Hogyan lehet elkerülni a felelősségre vonást?

#21, fent azt írták, hogy ha már bekövetkezett a terhesség, akkor törődjön bele, mert úgyse tud semmit tenni...

Na, pont ez az, ami nem igaz. A folytatás a következő negyed században nagyon nagy mértékben azon múlik, hogy a férfi mit tesz a következő hónapokban... ugye egyik véglet az egykor triviális, de sajnos még ma is néha előforduló lehetőség, amikor a környezete beleerőlteti a gyerek apropóján egy rossz házasságba "mert szegény megesett lány és szegény gyerek" és végül áldozatává válik ennek az egésznek, és 100%, hogy legfeljebb majd akkor szabadul, ha a gyerek kijárta az egyetemet... (ugye, az úgynevezett második válási csúcs)

Persze ez megint egy igazságtalan helyzet, mert azt látod, hogy egy férfi ilyen helyzetben minél emberségesebb, szolidárisabb és gondoskodóbb, és tartja a kapcsolatot és részt vesz a család életében, annál kisebb az esély rá, hogy korábban szabadulni tud... ezzel szemben a passzív-agresszív magatartás a férfi részéről meglehetősen inspiráló tud lenni, hogy a nő úgy érezze, apát kell keresnie a gyereknek, aki tényleg önként vállalja...

Szóval persze, ez alapvetően egy másik ember döntése... csak hogy ennek a bekövetkeztére az esély 0% vagy 50%, az a férfin múlik.

#23, mint említettem, a környezetemben is volt hasonló... a fél évet meg nem tudom honnan vetted, 2-3 évet írtam...

szóval az esetek legalább egy részében működik, és minél kisebb a gyerek annál inkább.

Az ellen meg nincs kifogásom, ha az örökbe fogadó fizet, mert az - szemben a biológiai apával - legalább tényleg önként vállalta, a körülmények ismeretében, neki van SZABAD döntése...

Én sajnálom azokat a férfiakat is, akiket akaratukon kívül kényszerítenek apaságra, ugyanakkor valóban tisztában kell lenni azzal, hogy a szex bizony felelősséggel jár.

Onnantól, hogy egy gyermek megfogan, a jog maximálisan a gyerek érdekeit tartja szem előtt (nem az anyáét, nem az apáét, hanem a gyerekét!). A gyerektartás sem az anyának jár, hanem a gyereknek. Az anya nem mondhat le róla, ha az apa nem fizet, akkor az állam fogja behajtani. Volt olyan (távoli) ismerősöm, aki folyamatos költözéssel, feketemunkával próbált kibújni a felelősség alól - országos körözési listára került.

Azt kellene felfogni, hogy a férfi a negatív hozzáállással nem az anyával tol ki, hanem a saját gyerekével! Akár azzal, hogy kiszolgáltatja az anya kénye-kedvének. Lehet arra játszani, hogy hátha talál új társat, aki a nevére veszi a gyereket, de mi van, ha nem? Mi van, ha pont görcsösen ragaszkodni kezd a gyerekéhez, és nem engedi felnőni? Mert ilyet is láttam...

Szerintem nem csak a jognak, hanem az apáknak is a gyermekük érdekeit kellene szem előtt tartani, és nem az általuk elképzelt optimális állapot alapján, hanem a valóság alapján! Mert lehet, hogy évek múltán azzal kell szembesülnie, hogy az anya egy életképtelen felnőttet nevelt apakép, férfikép hiányában.

Bármennyire is kész helyzet elé van állítva a férfi: a saját gyermekéről van szó! És aki a saját gyermekével szemben a saját érdekeit helyezi előtérbe, és mindenáron igyekszik kibújni a felelősség alól, az nem tudom, hogyan tud elszámolni a lelkiismeretével...

#28, az anya de jure - azaz jog szerint - valóban nem mondhat le a gyermektartásról, a gyakorlatban meg ugye teljesen simán, legegyszerűbben úgy, hogy nem nevez meg vélelmezhető apát, és így nincs kitől megítélni tartást. Mint írtam, évente másfélezer nő ezt az utat választja Magyarországon, azt gondolom, hogy roppant tisztességesen abban az esetben, ha a biológiai apának nem volt szava a terhesség megtartásában se. (a jog, a kötelesség és a felelősség együtt jár tisztességeséknél)

Aztán van ismeretlen számú gyereket nevelő szülő - itt már lehet a férfi is az a szülő - aki azt tartja tisztességesnek valamilyen okból, ha nem kéri el a papíron ugyan megitélt tartást se... tehát lemond róla. Ennek sincs semmiféle jogi akadálya, egyszerűen ex lex helyzet. (ebben egyébként pont a férfiak járnak élen, ha nekik ítélik a gyereket, többnyire nem kezdik jogi úton követelni a tartást a nőtől)

És azt gondolom, hogy az embernek csak azzal kapcsolatban van felelőssége, amit előzőleg önként, a körülmények ismeretében vállalt. Ha úgy jobban tetszik, az a gyerekem, akit önként vállaltam (ha tőlem van biológiailag, ha nem), és nem az, akivel azonos a génállományunk fele, de beleszólásom annyi volt, mint egy spermabanki donornak. És persze tudom, hogy a nők előszeretettel forgatják úgy a témát, hogy abban mindig a gyerek járjon jól és a férfi rosszul - ha olyan az eset, akkor "az ő vére", ha meg olyan, akkor "nem a vér számít, hanem az együtt töltött idő"... de nem, nem a "gyerek az első" - hanem nincs se első, se utolsó, minden embernek egyenlő joga és méltósága van, a születése percétől a halála percéig. Ennyi.