Mit tegyek, ha se kedvem, se erőm visszamenni a fiamhoz és a férjemhez?

Mondok jobbat. A barátnőm 2 éves kisfia nagyon apás, ő az elejétől azért vergődik, mert anya van vele napközben. Ha apa eltűnik a közeléből, jön az egésznapos hiszti. Ez már odáig fajult, hogy home office-t kért apuka, hogy tudjon segíteni. Anyuka CSED-en van a kisebbik gyerekükkel, így egyelőre nem opció, hogy cseréljenek és mivel apuka nagyságrendekkel jobban keres, valószínű nem is lesz amíg bölcsi érett nem lesz a pici. Na most gondolj bele... Te legalább megtudod nyugtatni a gyereked, mert neki te kellesz. Mit szóljon az, akinél apuka hiány van 0-24, de apuka ebből 8-10 órát dolgozik és éjszaka is pihennie kellene? :) Tudom, ez téged nem nyugtat meg.

Szerintem keress fel egy szakembert és beszélgess vele. Egyrészt depressziónak tűnik, ha ennyire nem tudod kezelni, másrészt valami elakadásod lehet, amiért semmi örömöt nem lelsz az anyaságban, nem tudsz felülkerekedni a nehézségeken.

Igen, marha nehéz tud lenni, amikor az ember napokig nem alszik (és a legjobb indulattal mondom, hogy napokig). Én még szoptatok, ha éjszaka kel a lányunk, én is kelek, mert én kellek. De hétvégén, vagy ha már nagyon kimerült vagyok, a férjem segít abban, hogyha felsír, akkor megnézi a pelust, próbálja megnyugtatni, ha éhes, akkor behozza nekem az ágyba, rámteszi, és ha végeztünk, akkor büfiztet és viszi vissza. Nekem már ez is pihenés, hiszen félálomban tudok szoptatni, nem nekem kell átvánszorogni hozzá. Szóval próbáljátok meg kialakítani, hogy apuka a hétköznapokban miben tud a segítségedre lenni igazán. A szepát pedig próbáljátok meg oldani a lehetőségekhez képest. Most is elvan vele apuka... egy hétig. Akkor nehogy már ne tudd heti 1-2szer otthagyni vele 3 órát, amíg te barátnőzöl, feltöltődsz, én időzöl. Szerintem sokat tud számítani.

Ami legtöbbet ér az pedig az, ha átalakítod a gondolataidat. Pl. igen. Borzasztó zombinak tudja érezni magát az ember, de amikor rámvigyorog a gyerekem, amikor meglát, vagy belefúrja a nyakamba az arcát, azok olyan pillanatok, amiket nem ad vissza senki és semmi. Ha életet nem is lehet belém, azért felráz, hogy igen, érte érdemes!

De miért szégyellje magát? Miért baj az, hogy máshogy érez? Itt van egy anya, aki fáradt, vélhetően depressziós, aki nem ilyen életre számított, erre jöttök ti, és jól elítélitek. Az, hogy leírjátok, hogy nektek is volt nagyon szar, de ti mégis faszák voltatok és kibírtátok, azzal tényleg nem segítetek semmit, csak azt érzékeltetitek, hogy ti mennyivel jobb emberek vagytok, mint a kérdező.

Az tényleg nem normális, hogy ennyit sír. Ha kevesebbet üvöltene, biztos a kérdező se lenne így kikészülve. Ezt így hónapokig hallgatni brutális lehet. A családban van ilyen több emberes gyerek, nagyobbként sem egyszerűbb vele sajnos. Minimum két ember kell hozzá, és úgy hisztizik, hogy még az én vele majdnem egykorú lányom is megijed tőle.

A kérdező vágyott egy kislányra, de kisfiú lett (nem a gyerek hibája nyilván, benne van a pakliban), akihez nem tud érzelmileg kapcsolódni, pedig biztosan szeretne.

Egy pszichológus tényleg jó lenne. A helyzeten nem változtatna semmit, de lehet, hogy jót tenne neked lelkileg, ha panaszkodhatnál olyannak, aki nem ítél el téged rögtön, ahogy itt is történt.

A másik, hogy érdemes lehet utánajárni a sírás okának. Nekem két lányom van, egyik sem volt ilyen ennyi idősen. Keresd fel az orvost, védőnőt, hátha tudnak valamit javasolni. Mozgásfejlődésben nincs lemaradás? Azon lehet segíteni dévényes módszerrel például.

Napirendre is nagyon nagy szükség van. Nem tudom, ezzel hogy álltok, ha nincs, mindenképpen ki kell alakítani fix étkezési és alvási időpontokat, ez biztonságot ad a babának.

Ha nem alszik jól, van ez az Álommanó teakeverék, ha zavarja kicsit a foga, ezt adom a kisebbik lányomnak este, és jobban alszik tőle. De adhatsz sima citromfű teát is.

Szóval ne add fel, mindenképpen azon legyél, hogy javíts a helyzeten, mert hiába mennél el, az életed nem lenne olyan, mint azelőtt. Én drukkolok neked.

Huhh.

Hát, én aztán nem vagyok egy csőlátású ősanya. Simán cumit dugtam a gyerekeim szájába alváskor. Nem aludtam velük egy ágyban, de még egy szobában sem. Nem hordoztam őket, nem ciciztek napi 25 órát, nem vittem magammal őket sz@rni. Pár hónap után tápszeresek lettek, és rendesen megkönnyebbültem ettől. Heti 3x jártam/járok edzeni, olyankor teljesen alap a férjemnek, hogy ő van velük, sőt, azt mondta, felőle minden nap is mehetek. 100% kiveszi a részét mindenből, szuper apa. Nem áldoztam fel magam az anyaság oltárán, sosem éreztem normálisnak azt, hogy most innentől én nem vagyok senki, az én igényeim meg szükségleteim többé nem számítanak, hanem csak és kizárólag a gyerekem "szolgája" legyek. Már viszonylag nagyok mindketten, és folyamatosan megerősítenek abban, hogy sikerült jól megtalálnom az egyensúlyt.

Ezt most csak azért írtam le, hogy érezd a súlyát annak, amikor azt írom, hogy ezt még nekem is borzasztó volt olvasni.

Két lehetőséged van. Vagy összeszeded magad önerőből, rendet teszel a fejedben és kibekkeled ezt az időszakot - bármennyire is úgy tűnik most, nem fog örökké tartani -, vagy szakember segítségét kéred. Mindkettő rendben van, de a jelenlegi állapot nincs. Ezen kívül a gyerek alapos kivizsgáltatása sem hülyeség, mert ennyi idősen a folyamatos ordítás márpedig nem normális.

Az, hogy a férjed "megengedte", tényleg nem volt a legszerencsésebb megfogalmazás, de minimum a beleegyezésére szükséged volt, hisz gondolom dolgozik, és gondolom most a te nyaralásod miatt kivett egy hetet. Azért más munkaidejét meg fizetett szabadságát neked sem illene úgy kezelni, mintha te döntenél róla. A férjed is felnőtt ember, ettől még szerintem nem lennél túlzottan boldog, ha egyik nap nem menne haza, aztán amikor felhívnád, közölné, hogy "ja bocs drágám, leugrottam a Balcsira egy hétre, de nem szóltam, mert hát nem kell nekem a te engedélyed semmihez".

Igen, kislányra vágyott és kisfiú lett, de mondja már meg nekem valaki, hogy miben más egy 9 hónapos lánnyal, mint egy fiúval, azon túl, hogy nem adsz rá rózsaszínt meg fodrosat?? Semmiben. Nekem van fiam is meg lányom is, semmiben nem különbözik ez az időszak. Erre ne fogjuk már a kérdező problémáját. Gondolom, inkább arról van szó, hogy illúziói voltak az anyaságról meg a kisbabáról és semmi nem olyan, mint ahogy elképzelte.

Én abból, amit ír, nem úgy veszem ki, hogy szeretne a kisbabához érzelmileg kapcsolódni. Inkabb azt szeretné, ha nem lenne, eltűnne. Ezért van két megoldás: pszichiáter vagy elhagyja őket. Az nem fog segíteni, hogy hazamegy es apróságokon változtatnak. Egy kis extra énidő ezen nem segít. Egy hét különlét után ugyanúgy utálja a gyereket.

"Igen, kislányra vágyott és kisfiú lett, de mondja már meg nekem valaki, hogy miben más egy 9 hónapos lánnyal, mint egy fiúval, azon túl, hogy nem adsz rá rózsaszínt meg fodrosat?? Semmiben. Nekem van fiam is meg lányom is, semmiben nem különbözik ez az időszak. Erre ne fogjuk már a kérdező problémáját."

Továbbá mindenki, akinek megvan a 8 általános, tisztában van vele, hogy 50-50% eséllyel lesz a baba fiú vagy lány, függetlenül attól, hogy ő milyen neműre vágyik, meg milyen neműt tudna magának elképzelni. Nem bántásból írom, de aki nem tudja feldolgozni, hogy lány helyett esetleg fia lesz (vagy fordítva), és már eleve negatívan áll a gyerekhez, mert nem "megfelelő" a neme, az ne vállaljon gyereket, mert messze nem elég érett hozzá. És most nem feltétlenül a kérdezőre gondolok, csak úgy általánosságban.

Ha tényleg ilyen durva, ahogy leírod, akkor mindenképp ki kéne vizsgáltatni a gyereket és nem csak ráfogni, hogy "többemberes". Nem normális, ha egész nap üvölt és az sem, hogy senki sem képes megnyugtatni és nem lehet elterelni a figyelmét az üvöltésről.

Ezt kezdeném, ha hazaértél. És ahogy a 63-as is írta: hidd el, hogy ez az állapot nem fog örökké tartani.

Azért nem kell mindent elhinni.

Szerintem csak képletesen ordít "egész nap" az a szegény gyerek.

Volt egy elképzelése a gyermekről meg úgy általában a gyermeknevelésről. Aztán jött a valóság, ami minden anyának osztályrésze, hogy amíg kicsi a gyerek fel kell kelni éjszaka. Amíg nem tud beszélni a gyerek, bizony sír és ki kell találnunk, hogy mit is szeretne. El kell látni, pelust cserélni, ringatni, altatni, játszani és emellett màr nincs idő önmagunkkal foglalkozni annyit, mint korábban. Ha vigasztalja, ha nem, ez akkor is egy átmeneti állapot. A gyerek felnő, oviba, iskolába megy, nem tart örökké ez az egésznapos kötöttség.

Itt most egy ideggyenge anyáról van szó, aki nem tudja elfogadni a teljesen normális gyerekét sem és eltúlozza a dolgokat, hogy "egész nap sír", csak azért hogy önmagát nyugtassa, hogy igenis van oka kikészülni mellette. Nem! Nincs oka!

Az én gyerekem is sokat ordított újszülöttként az első 2 hónapban.Mire kiderült,hogy tejcukorérzékeny... addig mentem az ügy után, amíg megoldás nem lett. Nyílván ha egész nap ordítana már rég kivizsgálásra került volna, mert az a védőnőnek, gyerekorvosnak, apukának meg mindenkinek feltűnt volna, aki valaha látta azt a gyereket. Az elején lehet fájt a hasa, most lehet fogzik, tulajdonképpen mindig van valami és ezt csak tetőzi, hogy szeparációs szorongás idején az anyja tojik a gyerekre. Csodálkozunk, hogy sír? Hát nem kéne... Nem beteg a gyerek, az anyja a beteg!!

Én is arra gondoltam, hogy az egész nap ordít alatt azt kell érteni,hogy nincs el az anyja nélkül. A fiam pl hónapokig letehetetlen volt, szó szerint, ergo ha letettem volna, ordított volna, meg amúgy sem egy toleráns alkat, minden öltóztetés egy harc, vagy ha kiszúrt vmi tárgyat és nem kapja meg akkor is már 9 hónapos korától verte magát a földhöz. Sétán nem jó a babakocsi, ha a nővére bringával vagy rollerrel jön,sikít hogy abban toljam,a motor nem jó. Stb Rossz napokon én is úgy jellemzem, hogy folyton ordít ez a gyerek, de valójában nem ordít folyton, mert ha az van amit akar akkor meg boldog és cuki, meg vhogy imádnivaló de születésétől ilyen nagyon elszántan küzd az akaratáért. Apai temperamentum vsz,ilyen az apja másik 2 gyereke is.

Szepásnak is pont olyan volt mint amit a kérdező leír.

Én is gondolkoznék a napirenden,a fiam pl imád kimenni a szabadba, nála jó a lehető legkevesebbet készúlődni. Vagy pl délelőtt sokkal rugalmasabb, jól beszúrhatók a teendők (de hát ez így pont a szepa lecsengése után alakult).

Ha a Kérdező nem rugalmas és veszi a lapot, akkor egy ilyen gyerek tényleg szìvás, és akkor már visszajónni nehéz mind2 félnek a kudarcból.

Esetleg pár olyan napot javaslok amikor nagyon megpróbálja a babát boldoggá tenni,akár délelőtt csak közős játék, áthívni vkit (az enyémekre az mindig nagyon jól hatott ha vendég volt és ott ültünk a földön mellettük, sokkal többet elvannak játszva,minél több személy van ott).

Nem tudom az ilyen babás programokat hogy kedveli,de az is jó lehet.

A fiamnál a szabadban piknikezés meg pancsolás az tuti volt minden bajra, főleg ha más családokkal egyútt voltunk, ha javul az idő, ilyesmit is lehet.

Bármit hogy mindk3t fél szorongása oldódjon.