Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Visszamennétek a helyemben...

Visszamennétek a helyemben dolgozni vagy vállalnátok a másodikat?

Figyelt kérdés

Szeretnénk a párommal igazából három gyermeket.

Határozott idejű a munkám sajnos, ami egyben a szakmám is.

Így kerültem gyesre. Most 1,5 éves a kislányom. Szeretnénk másodikat kevés korkülönbséggel és harmadikat is, amit szeretnék, hogy ne tolódjon ki túlzottan.


Anyagilag rendben vagyunk, mert a párom szerencsére jól keres.


A munkahelyem visszahívott, nem hosszabbít tovább. Egy évet dolgoznom kellene, hogy meg legyen megint az egy év munkaviszony, csak megint határozott idejű munkára lenne lehetőségem. A szakmámban próbálkoztam már több helyen is, de mindenhova azt mondják, csak határozott, amit évente hosszabbítgatnak. Szeretem egyébként a munkám, tanultam is érte sokat, nem szeretnék váltani ezért.


Kérdésem annyi, hogy anyagi hátrányokon kívül van -e bármi más gond azzal, ha a másodikat bevállaljuk most, illetve utána akár a harmadikat is, mert nem szeretném ugyanezt eljátszani a harmadiknál is.


Úgy tudom a nyugdíjba természetesen ezek az évek nem számítanának bele. Szerintetek ez két gyerek miatti pár év nagy gond... nyugdíj szempontból?


Tudom előre kár gondolkodni még a harmadikon, de azért írtam ki a kérdést, hogy legközelebb ne akarjam kiírni ugyanezt a harmadik előtt.


Meg mondom őszintén nem szívesen adnám be most 1,5 évesen a kislányomat a bölcsibe. Még nem áll szerintem azon a szinten, én nem vagyok bölcsi ellenes, de hiszem, hogy a legjobb lenne, ha még velem lehetne és ideális lenne, ha lassan jönne a második.


Keresek olyan személyeket, akik hasonló cipőbe járnak. Párom támogat engem ebben, de mégis úgy érzem kicsit, hogy sokak elítélik ezt.


Én is boldog volnék határozatlan munka mellett nem lenne ilyen gondom, de sajnos ez van.


Köszönöm, ha segítetek.


Egyébként 27 éves vagyok.



2021. dec. 22. 22:54
1 2 3 4 5 6 7
 61/70 anonim ***** válasza:
82%
Nem mindegy, hogy valaki 10 év munkaviszonnyal a háta mögött szül egy szekér gyereket, úgy, hogy egzisztenciája van, várják vissza majd, és lesz mindig munkája, vagy a kb semmire. Alig van otthon végezhető munka, és alig fizetnek érte. Ha pedig azt hiszed, hogy 3 üvöltő, hisztiző gyerek mellett te call centerezni fogsz, akkor még naívabb vagy, mint ahogy eddig gondoltam. Ott csend kell. 3 gyerek mellett 1 perc csend sincs, max akkor ha mind a 3 nincs otthon.
2021. dec. 24. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/70 anonim ***** válasza:
Mindenki hülye aki manapság 3 gyereket szül, már bocs. A mai viszonyok közt az kész öngyilkosság.
2021. dec. 24. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/70 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező!

Értem az optimizmusodat, meg a szempontjaidat. Viszont az biztos, hogy fogalmad sincsen mivel jár 3 gyerek. Mi is 3-an vagyunk testvérek, és nekem is 3 gyerekem van. Ég és föld. Anyukámnak elég könnyű dolga volt velünk. Amit ma csinál 3 gyerek, hihetetlen. Teljesen mások már, mint annak idején mi voltunk. Én türelmes típus vagyok, és tényleg nagyon szeretem őket, de sokszor a hajamat ki tudnám tépni. Állandó civakodása, veszekedés, tényleg 1 perc csend nincs, max ha alszanak, és fel nem ébred valamelyik, hogy szomjas, stb.


Egy 3 gyerekes anyuka

7, 5, 2 évesek

2021. dec. 24. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/70 anonim ***** válasza:
34%
Nekem 4 van és a többség szerint eltartott picsa vagyok. 10 éve itthon és nem is tervezek dolgozni. Nekünk így megfelelő, jöhet a lepont.
2021. dec. 24. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/70 anonim ***** válasza:
70%
Nyugdíjat se tervezz, mert azt se fogsz kapni 🤣
2021. dec. 24. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/70 anonim ***** válasza:
Tipikusan az az ember Vagy, aki pont azt nem mérlegeli amit egy felelősség teljes gyermektervezéskor kellene.Rózsaszín álomvilágban élsz, majd eltartanak, elbabázol, semmi gond nem jöhet.
2021. dec. 24. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/70 anonim ***** válasza:
55%
65: passzív jövedelmünk van, nem a nyugdíjra alapozunk. Egy jó tanács: senki ne alapozzon a nyugdíjra, mindenki biztosítsa be magát.
2021. dec. 24. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/70 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell aggódni a kérdezőért, ha 25 éves korára félre tudott tenni 6 millió Ft-ot, úgy hogy alig dolgozott pár évet, akkor 3 gyerek mellett is tud pénzt varázsolni.
2021. dec. 24. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/70 anonim ***** válasza:
Igazad van 68-as, minket ámíthat, magát nem. 🤣
2021. dec. 24. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/70 A kérdező kommentje:
Rendben, köszi a válaszokat. Majd lesz valahogy, de azért a másodikat úgy döntöttük szeretnénk most megpróbálni. Aztán visszamegyek dolgozni. Aztán ha úgy van és akarjuk még jöhet a 3.
2021. dec. 24. 23:44
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!