Le mered írni mennyit kerestek?
Mi egy olyan lakóparkban lakunk, ahol csupa tehetős vesz minket körül.
Férjemnek vették a szülei ezt a lakást, és annak ellenére, hogy érezzük, nem ide tartozunk, jó kapcsolatban vagyunk a helyiekkel. Már két gyekőcünk van a 43m2-en, itt meg a 70-ből akarnak kiköltözni egy gyerekkel, mert minimum kell a 90.
Azt sokszor érezzük, hogy az élet igazságtalan. Semmivel nem dolgozunk kevesebbet, mint mások, sőt. Nekem három, neki két diplomája van doktori fokozattal, és nyelvtudásban sincs hiány. Mégis olyan szakmáink vannak, amiket ma Magyarországon nem fizetnek meg. (Az ő fizetése nettó 120, a GYED-em most 75-re csökkent, ehhez jön a csládi, illetve az autóbeállónkat "kibérelte" egy szomszéd a sokadik autójával.) Inkább fordítva van, minket sajnálnak kicsit, és segítenek is, gyerekruhákat kapunk a szomszédoktól, sokszor kapunk gyümölcsöt attól, akinek telke van.
Legtöbbjüknek a kocsija többet ér, mint a mi lakásunk. :o)
Én nem érzek feszültséget egyik oldalról sem, inkább sajnálom, hogy ez van, de úgy éljük meg, hogy nem az anyagiak a legfontosabbak az életben, ami meg szükséges, az nekünk is megvan, csak be kell osztanunk.
Számtalanszor átgondoltuk, hogy mi lenne,m ha a férjem elmenne egy multi céghez dolgozni, de nem akarjuk. Úgy járnánk, hogy csak esti puszit tudna adni a gyerekeknek, és nem utolsó sorban ezzel lemondana hivatásáról...
Igen, le merem írni:) Nem sokat!
Én 2 gyerkőccel vagyok még itthon, jövedelmem (gyed+csp) összesen 70 ezer, férjem hazahoz 120ezret. Ha visszamegyek dolgozni, kb. 15ezerrel fogok többet kapni.
SEMMINK nincs! Szüleim jómódúak, de semmit nem vettek nekem(egyke vagyok), semmi nincs a nevemen és a tanulmányaimat a gimi után nem finanszírozták, mondván nem azért dolgoznak...így nincs más végzettségem, csak egy okjs papírom.
Az ő házukban élünk, egy másik emeleten, de a rezsit rendesen fizetjük, ami télen nyáron ugyanannyi. Autónk nincs, néha kölcsönkapjuk az övékét, hogy legalább vásárolni elmehessünk 20 km-rel odébb. Az üzemanyagot ugye mi vesszük.
Nem járunk sehova szórakozni, nem nyaralunk, nem síelünk, mint ők. Első osztályú turiból öltözünk, nem eszünk minden nap húst, zöldséget, gyümölcsöt, de a gyerekeknek mindenük megvan, és ez a lényeg.
Van egy rokonom, kivándorolt Canadába. Milliárdos lett. Örülök, hogy neki bejött, nem sajnálok tőle semmit, mert megérdemli.
Mi hiába dolgoztunk, dolgozunk, nem jutunk előrébb, mert ennyiből nem lehet, max hónapról hónapra élni.
Van, aki szerencsés, mindene megvan, nos, ők megérdemlik!
DE azokat nem is tudom hogy írjam, nem irigylem, de furcsán nézek rájuk, akiknek apuci/anyuci alápakolt mindent, és most már csak azért dolgozik, hogy legyen mit elherdálnia, ne kelljen abból lakást, autót stb. venni. Az ilyeneket nem szeretem, mert nem az ő érdemük, hogy addig jutottak.
Aki keményen megdolgozik a jussáért, le a kalappal:)
Ja, vidéken élünk, örülünk hogy ez a munkahelyünk is megvan!
Szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy miért mész vissza dolgozni. Ma egy jó munkahelyet is meg kell becsülni, és ha jó bölcsiben van a gyerek, és otthon valóban vele foglalkoztok, érzi a szeretetet, ami felé irányul, semmi gond nem lesz vele. Sőt, hamar megszokja a gyerekek társaságát.
Ma úgy felgyorsult minden, hogy három-négy év kiesés a munkahelyről annyi, mint régen 8-10 év volt. Mindenkinek meg kell ragadnia a pillanatot, ha jól keres, és lehetőleg tartalékolnia kell pénzt a jövőre, mert nem lehet tudni, meddig tart a jól kereső munkahely.
Ha csak 20-30 ezerrel többért megy vissza valaki, az valójában többet ér, mert nem esik ki olyan hosszú időre a munka ritmusából, és továbbképzésre mehet, stb.
Én le merem, bár közel sem vagyunk átlag felett.
Én eddig kaptam 62.000 ft gyest (cspvel együtt persze). Április óta doglozom, így ez mellé (mert lányom tartósan beteg, így 8 óra munka mellett is kapom a gyest) kapok minden juttatással együtt (tehát a bérletpénz is benne van) 100.000 ftot. Férjem kap 160.000 ftot. Ebből élünk a két kicsivel, fizetjük az autót, a hitelkátyát, a két diákhitelt, a személyi hitelt, a számlákat és próbálunk enni.
Bevallom, nem olvastam végig, csak a kommentek elejét. De én 30.000 ftért mentem vissza dolgozni.... Annyira szarul vagyunk, hogy ha anyámék nem nyomnának, nem lenne mit ennünk és nem tudnánk számlát fizetni.... Sajna. Hogy miért vállatunk 2 gyereket? Férjemnek jó állása volt, de váratlan kirúgták, ott jól keresett, aztán ment 80.000 fért dolgozni, és örült, hogy van munkája... sajna ez van. És igen, kb 30.000 ft marad a fizumból, ha megveszem a bérletet, kifizetem a két gyerek bölcsijét és a diákhitelem. De kell, hogy ne halljunk éhen...
Amúgy én bevallom, irigy vagyok, de tisztelem azt, aki doglozik a pénzéért. Aki nem lop, csal, hazudik, hanem dolgozik érte, attól nem sajnálom. Azt sajnálom, hogy én nem találom a lehetőséget arra, hogy többet keressek. Sokat gondolkodunk rajta, hogy miből lehet pénzt csinálni, de nem jutunk dűlőre... ha valakinek van ötlete, szóljon:)
Sokáig, míg nem volt családom, mindig mondtam, hogy 12 óráznék, 24 óráznék, hetelnék, vidékre járnék, bármit, csak sokat keressek, sosem adatott ilyen lehetőség. Most meg nem is álmodhatok róla.
De kíváncsi lennék, te mivel keresel közel 300.000 ftot, vagy többet?
Bár tudom, vannak közép és felsővezetők, akik ennyit kapnak... (éj jár persze mellé a felelősség is.)
DE azokat nem is tudom hogy írjam, nem irigylem, de furcsán nézek rájuk, akiknek apuci/anyuci alápakolt mindent, és most már csak azért dolgozik, hogy legyen mit elherdálnia, ne kelljen abból lakást, autót stb. venni. Az ilyeneket nem szeretem, mert nem az ő érdemük, hogy addig jutottak.
Aki keményen megdolgozik a jussáért, le a kalappal:)
Na ez a baj a magyar felfogással!:)
Hát...ezek után mi átlagosan kapunk szerintem.
Férjem 160-220 ezer nettó között hoz haza. Én csak gyest kapok mert nem volt bejelentett állásom, alkalmi munkáim voltak, akkor jól kaptam.
Arra mindig van, amire szeretném, hogy legyen. Fél lakás van a nevemen (másik fele húgomén van).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!