Hogyan éljem úgy az életem hogy tudom hogy nincs Isten?
Nem vallásos családba születtem, de már nagyon fiatalként elkezdtem szimpatizálni a kereszténységgel, keresztény is voltam ( sose voltam mondjuk megkeresztelve de ez full mindegy), és mostmár hogy növök fel rájöttem hogy nyilván nincs Isten.
Viszont én már nagyon összebútoroztam ezzel a dologgal. Minden amit a világról gondoltam és magamról az Istenből indult ki. Szerettem magamat, mert gondoltam hogy céllal teremtett lény vagyok, szerettem a családom, úgy voltam vele hogy majd a családommal hátha a mennybe kerülünk, szerettem az embereket hisz szeresd a felebarátod, és szeretem a hazám, melynek tradíciói mélyen gyökereznek ebben a vallásban. Még barátnőnek is csak keresztényt akartam. És most hirtelen kihulott belőlem a hit, elaludt a gyertya de még nem vagyok képes megváltozni… Hogy tekintsek így a világra? Napról napra “szomorúbbnak” érzem magam ha erre gondolok, úgy érzem semminek sincs értelme…
@179: Nézd, itt csak arról van szó, hogy valami nagyon eltér a te gondolkozásmódodtól, és el sem tudod képzelni, hogy ilyen is létezhet. A helyzet az, hogy az emberek sokfélék, sokféle gondolatvilággal. Én leírtam, hogyan gondolkozom, ha szerinted ilyen nem is létezhet, akkor azzal nem tudok mit kezdeni, hisz felesleges lenne bármi továbbit kifejteni az álláspontomról így.
Lekezelni még nem hiszem, hogy lekezeltelek volna. Azt mondtam, hogy ha valamihez nincs kedved (akár mert pl rossz érzéseket szül benned), akkor nem kell azt csinálnod, teljesen megértem és rendben van, ha nem folytatsz ilyen beszélgetéseket a saját szabadidődben. Nem világos, ezzel mi is a gond. Ellenben te engem sok szemétséggel vádoltál, amit elkövettem itt hívők ellen. Ugye érzed a különbséget, meg azt, hogy ebben a körben nem én léptem túl a normális hangnemű, korrekt kommunikáció határát?
@182: Csak azok közül is, amikben én részt vettem, van egészen csöpoet hosszabb:
https://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__8..
Szóval sok esélyünk nincs :)
150.
"Meg van a saját véleményem a különböző istenképekről, hogy mennyire tartom valószínűnek a létezésüket de ez pusztán az én véleményem és nem tény."
"Na, mondjad akkor. A véleményedet."
"Leírhatom jó hosszan az összes valaha kitalált istenről azt a véleményt amit a róluk szerzet információim alapján alkottam meg. De az nem lesz tény."
Mondjad akkor a véleményedet.
"Ha valaki azt állítja, hogy megcáfolta az isten(ek) létezését akkor rajta is számon kérnem ahogyan te is számon kérheted rajta mert csak a vágy vezérelt hazugságait terjeszti feltehetően. Persze az esélyt meg kell neki adni, hogy bizonyítsa nem csak egy hazug."
Ha valaki ilyet állít, annak miért és milyen "esélyt" adsz meg, hogy bizonyítsa, ha egyszer tudod, hogy nem lehet bizonyítani?
Ha Mojjo-val folyton leírjátok, hogy valami "egyszerű", még nem lesz igaz.
"Mondjad akkor a véleményedet."
Felteszem, hogy arra készülsz, hogy ez alapján bele nyomjál ezek közül valamelyik kategóriába ezért megspórolnám magamnak az energiát ha nem gond:
"Nem élheted úgy az életedet, hogy azt sem gondolod, hogy van, meg azt sem gondolod, hogy nincs. Az agnosztikusok is kicsit hajlanak erre vagy arra, mert így működik az emberi elme. Pl: "nem lehet TUDNI, hogy van-e isten, de én úgy élem az életemet, mintha nem lenne". Vagy: Nem lehet TUDNI, hogy van-e isten, de szerintem van valami nálunk felsőbbrendű dolog, csak nem szoktam vele foglalkozni"."
Én úgy élem az életem, mintha egyik sem létezne. Nehéz is lenne és indokolatlan is az, hogy úgy éljem az életem mintha létezne valamelyik istenség. Eleve melyik istenség létezése alapján kéne akkor élnem az életemet? Mindegyik alapján nem lehet és alapból is értelmetlen lenne mert nem hiszem a létezésüket.
"Eleve melyik istenség létezése alapján kéne akkor élnem az életemet? Mindegyik alapján nem lehet"
Most mi alapján éled az életedet?
"@182: Csak azok közül is, amikben én részt vettem, van egészen csöpoet hosszabb:"
Az 2016-os kérdés. Azt megkérdezhetem, hogy nagyjából mióta vagy gyakori tag Mojjo?
Értem, kösz Mojjo.
Akkor te még nem voltál itt mikor möbiusz-szalag, filoszmen, sörpocak, Tzolko ide a vallás/valláskritikába jártak vitázni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!