Hogyan győzzem meg, hogy nem tarthatja meg a babát?
A feleségem teherbeesett védekezés mellett. Nyilván azért védekeztünk, mert tudtuk, hogy nem fér bele már egy baba az életünkbe. Van már három fiunk.
Egyszerűen nem tudjuk vállalni. A három gyerekkel is fizikai és mentális teljesítőképességünk határán táncolunk. Nincs időnk magunkra, egymásra és a gyerekekre sincs annyi, amennyit szeretnénk. Anyagilag sem tudjuk vállalni. Albérletben lakunk, ami már ötünknek is kicsi. Egy kisbabának már tényleg nem lenne hely. Én erőfelett dolgozom, ő otthon babázik évek óta. A legkisebb fiunk most múlt 1,5 éves. Úgy volt, hogy hamarosan visszamegy dolgozni és könnyebb lesz az anyagi helyzetünk. Ebből egy új baba mellett nem lenne semmi.
Idegileg mindketten kivagyunk. Fáradtak vagyunk, befásultak. Néha úgy érzem, már a harmadik is felelőtlenség volt, egy negyedik főleg az lenne.
De ő nem akarja elvetetni. Azt hajtogatja, hogy belehalna lelkileg. Engem hibáztat, mert az én szexuális igényeim nagyobbak és szerinte csak az a biztos védekezés, ha nincs szex. Hiába mondom neki, hogy ez sajnos megesik másokkal is és engem is nagyon elszomorít. De még én szükséges rossznak fogom fel, ő gyilkosságnak. Sajnos az idő telik és nem várhatok arra, hogy majdcsak észhez tér és belátja hogy nem tarthatjuk meg. Mivel, hogyan hassak rá?
"Az ilyen kérdés után meg tudom érteni, hogy sok pasi lenézi a nőket."
Hát, azért kell ehhez egy pasi is, aki asszisztál.
Már mindent elmondtak előttem.
Egyetlen mondat rendkívül megütötte a fülemet!
"Engem hibáztat, mert az én szexuális igényeim nagyobbak és szerinte csak az a biztos védekezés, ha nincs szex."
A véleményem: a feleséged aszexuális (lett). Ez a büntetésed, hogy teherbe ejtetted. Eddig nem merte mondani, hogy utál szexelni, és csak kényszerből csinálja. Vélhetően tényleg szándékosan esett teherbe, hogy véget vessen a helyzetnek. Egyáltalán mit értesz védekezés alatt?
Semmiképp sem megoldás az sem, hogy én maradjak itthon. Közel azonosan kerestünk ugyan, de ugye szoptatni csak ő tud.
Abban biztos vagyok, hogy nem direkt esett teherbe, mert az előző terhességet is nagyon megszenvedte.
Írták többen, hogy a három meg a négy nem nagy különbség. Én már a harmadikkal is úgy voltam, hogy elég lett volna kettő. Ő akarta nagyon, mert hátha kislány. Persze szeretem én is, hogy már itt van, biztos hogy a negyediket is szeretném más körülmények között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!