Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Már nem bírom ezt tovább?

Már nem bírom ezt tovább?

Figyelt kérdés

Persze bírni kell, tudom. Most kérem, senki ne jöjjön azzal, hogy tudtad mit vállaltál, erre most nincsen szükségem.

A 8 hónapos kislányom körül, mindent de mindent én csinálok, semmi segítségem sincsen. Úgy érzem, ha most nem tudom legalább egy vagy két órára otthagyni valakinél a gyereket begolyózik.

Apa nem fürdet, nem pelenkáz, semmit nem segít. Reggel mindig én kelek fel a gyerekhez, addig apa kétszer is megfordul álmában. Még szerencse, hogy a baba éjjel alszik.

Mielőtt jönne a kérdés, igen ő is szerette volna a babát, közös döntés. Nem hiszi el mennyire kivagyok már az egész napos gyerekfelügyelettől. Nem igaz, ha elmondom neki, hogy 8 hónapja sehova nem tudtunk elmenni ketten gyerek nélkül mennyire fárasztó.

Még ő van fennakadva azon, hogy szóvá tettem hogy legalább a morzsáit szedje fel maga után, ha már éjjel eszik. Ilyenkor nem is szól hozzám, mint pl ma sem.

Elmentünk 2 hete egy étterembe, még szerencse , hogy kiülős volt. Éppen, hogy kihozták a levest a gyerek rázendített. Fél órát vagy negyven percet kellett tologatni. Én mérgemben inkább kértem csomagolják be az én ételem, a maradék étvágyam is elment.

Nincsen nagyszülői segítség. Már nagyon kivagyok ,azt sem tudom mi zavar jobban, a gyerek körüli monotónia, hogy nem mozdultunk ki még nélküle soha vagy a párom dolgai. Végtelenül trehány, mindent én pakolok utána. Ma is együtt kellett volna menni vásárolni, de amiért szóltam neki, hogy ugyan már takarítsa már fel maga után ha már ennyit takarítok szó nélkül elment vásárolni. Azt sem tudja miket kellene venni. Ennek mindig az a vége, hogy nekem még egyszer el kell menni a boltba. Állandóan azt vágja a fejemhez, mert ő dolgozik. Mondtam, cseréljünk. Visszamegyek dolgozni, lehet a gyerekkel. Kezdem azt érezni, hogy nem fogom sokáig bírni. Nem jutottam el arra a szintre, hogy poharat vágjak a földhöz, de ma már nem kellett hozzá sok. Apuka jön megy napközben én idő az megvan. Nekem meg már két hónapja kellett volna mennem a levéltárba és még most sem jutottam el odáig. Ilyenkor nagyon tudok rá haragudni, mert tudja hogy az én munkámhoz ez kell.

Másoknál hogy mennek a baba körüli dolgok?


2018. szept. 1. 11:41
 81/109 anonim ***** válasza:
62%
Itt csak egy hozzászólás vagy, nem több. Valódi név és minden nélkül kb úgy vagy te jogász, ahogy én. És én tutira nem vagyok jogász. Az arcod meg van hozzá, de csak az. Nekem egy noname oldalon sem jutna eszembe arcoskodni, meg írkálni hogy ki (nem) vagyok.
2018. szept. 2. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/109 anonim ***** válasza:
71%
Ezt a Melanit már én is tiltottam az ocsmány pofaja miatt. Akkor jogász, amikor a kutyám űrturista. Primitív bunkó.
2018. szept. 2. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/109 anonim ***** válasza:
15%
Nekem az tűnt fel, hogy mindig 67% mutat, ez is furcsa...
2018. szept. 2. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/109 anonim ***** válasza:
62%
Aligha hiszem, hogy a jogi kar bárhol az országban ilyen agyhalott diplomásokat ont, illetve szabadít az emberiségre... bocsánat, de ha itt tartunk, tényleg nagy a gáz. Mindenki jogász és “péhádézik” itt, pláne. Istenem.. :)
2018. szept. 2. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/109 anonim ***** válasza:
28%

#83 ha ez vígasztal én tegnap még 68%-on álltam.

Bár semmi jelentősége.

2018. szept. 2. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/109 anonim ***** válasza:
0%
Engem most 0%-ra értékelt valaki. Miért? 12-14 hozzászólást számoltam egy valaki írta őket.
2018. szept. 2. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/109 anonim ***** válasza:
62%

Utolsó ne legyél már értetlen. Több 67%os válaszoló is van gyk oldalán. És mint mondtam, a százalék naponta változhat.

Amúgy örülök, hogy megragadtad a lényeget.

2018. szept. 2. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/109 anonim ***** válasza:
13%
A gyk-n igen, de nem pont ennél a kérdésnél. Én nyár elején szóltam hozzá utoljára, megköszönték és zöld kezecskéket kaptam. Most minden hozzászólásom után 0% kapok. Egy másik kérdéshez is hozzászóltam ott felfelé értékeltek.Legalább 2 órája írogat ide valaki aki 67%-n áll. Az egy dolog, hogy elküldenek a francba, velem is tették, de órákon át vadászgatni a válaszadókra az nem normális dolog. Tegnap 1%-al magasabban voltál, eh, ezért nem szeretek én itt választ adni. Vannak aki tényleg itt élik ki magukat.
2018. szept. 2. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/109 anonim ***** válasza:
68%

Teszem hozzá, szerencse inkább az oldal anonim mivolta, mert itt egy végzett akárki vagy akármi gyorsan a fenekére nézne a fene nagy karrierjének. Ne haragudjatok, de én nem tudok azonosulni az ilyen vàlaszadókkal.


A kérdező szedje össze magát, csinálja meg a fokozatát és lépjen le, a párjának akkor fog leghamarabb feltűnni a család hiánya, amikor elfogy a tiszta ruha meg a boxer alsó..


Nekem alapvetően azzal soha nem volt gondom, hogy más, magát brilliáns embernek mutatva ferdít itt, de senki nem jön ahhoz, hogy ledegradáljon bárkit is. Na meg ahogy a privát levelezésében így megszólítani valaki, hogy ki a f.... vagy te... szépen megcsillantottad az agykapacitásodat.

2018. szept. 2. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/109 A kérdező kommentje:
Hú, jól összekaptatok. Nincs értelme. Köszönöm a hasznos válaszokat :)
2018. szept. 2. 19:07

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!