Hogyan győzzem meg, hogy nem tarthatja meg a babát?
A feleségem teherbeesett védekezés mellett. Nyilván azért védekeztünk, mert tudtuk, hogy nem fér bele már egy baba az életünkbe. Van már három fiunk.
Egyszerűen nem tudjuk vállalni. A három gyerekkel is fizikai és mentális teljesítőképességünk határán táncolunk. Nincs időnk magunkra, egymásra és a gyerekekre sincs annyi, amennyit szeretnénk. Anyagilag sem tudjuk vállalni. Albérletben lakunk, ami már ötünknek is kicsi. Egy kisbabának már tényleg nem lenne hely. Én erőfelett dolgozom, ő otthon babázik évek óta. A legkisebb fiunk most múlt 1,5 éves. Úgy volt, hogy hamarosan visszamegy dolgozni és könnyebb lesz az anyagi helyzetünk. Ebből egy új baba mellett nem lenne semmi.
Idegileg mindketten kivagyunk. Fáradtak vagyunk, befásultak. Néha úgy érzem, már a harmadik is felelőtlenség volt, egy negyedik főleg az lenne.
De ő nem akarja elvetetni. Azt hajtogatja, hogy belehalna lelkileg. Engem hibáztat, mert az én szexuális igényeim nagyobbak és szerinte csak az a biztos védekezés, ha nincs szex. Hiába mondom neki, hogy ez sajnos megesik másokkal is és engem is nagyon elszomorít. De még én szükséges rossznak fogom fel, ő gyilkosságnak. Sajnos az idő telik és nem várhatok arra, hogy majdcsak észhez tér és belátja hogy nem tarthatjuk meg. Mivel, hogyan hassak rá?
Utolsó: Oké, akkor oldja meg. Ja, hogy ő nem dolgozik, és a férje nélkül egy gyereket se tudna eltartani, nemhogy négyet?
Nőként mondom, hogy ez baromira nem fair.
#61 Oldja meg a férje. Ő is ott volt, amikor a nő teherbe esett és akkor is, amikor kiválasztották a védekezés módját. A kérdező sem tudna a felesége nélkül négy gyereket eltartani, főleg, ha még kicsik.
Igen, baromira nem fair az, hogy a feleségnek csak rossz választási lehetőségei vannak.
Egyikőjük sem akart gyereket, azért védekeztek.
Ennek ellenére besikerült, és a közös megállapodást felrúgva (miszerint egyikük sem akar gyereket), a nő meggondolta magát úgy, hogy egyébként ezzel full szar helyzetbe hozza nem csak saját magát, hanem a férjét és a meglévő gyerekeit is. Persze, jó döntés nincs, csak kisebb rossz.
Gyereket egyikőjük sem akar, a feleség viszont abortuszt nem akar semmiképp, míg a férj inkább akar abortuszt, mint gyereket.
Mi volt a megállapodásuk arra az esetre, ha az alkalmazott védekezés ellenére mégis teherbe esik a nő? Abban az esetben, ha már csak az abortusz és a gyerek között lehet választani?
A kisebb rossz a feleségének az, ha megtartja a gyereket.
Azonban az abortusz a férjnek korántsem annyira rossz, mint a feleségnek.
Olvasd már el mit írt. Egyedül tartja el az asszonyt meg a 3 gyereket. Se magukra nincs idejük, se a meglévő gyerekekre, kicsi a lakás, nagyobbat venni nem tudnak. Kellett volna a pénz, úgy volt, hogy az asszony visszamegy dolgozni, ha megtartja, nyilván nem fog.
Itt bizony baromira az abortusz a kisebbik rossz.
Az alapján, amit leírt, ha nem veteti el, akkor a kérdező megy tönkre, plusz emiatt a házassáuk, valamint e meglévő 3 gyerekük.
Az ugye sokkal jobb.
Annak alapján, amit a kérdező leírt, akkor menne tönkre a házasságuk, a feleség, valamint a meglévő 3 gyerek, ha a nő elmenne abortuszra.
"Az ugye sokkal jobb."
Nos, a felnőtt életben néha erősnek kell lenni, és vállalni a következményeket.
Ha szexelnek, lehet, hogy terhes marad. 3 gyerek mellé viszont nem fér be még egy gyerek. Gondolva a már ÉLŐ családjára szépen meghal kicsit lelkileg az abortuszban, aztán majd szépen megnyugszik és rájön, hogy ez volt a helyes döntés. A felnőtt élet ilyen, szívás néha.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!