Hogyan lehet elkerülni a felelősségre vonást?

Ehhez képest létezik egy olyan megoldás is, amikor a férfi a "vesztes" helyzetből kihozza a lehető legjobbat: például tartja a kapcsolatot a gyermekével és örömét leli benne.

Ismerek ilyen esetet: a nő már 35 felett volt, úgy döntött, hogy megtartja a becsúszott babát, és akár egyedül is felneveli. Apukának eleinte nem tetszett a dolog, de rendszeresen tartja a kapcsolatot a fiával, nagyon jó a kapcsolatuk. Mindkét szülőnek lett új kapcsolata, az apának született újabb gyermeke, az előző kapcsolatából született fiú sokat van náluk, ő is család része. Nekem nem úgy tűnik, hogy megbánta volna...

A szülők között is jó a kapcsolat, nem fújnak egymásra, tudomásul vették, hogy van egy közös gyermekük, de egymáshoz nincs közük. Kb. mintha elvált szülők gyermeke lenne egy normálisan zajló válás után. Ilyen is van, és ahogy elnézem, egész élhető az életük...

Sokkal élhetőbb, mint annak a pasinak, aki folyamatosan bujkál, mert körözik a gyerektartás miatt, és semmi vagyona nem lehet, mert azonnal menne a végrehajtás... neki azóta nem lett se otthona, se kapcsolata, mert egy nőnek se kell így gyökértelenül, vagyontalanul.

Szóval a látszólag "vesztes" helyzetből is ki lehet hozni jót, mindig van választási lehetőség.

#81, biztosan van ilyen is, csak egy a rejtély számomra, az, hogy voltaképp miért is kellett elválniuk ebben a helyzetben? Persze nyilván az ő dolguk...

Az meg, hogy valaki megszeret-e valakit vagy nem, az ugye nem akaratlagos dolog, nem úgy működik, hogy "holnaptól szeretni foglak"

Bár ha jól sejtem, ilyenre egyáltalán akkor van némi esély, ha a felek még a terhesség alatt szétmennek, és egyik se a nagy semmibe, és a férfi hamar talál új társat... tehát nem mérgezi sok-sok rossz tapasztalat és veszekedés a kapcsolatot... akik az u.n. első válási csúcsban mennek szét - az ugye a szülés utáni 4. év, és hát ez a gyakori, nyilván ezért hívják válási csúcsnak - ott az esélyét egy ilyen helyzet kialakulásának 0,0000 valaminek látom...

# 82: Együtt sem éltek, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt, csak a nő nagyon vágyott már gyerekre, a pasi meg nem.

Az, hogy megszeret-e valakit valaki, az nem akaratlagos, de ha teljesen elzárkózik tőle, akkor egészen biztosan nem fogja megszeretni... azért a saját gyerekét az emberek többsége meg szokta szeretne, ha csak minimális időt is vele tölt, de ha kerüli, akkor erre esély sincs.

#82: "Együtt sem éltek, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt," - ja, így már értem, így persze, hogy nem okozott nagy törést egyikben se a helyzet...

"de ha teljesen elzárkózik tőle, akkor egészen biztosan nem fogja megszeretni... azért a saját gyerekét az emberek többsége meg szokta szeretne," - ebben szerintem nincs szerepe a saját/nem sajátnak.... ugye az mindenképp egy másik ember, ha van genetikai hasonlóság, ha nincs... ez meg attól függ leginkább, hogy mekkora törést okozott neki a felbukkanása. Egy se veled-kapcsolatban létezgetésben nyilván kb semekkorát, egy nagy szerelmet vagy előtte funkcionáló családot meg nyilván atomjaira szétrobbant, azt gondolom...

Kezdjük annál a nyilvánvalónál, hogy egy ilyen tapasztalat után ugye kinek lenne kedve még egyszer az adott nőhöz nyúlni... és a szexualitás lenullázódása mindjárt megadja az alaphangulatot - értsd alapidegbajt - a következőkhöz...

De hát a fentiekben ILYEN esetekről volt szó, nem házasságokról és egyebekről...

Azért a házasság már elég ráutaló magatartásnak minősül arra vonatkozóan, hogy a pár akar gyereket, legalábbis az esetek többségében...

Direkt olyan esetet írtam, amikor egy nem komoly kapcsolatban a nő döntött úgy, hogy megtartja a babát. És a pasi nem traumaként élte meg hosszú távon, hanem áldásként, hogy van egy gyermeke, még ha eredetileg nem is akarta túlságosan.

"például tartja a kapcsolatot a gyermekével és örömét leli benne."

Persze, ez az ideális...nem állítom, hogy nincs ilyen...

Nade ha nem leli örömét benne? Akkor mi van?

Azért azt nem lehet rákényszeríteni senkire, hogy boldog legyen attól, amitől nem boldog.

"És a pasi nem traumaként élte meg hosszú távon, hanem áldásként, hogy van egy gyermeke, még ha eredetileg nem is akarta túlságosan."

Persze, ilyen is lehet... tudod, minden lehet...habár én, elég hosszú életem során, nem találkoztam hasonlóval.

Igen, számomra is örök rejtély, hogy a "majd, ha a karjában tartja, majd megenyhül" baromsággal agitálók ezt honnan veszik, és milyen felelősséget készek vállalni a tanácsukért...

Persze biztos létezik ilyen is... csak épp 10% alatti a valószínűsége... ennél valamivel nagyobb annak, hogy rövid idő alatt az egész kapcsolatból/családból elege lesz az illetőnek néhány életidőre... és nem a karjában tartásra fog vágyni, hanem legalább néhány száz kilométer távolságra...

ÜdV