Első babátokra vágyakoztok, de mind hiába?

Kedves "R". Köszi, hogy írtál. Nálad/nálatok mi/mik a problémák? Mennyi idősek vagytok?

Én 34, a párom 31. Mi is két éve szeretnénk a babánkat, de nem akar összejönni. :( Első lépésben a természetes gyógymódok felé kezdtünk el hajlani, gyógyteák, méhpempő, de sajnos egyik sem ért semmit.

Mi is átestünk minden létező vizsgálaton. 1 évvel ezelőtt kezdtünk bele, akkor már tényleg nyomasztóvá kezdett válni, a folyamatos kudarc.

A páromnál mindent rendben találtak. Jöttem Én, az első nődoki, 3. napi vérvételből, csak mert az éhgyomri cukrom 6,2 lett (a többi értékem jó) megállapította, hogy PCO-m van. A papírra még ráírta, hogy biztos ami biztos csináltat egy petevezeték átjárhatósági vizsgálatot. Erre nem mentem el.

Időközben költöztünk, új orvosra volt szükségem.

Az új doki szintén elküldött vérvételekre, Ő már elküldött egy pajzsmirigy Uh-ra is, de a leleteim alapján azt mondta, hogy azon kívül, hogy igen ritkán van spontán peteérésem, semmi akadálya a babának!!! Felírt Folsavat és Clostylbegytet. Ezeket szedtem ellenőrzés mellett 3 hónapon keresztül. A ciklusom, ami egyébként gyerek korom óta össze- vissza van(28-60), elkezdett rendeződni azokban a hónapokban(28-35). Volt peteérés is az Uh szerint, de valamiért minden ciklus elég erős vérzésekkel fejeződött be. Erre a doki soha nem mondott semmit. A harmadik hónap végén azonban, amikor már 45. napon voltam, felkerestem a dokimat, hogy még nincs menstruációm, bár volt 4 db negatív HCG tesztem. Ő azonban reményt töltött belénk, amikor az Uh-ás közben közölte, hogy itt bizony van "valami/valaki", majd megmutatta nekem is, hogy mire gondol. Egy vesetál(babszem) alakú fekete kis foltocska volt. A doki javasolta, hogy 1 hét múlva újra teszteljek, ha addig sem jön meg, mert lehetséges hogy egy még nagyon korai terhesség, de nem akart sem igent sem nemet mondani.

Azt az érzést, abban a pillanatban, soha nem fogom elfelejteni, majd a párom arcát miután kimentem a rendelőből és közöltem vele a jó hírt. Egész uton hazafelé a kocsiban, a születendő "babánkról" beszélgettünk, tervezgettük, hogy mi lesz a neve, hogy milyen nemű lesz..... Nagyon boldogok voltunk, leírhatatlanul boldogok.

Egészen 2 nappal későbbig, amikor szinte úgy ahogy eddig elöntött a vér.....:( Éppen Németországba mentünk, ezért dokimhoz nem tudtam menni, szóval bármi/bárki is volt akkor ott az Uh-n nem maradt velünk. :(

Nagyon szomorúak lettünk, bár a párom próbált vigasztalni, de láttam rajta, Ő is nagyon beleélte már magát.

A külföldi út után, rendben elmúlt a menzeszem, semmi problémám nem volt, a clostyt már szüneteltetnem kellett. Újra költöznünk kellett, mert a párom kapott egy új munkalehetőséget, ezért a régi dokimat ismét le kellett cserélnem.

És lassan el is jutunk napjainkba.

Ahol most lakunk, első lépésbe kerestem egy jó endokrinológus doktornőt, mert már annyiszor hallottam, hogy a nőgyógyászok nem feltétlen értenek az ehhez hasonló problémák felkutatásához.

Találtam is és rögtön kértem időpontot(ez volt február vége). Sajnos közben már 1 hete volt barnás folyásom és egy HCG tesztem, amin nem tudtam eldönteni, hogy most ez pozitív vagy káprázik a szemem(még soha nem láttam élőben pozitív tesztet). Elvittem hát magammal a doktornőhöz, Ő sem volt biztos a dolgában, ezért elküldött egy HCG vérvételre, hogy megtudjuk mi van. Természetesen nem lepett meg az eredmény, ahogy már sokszor ezidáig, negatív volt!

A doktornő javasolta menjek el egy nődokihoz, mert biztos gond van nálam.

Felkerestem hát a szakrendelést, mert újabb magándokira nem volt keretem, és kértem időpontot. Kaptam is 2 hét múlva. Addig is folyamatosan barnáztam. A doki ahogy beléptem a kezelőbe "kedvesen" megjegyezte, miután elmondtam a panaszaimat, hogy nem mondta még nekem senki, hogy fogynom kellene? ( gyermek korom óta küzdök a plusz kg-al, hol 76-100 kg vagyok, most sajna az utóbbi)

Megvizsgált és írt fel 2 doboz Norcolutot.

El is kezdtem szedni, 2 napra, meg is szűnt a barnázás, majd ahogy elfogyott a gyógyszer, rá 2 napra megjött a vérzésem. Azonban a 3. és 21. napi vérvételt nem tudtam megcsináltatni, mert a doki azt mondta, várnom kell egy természetes ciklust, mert a norcolut bezavarhat az eredménybe. Szóval vártam...vártam és vártam. A következő természetes ciklusom máj. 22-én jött. Ahogy kellett elmentem a 3. és a 21. napi hormon vérvételre, ezek eredményeire majd 1 hónapot kellett várnom.

Visszamentem hát az itthon, házilag "kielemezett" véreredményeimmel, meggyőződve róla, hogy nagyon nagy a bajom(PCO, Inzulinrezisztencia, pazsmirigy alul működés,progreszteron hiány).

De meglepetés ért az endokrinológusnál :), közölte, hogy a TSH és a progreszteron szinten kívül, a többi értékem megfelelő. Nagy kő esett le a szívemről. Mert tudom mit takar egy IR-es diéta!!!

A dokinő írt fel a TSH szint levivésére(de hülye szó), Letrox 50-et. Napi 1 szemet szedek belőle és majd 6 hét múlva kell mennem vérvételre. Remélem segít és addigra az értékem 1-2 között lesz.

Viszont 1-1,5 hete pár napig újra barnáztam. Igaz ez teljesen elmúlt és menzeszem már nincs máj. 22 óta. Van viszont egy múlt hét szerdai negatív tesztem(miért nem lep meg).

Nődokihoz csütörtökön megyek, nagyon kíváncsi leszek, most mivel áll elő majd, fogyjak le, progreszteron hiány..... Biztosan kapok majd gyógyszert erre a bajomra is és nagyon remélem, hogy majd ezek fényében végre hamarosan megérkezik a Mi kis "CSODÁNK"!!! :)

Persze a történethez kapcsolódik, hogy amíg Mi folyamatosan "szenvedünk" a mi picikénkért, addig a környezetemben, az összes barátnőm, kolléganőm és az ismeretségemben élő nők zöme kisbabát vár, vagy éppen szül/szült!

Nem tudom kinél, hogy megy ez, de nekem egyre nehezebb őszinte mosollyal az arcomon gratulálni a kismamáknak, a pici kis boldogságukhoz. Nagyon utálom magam ezért, de képtelen vagyok harcolni a bennem rejlő kisördöggel, valahogy mindig Ő az erősebb! Mindig bennem van az a "rosszindulat", pedig alapból jóindulatú ember vagyok, nem is értem magam sokszor! Lehet ezért ver a jó Isten!

Kevés nőt ismerek a közvetlen környezetemben, aki megértené a problémámat és el tudnék beszélgetni vele erről a dologról. Mert ugye akiknek "csettintésre" jön a baba, nem tudják átérezni, hogy Mi mit érzünk valójában. Soknak amikor mesélek vagy meg sem hallgat vagy nem érti a felét sem a szakszavaknak, amiket Én már úgy vágok, mintha orvosi diplomám lenne ezen a téren!

Kedves mindenki, aki hasonló problémával küzd, remélem, itt talán tudjuk egymást támogatni, a nehéz időkben, amíg nekünk is megadatik, hogy egyszer egy csodaszép, egészséges kisbabánk lehessen!!! :)

Szeretettel és szívesen olvasom a soraitokat, bátran írjátok ki magatokból, mit gondoltok, talán picit így könnyebb...!!!

"K"

Kedves "M". Köszi, hogy leírtad a történetedet, sajnos hozzánk hasonlóan, neked sem megy egyszerűen ez a dolog. Az hogy már volt egy terhességed és nem végződött jól :(, okod ad arra, hogy itt legyél velünk és bármi van nyugodtan írd ki magadból. Sajnos segíteni csak orvos tud a problémáinkon, de már az is jól eshet, ha támogatjuk egymást. :)

Köszi csajok nektek is akiknek már nem az első baba, Ti talán nem annyira érzitek át a mi problémánkat, mert nektek már egyszer megadatott a "csoda", de mivel a tesó nehezen akar jönni, megértem, hogy min mehettek keresztül. Nyugodtan írjátok le ti is a gondjaitokat, bajaitokat, talán így nektek is valamivel könnyebb a várakozás. :)

"K"