Apás szülés? Miért kockáztattok?

Ennyi erővel a válaszadók engem is leszólhatnak. A párom is ott volt,és anyum is! Segitettek mindketten. S ODA nem néztek.Én voltam a fontos. A szülésznő mindent elrendezett odalent. Nem kellett varrni semmit.

Szexuális életünk is rendben lenne.Ha én kivánnám,de nagyon zavarna hogy csöpögök...

Férfija válogatja, kire hogy hat, azért azt tudatosan nehéz irányítani, hogy kit miért kíván meg az ember vagy már mitől nem... és lehet a szülés negatív élmény is, benne van a pakliban, bár szerintem ez a ritkább.

Mi is apás szülésre készültünk, túlhordtam egy héttel, ekkor oxitocinos szülésindítás történt. A kórház három egymás melletti szülőszobájából a középsőbe kerültünk, és reggel nyolctól este fél hétig ott voltunk (sikertelenül, csak keményedtem, se igazi fájások, se tágulás). Viszont jobbról - balról több szülést "végighallgattunk", és a nap végére azt mondta a párom, ő nem akar apás szülést. Kiborító volt nekem is egész nap nyögést, ordítást, sikítást, szülőszoba felszerelés szétrúgását hallgatni, apukák falfehéren szédültek ki párjuk mellől, és mondták a páromnak, hogy azért nem erre számítottak...

Elképzelésem nekem is volt, hiszen már szültem egyszer, igaz, én nem ordítottam végig, mint itt a többség. Még számomra is sokkoló volt időnként hallgatni másokat, és belegondolni mi vár rám... aztán a császár várt, az apás szülés elmaradt.

Igaz én még nem szültem gyereket és eléggé messze is állok még tőle, de szerintem ebben nincs igazad, hiszen az apa ha bent van nem feltétlenül ugyan azt látja amit az orvos vagy a szülésznő.. lehet hogy ő pont nem lát semmit mert ott áll melletted és fogja a kezedet. a köldökzsinór elvágásakor sem kell feltétlenül látnia hiszen a babát kiveszik, ugyanis a köldökzsinór nem egy rövid dolog..

17/L

Amúgy itt mindenkinek evidencia, hogy attól "undorodik meg" a férfi, hogy látja a vért, és a puncit olyan állapotban, amitől korábban egészen más jutott eszébe. De nem csak erről van szó, hanem arról, hogy a párok egy része csak kulturált formában ismeri és fogadja el a párját, és megdöbbentő számukra az önuralmát elvesztő nő, aki nem egyszer válogatott sértéseket vág férjéhez a szülési fájdalmak poklában, és ellöki a férj kezét, ha az simogatni próbálna (mert nem esik jól semmi, ha ennyire fáj), és olyan dolgokat csinál (pl. összeszarja magát), amire nem mindenki van felkészülve. Van, aki igen, és mindent elfogad, megért, felfog; van, aki ezt mondja magáról, mégis másképp csapódik le a dolog; és van, aki jobb, ha nem vesz részt ilyesmiben, mert nem képes megemészteni összességében a lezajló dolgokat sérülés nélkül.

Ki-ki döntse el, mit akar, tényleg senki nem adhat választ arra, kinek mi a jó, kinek mi okoz örömet vagy sem.

Nagyon bunkók azok, akik nem képesek egy rendes választ adni erre a kérdésre, hanem csak egymást és a kérdezőt szapulják!

Az én párom szerintem kibírta volna a szülést, a kapcsolatunk sem ment volna tönkre tőle. DE én egyetértek a kérdezővel, szerintem baromira nem szép látvány az egész szülés. Ha valaki úgy gondolja, szüksége van arra, hogy valaki legyen mellette, Istenadta joga élni ezzel a lehetőséggel. Én úgy gondolom, egész jól elboldogultam egyedül is, nem volt szükségem segítségre. A többire sem fog bejönni.

Szerintem ez egyénfüggő. Én nem gondoltam, hogy bármit is kockáztatnék az apás szüléssel.

Többször beszéltünk erről, megrágtuk és ő is szerette volna, ha ott van. Én is szerettem volna, mert mi egymás másik fele vagyunk, lélektársak is (szerintem), és nélküle el nem tudtam volna képzelni.

Ott volt, végignézte totálban az egészet, hallotta, hogy vágnak (gát), ő figyelte a varrást, hallgatta a doki szentségelését, amíg összefoltozott, és ő hívta fel a figyelmemet másnap arra, hogy még ne nézzem meg magam tükörben alul, mert pocsék látvány.

És 6 hét után volt és van szexuális életünk, csak ritkábban, mert sokszor fáradtak vagyunk és a gyerek is belesír időnként, de megoldjuk. És van vonzerőm.

De a férjem ilyen. Sosem volt titkunk egymás előtt,sem lelki, sem fizikai.