Ki szül augusztusban?
Tudom, vannak erre csoportok F.cebook-on, de én nem vagyok F.cebook-on és nem is szeretnék. Viszont jó lenne azt érezni, hogy nem vagyok egyedül 😂 Persze, tudom, hogy nem, rengetegen vagyunk, de értitek, a környezetemben nyilván senki.
Írnátok pár szót magatokról? Hányadik baba? Mióta vártok rá? Tudjátok már a nemét?
#73 vagyok, frissites kovetkezik.
Ma visszamentunk, ugye mert tegnap azt mondtak. Egy oran belul sikerult beszedni a kiskonyvet. Majd kijon a holgy, hogy menjunk at a ferjemmel a terhesgondozoba, mert “majd ott eldontik, kell e az ultrahangvizsgalat”
Mondom tessek??? Kiskonyvbe bele van irva, 28-32 het kozott kell, benne vagyok, hogyhogy kell vagy nem??
Atmentunk, leultunk, vartunk negyed orat, ereztem, hogy vorosodik az arcom, olyan duhos voltam. Aztan megerkezett a doktor ur, megvizsgalt, elmondtam neki mi a problema, szegeny csak nezett. Kaptam papirt amivel igazolta, hogy indokolt az ultrahang vizsgalat. Beszaras.
Aztan visszamentunk a papirral az ultrahanghoz, vegre megnezett a masik doki, annyit motyog a bajsza alatt, hogy osszekevert valakivel. Hat jofej vagy ember, hogy lehet osszeteveszteni massal?? Kinyitja a kiskonyvem, bele van irva a szules varhato ideje, megnezi a mai datumot es kivonja a kulonbseget. 26%-os matek erettsegivel rendelkezem, ez meg nekem is megy. Aztan ott mikor vegeztunk (kaptam ket megjegyzest a koldokpiercingemre, mondtam szulesre ki fogom venni de addig marad) vissza kellett menni az ultrahangos papirral a terhesgondozoba, meg felirtak az elso ctg idopontjat. 9:30-11:30. Ja es ma vagyok 28 eves. Krva boldog szulinap.
Parszor agyverzes kozeli allapotba kerultem. Igenis megbszhatjak akik szerint ez rendben van, es keserves, hogy akik nem tudnak kifizetni havonta 30ezret, azok igy jarnak..
#81! Hú, ez elég rosszul hangzik😕
Én holnap megyek 3.trimeszterire. Kíváncsi leszek, milyen. Az első 2 magánban volt, ez lesz csak a kórházban. Egy magán cég csinálja egyébként, van ott fizetősen is, csak, akik oda tartoznak, azoknak ingyenes, meg ugye minimál, nincs benne semmi plusz. A telefonban kedvesek voltak, pedig tudták, hogy "ingyenes vagyok", de majd meglátjuk.
Ma voltam szülésfelkészítőn. A szülésznők is rendesek voltak. Csak hát a kórház... Durván középkori.
Csak azért is legyen nagyon boldog szülinapod!🎂Ne törődj semmivel, csak azzal, hogy a babád jól van!
A magatehetetlenség amit ott át éltem és az hogy semmi segítséget nem kaptam semmilyen téren nagyban hozzá járult ahoz hogy nem szülök többet.
Megviselt de nagyon.
Na, voltam én is az ultrahangon. Nem vártam semmit, inkább ők vártak rám, mert sajnos, pont időre sikerült odaérnem.
Nem vitték túlzásba, 10perc volt az egész. Nem volt se bunkó, se kedves, elvégezte, amit muszáj, de mindent mondott érthetően.
Azt viszont láttam rajta, hogy nem tetszett, hogy az első kettőn máshol voltam magánban, mert ugye hozzájuk is mehettem volna pénzért.(Nálunk egyébként elég általános, hogy az első kettőt nevesebb klinikán csináltatják, a harmadikat meg ott a kórházban, mert már nincs tétje. Gondolom, tele van a faxuk vele🤣)
Bocs, lányok, lenne egy kérdésem. Remélem , nagy nem lesz a válasz, de nincs véletlenül köztetek GDM-es?
Nekem a terhelés még jó volt, de a korom miatt kértek kontrollt. Ma sajnos kiderült, hogy már nagyon rossz☹️ Hétfőn megyek diabetológushoz, de elég vakon vagyok. Mármint azzal kapcsolatban, hogy a dokinál mire számíthatok, mert azt gondolom, hogy diéta, vércukormérés alap lesz.
Én tavaly augusztus végén szültem a kislányom. Most itt szuszog mellettem. :)
Imádtam terhesnek lenni. Én államiban voltam minden kötelező vizsgálaton, amin lehetett. A nődokimhoz nem mindig volt időpont, így 1-2x magánba mentem hozzà, de ennyi.
A kórház sem volt gáz. Egyébként amíg nem lesz tejcsi és durrant be a dolog, a babát cicire kell tenni minél többször hogy meginduljon a tejcsi, másrészt a baba és anyuka is gyakorolja a szopit.. Nincs azzal baj ha nem adnak egyből tàpszert, sőt.. Az én szobatarsam pl nem is akart tapszert, már az egyik csecsemős többször ajánlotta neki, mert neki nagyon sírt a babája. De végül sikerült neki is a dolog.
Gondolom kórháza válogatja, a csecsemosoktol itt is megosztott a vélemény, de én abszolút pozitívan csalódtam. Sok a dolguk, leterheltek, jönnek mennek.
Egy jó tanács, amit én is megfogadtam: proaktívan menni kell és kérdezni, ha kérdés van. Nekem mindig segítettek. Egy volt csak az összes közül szótlan Mufurc.. A többi kedves, segítőkész.
Első babánál jó, ha van szobatárs. :)
Tudtam kérdezgetni.
Elmondhatatlanul jó érzés lesz hazajönni, a babával együtt már. 🥹
86 én határon voltam.
Igen, szigorú szenhidrat diéta, mérések.
Diabetologus elküldött ott dietetikushoz is, vele jókat beszélgettünk az étkezésről. Vissza kell járni, de már nem emlékszem hány hetente ( én határon voltam, nem is estem bele így nem kellett csak 1-2x elmennem)
Édesanyám cukorbeteg, így nagy vonalakban képben voltam az étkezéssel. Kapsz majd kis füzetet mindennek a ch tartalmával,plusz kalória javaslat egy napra. A végére már nagyon nehezen tudtam tartani.. mert iszonyú édes szájú is vagyok.
YAZIO alkalmazás )elvileg ingyenes) nagy segítség, pl nem kell bogarászni D, beolvasós a telod kamerájával a bolti cuccok vonalkód hat és látod is mennyi szenhidrat van benne. Zseniális. 😊
A másik, hogy előre érdemes el tervezni akar itt az appban az étkezést… sokat segít a kontroll van, ha előtt e látod és tudod mibol mennyi szabad enni..
Nekem 1600g-os diétát mondtak, és javaslat van étkezések el hogy osszam el.. na az brutal nehéz tud lenni, (nekem legalábbis), de nagy vonalakban követtem.
Én vettem itthonra cukormerot. Így meregettem párszor. De aztán mondtak azt is hogy hagyjam abba. 😅
Kitartást hozzà, és könnyű szülést mindenkinek! (Javaslom ne féljetek előre, felesleges. Bízzatok magatokban, én mosolyogtam a vajúdás felénél is, meg is jegyezte egy kedves nővér. készüljetek előre, olvasgassatok, hogy magabiztosak legyetek és ne parázzatok rá előre. Nekem a férjem bejött velem, sokat segített a jelenléte. Sokat mondjuk nem bolygattak a szülésnél a kórházban 🤣, de így nem is volt baj. :) Egy kísérő meg tud nyugtatni bent, ha valaki be tud jönni apuka/barátnő vagy dajka.
Ez engem is érdekelne, de nagyon eltűnt mindenki☹️
Helyzetjelentést kérek!😁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!