Ha down- os lenne a babád megtartanád? 12hkm

[link]

ezt mindenkepp olvasd el.

azért másoltam be, hogy lássa, más hogy él meg ilyen esetet. Ahhoz hogy biztos döntést tudjon hozni, mérlegelnie kell, de ahhoz meg informácio kell, a megfelelő helyekről. Mi itr csak fecsegünk, hogy mit tennénk, HA, holott csak kívülállóként tudunk okoskodni. Most amúgy én is azt mondom, hogy nem tudnám vállalni.

De nyugodtan nyomogassátok a pirod pacsit, engem nem zavar. De legalabb a kérdezőnek segít mérlegelni.

Pontosan így van. Dönteni a kérdező dönt(ött), nem mi. És ha ez olyan egyszerű lenne, és az abortusznak nem lenne alternatívája, nem ezt a kérdést tette volna fel.

Könnyen jöttök azzal, hogy ő már tudja, mit akar, meg hogy milyen felelőtlen, aki tényeket közöl, akár egy linkkel is, de megnézném én, hogyan illantok el, mint a kámfor, mikor az esetleges abortusz után nem találja a helyét és szenved. Ő ugyanis azt írta, hogy látta a babáját, aki szopta az ujját. Egy beteg, ámde hús-vér ember sorsáról megy most a gondolkodás, nem egy gumimaciéról! És az abortusz lelki következményeit is egyedül fogja viselni, nem csak azt, ha mégis vállalja és felneveli! Éppen ezért ez számára valódi dilemma, legalább 2 alternatívával és a döntés minden folyományával együtt, nem pedig lejátszott meccs!

Kedves Kérdező!

Nagyon nem irigylem a helyzetedet, de egy kicsit átérzem. Én is eljutottam odáig, hogy magzatvíz mintavétel, de szerencsére nálam pozitív eredménnyel zárult. Ennek ellenére abban a két hétben nagyon sok minden megfordult a fejemben, mi lesz ha....

Néztem YouTube-on Down szindrómásokról szóló videót, utánaolvastam, hogy mivel is jár ez a betegség.

Megkérdeztem a védőnőt, mi történik,ha nem egészséges, hogyan zajlik akkor egy terhességmegszakítás...stb.

(21 hetesen jutottam el az amnió-ra, plusz 1 hét az eredmény).

Szóval rágódtam/stresszeltem eleget már előre. Végül arra az elhatározásra jutottam, ha rossz eredményt kapok, nem tartom meg. (a férjem is így gondolta) Sok okból:

1.Egyrészt, mert nem vagyok olyan önfeláldozó típus, aki 0-24 óráig egy beteg kisgyerek/ember igényeinek tudja szentelni az életét.

2. Nem csak nekem teher, hanem innentől kezdve én háztartásbeli lettem volna, és a férjemre hárult volna minden anyagi teher, egyben lelki teher is, hogy neki kell eltartania mind a négyünket.

3. Nem élek örökké, legalábbis nem biztos, hogy addig, amíg a beteg gyerkőc él. Már van egy egészséges kisfiam, aki szerintem szeretne majd teljes életet élni, családot, gyerekeket, és nem kívánnám neki ugyanazt a sorsot, hogy neki kelljen gondoskodnia az öccséről.

4. A kisfiam egy eleven, gyönyörű, hihetetlenül okos gyerek, akire nagyon büszke vagyok. Tudom önző, és gonosz dolog, de nem tudtam volna a testvért is ugyanannyira szeretni, aki nem olyan szép, maximum 50-es IQ-val rendelkezik, és sosem lesz olyan önálló, kis csibész.

Nagyon nehéz döntés előtt állsz, és nem is akarlak befolyásolni. Te tudod, hogy mennyire vagy lelkiekben erős, bírod-e ezt a terhet. A párkapcsolatod mennyire erős, és kibírná-e ezt a terhet.

Hogy mit érez a baba abortusznál,azt nem tudom. Egyik baráti családban ugyanez történt, ők nem tartották meg. Nem kellett megszülni a babát, de a műtétet Pesten végezték el. Ha 22 hetesen meg kellett volna szakítani a terhességemet, akkor már meg kellett volna szülni a babát. Nagyon kegyetlen dolog, főleg az a pár perc, miután megszületik, és tudod, hogy küzdene az életéért, de hát még életképtelen. Ennek tudatában és hatalmas lelkiismeret-furdalás mellett is úgy döntöttem volna, hogy nem. Bár azt hiszem, utána nem lett volna erőm még egy terhességhez.

A legjobbakat kívánom, akárhogy is döntesz.

" És az abortusz lelki következményeit is egyedül fogja viselni, nem csak azt, ha mégis vállalja és felneveli! "

Azt, ha megszüli, azt nem egyedül fogja megszenvedni, hanem a gyerek is. Hát én úgy gondolom, hogy inkább szenvedjek csak én, mint a gyerekem is...