Megbántam a gyerekvállalást, és nem tudom, hogyan tovább. Hogy lehet ezt az egészet feldolgozni? Érzett esetleg más is így?

#3 vagyok, nekem a kicsi középsős, a nagy elsős, évről évre rosszabb, nehezebb minden!

Nem tudom ezen egy "szakember" mit tudna segíteni, beléd magyarázza, hogy de jóó ez íígy, legyél boldog mert nem hiányzik keze-lába meg jajj de sokan szeretnének neked meg van vagy mi? Hülyeség.

Nekem pl ha a gyerekek nélkül megyek/megyünk el valahová akkor sokkal rosszabb hazamenni, mert olyan jó volt nélkülük...

Ha az ember dolgozik attól még ugyanúgy van gyereke, ezen az sem változtat.

Menj vissza dolgozni. Én is utáltam az otthonlétet, a baba-teadélutánt, a kanalanként hozzátáplálást. De tudtam, hogy ezt vállaltam, nem csinálnám vissza. Az egyetemi vizsgaidôszakot is utáltam, mégse jutott eszembe, hogy abbahagyjam az egyetemet.

El fog múlni, a gyerek egyre önállóbb lesz. Az én gyerekeim bölcsibe jártak/járnak, köszönik semmi bajuk. Én pihenni járok dolgozni, imádom a munkámat. Az otthonlét leszív teljesen.

A nagyobb lányom nem sokára 5 éves, egyedül eszik, tölt magának tejet a hûtôbôl, egyedül jár vécére, és egyre többet játszik is el egyedül. Bejelenti, hogy “Kimegyek a kertbe!", felhúzza a kabátot, cipôt, és kimegy, elszöszöl, aztán bejön ha elunta. Nem kell már mindenben mellette lenni.

A te fiaddal is egyre könnyebb lesz majd, ne vállalj több gyereket, erre ügyelj csak. És menj vissza dolgozni mielôbb.

Menj vissza dolgozni jövöre,ad be bölcsibe,és ha hétvégén párod elviszi sétálni gyereket te ülj le olvasni ,ne csinálj semmi mást vagy hívd fel barátnődet telefon partira .

Ezt hajmosás dolgot nem értem ,ha szereti a Thomas gözmozdony mesét akkor kapcsold be neki ,az 25 perces mese addig te meg megtudod mosni hajad .én sokáig csak úgy tudtam wcni hogy nyitva volt az ajtó mert mindig mondtak valamit vagy szeretek volna vagy csak kerestek .az én gyerekeim mind jártak bölcsibe volt ,semmi bajuk nem lett tölük én meg vissza dolgozni.

"Egy nőnek nem engedik meg, hogy ne akarjon anya lenni... egyszerűen mindenhonnan ezt tolja a társadalom, hogy ez az élet rendje, családot kell alapítani, gyereket kell vállalni, ennek így kell lennie és kész."

Igazából itt rontottad el, mert gyenge jellem vagy és nem tudtad irányítani a saját életed. Nyilván ez már nem segít rajtad, csak tudd, hogy ezért egyedül te vagy a felelős, ne hárítsd át másra, anyósodra, társadalomra, mert nem ők csinálták meg a gyereket.

Azon sem segítesz magadon, ha azon keseregsz, hogy milyen jó lenne ha nem lenne. Ez a vonat már elment, teljesen értelmetlen marcangolni magad.

Első lépésként mindenképpen beszélned kell a férjeddel. Ő a társad, a szerelmed, azt mondod jó a kapcsolatotok, nem is értem, hogy nem jutott eszedbe eddig, hogy egy ilyen fontos dologba beavasd. Meg fog érteni, és segíteni fog neked, ha tényleg szeret. Már önmagában az segíteni fog, hogy beszéltek róla és támogatást kapsz tőle. Együtt eldöntitek majd, hogyan tovább. Valószínűleg segítene, ha visszamennél dolgozni és a gyerek bölcsis lenne.

Menjetek el heti rendszerességel kettesben valamerre a férjeddel, anyós addig vigyáz a gyerekre. Mozi, vacsi, séta, bármi. (ha vége a korlátozásoknak) Vagy együtt menjtetek el. Nem kell otthon ülni, simán be lehet ülni ekkora gyerekkel cukrászdába, kávézóba. Barátnőkkel is, annyi a plussz a szervezés, hogy viszed a gyerek cuccait is. Kicsit legyél rugalmasabb, gyerekkel is lehet menni ide-oda.

Én úgy érzem, hogy saját magadat zártad börtönbe.

Sajnálom hogy így érzel, ha ez egy tartós állapot és nem szülés utáni depresszió, akkor szerintem érdemes megpróbálni a pszichológust. Nekem férfi pszichológusom van, javaslom hogy te se nőhöz menj, mert bennük sokat csalódtam, lehet ebben a témában hamar ítélkeznének. Én néha elmegyek a pszichologusomhoz, ha úgy érzem, már sok a mindennapi stressz. (Igaz, nem a gyerek téma miatt, de abban is segített nekem pl hogy hogy készüljek fel lelkileg arra az időszakra ha bölcsibe megy a gyerek. Nekem sajnos 1 évesen be kell adnom.) És nem csak a gyogyósok járnak pszichológushoz, ebben a mai pörgős világban szerintem sok embernek segítség lenne, ha néha ki tudná beszélni a gondjait, félelmeit egy szakembernek.

Én nem vagyok abban a cipőben, mint te, nem bántam meg a gyermekvállalást, de valami szemet szúrt, és amiatt írok csak, hátha tudok segíteni. Bár ezzel a véleménnyel egyáltalán nem leszek itt népszerű, de nem baj, én vállalom.

Azt írtad, ugy érzed, a gyermeked rabszolgája vagy, valószínűleg ez azért van, mert tényleg rabszolgává tetted magadat. Mi az hogy egy hajmosás szervezést igényel? Nekem is szervezést igényelt, az első két hónapban. Aztán mondta a férjem, h napközben, ha elaludt a kicsi, menjek hajat mosni, és ha esetleg felébred, akkor kibírja azt a 10 percet, amit nélkülem tölt. Ezt nem sokszor alkalmaztam, inkább akkor mostam hajat, amikor már este aludt el, és tudtam, 1 órán át nem fog felkelni. Nekem a hajmosás meditáció volt, amikor nem kellett a kicsivel foglalkoznom, nem szerettem ha sír közben. Masik modszerem az volt hogy az autós hordozóba betettem magamhoz a fürdőszobába, meg a konyhába, és így mostam hajat meg főztem. Már 11 hónapos, nem ül meg benne, de ilyenkor a szobájába teszem be. Csak a kis rácsos kaput csukom be, tehát nem bezárom a szobába. Etetés után fél órát mindig elvan ott, de ha épp rákezd a hisztire, nem ugrok azonnal paníros kézzel, hanem szépen befejezem a dolgom, aztán megnézem, hogy mi újság. Vagy olyan is szokott lenni, hogy bekapcsolok neki egy zenélő játékot, és utána folytatom a dolgom. A férjem meg apám szerint igy is sokat ugrok minden nyekkenesere, de én ezt most így érzem jónak, mert még csak 11 hónapos, viszont később jobban törekszem majd rá h ne a farok csóválja a kutyát. Apám azt mondta, ha megszokja, hogy ha unatkozik és nyávog anya után, és anya mindig ugrik, akkor sose tanul meg egyedül ellenni. Ezzel lehet vitatkozni, de amúgy a te 2 és fél éves fiad már megért dolgokat, nyugodtan mondhatod neki, hogy anyának dolga van, te most játssz, vagy nézz mesét. Ha a férjed hazajön, menj szépen hajat mosni. Ha 10 perc után sír utánad, az legyen a férjed baja, emiatt ne frusztráld magad, majd ő kitalálja hogyan oldja meg a helyzetet.

Azt írtad, rendesen ellátod őt, sokszor öleled puszilgatod, játszol vele stb, ez tök jó, de ezen felül nem kell magadból rabszolgát csinálnod. Nem kell egész nap szórakoztatni, meg kell értenie, hogy neked is van más dolgod. Nem tudjátok úgy megoldani a jatszoteret hogy te közben beszélgetsz egy barátnőddel? Tudom most korán sotetedik, a barátaid gondolom dolgoznak, de tavasztól őszig ez simán működhet hogy amikor ők befejezik a munkát, eljönnek veled jatszoterezni. Telefonon is simán lehet tartani a kapcsolatot, szokja meg a gyermek, hogy anya szokott telefonálni.

Tehát kicsit gondold át, neked mennyire van benne a kezed hogy a rabszolgája lettél. Tudom, kötődő nevelés, stb, de azért ne üljünk már fordítva a lovon. Amikor gyerek voltam, én alkalmazkodtam a szüleim eletritmusahoz, nem ők az enyémhez. Én pl utáltam h délután lefekszenek aludni, de nyilván emiatt nem keltettem fel őket, mert meg lett tanítva h ez nem szép dolog. És amúgy nálunk sem ridegtartás van, én egy szeretetteljes családban nőttem fel, és én is imádom a fiamat, de azért vannak határok. Sajnos azt is nagyon sujkolja a társadalom hogy mindent a gyerek igényeihez igazits, különben rossz szülő vagy, de szerintem ez hülyeség, igy csak önállótlan, elkényeztetett gyerekeket csinálnak belőlük. Szerintem nem normális hogy elvárják hogy wc-re se menj ki, és ne egyél, mert épp sír a gyerek, akit előtte amúgy 1 órán át etettél.

Viszont ha ez sem segít, amit írtam, mert tényleg sokkal mélyebben gyökerezik a probléma, de a családodat nem akarod elhagyni, akkor beszélj egy pszichológussal. De a férjeddel is beszélj, ahogy az egyik válaszoló írta, ne azt mondd, hogy megbántad, hanem mondd el részletesen, mik zavarnak téged a gyermeknevelésben. Amugy biztos nagyon szar lehet, hogy anyukád már nem él, nekem anyukám nagyon sokat segített azzal, hogy bármit elmondhattam neki a gyerek témáról. Fizikailag alig jön ide segíteni, mert dolgozik, de már az nagy segítség hogy felhívhattam a gondjaimmal. Látom hogy anyósoddal próbálod megbeszélni, de ha ő sajnos nem vevő rá, akkor egyáltalán nem szégyen ha ilyen megosztó kérdésben pszichológushoz fordulsz. És a férjednek is nyugodtan beszélj erről, mert ha szeret, akkor tudtok együtt megoldást találni.

Kedves kérdező. Bátor vagy, hogy vállaltad, ez még nagyon tabu, ha valaki nem csak anya szeretne lenni, hanem mellette önmaga is, ami nem azt jelenti, hogy nem akarta a gyereket, vagy nem akar anya lenni tovább, csak mellette szeretne önmaga is lenni.

Ne haragudj, de én nem a megbánást olvasom ki elsősorban az írásodból. Inkább a magányt, elszigeteltséget, kétségbeesést és talán egy kis depressziót. Beszélj a férjeddel erről, kérjetek szakembertől segítséget (nem, nem azt fogja mondani, hogy ez a normális! Azt sem hogy örülj, mert másnak sokkal rosszabb. Ha igen, az egy kókler és állj fel, hagyd ott, mert szakember ilyet nem mond). A kikapcsolódás ne az legyen, hogy te ülsz a szobában, a férjed a gyerekkel egy ajtóval arrébb és ugyan azt teszed, mint máskor. Menjenek el sétálni, vagy te menj el, akár futni, akár egyedül bevásárolni, kicsit nézelődni, barátnőzni, akárhová. Ahol kieresztheted a gőzt kicsit. Az érzéseid valódiak, nem kell elnyomni, kikell beszélni és megoldást találni, hogy jobb legyen. Az elsődleges támaszod ebben a férjed, beszélj vele, hogy szeretnél egy kicsit kiszabadulni, újra önmagad lenni, nem csak anya, szeretnél olyat csinálni néha ami rólad (vagy kettőtökről, mint férj és feleség) szól, amikor 1-2órát nem csak anyuka vagy. Ha más nincs (rokon, barát) hívjatok bébiszittert, nem az ördőgtől való dolog néha pár órát másra bízni (lassan amúgy is ovis, napi több órát lesz mással). De mindenképp beszélj vele, mert ha magadba folytod erre fogsz fókuszálni és csak magadat húzod egyre lejjebb és lejjebb, keressetek EGYÜTT egy célt amitől jobban érzed magadat. Ne érezd amiatt pluszban rosszul magadat, hogy most így érzel. Az érzéseid valósak, de változtathatsz, a férjeddel ketten megtudjátok oldani, hogy ne érezd ketrecbe zárva magadat és néha kiszabadulj a mókuskerékből.