Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Visszamennétek a helyemben...

Visszamennétek a helyemben dolgozni vagy vállalnátok a másodikat?

Figyelt kérdés

Szeretnénk a párommal igazából három gyermeket.

Határozott idejű a munkám sajnos, ami egyben a szakmám is.

Így kerültem gyesre. Most 1,5 éves a kislányom. Szeretnénk másodikat kevés korkülönbséggel és harmadikat is, amit szeretnék, hogy ne tolódjon ki túlzottan.


Anyagilag rendben vagyunk, mert a párom szerencsére jól keres.


A munkahelyem visszahívott, nem hosszabbít tovább. Egy évet dolgoznom kellene, hogy meg legyen megint az egy év munkaviszony, csak megint határozott idejű munkára lenne lehetőségem. A szakmámban próbálkoztam már több helyen is, de mindenhova azt mondják, csak határozott, amit évente hosszabbítgatnak. Szeretem egyébként a munkám, tanultam is érte sokat, nem szeretnék váltani ezért.


Kérdésem annyi, hogy anyagi hátrányokon kívül van -e bármi más gond azzal, ha a másodikat bevállaljuk most, illetve utána akár a harmadikat is, mert nem szeretném ugyanezt eljátszani a harmadiknál is.


Úgy tudom a nyugdíjba természetesen ezek az évek nem számítanának bele. Szerintetek ez két gyerek miatti pár év nagy gond... nyugdíj szempontból?


Tudom előre kár gondolkodni még a harmadikon, de azért írtam ki a kérdést, hogy legközelebb ne akarjam kiírni ugyanezt a harmadik előtt.


Meg mondom őszintén nem szívesen adnám be most 1,5 évesen a kislányomat a bölcsibe. Még nem áll szerintem azon a szinten, én nem vagyok bölcsi ellenes, de hiszem, hogy a legjobb lenne, ha még velem lehetne és ideális lenne, ha lassan jönne a második.


Keresek olyan személyeket, akik hasonló cipőbe járnak. Párom támogat engem ebben, de mégis úgy érzem kicsit, hogy sokak elítélik ezt.


Én is boldog volnék határozatlan munka mellett nem lenne ilyen gondom, de sajnos ez van.


Köszönöm, ha segítetek.


Egyébként 27 éves vagyok.



2021. dec. 22. 22:54
1 2 3 4 5 6 7
 1/70 anonim ***** válasza:
92%

a nyugdíjba beszámít a gyed, gyes idő. ezen ne aggódj.

a kérdés nekem inkább az lenne, hogy ha három gyerekkel otthon maradok, az már jó esetben is 6-9 év, a megszerzett tudásom mennyire avul el, hogy tudok utána visszamenni dolgozni úgy hogy ha apukával bármi történik, akkor is fel tudjam nevelni a 3 gyereket. ha ez nálad úgy gondolod, hogy nem kérdés, akkor boldog babázást 🙂

2021. dec. 22. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/70 A kérdező kommentje:

Igen, beszámít a nyugdíjba? Akkor is, ha nem lesz munkaviszonyom a második, harmadik gyermek között?

Hát én a tapasztalat kiesés miatt azért nem aggódom, mert tanítónő vagyok és hiány van jelenleg belőle, persze évek múlva is lesz -e azt nem tudom. . Hiszem, hogy el tudnék újra helyezkedni. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy normális esetben, ha jó fej lenne a munkáltató és határozatlanra vett volna fel akkor is egybe szerettem volna és nem dolgozni közben. Tehát pont, hogy ez zavar, hogy a családomban, a környezetemben mindenki határozatlanban dolgozik, míg nekem nem sikerült ilyen munkát találnom. Látom, hogy sok embernek sikerül 2 évente kisbabát szülnie és én hiszem, hogy ez így ideális lenne a számomra is és utána jobb lenne úgy dolgozni, hogy tudom többet nem fogok kiesni a munkából. Nekem rosszabb lenne egy évre visszamenni és egy évre egy osztályt vinni, aztán ott hagyni őket. Az az iskolás gyerekeknek sem annyira jó. Tudom magamról, engem nagyon frusztrált mikor a tanító nénim elment két év után. Csalódott voltam, mert ragaszkodtam hozzá és nehezen fogadtam be a szívembe az őt követőt.

Jobb lenne úgy visszamenni, hogy tudom már több gyermekem nem lesz.


Azon nem gondolkodtam mi lenne, ha a párom nem tudna dolgozni. Ebben az esetben lenne nagyszülői segítség. Illetve én nagyon rugalmas vagyok, szeretnék baba mellett tanulni.

Amin gondolkodtam az a fejlesztőpedagógia képzés és magánban tudnék segíteni sérült gyerekeken, csak még vívódom az érzelmeimmel, mert sajnos ez egy nagyon nehéz terület.

Azonban agyalok folyton másokon is.


Nem könnyű, mert a szakmám kötött, sok időt elvesz. :)


Köszi amúgy, kedves vagy és jól esik, hogy nem lecseszést kaptam, hogy hogy gondolom én ezt.


Elfogadok ellen véleményt is attól, köszi, ha még bárki segít válaszával.

2021. dec. 23. 00:41
 3/70 anonim ***** válasza:
90%

Ha jól számoltam, akkor gyakornok voltál amikor dolgoztál. Gyakornokokat pedig csak határozott időre vehetnek fel, ha meg van a gyakornoki vizsga, akkor módosít(hatják) határozatlanra.


Kisgyermek mellett a napközi éri meg, működhet, persze tudom, ebben nincs kihívás. Minden más sok időt vesz el és nem jó, ha esetleg belerokkansz és ez út közben derül csak ki.


Nálunk 21 hónap van a kettő gyerek között, a pici 7 hónapos most. Heti 4*1,5 órát járok tanítani,de érzem, hogy kettő mellett ez sok, de lehet szimplán csak én vagyok ilyen. A kicsik a nagymamával vannak, így nem kell bölcsi.

A gyógypedet szeptemberben tervezem elkezdeni.


Amit én tennék:

Ha az anyagi része nem számít....

Jönne a következő, majd azután...amennyit bírunk.

Közben képezném magam, a fejlesztőpedagógiát is elvégezném. (Nálunk SNI-s gyerekeket zárkóztak fel ill fejleszt a fejlelsztőped kolléga, szerintem az érzelmileg nem megterhelő.) Ha meg kell munka, akkor vagy napközi felállásban vagy a legkisebb betöltött 2 éves kora után mennék vissza. (Nyílván tanévhez igazodva.)

2021. dec. 23. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/70 anonim ***** válasza:
90%

Milyen iskola az, ahol nem viheted végig alsóban az osztályodat, hanem évente hosszabbítgatnak? Anyukám és az egyik húgom tanító, én és 2 barátnőm óvónők vagyunk, de mindannyian határozatlan szerződéssel, éppen a folytonosság miatt.


Egyébként ha nem is magad, de a gyerekek miatt sem tanácsos szerintem 1 évre visszamenni, mekkora kiszúrás velük szemben.


Babázz. 😊

2021. dec. 23. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/70 anonim ***** válasza:
24%
Biztos, hogy visszamennék, és inkább nagyobb korkülönbséggel vállalnék több gyereket. Később nagyon meg fogod bánni szerintem, hogy 7-10 évig kiestél a munkából, és csak a gyerekekre korlátozódott minden.
2021. dec. 23. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/70 anonim ***** válasza:
96%

Csak a saját esetemet tudom mondani de tudom hogy nem ritka, 13hós volt a lányom amikor megkerestem a munkaadómat (határozatlan szerződés) hogy 2 éves korában visszamennék, a válasz az volt h ha visszamegyek kirúgnak (leépítenek mert rosszul áll a cég, a munkámmal tökéletesen elégedettek voltak), de inkább engem mint azt aki jelenleg is dolgozik. Így megbeszéltem a férjemmel hogy A.) Terv helyett ami 3év korkülönbség és közte 1 év meló, legyen 2év körkülönbség és max gyed ha megugorjuk. Rábólintott, azonnal megfogant a lányom, de közben a férjem már mást szeretett, ami ki is bukott még a terhesség vége előtt.

Mire szültem a cégem megszűnt illetve kivonult Magyarországról, férjem keresete ugye kiesett, maradt a tgyás, gyerektartás, emelt csp, dolgozni nem tudtam egy újszülött és egy 2éves mellett, tartalékainkat éltük évekig. Ha egyetlen tanácsom lehet bmelyik nőnek, legyen stabil fix munkahelyetek, bármi eshetőségre. A gyerek kibírja a bölcsit vagy ne legyen annyira sürgős a kistesó, az önéletrajzod legyen rendben, tartalommal hogy vonzó legyél a munkaerőpiacon. A legkiszolgáltatottabb helyzet anyagilag amikor szülési szabadságon vagyunk, nem szabad 1 fizetésre támaszkodni h majdcsak lesz valahogy.

2021. dec. 23. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/70 anonim ***** válasza:

ez jól hangzik, de kalkuláld bele, hogy 3 kisgyerek mellett mennyi energiád marad a munkára, tanulásra.ez elég lutri, mert nem lehet tudni, hogy milyenek lesznek. ha van segítséged, akkor az nagy szerencse. de azért én mindig azt mondtam, hogy magunknak szültem őket.

egyébként az igaz, hogy az iskolában jobb a gyerekeknek, ha több évig vagy velük. ebből a szempontból az egy év az nem jó.

2021. dec. 23. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/70 anonim ***** válasza:
92%

Az anyagiak szerintem épp elég ok arra, hogy az ember lánya óvatos legyen. Bennem nincs ítélet azok ellen, akik munkaviszony nélkül vállalnak gyereket, szimplán én ettől nagyobb paragép vagyok. A mai világban, amikor a párkapcsolatok bomlékonyak, vagy akár bármikor beüthet egy váratlan munkanélküliség, akkor egy fizetésre nem alapoznék.


Az én gyerekem is másfél éves, visszamentem dolgozni ősszel, én is passzív jogon voltam otthon eddig. Szeretnénk másodikat, de nem mertem a "semmire" szülni. Pedig én már a 31. életévemben vagyok, nem ennyire fiatal. Max ha a negyedik X környékén lennék, akkor rizikóznék ezzel - bár hozzáteszem annyi idősen már valószínűleg stabilabb lenne a munkahelyem.


Ismerek persze olyat, akinek a munka nélküli gyes 10+ éve simán bejött és háztartásbeli azóta is. És olyanokat is, akik 2-4 gyerekkel maradtak ott munka nélkül nyakig a fekáliában.

2021. dec. 23. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/70 anonim ***** válasza:
93%

"Anyagilag rendben vagyunk, mert a párom szerencsére jól keres."


Erre nem lehet alapozni. És mi van ha valami miatt a párod nem tud jól keresni. Annyit szülj amennyit magad is el tudsz tartani, vagy ha Veled történik valami a pároddal. Nagyszülőkre megint ne lapozz.

2021. dec. 23. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/70 anonim ***** válasza:
90%

Akkor a fenti válaszolók alapján tedd ezt:

Szeptemberben (augusztus) elmész dolgozni, addigra a gyerek már 2 éves, mehet bölcsibe. Lehetőleg teljes állás legyen, mert az fixebb és napközi főleg, a kevesebb készülés végett. Dolgozz úgy 3-4 évet (osztálytól függően), hogy Ped1-ből menj el szülni. A gyakornoki vizsga után jöhet a próbálkozás, a tanévet vagy annak egy részét terhesen is meg tudod csinálni.

2021. dec. 23. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!