Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Megbántam a gyerekvállalást,...

Megbántam a gyerekvállalást, és nem tudom, hogyan tovább. Hogy lehet ezt az egészet feldolgozni? Érzett esetleg más is így?

Figyelt kérdés

28 éves anyuka vagyok. Hét éve ismertem meg a férjem, aki csodálatos ember. Mielőtt megismertem őt, sose voltam szerelmes, mármint úgy igazán, de vele azonnal más volt minden. Soha nem voltam még olyan boldog, mint abban az első pár évben, csodás életünk volt kettesben.

2 év után kérte meg a kezemet, majd pár hónapra rá össze is házasodtunk.

Innentől kezdődik a kálváriám...

A férjem nagyon szeretett volna gyereket, és a család is egyre inkább rákapott a témára. Én még szívem szerint vártam volna vele, de az esküvőnk után egyre jobban erőltették, hogy legyen gyerekünk, így annak ellenére is beadtam a derekamat, hogy én még nem igazán vágytam rá, hogy szüljek, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, szerintem sosem éreztem magamban különösebben azt a mindent elsöprő gyerek utáni vágyat. De belementem, mert ez tűnt a "természetesnek", hogy összeházasodunk és gyerekünk lesz. Egy nőnek nem engedik meg, hogy ne akarjon anya lenni... egyszerűen mindenhonnan ezt tolja a társadalom, hogy ez az élet rendje, családot kell alapítani, gyereket kell vállalni, ennek így kell lennie és kész.


Könnyen teherbe estem, és átlagos terhessék után viszonylag könnyű szülésem volt, de miután megszületett a kisfiam, nagyon gyorsan rájöttem, hogy én ezt az egész anyaságot nem akarom. Azon kaptam magam, hogy frusztrált vagyok, elegem van és állandóan sírok. Azt hiszem, akkor tudatosult, hogy ez már végleges... Folyamatosan fáradt, kimerült és nyúzott voltam, miközben úgy éreztem, belehalok az unalomba, megőrjít ez a mókuskerék, az, hogy be vagyok zárva a 4 fal közé és a napjaim a kakis pelenkák, az éjszakázások, a hisztik és a Thomas a gőzmozdony vételen korforgásából állnak... Vissza akartam kapni a régi életemet, mármint, amikor még volt saját életem! Lehet, hogy erre azt mondják sokan, hogy biztos szülés utáni depresszióm van, de nem hiszem, egyszerűen csak utálom ezt az egészet.


Évek óta így érzek (a gyerek most már lassan 2,5 éves lesz).

Akkor jött először ez az ellenérzés bennem, hogy basszus, ezt mégsem kellett volna, amikor hazaengedtek minket a klinikáról és pár nappal később a férjem visszament dolgozni, én pedig egyedül maradtam a babával. Azt éreztem, hogy ennyi volt, kész, itt most vége van mindennek, és már túl késő, mert nem sétálhatok ki a helyzetből, nem folytathatom a régi életemet, ezt az újat viszont képtelen vagyok megszokni, mert utálom. Úgy éreztem magam, mintha csapdába estem volna, mintha börtönbe lennék zárva. Ez a jó szó rá, komolyan, olyan ez az egész, mint egy börtön, ahol a gyerek ejtett túszul és minden egyes nap ugyanarról szól. Megszűntem létezni, mint egyén, mint ember, most már csak arról szól az életem, hogy a gyerek igényeit kielégítsem, miközben a saját igényeimre évek óta még csak nem is gondolhatok...


Nehezen viselem, hogy 2,5 éve nem aludtam végig egyetlen egy éjszakát, hogy nincs két szabad percem, amikor nyugodtan csak nézhetnék ki a fejemből, hogy nem tudok leülni megnézni egy filmet, vagy hogy már nem hívhatnak fel a barátnőim, hogy most azonnal el kell mesélniük valamit, menjünk és üljünk le trécselni egy kávé mellé. Minden olyan körülményessé vált, még egy egyszerű hajmosás is külön szervezést igényel. És igen, rosszul esik, amikor látom az ismerőseim képeit vagy posztjait a facebookon, hogy milyen szabadok és mennek, amerre kedvük tartja. Én meg itthon ülök és maximum a játszótérig jutok el... és folyamatosan az kattog, hogy "Basszuskulcs, minek kellett ez nekem?"


Anyósommal próbáltam beszélni erről (sajnos az én Édesanyám már nem él), de jól legorombított, hogy ez micsoda hülyeség, ilyen biztosan nem létezik, mert az ösztöneink nem engednék, hogy megbánjuk az anyaságot. Másnak nem is mertem említeni, mert tudom, hogy ez az egész akkora tabutéma, hogy ha megemlíteném, talán még máglyára is vetnének érte, hogy micsoda szar ember vagyok...


A gyerekemet normálisan ellátom, elvégzem az anyai feladataimat körülötte, ölelgetem és puszilgatom, amennyit csak lehet, de közben mindig ott van bennem a kérdés, hogy milyen életem lehetne, ha ő nem születik meg, és sajnos mindig az a válaszom rá, hogy jobb lett volna...

Annyira, de annyira visszacsinálnám ezt az egészet, ha tudnám... de nem tudom, nincs lehetőségem kilépni ebből az élethelyzetből, és úgy érzem, ez egyszerűen felőröl. :(


Érzett vajon esetleg már más is így?

Annyira jó lenne tudni, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal... :(


Köszönöm, ha végigolvastad.

Egy kétségbeesett anyuka



2020. dec. 7. 21:57
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... ❯❯
 81/228 anonim ***** válasza:
81%

Kérdező, hagyd a fenébe ezeket az ősanyákat, igazából ők is frusztráltak, csak veled ellentétben ők nem merik ezt felvállalni.


Az érzéseiddel semmi baj nincs, nyugodj meg.

Sajnos nem tudok tanáccsal szolgálni, de remélem megtalálod valahogy ebben az egészben magadat.

Talán beszélj a férjeddel, ha igazi tásad, meg kell, hogy értsen.

Próbáljatok közösen megoldást találni, akár azzal, hogy ő marad gyerekezni otthon, te meg visszamész dolgozni.

2020. dec. 9. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/228 anonim ***** válasza:
12%

76 vagyok.

Van férjed nem? Ő biztosan felneveli mert akarta kezdettől fogva és idővel biztos talál majd maga mellé egy normális nőt. Aki esetleg majd szül neki még egyet és neveli majd a tiéddel együtt.


Nyugi ha te ezt beadnád a férjednek lehet ő hajtana el. Így meg is lenne oldva.


De szerintem a férjedet sem szereted mert ha szeretnéd akkor nem tudnál az ő+te = közös gyereketekre így gondolni, nézni, hogy kár volt megszületnie, meghogy csak teher, minek van.


Valami komolyabb dolog lehet itt mint amit leírtál.


A párkapcsolatod pedig 100 % hogy nincs rendben.

2020. dec. 9. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/228 anonim ***** válasza:
14%

"Kérdező, hagyd a fenébe ezeket az ősanyákat, igazából ők is frusztráltak, csak veled ellentétben ők nem merik ezt felvállalni."


Legyek akkor ősanya mert bizony ha ránézek a 2,5 éves kisfiamra és az 5 éves kislányom rá boldogság tölt el és arra gondolok minden percben mikor látom őket, hogy milyen szerencsés vagyok hogy vannak nekem. És leírhatatlan amennyire szeretem őket. Ha ez neked furcsa, akkor valószínűleg nálatok is valamint probléma lehet. Ha még nincs gyereked akkor gondold át előtte hogy neked való e.

2020. dec. 9. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/228 anonim ***** válasza:
95%
Persze. Mindenkivel probléma van, aki nem úgy gondolkozik valamiről, ahogy Te, ugyebár. :)
2020. dec. 9. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/228 anonim ***** válasza:
87%
Kèrdezô! Te teljesen ugy beszèlsz a gyerekrôl ès az egèsz vele jàró èletrôl mintha egyedülàlló anya lennèl. A fèrjedet szereted vele vilàggà mennèl stb, de hol van ô a ti èletetekben? Mièrt nincs ott amikor kell? Amikor neked èn idô kell hol van ez a jó ember, ès jó apa? Ezen gondolokozz el hogy mièrt van ez. Az hogy dolgozik az nem mentesít egy apàt sem hogy legyen a gyerekèvel, màris lenne idôd erre arra. Fodràsz egy ève, meg hajmosàs, fogmosàs 2,5 èves gyerek mellett nem tudsz megoldani valamit nagyon rosszul csinàlsz.
2020. dec. 9. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/228 A kérdező kommentje:

"ha ránézek a 2,5 éves kisfiamra és az 5 éves kislányomra boldogság tölt el és arra gondolok minden percben mikor látom őket, hogy milyen szerencsés vagyok hogy vannak nekem."


Na, pontosan ezért mentem bele a gyerekvállalásba. Mert anyósom ugyanezt mondta. Hogy ez mekkora boldogság, hogy minden perce élvezet, hogy csodálatos és fantasztikus érzés.

Azt már nem mondta, hogy olyan fáradt, kimerült és nyúzott leszek az első években, hogy élni sem marad erőm, hogy sem nappal, sem éjjel nem lesz két perc nyugtom, vagy hogy a lakás-játszótér-gyerekorvos szentháromságon kívül legfeljebb a sarki közértig jutok majd el éveken keresztül.

2020. dec. 9. 12:33
 87/228 anonim ***** válasza:
40%
Nem olvastam vegig a kerdezo valaszait, egyszer mar valaszoltam hosszan. De hallod, h 1 eve nem tudsz elmenni fodraszhoz egy 2 evestol?!? Na az a te benasagod. Szedd mar ossze magad. Semmit se teszel azert, h jobban erezd magad.
2020. dec. 9. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/228 anonim ***** válasza:
40%

"Nagyon sajnálom, hogy nem tudok örülni neki, hogy 2,5 éve kialvatlan vagyok. Biztos sokan vannak, akik élvezik, hogy egy éve nem tudtak elmenni a fodrászhoz, vagy hogy képtelenek anélkül akárcsak fogat mosni, hogy egy 2,5 éves csüngne a hónuk alatt."


Mi a francról beszélsz? Nem 2,5 hónapos a gyereked hanem 2,5 éves. Hidd el ha nekem van erre a sok baromságodra amit itt olvasok már fél órája egy 2 éves gyerek mellett, akkor nem hiszem hogy neked nincs időd magadra. Miért nem alszik egy 2,5 éves gyerek este? Kelni kell hozzá vagy mi? Nem tud eljátszani magának fél óráig míg megiszod a kávéd vagy átpörgeted a neten a híreket?

Jajj ne, ne mártírkodj már ennyire. Valószínűleg veled van a baj ha egy hajmosást, barátnővel telefonon csevegést nem tudsz otthon megoldani egy 2,5 éves mellett.

A hajam pedig köszöni szépen jól van és fodrászhoz is járok a gyerekem mellett. Sőt nyáron az állatkertbe és a Tisza tóhoz is le tudtunk menni egy 2 éves gyerekkel. Mégis itt vagyok de megyek is hajat mosni mert azt hasznosabb mint ezt a sok önsajnálatot olvasni.

2020. dec. 9. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/228 A kérdező kommentje:
A férjem rengeteget dolgozik, főleg az elmúlt időszakban. Orvos, és már vagy fél éve Covid osztályra van beosztva. Állandóan ügyel, 12 órázik, sőt, olykor 24 órás ügyeleteket is visz. Éjjel is, nappal is, teljesen változó, hogy mikor van itthon. Amikor itthon van, akkor pedig ő is hullafáradt. Nyilván segít, amiben tud. Írtam is, hogy igyekszik kivenni a részét mindenből. De neki sem egyszerű, főleg mostanában.
2020. dec. 9. 12:36
 90/228 anonim ***** válasza:
32%

De mi ez a hülyeség tényleg, hogy ennyit kell szervezd az életedet a gyerek miatt? Képzeld mi fogtuk magunkat spontán szombaton és leruccantunk a balatonra, a 11 hónapos gyerek aludt vagy nézelődött a hátsó ülésen. Amikor megérkeztünk, ettünk, ő is evett velünk, aztán betettem a hordozóba és sétáltunk egyet. Hazafelé az utolsó fél órában sírt, de tudtuk hogy nincs életveszélyben, amint hazaértünk, megetettem. Tök jó nap volt, jól éreztük magunkat.


A fodrászt se értem... megmondod a férjednek, hogy időpontod van este 6ra fodraszhoz, és lelépsz.


Írtam a 29es válaszomban, meg egy másik válaszoló is hogy nemet kell mondani a gyereknek, különben persze h rajtad fog csüngeni. Ordít ha nem vagy ott 1 percen belül? Majd abbahagyja ha látja h nem tudsz menni. Ne haragudj de tökre hagytad a fejedre nőni.


Beszélj a férjeddel és egy pszichológussal h a jelenlegi helyzetben h tudnád újra megtalálni önmagad. Nekem is volt olyan gondom h elnyomtam önmagam (nem a gyerek miatt), és ezen segitett a pszichológus meg a párom.

2020. dec. 9. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... ❯❯

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!