Visszamennétek a helyemben dolgozni vagy vállalnátok a másodikat?
Szeretnénk a párommal igazából három gyermeket.
Határozott idejű a munkám sajnos, ami egyben a szakmám is.
Így kerültem gyesre. Most 1,5 éves a kislányom. Szeretnénk másodikat kevés korkülönbséggel és harmadikat is, amit szeretnék, hogy ne tolódjon ki túlzottan.
Anyagilag rendben vagyunk, mert a párom szerencsére jól keres.
A munkahelyem visszahívott, nem hosszabbít tovább. Egy évet dolgoznom kellene, hogy meg legyen megint az egy év munkaviszony, csak megint határozott idejű munkára lenne lehetőségem. A szakmámban próbálkoztam már több helyen is, de mindenhova azt mondják, csak határozott, amit évente hosszabbítgatnak. Szeretem egyébként a munkám, tanultam is érte sokat, nem szeretnék váltani ezért.
Kérdésem annyi, hogy anyagi hátrányokon kívül van -e bármi más gond azzal, ha a másodikat bevállaljuk most, illetve utána akár a harmadikat is, mert nem szeretném ugyanezt eljátszani a harmadiknál is.
Úgy tudom a nyugdíjba természetesen ezek az évek nem számítanának bele. Szerintetek ez két gyerek miatti pár év nagy gond... nyugdíj szempontból?
Tudom előre kár gondolkodni még a harmadikon, de azért írtam ki a kérdést, hogy legközelebb ne akarjam kiírni ugyanezt a harmadik előtt.
Meg mondom őszintén nem szívesen adnám be most 1,5 évesen a kislányomat a bölcsibe. Még nem áll szerintem azon a szinten, én nem vagyok bölcsi ellenes, de hiszem, hogy a legjobb lenne, ha még velem lehetne és ideális lenne, ha lassan jönne a második.
Keresek olyan személyeket, akik hasonló cipőbe járnak. Párom támogat engem ebben, de mégis úgy érzem kicsit, hogy sokak elítélik ezt.
Én is boldog volnék határozatlan munka mellett nem lenne ilyen gondom, de sajnos ez van.
Köszönöm, ha segítetek.
Egyébként 27 éves vagyok.
Akkor leszel 2 gyerek boldog anyja, mint 3 boldogtalané. Plusz, van akinek egy sem adatik meg… Azért mert esetleg neked gyerekkori álmod hogy 3 legyen? És? Az élet sokszor mást hoz.
Én pl 1 évig voltam határozott munkaviszonyban, azóta határozatlan, és már 10 éve ugyanott dolgozok. Tehát az sem biztos, hogy mindig csak hosszabbítgatnak, csak ha ott sem vagy, és kb nem is dolgozol, mert vagy szülsz, vagy terhes vagy, vagy a beteg gyerekkel otthon vagy, hát te így hogy alkalmaznád saját magadat őszintén?
Van olyan tanító ismerősöm, akinek született 1 gyereke még egy év munka után, majd visszament 3-4 évre dolgozni. Ügyes, már határozatlan, sok tapasztalata van és a minősítése is meg van már természetesen.
Azonban sajnos 2. Gyerek még sehol, próbálkoznak már pár éve, de nincsen. Lelkileg ez őt nagyon zavarja, tudom, mert sokszor mondja.
Sajnos sose tudhatjuk, hogy mennyi gyerekünk lesz, mikor lesz, egészséges lesz -e, mi egészségesek leszünk -e.
Én csak bízok benne, hogy minden jó lesz. Ő utólag elmondása szerint már bánja, hogy akkor utana nem próbálkoztak egyből a másodikkal és évekig vártak, mert már az istenért sem fogan meg a babájuk.
Minden eset más, minden ember más, tudom jól. De szerintem 30 felett már nehezebben lehet teherbeesni sok esetben. Én nem szeretném elhúzni.
Hát de miért mondod, hogy inkább 2 gyerek boldog anyja, mint 3 boldogtalané? Miért törvényszerű, hogy a harmadiknak màr rossz anyja lennék én?
Pont azért szeretném hamarabb, mert szeretnék fiatalabb anyuka lenni. Nekem a 35 már nem oké.
1. Nem biztos, hogy az ismerősödnek összejött volna akkor a második, ha rögtön próbálkoznak. Lehet, hogy nekik 1 gyereket szánt az ég.
2. Ha pl egyedül maradsz a 3 gyerekkel, és nem lesz miből kaját vegyél nekik, akkor boldogtalanok lesznek. Nem értem mi ez a görcsös ragaszkodás ahhoz hogy 3 legyen. Miért? Csok, adókedvezmény? Ne már! Próbálj már meg felelősen, felnőtt módon a jövőre is gondolva cselekedni!
Nem, semmilyen kedvezményen nem agyalok.
Nem bűn, hogy szeretnénk hármat.
Nekem 3 tesóm van, páromék meg 3-an vannak. Így nekünk nagy a család. Én ezt nagyon szerettem, így nem tudom elképzelni, hogy ez ne így legyen.
Két gyerekkel ugyanúgy egyedül maradhatok, mint hárommal, akkor másodikat se vállaljak?
Meg én főleg a másodikra tettem fel a kérdést. Hiszen nem tudhatjuk tényleg mi lesz addig!
Az ember felelős, felnőtt módjára gondolkodásához hozzátartozik az is, hogy a vágyait a lehetőségeihez igazítja.
Nem kell az ördögöt a falra festeni, csak tudomásul kell venni a tényeket, amik jelenleg kishazánkban úgy festenek, hogy statisztikai adatok alapján a családok 20-30 százaléka egy szülős (ezek közül egyharmada özvegy), döntő többségében a gyerekek az anyával élnek együtt, a következő generáció egyharmada egy szülővel nevelkedik és ezek mért adatok, nem jóslatok.
Ennek tükrében pedig annyi gyereket vállalj, amennyit a tanári fizetésedből fel bírsz nevelni, ha véletlenül mégis úgy alakul az életetek, hogy magadra maradsz velük és itt lényegtelen az ok, hogy miért. Meg azért eleve egy háromgyerekes anyának teljesen mások a lehetőségei és a pályáddal sem lesz valami hajj de könnyen összeegyeztethető, ha közel egy évtizednyi otthon csövezés után mikor visszamennél vetésforgóban betegedik le az összes. Hiába hiányszakma, nem fognak ilyen opciókkal tárt karokkal és határozatlannal várni. Itt amúgy mennyit dolgoztál, mielőtt szülni mentél, csak a kötelező egy évet és annyi, vagy azért kicsit többet. Mert azon semmi csodálkozni való nincsen, ha egy láthatólag reproduktív korú nőt, aki az ellátások végett becsületből letudja a következőt, aztán lelép szülni kit tudja hány gyereket sorozatban, nem akarnak határozatlannal foglalkoztatni, ha nem is épp elegáns eljárás, a legtöbb munkáltató azért szereti, ha az alkalmazottjai bejárbak dolgozni is, nem csak fizetni kell utánuk. eleve a diplomás gyed intézménye is kvázi azért új, annak előtte nem kaptak azért fizetést a nők, hogy ücsörögtek az egyetemen, aztán elmentek babázni.
Szerintem igenis sokkal jobbak most egy szülő nő lehetőségei, ha dolgozott rendesen, mint akár csak egy évtizede, a régebbiekről már nem is beszélve. Most a pucér seggére is szülhet, ha úgy tartja kedve, aztán majd apuka veszi igénybe a gyedet fél éves korban, amúgy ezt megtehetitek ti is a következőkkel, ha nem akarsz mégsem visszamenni dolgozni. Meg aztán ott vannak a párhuzamos ellátások, papíron visszamegy, majd táppénzt, gyedet kap egyszerre, ezekre mind nem volt lehetőség régebben, tehát azért nem olyan tragikus a helyzet, mint lefested, bár tény, hogy azért illik dolgozni némi időt jelenleg, mielőtt kivonja magát a forgalomból az ember 10 évre. rengeteg nő nem is tervez eleve többet, csak a kötelező egy évet.
Nagyon igazad van 36-os.
Nekem ugyan csak 1 tesóm van, de sose voltam oda érte, nyilván anyámék döntötték el. Az viszont biztos, hogy a mai világban, 1 gyereket felnevelni is igen nehéz tisztességesen. Ruházni, etetni, iskoláztatni. Bármi történik, egyet még el tudok normális szinten tartani, többet nem. Pedig fiatal koromban 3-at akartam. Aztán az élet meg mást hoz. Azon keseregni meg hogy mi nincsen, vagy hány gyerek nincsen, nekem nagyon olyan, hogy annak az egynek meg aki van, nem is tudsz igazán örülni, mert csak egy.
36 tök jól leírta.
Dönts valahogy. Ez a felnőttség átka. Magadnak kell dönteni (vagy a férjeddel közösen) és utána viseled a következményeit.
Hát értem, köszi nektek.
Látod a lakosság 20-30%-a elvált. Az azt jelenti, hogy azért hálistennek még mindig nagyon nagy százalékban vannak, akik maradnak a párjukkal.
Tudom, hogy ez az én döntésem. Szerintem az se lenne sokkal jobb, ha első és második gyerek után dolgoznék keményen egy évet. Se az iskolás gyerekeknek, se nekem nem lenne annyira hű de jó.
Inkább kezdenék el tisztán úgy egy évet, hogy tudom már sehova se megyek.
És ez ilyen, nagyon sok 3 gyerekes család van.
Egyébként gondolkodtam, hogy elkezdek home officban dolgozni, call center lehetőség van, napi minimum 2 óra. Szerintem ezt tudnám csinálni. H-től V-ig. Ez is hoz egy kis pénzt.:)
Azért az a 20-30% szerintem igen alacsony szám. Az első osztályos gyerekeknek 70%-a egy szülős családban él már 7 évesen…
Mindegy, úgy csinálod, ahogy akarod. Csak majd jussanak eszedbe az itt írtak, amikor mégse az álomvilágodnak megfelelően alakulnak a dolgok esetleg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!