5+4 kismama (? ) vagyok, több sürgős kérdéssel?
Ma nézett a doktornő, 16.4 mm-es petezsákot talált elmosódó szikhólyaggal. 6 napja ugyanez volt, csak 9 mm-es petezsákkal.
Szerinte túl kicsit nőtt a petezsák. Utánanéztem, napi 1mm-t szokott. Vagy ez tényleg kevés?
A másik, hogy nem látott embriót. Kérdeztem, az nem lehet-e később látható, nincs-e olyan? Szerinte de, bár csak egy ilyen "nyögvenyelős" esete volt (30 év alatt!!!). Azért fura, mert én több fórumon olvastam, hogy ennyi idősen még nem látszott embrió. Akkor most tényleg keveset nőtt a petezsák?
Elküldött vérvételre, hogy ha csökken a hcg (eddig nőtt), akkor holnap kikaparnak, vagy hagyjam el az utrogestant, és kilökődik a ...nem tudom mi. De én nem szeretném. Ti mit tennétek?
Igen. Szóval tudtam, hogy ez lesz. Azt mondta, nem is tudja, mikor volt utoljára ilyen lassú emelkedésű nála. (Elfelejtettem megkérdezni, hogy azzal mi lett.) Javasolt jobb felbontású UH-t, és pont azt a helyet, ahová este megyek.
Azt mondta, esküvőig (jövő hét vége) már nem néz meg, majd utána. Emelhetem az Utrogestant 3*1-re, mozoghatok is, de csak visszafogottan.
Na akkor csak valami javulás van. Emelkedett a hcg, az nagyon jó!
Azért is vérezhetsz, mert állítólag mikor a mensturáció lett volna van aki vérzik, mert a szervezet emlékszik hogy menstruácónak kéne lennie. Nem tudom a te problémád amire szeded a gyógyszert pontosan mi, de biztos arra kell, hogy rendben legyen minden. Szedd ahogy kell.
Nem értem az orvos miért ellendrukker, bár így hogy megírtad a korod, talán arra gondolok, hogy így közel a 40-hez úgy van vele, hogy már kiöregedtél belőle vagy elítéli ha valaki később vállal gyereket, szóval nagyon lekezel téged. Nem igazán értem amúgy miért árasztja beléd hogy nem leszel terhes, mert rendben, hogy nem egy tökéletes terhesség, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és kicsit idősebb vagy az átlag első gyerek vállalóknál, de sokaknak akadnak problémák, ha nem is az elején majd később, meg kinek mikor jön össze a baba.
Semmiképpen ne menj ehhez a dokihoz vissza.
Pihenj sokat, de tényleg, ne emelgess, folsav mindenképpen, magnézium, ezek most a legfontosabbak. Aztán reméljük továbbra is minden rendben alakul majd.
Na mi volt a dokinál?Mit mondott?
Az én HCG-m 5+3 hetesen volt 5890.
Szerintem a tied sem kevés!
Sírok nagyon, mert a 2. számú doki megnézett, ő meg 9 (!) mm-es, tök üres petezsákot látott szikhólyag nélkül (de még a petezsák formája is másnak látszott).
"Műszeres befejezést" javasolt holnapra, mivel a méhnyálkahártya meg nagyon vastag (25 mm), és ha az leválik, akkor brutális vérzés várható.
Nem tudom, mit tegyek: ha lehetne belőle valami, akkor nem akarom kikapartatni... Ha meg nem, akkor gyorsan kell dönteni és cselekedni, hogy az esküvőig rendbe jöjjek nagyjából.
Lehet, hogy reggel még egy UH-ot csináltatok, és utána megyek csak be, ha az eredmény nem jó, és még lehet.
Itt is írta valaki, hogy 5+4 hetesen nem látszott semmi.
Igaz, kb. 6 hetesnek kéne legalább lennem.
Istenem...
Nektek köszönöm a szurkolást, nehéz éjszakám lesz. Szegény Páromnak is potyogtak a könnyei.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!