Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Melyik keresztény felekezetnél...

Melyik keresztény felekezetnél van az "igazság"?

Figyelt kérdés

Megpróbálom kifejteni, jelenleg mi a problémám és hogy hogyan érzek.

Nagyjából 2 éve érdekel a keresztény vallás, talán 1 éve foglalkozom vele komolyabban is. Olvasom a Bibliát, próbálok fórumokon tájékozódni a különböző keresztény felekezetek tanításairól, szokásairól, liturgiájáról, csodákról, és valahogy egy ideje nagyon nyomasztóvá vált, hogy nem tudom hol van az "igazság". Nyomasztónak érzem, hogy nem tudom kinek van igaza, melyik felekezet követi leginkább Jézust, melyik felekezetnek vannak a leglogikusabb következtetései.

Ott kezdődik, hogy nem vagyok megkeresztelve, viszont szeretnék. Ennek kapcsán jutottam el oda, hogy egyaránt érzek egyfajta igazságot a római katolikus, a református és az evangélikus egyházban is. De honnan tudnám én, egy egyszerű ember eldönteni, hogy hol van az igazság? Hogy hét szentség van-e vagy csak kettő? Hogy hogyan lehet üdvözülni? Hogy a katolikus áldozás vagy a protestáns úrvacsoravétel a helyes? Hogy létezik-e purgatórium vagy sem?

Az üdvözülés kérdésében még katolikus papoktól is teljesen mást hallok. Egyik azt mondja, hogy a keresztség egy feltétel, a másik azt hogy nem. Az egyik azt mondja, hogy hit nélkül is lehet üdvözülni, mert oda kell bízni Isten elé mindenkit, a másik azt mondja, hogy csak a hit által lehetséges. Hol az igazság?

Szívesen olvasok értelmes vitákat is a hívektől a válaszokban, hogy miért gondolják, hogy az ő egyházuknak van igaza. Mert jelenleg nagyon sok logikus érvet látok minden oldalon és abszolút nem tudom, hogy hova lenne helyes csatlakoznom.



2021. szept. 1. 20:16
 111/136 anonim ***** válasza:
100%

#109

Akkor nem az óvszer nem használata okozott halált, hanem az emberi gonoszság és felelőtlenség. Ez akkor történik, ha saját magunkat Isten elé helyezzük és Isten törvényeit áthágva teszünk dolgokat.

2021. szept. 10. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 112/136 anonim ***** válasza:
72%

107 vagyok


Az ANYAK halnak meg.

Arrol ir a cikk, hogy a fejlett orszagokban a katolikusok megtehetik es MEG IS TESZIK, hogy a papai enciklikat figyelmen kivul hagyva vedekeznek, hiszen konnyen es diszkreten hozzajutnak. Ahogy a No 103 szerzoje is irja / bevallja.

De vannak fejlodo orszagok, ahol a katolikus egyhaz befolyasa olyan nagy, hogy a kormanyok torvenyileg betiltjak a vedekezest, sot, van, ahol az is buncselekmeny, ha elmondod valakinek, hogy letezik fogamzasgatlas.

Itt a nok a gyakori, nagy szamu szulesek komplikacioiba halnak bele.

Azon tul, hogy az anyak testileg nem birjak ezt a terhelest es az egeszsegugyuk sem olyan fejlett, hogy segitsen nekik - ennyi gyerek a csalad szegenyseget noveli es igy is vezethet a szulok / gyerekek halalahoz. Ez nem velemeny, ezek adatok, es kivizsgalt tenyek.


Igen, azt is irja a cikk, hogy evente majdnem 100 millio magzat fogan meg tervezetlenul a vilagon, tulnyomo tobbsegben ott, ahol a nok nem jutnak hozza a fogamzasgatlashoz. Ezeknek tobb, mint felet elvetetik, ami az egyhaz szerint kb. gyilkossag. De ezek a magzatok meg sem fogantak volna, ha vedekezhettek volna a szulok.


Kulon megemlitik az AIDS problemajat, amellyel egyes fejlodo orszagok teljesen meg vannak fertozve. Ha egy fertozott ferfi vagy no nem hasznalhat ovszert, megfertozi a hazastarsat es a szuletendo gyermekeit is, igy nem tudnak ezek az orszagok a betegseg ellen kuzdeni.


No 110


Erre is kiter a cikk.

Vannak olyan a modszerek, amelyek majdnem mindig hatekonyak.

Ahhoz a modszerhez, amit a papa engedelyez (a termeketlen idoszakok kihasznalasa), rengeteg dolognak kellene mukodnie egyszerre, es hogy ez mennyire nem altalanos, ezt 1968 ota anyak, lanyok es lanyunokak tomegei tanultak meg sajat karukon, a cikk szerint. Vannak idoszakok, pl. a szulest koveto honapokban vagy a szoptatas alatt (ami szinten 8-10 honap is lehet), amikor nem a szokasos modon mukodnek a hormonok, es nem tudjak megallapitani a nok, mikor termekenyek, mikor nem. Pont akkor, amikor nagyon fontos lenne, hogy a szervezet regeneralodjon. Ugyanez vonatkozik a menopauza elotti evekre, amikor a no meg termekeny, de a hormonjai mar nem kimutathatoan valtoznak, ilyenkor esnek teherbe varatlanul pl. 47 evesen katolikus nok. Ezek a terhessegek is veszelyesek az anyara, a koruk miatt. 1968 ota kiderult az is, hogy vannak nok, akik egy ciklusban 2-3x is ovulalnak, (ok azok, akikre "csak ra kell nezni") es a modszer nem mutatja ki mindet.


Ma mar nemigen van egyhaz, amely ilyen szigoru lenne.

Egyebkent Finnorszagban (ahol katolikusok nem nagyon vannak), az evangelikus allamegyhazbol kivalt egy szekta (lestadiolanusok), akik tiltjak a fogamzasgatlast. A finn allam fontolgatja, hogy torvenyekkel tiltja ezt be, miutan tobb no halalahoz vezetett (akiknek az eletet megmenthette volna, ha nem vallalnak tobb gyereket). Reszben a orvosok hivjak fel erre a figyelmet, reszben az ozvegyen maradt apak, es hat maguk a 10-12 gyerekes anyak, akik fizikai es idegi teljesitokepesseguk hataran mar regen tulvannak, megsem vedekezhetnek.

Ahogy nem terjedhet ki a vallasszabadsag arra, hogy mas vallasuakat olj, ugyanugy nem veszelyeztethetik a vallasi torvenyek az emberi egeszseget. Ez emberjogi kerdes, a finnek szerint.


Javaslom, aki meg nem tette meg, hogy olvassa el magat a papai rendelkezest:


[link]

2021. szept. 10. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 113/136 anonim ***** válasza:
88%

"vannak fejlodo orszagok, ahol a katolikus egyhaz befolyasa olyan nagy, hogy a kormanyok torvenyileg betiltjak a vedekezest, sot, van, ahol az is buncselekmeny, ha elmondod valakinek, hogy letezik fogamzasgatlas"

Pl. hol? Forrás?

2021. szept. 10. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 114/136 anonim ***** válasza:
27%

"Gyakran állítják, hogy a biztonságos és mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátlás az abortusz leghatásosabb ellenszere. Aztán a katolikus Egyházat vádolják azzal, hogy elősegíti az abortuszt, mert megátalkodottan ragaszkodik a fogamzásgátlás erkölcsi tilalmához.

Ez az érvelés azonban, ha jól megnézzük, hamisnak bizonyul. Lehetséges ugyanis, hogy sokan folyamodnak a fogamzásgátló szerekhez azzal a szándékkal, hogy elkerüljék a későbbi abortusz kísértését. De a „fogamzásellenes magatartás” rosszasága – ami lényegesen különbözik az atyaság és anyaság felelős gyakorlásától, a házasélet aktusa teljes igazságának tiszteletben tartásától – épp fölerősíti az abortusz kísértését, ha mégiscsak megtörténik egy nem kívánt élet fogantatása. Az abortuszt támogató kultúra éppen ott bontakozott ki, ahol elvetik az Egyház fogamzásgátlást tiltó tanítását. Kétségtelen, a fogamzásgátlás és az abortusz erkölcsi szempontól fajlagosan különböző rosszak: az első a nemi aktus – mint a házastársi szeretet sajátos kifejezése – igazságának mond ellent, a második elpusztít egy emberi életet; az első a házastársi tisztaság erényével ellenkezik, a második az igazságossággal, és közvetlenül sérti a „ne ölj” isteni parancsot.

Azonban a különböző erkölcsi természet és súlyosság ellenére a kettő nagyon gyakran szoros kapcsolatban áll egymással mint egy és ugyanazon növény gyümölcsei. Igaz, vannak olyan esetek, amikor sokféle megélhetési gond kényszerít a fogamzásgátlásra és az abortuszra, ezek a gondok azonban soha nem mentenek föl az erőfeszítés alól, hogy teljesen megtartsák az isteni törvényt. De igen sok más esetben a fogamzásgátlás és az abortusz gyakorlata gyönyörhajhászó vagy a nemiséget felelőtlenül kezelő lelkületben gyökerezik és önző szabadságfogalmat tételez föl, mely egy új életben csak a saját személyisége kibontakozását akadályozó tényezőt lát. Az élet, mely a nemi találkozásból fakadhat, így ellenséggé válik, melyet mindenképpen el kell kerülni, s ha már a fogamzást nem sikerült megakadályozni, az abortusz az egyetlen hatásos védekező fegyver.

Sajnos a fogamzásgátlás és az abortusz szoros összefüggése a gondolkodás szintjén egyre világosabbá válik, s ezt bizonyítja riasztó módon azoknak a kémiai szereknek, méhen belüli eszközöknek és injekcióknak a propagálása, melyeket fogamzásgátló szerként osztogatnak, valójában azonban az éppen megfogant élet legkorábbi fejlődési szakaszában abortuszt okoznak."

Szent II. János Pál pápa, 1995

2021. szept. 10. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 115/136 anonim ***** válasza:
46%

"Gyakran állítják, hogy a biztonságos és mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátlás az abortusz leghatásosabb ellenszere"

fontos része, de nem az egyetlen


"Igaz, vannak olyan esetek, amikor sokféle megélhetési gond kényszerít a fogamzásgátlásra és az abortuszra, ezek a gondok azonban soha nem mentenek föl az erőfeszítés alól, hogy teljesen megtartsák az isteni törvényt"

mondja egy cölibátust fogadott ősöreg férfi...

2021. szept. 10. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 116/136 anonim ***** válasza:
68%

"mondja egy cölibátust fogadott ősöreg férfi"

És? Nincs igaza?

2021. szept. 10. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 117/136 anonim ***** válasza:
100%

113


En a Guardian cikket foglaltam ossze, de ha utananezel a neten, pl. ez egy katolikus forras


[link]


Afrikai es del-azsiai orszagokban, Fulop szigetek


- ahol pl. a katolikus puspokok ott ulnek a torvenyhozasban es a birosagokon, blokkolni tudjak azokat a torvenyeket, amelyek megengednék a fogamzasgatlast


- vagy a Vatikannak allando megfigyeloi statusza van az ENSZ-ben, es erosen iszlam vagy konzervativ kereszteny orszagokkal osszefogva meg tudja akadalyozni a konszenzust, hogy bevezessek egyes orszagokban


- vagy Afrika sok orszagaban az egeszsegugyi ellatas 25%-at a katolikus egyhaz vegzi, ami tehat alapbol egy fantasztikus dolog - de nem teszik elerhetove a fogamzasgatlast, es egy videken, szegenysegben elo asszony nem juthat mas orvoshoz


A cikk ezutan atgondolja, vajon miert azoknak a kezeben van ez a dontes, a katolikus hierarchia csucsan allo colibatusban elo ferfiak kezeben, mikor pont ok azok, akik talan eletukben sosem ertettek meg, milyen a modern csaladi elet, es milyen komplex dolgokkal szembesul egy no elete soran, amikor a donteseit meghozza.


Bizarr es izlestelen dolog, hogy ezek a ferfiak 50 evvel kesobb sikertortenetkent kepesek unnepelni ezt a dontest (ervel a National Catholic Reporter).


En elhiszem, hogy sok katolikus ugrik, ha egy ilyen forumon azt veli latni, hogy az egyhazat kritizaljak. De ezt konkretan azert a katolikusok nagy resze is hibanak tartja. Es senki nem tagadja, hogy a katolikus egyhaz nagyon sok jot tesz a vilag minden reszen.

2021. szept. 10. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 118/136 anonim ***** válasza:
66%

114


(a 115 nem en vagyok)


Vagyis II Janos Pal azt mondja, hogy aki olyan rosszasagot csinal, hogy vedekezik, az "biztos" el is veteti a magzatot, ha megis megfogan.


Tehat a megoldas az, hogy az ilyeneknek a vedekezest sem engedjuk, es akkor majd nem lesz abortusz sem. Zsenialis.

Errol beszelunk, hogy fogalma sincs arrol, milyen nonek lenni a valo eletben.

Teved is kulonben: ahol a vedekezest engedik, ott folyamatosan csokken az abortuszok szama.


A Guardian cikkben is irjak, hogy a katolikus hierarchia csucsan olyan gyermeki naivitassal gondolkodo ferfiak ulnek, akik mindig abbol indulnak ki, hogy hogyan KELLENE lenni a dolgoknak. Nem abbol, hogy hogyan VANNAK.

2021. szept. 10. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 119/136 anonim ***** válasza:
27%

"fogalma sincs arrol, milyen nonek lenni a valo eletben."

Nem a nőkről van szó, hanem minden emberről. Nem csak a nő ügye se a gyermekvállalás, se védekezés, se az abortusz!


"ahol a vedekezest engedik, ott folyamatosan csokken az abortuszok szama"

Nyilván, mivel a népesség is csökken... A cél viszont nem ez.


"a katolikus hierarchia csucsan olyan gyermeki naivitassal gondolkodo ferfiak ulnek, akik mindig abbol indulnak ki, hogy hogyan KELLENE lenni a dolgoknak. Nem abbol, hogy hogyan VANNAK"

A dolgok úgy vannak, hogy az emberek csalnak, lopnak, hazudnak, rabolnak, gyilkolnak, stb. Akkor töröljük el a büntető törvénykönyveket világszerte?

2021. szept. 11. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 120/136 anonim ***** válasza:
47%
#116 nincs igaza
2021. szept. 11. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!