Hogyan éljem úgy az életem hogy tudom hogy nincs Isten?
Nem vallásos családba születtem, de már nagyon fiatalként elkezdtem szimpatizálni a kereszténységgel, keresztény is voltam ( sose voltam mondjuk megkeresztelve de ez full mindegy), és mostmár hogy növök fel rájöttem hogy nyilván nincs Isten.
Viszont én már nagyon összebútoroztam ezzel a dologgal. Minden amit a világról gondoltam és magamról az Istenből indult ki. Szerettem magamat, mert gondoltam hogy céllal teremtett lény vagyok, szerettem a családom, úgy voltam vele hogy majd a családommal hátha a mennybe kerülünk, szerettem az embereket hisz szeresd a felebarátod, és szeretem a hazám, melynek tradíciói mélyen gyökereznek ebben a vallásban. Még barátnőnek is csak keresztényt akartam. És most hirtelen kihulott belőlem a hit, elaludt a gyertya de még nem vagyok képes megváltozni… Hogy tekintsek így a világra? Napról napra “szomorúbbnak” érzem magam ha erre gondolok, úgy érzem semminek sincs értelme…
"Mind fantazmagória, amelyik nem arról szól, hogy van egy, azaz egy Értelmes Teremtő."
Amelyikek erről szólnak azok is ellentmondásosak.
Ezenfelül pedig ez továbbra is csak a vágy vezérelt gondolkodásodat tükrözi bizonyítékok híján.
Ahogyan a 96. válaszod esetén sem tudod bizonyítani azt, hogy Isten létezne és valami felsőbb dolog lenne és azért nem lehet vizsgálni vagy azért csak mert nem létezik.
"Ahogyan a 96. válaszod esetén sem tudod bizonyítani azt, hogy Isten létezne és valami felsőbb dolog lenne és azért nem lehet vizsgálni vagy azért csak mert nem létezik."
Természettudományosan nem lehet bizonyítani Isten létezését, de azért másképp is meg lehet közelíteni a világot, mint természettudományosan...
Azt hogy érted, hogy "és valami felsőbb dolog lenne"? Van olyan variáció is, hogy Isten nem "valami felsőbb dolog"? Hanem micsoda?... Ha mindent Isten teremtett, akkor nyilván "valami felsőbb dolog".
"Természettudományosan nem lehet bizonyítani Isten létezését, de azért másképp is meg lehet közelíteni a világot, mint természettudományosan..."
97. válaszomban nem kötöttem ki, hogy hogyan bizonyítsad pusztán pár eshetőséget írtam, hogy hogyan ne, mert azok a módszerek alkalmatlanok a bizonyításra.
Ennek ellenére továbbra sem bizonyítottál semmit csak állításokat teszel amik lógnak a levegőben.
95
"Mire gondolsz amit a tudomány nem tudd és nem is fog tudni vizsgálni?"
a természettudomány feladata, hogy megfigyelje es leírja a természeti jelenségeket. Korlátai pl.:
- Vannak objektív okok, ami miatt sok jelenséget az ember eleve megfigyelni sem tud. A megfigyelés (a percepció, észlelés) embertől függ és változó, ami szintén befolyásolja az eredményt.
- Vagy meg tudna figyelni, de etikai akadályai vannak.
- Az adatgyűjtési kísérleteket emberek tervezik meg, akik ennek a módszertanát elvben megtanulták, de ebben nagy a szubjektív faktor.
- Már eleve abban is, hogy mit kezd kutatni valaki.
- Valakinek van egy hipotézise: felállít egy kísérletet, de újra és újra nekifut és nem azt az eredményt kapja. Aztán tizedjére bejön - akkor melyiket fogja publikálni? azt az egyet. (Most a meghamisításokba nem megyek bele. Sem abba, hogy milyen más emberi tényezők torzitják szignifikánsan egy kutatás eredményét, cáfolatát, megerősítését.)
- Sajnos a legtöbb kutatást erőforrások híján nem lehet a kívánt standardok szerint másoknak megismételni, ellenőrizni és újra meg újra publikálni.
- Vagy ha valami között összefüggést akar az illető bizonyítani, és a határérték valamire 2,75%, de a kísérletben csak 2,745% az eredmény, akkor cáfolta az összefüggést a "tudomány"?
- Vagy sokkal több ideig kellene valamit megfigyelni, mint az a gyakorlatban lehetséges.
- Ezért zárul a legtöbb publikáció azzal, hogy további kutatások szükségesek. Illetve kötelezően le kell írni, milyen korlátai voltak annak a vizsgálatnak.
- Vagy egyszerűen nem lehet olyan dolgokra kontrollálni a kutatásban, amire ott szükség lenne.
- A tudomány ezen felül úgy fejlődik, hogy saját magát korrigálja, tehát egy ponton nem jelentheti ki, hogy ez így van vagy úgy. "A jelenleg rendelkezésre álló adatok arra mutatnak, hogy..."
Es mindez csak néhány példa és csak a természettudományon belül.
De a világon nagyon sok minden van, ami nem természeti jelenség. Igy nem foglalkozik a természettudomány erkölcsi kérdésekkel, nem mond ítéletet (jog), nem alkot esztétikai kategóriákat (pl. művészetek), és nem magyarázza meg, hogy mi miért van úgy. Stb.
Ti meg az isten (vagy természetfeletti erők) létezéséről beszéltek. Azt a természettudomány definíció szerint sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudja. Tehát ennek a témának nincs is a tudományhoz köze.
Aki benne van a tudományban, az tudja, mik a specifikus korlátai annak a szakterületnek. Aki nincs, az utána tud nézni. Ez van, nincs jobb, a tudományt így kell szeretni.
De úgy látom, ez egy agresszív és rosszindulatú beszélgetés, nagyon elfogult is, úgyhogy ezt csak ide leírtam. Ne emeljük a természettudományt piedesztálra és ne hozzuk pro / kontra érvként olyan vitába, ahol nincs helye.
104
Abban teljesmértékig igazad van, hogy nem mindent a természettudomány vizsgál. Igazad van ebben a részben, figyelmen kívül hagytam a többit mivel a világkép kialakításánál nem láttam sok értelmét belekeverni például a társadalomtudományt.
Isten esetén a figyelmedet is felhívnám, hogy nem kötöttem ki a természettudományos bizonyítást. De állítása szerint tudja bizonyítani a kijelentéseit amiket olyan nagy mellénnyel tett. Hát akkor várnám, hogy fel is mutassa azokat és hogy azok bizonyítékok is legyenek.
"nem kötöttem ki a természettudományos bizonyítást. De állítása szerint tudja bizonyítani a kijelentéseit ... várnám, hogy fel is mutassa azokat és hogy azok bizonyítékok is legyenek."
Milyen bizonyítékok, ha nem természettudomáyosak?
Bármire előre látható, hogy simán rá fogod vágni, hogy ja, az nem bizonyíték... :)
"tudja bizonyítani a kijelentéseit"
Szerintem inkább azt írta, hogy be lehet bizonyítani, nem azt, hogy konkrétan ő be tudja bizonyítani. Ha ő nem akarja vagy tudja bebizonyítani, abból még nem következik, hogy nem is lehet bebizonyítani.
Továbbra is csak terelsz és semmi bizonyíték, még mások bizonyítását sem linkeled vagy valami.
"Milyen bizonyítékok, ha nem természettudomáyosak?
Bármire előre látható, hogy simán rá fogod vágni, hogy ja, az nem bizonyíték... :)"
Tettél egy kijelentést. Alátudod támasztani vagy nem? Ha nem akkor hazudtál és az egész nem volt több mint vágy vezérelt kijelentés. Tehát annyira elvagy merülve a fantázia világodban, hogy még fel sem fogod, hogy ott vagy.
Ezenfelül nem simán ráfognám, hogy az nem bizonyíték hanem meg is indokolnám. Mint előzőekben írtam, hogy a filozófiával is lehet bizonyítani akár de ahhoz az kell, hogy az alap felvetések amire azt a filozófiát építik is alátámasztottak legyen (sok istenérv itt már el is bukik). Aztán nem árt, hogy tényleg következzen az egyik következtetés a másikból (ezen a ponton is sok érv elszokott hasalni)
"Szerintem inkább azt írta, hogy be lehet bizonyítani, nem azt, hogy konkrétan ő be tudja bizonyítani. Ha ő nem akarja vagy tudja bebizonyítani, abból még nem következik, hogy nem is lehet bebizonyítani."
Azonban ismernie kell valamilyen szinten a bizonyítást mert arra, hogy "szerintem be lehet bizonyítani" nem lehet alapozni egy kijelentést, tehát így a kijelentés egy hazugság lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!