Ha down- os lenne a babád megtartanád? 12hkm

Szegénykém, megértem a fájdalmad, és éld csak meg, hamarabb túljutsz a sokkon. Elfelejteni soha nem fogod, de már nem fog annyira mardosni. Napról napra könnyebb lesz, adj magadnak időt a gyászra. És könnyítsen az a lelkeden, hogy hosszú távon jobb így. És ne gondolj arra, mit élt át, hanem arra, hogy Te/Ti mit éltetek volna át sok-sok éven át, ha esetleg egy súlyosabb fajtájával születik, szívbetegen....

Idő, idő, idő semmi más nem segít. Nekünk javasolták, hogy jelképesen temessük el, ha akarunk ki is járhatunk a "sírjához" ez lehet egy zokni, egy maci egy bármi. Nagyon kedves védőnőnk volt és van is , vele nagyon sokat beszélgettünk, a műtét után át is jött és nagyon jó volt. Komolyan jobb volt ő mint egy pszichológus. Esetleg ha gondolod keress fel egyet. Elvileg vannak ilyen csoportok is, de én ilyenben sem voltam. Kisfiam aki még nagyon sokat segített, mert előtte csak egy nagy űr volt, hogy egyik nap még volt babám, másik nap már nem volt, és ezt nehéz elfogadni. Amikor megint lett babám akkor ő vele folytathattam az előző terhességemet. Soha nem adtam fel a reményt, hogy lesz egy egészséges gyermekem, nekem egyetlen percig sem jutott eszembe hogy nem akarok többé gyermeket, mert tudtam, hogy többet ilyen baj nem történhet. Fel kell állni a férjed miatt, a családod miatt,magad miatt, a jövőbeli gyermeked miatt. Nem mélyedhetsz a bánatba mert akkor nem csak ezt a gyermeket veszíted el, ha nem a férjedet, családodat, barátodat. Gyászold meg a gyermeket, de utána lépj túl a történteken és előre nézz ne vissza.

Nagyon sajnálom, hogy ezen mész keresztül. Én tavaly vetéltem, igaz csak 7 hetesen. Sok idő eltelt azóta és két hete született egy imádni való, gyönyörű, egészséges kis lurkóm:) Kitartás, idővel biztosan enyhül a fájdalmad. A következő terhességed pedig zavartalan lesz, meglátod.

Szia!Hogy vagy azóta?