Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ateisták szerint a természet...

Ateisták szerint a természet törvényei miért nem bizonyíték a teremtésre?

Figyelt kérdés
Az univerzumot amiben élünk törvények határoznak meg. Olyan állandó törvények amik szabályozzák az anyag és az energia viselkedését, tehát mindenre és mindenkire vonatkoznak. Így nyugodtan nevezhetőek rendezési elveknek, amiből következik hogy nem a véletlen eredménye. Ateistáktól a leggyakoribb válasz a véletlen vagy magától, de ezek egyértelműen kizárhatóak hiszen egy rendezett, szabályok által vezérelt világ esetében szükséges hogy létezzen tervező aki létrehozta a törvényeket.
2019. szept. 9. 10:14
 241/257 A kérdező kommentje:

Ahogy mondtam, a két IQ betyár ateista butaságaira nem vagyok kíváncsi. A 80%-os válaszoló legutóbbi, személyeskedő válaszát a moderátor törölte ahogy az én válaszomat is azzal hogy ne személyeskedjünk amivel egyet is értek. Úgy veszem hogy a 80%-os válaszoló bedobta a törölközőt, és akkor itt most már tényleg tegyünk pontot a végére, de azért röviden szeretném emlékeztetni az ateistákat hogy milyen válaszokat adtak:


1, magától

2, véletlenül

3, nem tudom, de nem Isten


Ezzel csak megerősítették bennem azt hogy valójában az ateisták azok akik mesékben hisznek.

2019. okt. 1. 11:56
 242/257 anonim ***** válasza:
96%

"3, nem tudom, de nem Isten"

Ezt azóta sem tudtad idézni, hogy hol mondtuk, úgyhogy nyilván egyszerű hazugság a részedről.

2019. okt. 1. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 243/257 anonim ***** válasza:
97%

"de azért röviden szeretném emlékeztetni az ateistákat hogy milyen válaszokat adtak"

Kivéve hogy ezeket te adtad a szánkba.

Azért szép. A saját állításaid mellett egyetlen érved sincs, ezért csak mantrázod őket. A másik oldal érvei ellen egyetlen ellenérved sincs, ezért csak félremagyarázod őket és gúnyolódsz. Büszke lehetsz magadra...

2019. okt. 1. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 244/257 A kérdező kommentje:

Nem tudod hogy mit beszélsz?

Te konkrétan azt mondtad magától lett minden, később pedig már azt hogy nem tudod a választ. A véletlen szintén elhangzott mint válasz. Erre azt hazudod hogy én adom a szátokba?

2019. okt. 1. 14:16
 245/257 anonim ***** válasza:
97%

"Te konkrétan azt mondtad magától lett minden"

Hol írtam ezt?


" A véletlen szintén elhangzott mint válasz"

Mint válasz, igen. Arra válasz, amire te azt hazudtad, nem.

2019. okt. 1. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 246/257 A kérdező kommentje:
Ha nem tudod mit beszélsz nem az én problémám. Olvasd vissza az agymenéseidet és látni fogod. Ne rajtam kérd számon. Részemről itt be is fejeztem.
2019. okt. 1. 14:38
 247/257 anonim ***** válasza:
97%

Lefordítom.

"Még a vádaskodásaimat sem bizonyítja semmi, és ezt én is tudom, de ahelyett hogy beismerném, inkább személyeskedek"

2019. okt. 1. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 248/257 anonim ***** válasza:
94%

"a két IQ betyár ateista butaságaira nem vagyok kíváncsi"

Amíg nem tudsz semmit írni a felboruló ceruzáról, addig itt a te szavadnak súlya NINCSEN.

A többi erkölcstelen húzásodat meg már leírták mások.

2019. okt. 1. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 249/257 anonim ***** válasza:
0%
Ilyen mikor az ateistákat a saját fegyverükkel győzik le :Đ Tudomány terén is alul maradtatok, teológiai vitával pedig ne is próbálkozzatok.
2019. okt. 5. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 250/257 anonim ***** válasza:
94%

"Ilyen mikor az ateistákat a saját fegyverükkel győzik le"

Tekintve hogy a tudományban alapvető hogy ha állítok valamit, az alá is támasztom a következtetéseimet igazoló tudományos tanulmányokkal, dokumentált megfigyelésekkel, kísérletekkel, ez helyesebben úgy szólna, hogy a kérdező fegyvertelenül próbált háborút kezdeni, aztán kiakadt azon hogy senki nem veszi komolyan amikor annyi tellett tőle hogy pisztolynak képzeli a kezét, és vég nélkül ismételgeti, puff-puff...

2019. okt. 5. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!