Egy 7 hetes magzat ugye nem érez semmit az abortuszból?

kedves 78%-os, lehet, hogy kb. 2 hónapot tévedtem. Legyen! Az embernek az a képessége, hogy önmagát más személyektől megkülönböztesse, úgy 10-12 hónapos korára alakul ki. Erre az időszakra tehető a szeparációs szorongás előtörése ugyanis, ami biztos jele annak, hogy a csecsemő felismeri, hogy ő maga nem azonos a gondozójával (édesanyjával). Ezt megelőzőleg nincs éntudata, hiába kéred, hogy gondolkozzak picit.

Nem látom be viszont, mi köze lenne az éntudat kialakulásának, vagy meglétének ahhoz, hogy szabad-e emberéletnek emberkéz által megszakadnia, vagy sem. Ha a te érvelésedből indulok ki, akkor egy 3 hónapost még egy laza csuklómozdulattal át lehetne küldeni a túlvilágra. Biztos vagyok viszont benne, hogy ezzel magad sem értenél egyet.

Az abortusz súlyához mérten jelentéktelen az a tény, érez-e fájdalmat a magzat, vagy nem. A beavatkozás így is, úgy is árulás. Halálos árulás. És brutális erőfölény, agresszív túlerő egy olyan védtelen lénnyel szemben, aki védekezésre tökéletesen képtelen.

Nem tudom osztani azt a nézetedet, mely szerint a nemlét jobb lehet a létnél. Minden szülő feladata az, hogy megteremtse a gyermeke(i) számára mindazt, ami az egészséges testi-lelki-szellemi fejlődéshez kell. Nagyon rossz út az, ami egyetlen kapavágással sem kívánja szélesíteni a lehetőségek körét, és a jelen (anyagi) helyzetet az idők végezetéig tartó konstans állapotként tünteti fel, annak igazolásaképpen, hogy a gyermekvállalás ab ovo lehetetlen. Sokkal inkább vallom a magaménak azt a gondolatot, ami akár lemondás, vagy többletteher vállalása révén fogadja azt, aki kéretlenül, ámde létében is vétlenül érkezik. Nem szabad beletörődni, hogy a gyermekemnek rossz lesz, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy neki jó legyen. És aki ezt a célt tarja szem előtt, az lehet, hogy nem önálló élettérben, nem csak saját fizetésből, nem Iphonne-al fog létezni, hanem a szülői házba átmenetileg visszatérve, korai bölcsődébe adással, gyermeknevelés mellett dolgozva, majd újra saját lábra állva keresztül fogja vinni azt, ami eredetileg is célkitűzése volt.

Sokszor csak egy-két bátorító szó, vagy a gyermeknevelésbe , annak gyakorlati vonulatába betekintést engedő felebaráti szó hiányzik azoknak a nőknek, akik hezitálnak, nem pedig az élet árnyoldalainak túlmisztifikálása, mert aki ezt teszi, aki a könnyű feladásra biztat, az óhatatlanul, talán akaratán kívül válik részesévé annak a folyamatnak, ami emberéletet olt ki.

Sok fiatal édesanya van, aki nyilván segítséggel, de beletanul a gyermeknevelésbe és mellette tanul, dolgozik, vagy karriert épít. A dolog nem lehetetlen. És így nincs az a lelki teher, amiről magad is írtál, nincs az a tudat, hogy megtettem, hogy elárultam, hogy nem szerettem, hogy gyáván meghátráltam, hogy szétszaggattattam, hogy elpusztítottam. Akkor nyugodtan lehet tükörbe nézni, és még ha vargabetűvel is, de lehet érvényesülni, mai szóval önmegvalósítani, meg újra párt találni, és a legjobban szeretni azt, aki belőlünk van és minket magunkat is a legjobban szeret.

Ahol választás van, ahol dönteni lehet, ott mindig legalább két út kínálja magát. Itt még ennél több is.

A világon semmi jelentősége sincs.

Az a valóság, hogy a testi szerelemből egy adott időpillanatban önálló, új és teljesen egyedi emberi élet fakad(t), amely élet egy emberi lét a zigóta állapottól az aggastyán korig. Mindvégig.

Vannak életszakaszok, amelyekben még nincs és lehetnek olyanok, amelyekben már nincs meg a tudat, de ezen életjelenségeknek semmi közük nincs a biológiai létezés sérthetetlenségéhez, sem pedig az élethez való joghoz.

Arról van szó, hogy ma, Magyarországon az emberi élet az első 12 hétben jogi következmények nélkül kioltható, és vannak nők, akik képesek magukat elszánni erre a lépésre.

Ezt a jogot elvitatni pillanatnyilag balgaság, hisz a szabályozás keretei jelenleg olyanok, amilyenek, de ettől még az, ha valaki nevén nevezi ezt a beavatkozást, lefejti róla a mesterségesen és képmutató módon ráaggatott humanista mázat és e műtét minden részletét ismerve azt állítja, hogy ez gyilkosság, szerintem nem bűn.

Azt pedig, hogy akár általánosságban, akár a konkrét esetet vizsgálva mi minden vezet abortuszhoz, külön beszélgetés tárgya lehetne.

Nézd, szerintem senki nem ítélkezett. Vagy ha igen, akkor az ítéletet, a halálos ítéletet nem mi hoztuk meg.

Felesleges tehát a gúny, a sértegetés, a provokáció, hiszen itt mindenki tiszteletben tartja, hogy meg fogod tenni, amire készülsz. Max. annyi történt, hogy felvillantak más utak, más lehetőségek is, amelyek az általad választott út mellett szintén létező megoldások. És így kétségtelenül nagy a kontraszt, ami láthatóvá vált.

Eldöntötted, megteszed, ennyi. Ezzel a történet véget is ér. Minden súlyával, minden felelősségével, minden következményével együtt.

De nem kikerülvén a kérdésedet gyáván: az is opció, hogy az ember csak olyan társsal fekszik le, akivel vállalni is tudja az esetleg besikeredett gyermeket. Természetesen ez nem kötelező, de sokan élnek így. Ezzel a felelősséggel. Ezzel a kényelmetlenséggel. Ezzel az önmegtartóztatással. Mert így is lehet.

Biztos, hogy hallottál már róla:

https://www.youtube.com/watch?v=F2K6wnU4Hco

Az abortusz alatt az a kis "kezdemény" húzódik el a műszer elől, amely kikaparja az anyja méhéből.

Amúgy meg ha már így történt, szerintem nem véletlen, mármint semmi nincs ok nélkül, ez az Élet Téged választott, ha hiszünk Istenben, a Sorsban, akármiben.

A mi gyermekünk lombikkal lett, sok olyan sorstárssal találkoztam, akik a hatodik, hetedik sikertelen lombikon voltak túl, és nem maradt más megoldás, csak az örökbe fogadás. Ők bármit megadnának egy babáért.

Az is egy lehetőség, hogy kihordod a babát, és a szülőágyról azonnal örökbe adod, mármint meg sem kell nézned, már viszik is. De legalább életben marad és valakinek boldogságot okoz, akik felnevelik szeretetben.

Az meg, hogy semmit nem érez, szerintem nem jelenthető ki, mert nem tudjuk, nem tudhatjuk. Megkapaszkodott a méhedben, elkezdett fejlődni, él, ha nincs is úgy nevezett tudata, de mire oda kerülsz, lesz szívhangja, azaz dobog a szíve, és igenis, egy élő, létező valami.

Dönts úgy, hogy ezt a tettedet ne kelljen egész további életedben a válladon cipelned, mert ha csúnyán akarunk fogalmazni, ez igenis gyilkosság, egy élet megszakítása (lesz).

"Én máshogy gondolkodom. Nem én kell, hogy megéljek, hanem a gyerekeim. Én ha beledöglök is, de nekik jó (lesz).

Nem vagyunk egyformák."

Így van, te másként gondolkodsz. És az is igaz, hogy nem vagyunk vagyunk egyformák. Örülök, hogy ezt belátod.