Bevállalnátok az otthonszülést?
"De mi is történt pontosan azon a tragikus napon?
– A burokrepesztés után a szülés megtorpant – ismertette a horrorfilmbe illő részleteket Kiss Veronika. Egy kis idő múlva előbukkant Gréta feje, a válla azonban elakadt. A tanúk szerint ezután kitört a pánik. Geréb oxitocint adott vénásan, amit a szakértők szerint csak cseppenként infúzióban lehetett volna. Ettől összerándult a méh, és fojtogatta a kicsit, azonban Gréta nem szabadult a szorításból. – Ezután a bába a csecsemő fejét először kilencven fokban elfordította, majd vissza, utána a másik irányba is kilencven fokban, majd vissza – magyarázta az ügyész. – Majd hanyatt fektette Hajnalkát, és nyomkodták, de semmi. Ekkor Geréb benyúlt a hüvelybe, és megpróbálta a gyerek kulcscsontját eltörni, sikertelenül. Egyet azonban nem tett. Nem alkalmazott gátmetszést. Pedig azzal 38 perc pokoli szenvedés után egy perc alatt kivették Grétát a kórházban, de már késő volt."
ezt olvastam ma. számomra megdöbbentő, hogy vannak anyák(???) akik ezt bevállalják csak azért mert otthon "meghittebb" szülni :O még mindig nem bírok megszólalni annyira szíven ütött ez a pár sor :(
Nem!
Szerintem, aki szenvedett már kórházban, az tudja, hogy tök mindegy, hogy hol vajúdik az ember, mert mindenhol írtó szar, és ezen a saját lakása sem változtatna. Mozgásban senki sem korlátozott-sokszor ezzel is érvelnek, akik máshogy gondolkoznak. Hogy milyen volt a szülőszoba? Fogalmam sincs, mert kisebb dolgom is nagyobb volt annál, minthogy arra figyeljek, milyen a fal színe. Viszont ott volt a férjem a szülésnél végig, és ennek lehetőségét mint tudjuk Geréb Ágnes harcolta ki anno.
Nem!
(Nem értem én sem, miért kockáztatnak ennyit, akik otthon szülnek, mikor vannak már olyan kórházak, ahol egész családias a környezet is - franciaágy, kád, gyertyafény, meg minden hókusz-pókusz. Megszül, aztán ha minden rendben a babával-mamával, hazamennek saját felelősségre. Azt a fél-egy napot csak ki lehet bírni ilyen veszett "rideg" körülmények között is.)
Nem!
Nem kockáztatnám meg egyikünk életét,egészségét sem,én a kórházban éreztem magam biztonságban.Nem is értem sokan hogy merik bevállalni? Aztán ez lesz belőle.
:( Szegény baba :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!