Ki bízik a decemberi hónapban, és szeretne végre bebabásodni?
Sziasztok lányok! Nagyon örülök, hogy ilyen jól vagytok, és növekednek a babucik a pocakotokban!:)
Nekem érdekesen telt az elmúlt hét... múlt vasárnapra nem vártam, és valóban nem jött meg. De nem mertem beleélni magam, így vártam, de kedden még mindig nem jött meg. De úgy látszott, mintha nem is akarna. Már kezdtem beleélni magam, annyira boldog voltam, már beszélgettünk is a párommal erről, hogy milyen jó. Madarat lehetett volna fogatni velem. Elhatároztam, hogy pénteken csinálok egy tesztet, végülis 5 nap késés, az már tényleg késés. Nem bírtam ki, úhgyhogy csütörtök délután csináltam. Direkt nem mentem pisilni 3tól 7ig, hogy jó koncentrált legyen. Annyira izgultam, de gondoltam, hogy végre most talán tényleg pozitívat látok. Persze,hogy megint olyan negatív lett, mint a ház. Természetesen összetörtem, sírtam. Akkor már amúgy éreztem, hogy meg fog jönni. Azóta még mindig nem jött meg rendesen, megint úgy csinálja, mint a gyógyszer szedésem előtt, amikor nem voltak rendben a hormonjaim. Pedig a kontrollon a prolaktin már rendbejött, csak a pajzsmirigyre kell még kicsit várnom, hogy elérje a jó szintet. Én már nem tudom mit gondoljak, miben reménykedjek. Azt hittem, hogy végre rendbejön minden, erre lehet, hogy megint rosszabb lett. Nemtudom. Szerintem felhívom az endokrinológust a héten... kiváncsi vagyok ő mit mond.
Persze mindenhol azt látom,hogy mindenki babát vár, és van aki nem is örül neki. Olyankor mérges vagyok, pedig nem kéne, de nekem akkoris fáj. Az meg, aki szeretne, annak meg nem jön össze. Ááá, mindegy.
De Nektek őszintén örülök, és meséljetek hogy vagytok? Edina, mi volt az ultrahangon? Hajni, mi lesz a neve a kislánynak? :)
Puszi Nektek. Zsu.
Zsu!
Annyira együtt érzek Veled:(Főleg azzal a résszel,hogy mennyire nehéz elviselni, hogy körülöttünk mindenki szül meg nagy pocakja van meg terhes meg stb..:(Én annyira sz*rnak érzem magam, hogy el nem tudom mondani..
Tina voltam
Sziasztok lányok!
Zsu nagyon sajnálom, hogy összetörtél a negatív teszt miatt. De nem tudok mást mondani, mint hogy legyél türelmes, tudod a pajzsmirigy dolgai nem állnak be olyan hírtelen, akár hetek kellenek a jó eredményhez, és anélkül babásnak lenni meg nagyon rizikós, légy még türelemmel, meglátod biztosabb egészségesebb lesza terhességed is!!! Tina ha jól emlékszem van már egy kislányod??? Lesz ott másik is. Nálad mit mond a doki???
Edina írj hogy mi van veled!!! Kislányunk neve Isabell lesz, ugye külföldön élünk azért írtam így, most lépek a 27 kerek hétbe, 3. trimeszter boldog vagyok. Ugyanis a héten végig kórházba voltam, már tüdőérlelőt is kaptam és majdnem beindult a szülés. Túlerőltettem magam a költözés miatt és idegileg is már a végét jártam... nem is csoda hogy megrövidült a méhnyakam. Biztos nem 40 hetes lesz a terhességem, örülök, ha még 10 hétig kihuzzuk egyben. Sokat kell pihennem, a kórházban csak wc-re mehettem el, még tsztálkodni sem engedtek... borzalom volt... de most javulok és sokat pihenek. Írjatok lányok vveletek mi történik!!!
Edina, annyira jó volt olvasni a soraidat, egész elérzékenyülten! Annyira nagy szeretettel írtál, nagyon jó volt olvasni, hogy ilyen boldogok vagytok!:) És túl vagytok a kritikus 12 heten!:) Örülök Nektek nagyon! Remélem hamarosan Mi is Tinával átélhetjük ezt a Csodát, örömöt, boldogságot!:)
Hajni, légyszives vigyázz Magadra és a kis Isabellre!!! (Nagyon szép név:) ) Tényleg ijesztő volt olvasni, amit írtál, pihenj sokat kérlek!
Velem az a helyzet azóta, hogy 2 hét múlva megyek újra vérvételre, nagyon várom már!:) Nem kell már sok a pajzsmirigy jó szintjéhez, de elég sokat várok már erre. Február óta szedem a gyógyszert, szépen lassan csökken a szint.
Ma erősnek éreztem magam lelkileg, sokmindent átgondoltam, és elhatároztam magamban, hogy biztos oka van, hogy eddig nem jött össze. Biztos nem elég erős a szervezetem. (a BMI-m is alacsony... ez is ok lehet...) Most kicsit többet szeretnék sportolni, eléggé kivoltam az utóbbi időben lelkileg, emiatt elég beteges voltam, és a sport erősíti a szervezetet.
Remélem kitart a pozitív gondolkodásom sokáig!!! Új hónap, új remények. :)
Vigyázzatok Magatokra Ti Boldog Kismamák, és kérlek meséljetek magatokról, olyan jó olvasni. :) Képeket is tölthettek fel az UH-król, ha nem titkosak a képek a Picikről!:)
Tina, kitartást Neked, tudom, nehéz, de hidd el, eljön a mi időnk is!!!
Ha szeretnél beszélgetni valakivel, ha szeretnél könnyíteni a lelkeden, írj nyugodtan, biztos jót tenne.
Puszi Nektek lányok!Zsu.
Lányok aranyosak vagytok, köszike. Voltam a héten dokinál és minden rendben volt, de továbbra sem szabad emelnem és ciplnem... és sok pihi. Persz ezt a legnehezebb mert a lányom és a háztartás én nem bírom a koszt nézni és főzni meg kell, külföldön élünk, nem bírom az itteni kaját nagyon ... :-). Babus jól van , hoztam is nektek képeket, éppen a lábával van a feje előtt a fotón. Nagyon hasonlít a kislánymra, az nózijuk egyforma lesz az biztos.
Zsu várom a laboreredményeidet, biztos most is egyre jobb az értéked, ez nagyon fontos!!! Aztán egyenes lesz az út meglátod!! Tina nálatok mit mond a doki??? Edina örülök, hgy ennyire boldogok vagytok és hát a párod nagyon jó apa lesz ha már most ennyire büszke!!! Légyszi írd meg mindig hogy hány hetes vagy, mert nehéz követnem!!! Szép hétvégét nektek!!! [link]
Sziasztok Edi, Hajni, Tina!
Hogy vagytok?
Hajni, köszi a képeket, cuki a Baba nagyon, Te is nagyon csinos vagy. :) Szép pocak! Pihenj sokat!
Edi, énis szeretek Veled, Veletek beszélgetni, jó olvasni pozitív tapasztalatokat, élményeket Tőletek! :) Küldj majd képet, ha lesz, mikor mész a következő uh-ra? Nagyon jó hallani, hogy ilyen mozgékony a Pici!:)
Tina, írj Te is, mi van Veled?
Én most nem tudok sokat mondani, jövőhéten kell mennem vérvételre, eredmény meg majd azutáni héten lesz, szóval kb. június 20-a körül. Közben néztem a naptárt is, vagy jövőhéten, vagy azután kéne nem megjönnie, de szerintem meg fog jönni, néha nyűgös vagyok, és tegnap pakolhatnékom volt a lakásban, és ez főleg olyankor szokott lenni...
De majd megírom mik lettek az eredmények.
Vigyázzatok Magatokra!:)
Puszi Nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!