Hogy tud egy férfi azzal a tudattal élni, hogy eltitkolja, hogy gyereke született?

49.

Nem, mert senkivel nem bújtam ágyba rögtön. És amikor szeretkeztünk, akkor rendesen védekeztünk. Tudod, az az 1% rohadt kicsi esély, és általában az emberi butasági faktort rejti...

Ráadásul a kérdezőnél ez nem csak egy kis ijedtség, hanem konkrétan bedőlt egy idiótának és teherbe esett tőle. Ja, az esemény utánit is biztos elvi okokból hanyagolta...

Legyek empatikus egy könnyűvérű, felelőtlen nővel?! Hát köszi, de ezt azért inkább kihagynám.

Empatikus tudnék lenni vele, ha egy komoly kapcsolatba szült volna egy gyereket, és mondjuk a férfi szülés után lelép. De a 21. század nyújtotta lehetőségek mellett az ilyen "felcsináltattam magam a diszkó mögött de a pasi nem vállalja" nőcikékkel nem tudok empatikus lenni. Ez nem az én értékrendem. Szóval legyél velem empatikus, amiért nem érzek együtt vele.

Egy szóval sem mondtam, hogy én hasonlót csinálnék. Én is a csak párkapcsolatban, csak védekezéssel párján vagyok és én sem feküdtem le soha komoly kapcsolaton kívül.

Ennek ellenére sajnálom a kérdezőt, mert átverték és aztán magára maradt egy olyan problémával amiből csak rosszul jöhet ki. Az abortusz is hagy nyomot, az esemény utáni is. Hozott egy döntést. Igen, naiv volt, igen, felelőtlen volt. Ennek ellenére a pasinak gyerektartást kell fizetnie. Azzal, hogy mindenki a fejéhez vágja, mekkora ökör volt, egy alapból földön fekvő emberbe rúgtok még egyet. A hajléktalanokat sem rúgdosom csak azért, mert saját hibájából került oda. Erre utaltam, hogy empátiával kell fordulni felé. Nem azt, hogy ő ártatlan a történetben.

Igen, abortuszpárti vagyok. Nem tartanék meg egy gyerek egy futókalandból. De ha már megtenném, akkor aztán pláne nem siránkoznék gyakorin, hogy lelépett a csúnya apuka. Én is lelépnék a helyében, pedig nő vagyok. Ki akarna egy gyereket egy egyéjszakás kalandból, hogy aztán tönkretegye vele a hátralévő életét és a leendő családjáét is, csak mert mert anyukának abortuszellenes berögződései vannak.

Ha szerinted jó döntést hoztál és nem szabad abortuszt csináltatni, akkor ne siránkozz a döntéseid következményén.

#53 “az esemény utáni is nyomot hagy” Az meg már az abortuszellenesek következő szintje, amikor az esemény utánit is ellenzik. Mégis milyen nyomot hagy? Felborítja a hormonháztartást egy darabig, igen, de a nemkívánt gyerek egy vadidegentől nem borítaná fel a dolgokat? Gondolkozz már.

Szerintem meg az “apuka” teljesen validan járt el itt. Megmondta, hogy nem akar gyereket. Te ennek ellenére bevállaltad. Akkor most ne tegyél úgy, mintha ő lenne a főgonosz, te meg az áldozat akinek a terhesség utolsó percéig boldog kis családot ígérgettek.

Egy önmaga értékeivel tisztában lévő nőt nem lehet hitegetni. Plusz hiába mondjuk, hogy a pasi húzzon kotont, nem fognak. A női testben történik a fogantatás. Szóval neked kellett volna gondolkozni és nem ágyba bújni vele védekezés nélkül.

Ha gyerktartást akarsz, pereld be. Ha meg egyszerűen élni az életed a babával, hagyd őt békén! Te hiába elmélkedsz azon, hogy milyen ember az ilyen. Nem vagyunk egyformák.

Szerintem itt nem az az alapvető kérdés, hogy apuka vállalta-e vagy sem. Kezd elszaladni az a bizonyos ló a válaszadókkal. Legyökerezzük a kérdezőt, meg minek vállalta, tudta, hogy apuka el fog tűnni, blabla. Igen, és? Valószínű már a várandóssága alatt is tudta, hogy gyökér volt, meg azóta is. Ilyen válasszal segítettünk? De azért meg kell rugdosni...

Tudta, hogy apuka nem lesz képben, megvan lepődve? Egy szóval sem írta, de már ki van kiáltva mindenféle hisztis felelőtlen p*csának.

Az a gyerek már megszületett, gondolom nem baba, érző lény. És ti most itt azt mondjátok, hogy meg sem kellett volna születnie.

Gratulálok, emberségből ismét jelesre vizsgázott mindenki.

Attól, hogy egy gyereket nem vállalok a teljes felelősségemben sem apaként morálisan, sem anyagi értelemben és ezt tőlem a másik fél nem is várja el (hiszen ha elvárná bizonyára már tudna róla apuka környezete), az nem jelenti azt, hogy az egész életemet tagadásban kell leélnem. Miért ne tudhatna arról anyám, vagy a friss családom, hogy igen, nekem így alakult az életem, nem vállaltam, elsétáltam, kész pont!?

Én pl. feleségként őszintén megdöbbennék ha a férjemről ilyesmi 5-10-20 év együtt töltött idő után derülne ki és őszintén megkérdőjeleznék minden bizalmat és hitet, amit felépítettünk az évek alatt. Sosem érdekelt a múltja, hogy hány nővel volt és mit csinált. De azért az, hogy az egyikből gyerek lett, az egy picit más szint a számomra. Valószínű megérteném és elfogadnám, ha az elején elmondja és azt is hogy miért alakult így. De ha 15 év hallgatás után teljesen véletlen jövök rá, az azért szerintem durva. Szóval a kérdező felvetése ilyen szempontból jogos és nem az a kérdés, hogy ki hibázott anno és miben, ki kivel hogyan szexelt, mit hitt el, el kellett volna vetetni blabla... hanem hogy lehet-e egy életet hazugságban leélni!?