Elbukott, rossz szülők vagyunk?
Egy 2 és egy 3,5 éves gyerek... elegem van már belőlük, elszakadt a cérna teljesen.
A szép szó, türelem semmit se használ. Minden nap üvöltözésbe torkol részünkről, büntetésbe rakjuk őket, de már azt is letojják... már fizikai erőszakhoz kell folyamodnom, hogy ne legyen dac olyanokért, hogy menni kell aludni, hogy nem rohangálunk, hogy fel kell kellni, hogy meg kell enni az ételt, hogy kezet kell mosni, hogy levegőt kell venni...
És ez nem egy korszak gyakorlatilag évek óta készítenek ki bennünket, pedig úgy álltunk hozzá, hogy türelmesek leszünk.. nem sikerült.
Tudom, hogy gyerekek, de direkt arra játszanak, hogy kikészítsenek, letojnak, visszadumálnak, felénk csapnak.. pedig ki van nyalva a seggük (a szabályok persze be vannak tartatva).
Ma reggel a nagyobb különösen kikészített. Visszarohant az ágyba, nem lehetett kikönyörögni, aztán nem volt hajlandó öltözni, wc-re menni, cipőt húzni semmit... minden reggel ez a cirkusz, de most többször kapott az arcába hideg vizet, mert már semmi nem használt csak hogy megfogom és erővel intézem, amit muszáj.. egyébként nem az ovodával van baja.. csak a hiszti és ellenkezés megy.
Hú még nem értem a végére, így nem olvastam el mindent, de amit "szakértők" tanácsolnak az az hogy;
- ha hisztizik valamiért ne kapja meg, akkor sem, ha amúgy megkaphatta volna pl. Túrórudi. Viszont mond neki, hogy holnap új nap, akkor kaphat.
- bármit nem akar megcsinálni, meg kell neki. Ha 1 órát kell rá várni, akkor várjátok meg de ha fel kell öltözni, fel kell öltözni. Addig nem kap reggelit reggel, vagy nem mehet ki a szobából amíg megcsinálta.
- ha határozottan és nyugodtan szólsz többet ér, mint a kiabálás. Hidd el. A kiabálás csak a zajhoz ad. Ha te nyugodt vagy, akkor azzal azt sugallod, hogy téged nem érdekel a hiszti. Sokkal tekintélyesebb, mint a kiabálás és hasznosabb.
- ha valami rosszat csinál, ne azt mond, hogy "ne húzd a hajamat" "ne dobáld az ételt" hanem csak egy szimplán határozott "nem" és mond, hogy a hajat simizni kell, az ételt enni kell. Ne legyen a ne szó a mondatba. Elvileg nehezen értik a mondatban és sokszor csak annyi jön át nekik hogy dobáld az ételt.
- kislányok ugye? Érzelmi manipuláció már ilyenkor is megjelenhet. Tudja, hogy ha nem figyel rád és csak így válaszol, hogy "aha, persze...stb." akkor azzal idegesít téged és azért csinálja ezeket.
- ha hisztizik, akkor hagyd hogy kihisztizze magát, de mindig legyél elérhető érzelmileg. Mondd neki, hogy itt vagy ha végzett...stb.
Hirtelen ennyi jutott eszembe, amit olvastam.
Előző vagyok (63-as)
Ha boltban hisztizik, hagyjad, hadd hisztizzen. Hidd el akinek volt gyereke átesett rajta. Hagyjad amíg kitombolja magát, te meg álljad és nézzed.
Ha evés van és nem most kezet előtte akkor mondd meg neki, hogy csak akkor van kaja, ha megmosta a kezét. Nem mos kezet nem ül asztalhoz. Ti meg üljetek le enni. Aztán majd észhez tér, és kezet most. Ha végeztetek és 2 óra múlva akar enni akkor is. Előtte kézmosás és megeheti azt, amit kiraktatok neki.
A helyzet az, hogy a bevezetőt kissé indulatból írtam, lehet hogy valakiben az a kép alakul ki, hogy nálunk folyton veszekedés meg terror van, persze nem ez a helyzet.
Viszont minden nap van 3-4 kisebb, amikor eréjesebb odaszólást igényel, és 1-3 nagyobb összezördülés, ami már általában sarokbaállítással, vagy megfogom és viszem magammal csak azért is akciókkal végződik..
És persze hitetlenkedve olvasom, amikor egyesek azon büszkélkednek, hogy még a hangjukat se emelik fel sose.
Mi is erre törekednénk, és amiket itt is meg máshol is olvasunk apró technikákat szintén alkalmazzuk.
lehet, sőt egész biztos, hogy mostanra a tűrőképességünk lecsökkent, lásd kiégés meg a többi. A pszichológus is szóba került mint lehetőség, én őszintén nem hiszem, hogy beszélgetéstől javulna a helyzet. Van hogy egyikünk-másikunknak adódik pár nap kikapcsolódás, de ezeknek a hatása inkább percekbe mérhető mire képesek újra kiakasztani valamivel.
No, mindegy, igazából nem bánnám, ha ez a topic már elsüllyedne. Annyi hasazna volt, hogy közben én is átgondoltam ezt azt, bizonyos változtatásokat fogunk eszközölni a napirenddel is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!