalma, s majd meg is semmisül.
@ "Ez nem úgy hangzik, hogy "többé-kevésbé" vannak csak az Ördög kezében az emberi politikai hatalmak!"
Ha szerinted minden politikai rendszer egyformán gonosz és igazságtalan, akkor szerintem elég ostoba vagy s megérdemelnéd, hogy megtapasztald a különbségeket.
@ "De azért ők „Isten szolgái”, „Isten közszolgái”, mivel gondoskodnak a szükséges szolgáltatásokról, érvényre juttatják a törvényt, és rendet tartanak, megbüntetik a gonosztevőket (Róma 13:1, 4, 6)."
Értem. A Sátán szolgái Isten szolgái. Szükség van rájuk, mert működésük hasznos, de keresztény nem vehet részt benne. Módfelett ostoba és képmutató tanítás.
@ "de azt már sajnos nagyon kevesen tudják még a hívők közül is, hogy a Biblia szerint Isten Királysága fogja ezeket leváltani,"
Minden keresztény tudja, hogy Isten országa egyszer teljes diadalt arat, de amíg ez nem valósul meg, addig is élnünk kell, s lehetőségeink mérten kell a világot jobb hellyé tennünk, mert az Isten országa igenis növekedhet.
@ "Isten Királysága pedig nem földi kormányzat, az ember ezt már nem tudja elrontani."
Isten királysága is emberek királyságával történik.
"Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké." (Jel 22,5)
#97
Ha minden emberi kormányzatot a sátán ural, akkor te a sátán hű szolgálója vagy.
98
"De nem maga a királyság vagy akármilyen vezető beosztás a bűn."
A Tanúk nem is "akármilyen" vezető beosztást utasítanak el, csak az olyanokat, amelyek az EMBERI TÁRSADALOM törvényszerű megosztásával járnak együtt! Amely miatt nem lehet krisztusilag semleges egy tanítvány, hanem óhatatlanul a "világ részévé" kell válnia. Jézus nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy "ha a szolgái e világ részei lettek volna, harcoltak volna" érte!
Ezek a politikai vezetői tisztségek nemzeti, etnikai, politikai megosztottság nélkül nem működnek, ez pedig nem fér össze egy igaz keresztény nemzetek feletti szellemiségével!
De egy krisztusi szellemű keresztény az olyan politikai nézeteket sem fogadhatja el, amelyik pl globalista elveken alapul és elutasítja a nemzeti megosztottságot, mert a politikai megosztottság akkor is ott marad. De a legnagyobb probléma az, hogy egy Krisztus követő ember Isten Királyságának az alattvalója, vagyis annak az isteni rendszernek, amely az égben van, nem emberi MEGOSZTÓ igazgatás, sőt ezeket el fogja törölni! Ma egyik földi állam sem tartozik Isten Királyságához, egyik sem teokrácia, mint annak idején a választott nemzet esetében. A mai földi nemzetek ezért tartoznak sátáni uralom alá. Hiszen ritkán, néhány jószándékú, de naiv és az isteni végső terv ellen óhatatlanul tevékenykedő politikuson kívül nincs ezekben az uralmakban szándék Isten Királyságát szolgálni.
"Isten akarata, hogy az emberek társadalomban éljenek..."
De milyen társadalomban? Ember irányította, vagy Isten Királysága irányítása alatt?
"...vagyis Isten akarata, hogy legyenek összefogó vezetők."
Azok bizony vannak! "Összefogó" vezető pl Putyin is, a világ igen nagy részére van negatív hatású befolyása, olyannyira, hogy a világ más "összefogó" vezetőivel együtt a harmadik vh szélére sodorták a világot!
"Jézus éppen azért jött, s azért van a megváltás, hogy a Sátán uralma csökkenjen és az Isten országa növekedjen."
Ez nem igaz! Egyáltalán nem csökken Sátán hatalma és befolyása. Sőt, a Biblia szerint ezek a szörnyű és sokaknak egyre elviselhetetlenebb állapotok olyan méretűek lesznek valószínűleg rövidesen, amilyen még sosem volt az emberi történelemben!
"Éppen mert megítélik a világ fejedelmét, csökken a hatalma, s majd meg is semmisül."
A Biblia Armageddonról beszél, azaz Isten háborújáról, nem fokozatos csökkenésről.
"Ha szerinted minden politikai rendszer egyformán gonosz és igazságtalan, akkor szerintem elég ostoba vagy s megérdemelnéd, hogy megtapasztald a különbségeket."
Tisztában vagyok vele, hogy mekkora különbségekről van szó, hiszen vannak ahol üldözik az igaz keresztényeket, van ahol nem. De ugye számodra, mint magadat kereszténynek valló embernek, nem a diktatúra és demokrácia közötti különbség a legnyilvánvalóbb és legfontosabb értékmérő? Mert hogy ha őszinték akarunk lenni, még Biblia nélkül is jó látszik, hogy a nyugati típusú ún "demokráciák" sem életképesebbek, mint a többi.
Azt kellene meglátni, hogy az emberi uralmak - bármilyenek is legyenek, nincs tartós létjogosultságuk, hiszen nem fogadják el Isten Királyságát! A nyugat is tragikus és végzetes társadalmi problémákkal küzd, mint az elnyomóbb hatalmak.
"Értem. A Sátán szolgái Isten szolgái. Szükség van rájuk, mert működésük hasznos, de keresztény nem vehet részt benne. Módfelett ostoba és képmutató tanítás."
Ez a következtetésed a végtelenül ostoba és rövidlátó, főleg úgy, hogy állítólag jól ismered a Írásokat! Ez úgy látszik igen nagyképűvé, és másokat lenézővé is tesz. Vagyis te nem a Írásokat ismered jól, hanem az egyházak tekintélyelvű magyarázatát.
Az isteni ihletésű Biblia mondja, hogy "az egész világ a gonosz hatalmában van"! A VILÁG, a világi szellem sátáni forrásból van. Kérdés, hogy ezzel a nem bibliai szellemmel rendelkezők mennyire részei ennek a világnak?
Amikor a legtöbb magát "kereszténynek" nevező ember, egyáltalán nem semleges nemzeti, etnikai és politikai ügyekben, és ezzel rendszeresen szembeállíthatók egymással - igen gyakran a végletekig is (pl orosz-ukrán háború), akkor nyugodtan érvelhetsz azzal az ördögtől való szöveggel, hogy "ezzel csak Istennek engedelmeskedek, hiszen Ő akarta, hogy ez legyen".
Ja persze, csak kérdés hogy melyik Isten? "E világ istene"? A Szentírás nevezte így. Talán komolyabban kellene venni, hogy kit szolgálsz azzal, hogy a fent említett módokon megosztottá teszed magad!
"Minden keresztény tudja, hogy Isten országa egyszer teljes diadalt arat, de amíg ez nem valósul meg, addig is élnünk kell, s lehetőségeink mérten kell a világot jobb hellyé tennünk, mert az Isten országa igenis növekedhet."
Nem Isten "országa", hanem királysága! Nagyon nem mindegy, mert bár egy ország lehet akár királyság is, de sok más is.
Ez a "minden keresztény tudja" a mese része, igaz? Mert hogy nagyon sok emberrel beszélgettem már, de igen szűk ismerettel rendelkeztek erről.
"Addig is élnünk kell..."
Ezt mondod a két állítólagosan "keresztény" ország között dúló, több százezer halottat követelő "keresztény" katonáknak is?
Szóval te abban a tévképzetben élsz, hogy Isten Királysága a jelenlegi, Sátán hatalmában lévő földi rendszerekben "növekedhet"?
Isten királysága egy valóságos égi kormányzat (nem pusztán a "jó" emberekben lévő állapot), amely ki fogja terjeszteni az uralmát a földre is, de csak amikor ezek a jelenlegi emberi politikai hatalmak el lesznek távolítva.
Minden igaz keresztény a maga személyes szintjén segítheti a környezetét, az embereket, a társadalmat, amivel keresztényi semlegességgel tudja, de az Ördög hatalmi befolyása alatt lévő világ megreformálása nem lehetséges. Miért? Mert Isten a Szavában elmondja, hogy "az egész világ a gonosz hatalmában van", és amíg ez az akadály el nem lesz távolítva az útból, csak egyre rosszabb állapotok lesznek. (Utolsó napok, nagy nyomorúság, Armageddon)
De majd meglátod.
Márpedig Sátánt nem az ember fogja eltávolítani az útból!
"Isten királysága is emberek királyságával történik."
Ez bizony nem igaz!
Amit idéztél a Jelenések könyvének a végéről, az nagyszerű lesz majd annak, aki megéri, de addig még lesz néhány megrázó világesemény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!