Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Már nem bírom ezt tovább?

Már nem bírom ezt tovább?

Figyelt kérdés

Persze bírni kell, tudom. Most kérem, senki ne jöjjön azzal, hogy tudtad mit vállaltál, erre most nincsen szükségem.

A 8 hónapos kislányom körül, mindent de mindent én csinálok, semmi segítségem sincsen. Úgy érzem, ha most nem tudom legalább egy vagy két órára otthagyni valakinél a gyereket begolyózik.

Apa nem fürdet, nem pelenkáz, semmit nem segít. Reggel mindig én kelek fel a gyerekhez, addig apa kétszer is megfordul álmában. Még szerencse, hogy a baba éjjel alszik.

Mielőtt jönne a kérdés, igen ő is szerette volna a babát, közös döntés. Nem hiszi el mennyire kivagyok már az egész napos gyerekfelügyelettől. Nem igaz, ha elmondom neki, hogy 8 hónapja sehova nem tudtunk elmenni ketten gyerek nélkül mennyire fárasztó.

Még ő van fennakadva azon, hogy szóvá tettem hogy legalább a morzsáit szedje fel maga után, ha már éjjel eszik. Ilyenkor nem is szól hozzám, mint pl ma sem.

Elmentünk 2 hete egy étterembe, még szerencse , hogy kiülős volt. Éppen, hogy kihozták a levest a gyerek rázendített. Fél órát vagy negyven percet kellett tologatni. Én mérgemben inkább kértem csomagolják be az én ételem, a maradék étvágyam is elment.

Nincsen nagyszülői segítség. Már nagyon kivagyok ,azt sem tudom mi zavar jobban, a gyerek körüli monotónia, hogy nem mozdultunk ki még nélküle soha vagy a párom dolgai. Végtelenül trehány, mindent én pakolok utána. Ma is együtt kellett volna menni vásárolni, de amiért szóltam neki, hogy ugyan már takarítsa már fel maga után ha már ennyit takarítok szó nélkül elment vásárolni. Azt sem tudja miket kellene venni. Ennek mindig az a vége, hogy nekem még egyszer el kell menni a boltba. Állandóan azt vágja a fejemhez, mert ő dolgozik. Mondtam, cseréljünk. Visszamegyek dolgozni, lehet a gyerekkel. Kezdem azt érezni, hogy nem fogom sokáig bírni. Nem jutottam el arra a szintre, hogy poharat vágjak a földhöz, de ma már nem kellett hozzá sok. Apuka jön megy napközben én idő az megvan. Nekem meg már két hónapja kellett volna mennem a levéltárba és még most sem jutottam el odáig. Ilyenkor nagyon tudok rá haragudni, mert tudja hogy az én munkámhoz ez kell.

Másoknál hogy mennek a baba körüli dolgok?


2018. szept. 1. 11:41
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/109 anonim ***** válasza:
100%
"Megette." Bocsi, elírtam. Megtette, nem megette. :)
2018. szept. 1. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/109 A kérdező kommentje:
Most is elment és azt mondta, hogy nulla háziasszony vagyok, mert nem csinálok neki reggelit. Ilyen hozzáállással csinál neki a halál. Nehogy már egy baba mellet egész nap a konyhában legyek. Imádok főzni, de sokszor egyszerűbb kajákat csinálok.
2018. szept. 1. 12:28
 13/109 anonim ***** válasza:
68%

Hát itt nagyobb a baj... A férjed valamiért nagyon dühös rád. Ha ennyire nem tisztel, és nem ért meg akkor ő nem igazán szeret. Ha szeretek valakit meg akarom érteni,és azon vagyok hogy ne veszeledjunk már mindig.. de ő nem. Mikor alszik a baba ultesd le és ne támadd hanem beszélgess vele. Kérdezed meg mit szeretne,miért haragszik rád stb. Ha nem támadsz ő sem fog azzal kezdeni. Úgy kezd hogy megérted hogy faradt, de ....

Sok sikert

2018. szept. 1. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/109 A kérdező kommentje:

Én megértem, ha fáradt. De én értsem meg mindig őt? Kérdezte, ha jön haza mit hozzon nekem? Mondtam neki, hogy egy kis ételt ha hoz, megköszönöm mert akkor csak magamnak nem főzök. Erre hazajön, azt mondja elfelejtette. Nyilván nem kiabálok ezért vele, de valahol rosszul esett, mert csak ennyire kértem meg. Ha valaki annyira korlátolt, hogy nem veszi észre a másik terheit nem tudom sajnálni. Amikor az udvart gépekkel feltúratta, mert ő kertet csinál, azt hittem rosszul leszek. Most kietlen, dudvás. Nem volt semmi baj a régi fűvel, tökéletes volt az úgy is. Én akkor túrtam volna fel az udvart, ha tudom van pénzem teljesen a kertre. Hát no comment. Már azt sem tudom, hogy szülés utána depresszióm van vagy már tényleg ennyire kivagyok. Én sem vagyok hibátlan, de ő sem. Most nyugodtan elvihette volna a kislányt arra a pár órára, hogy összeszedjem magam. Türelmetlennek érzem magam, nem akarok a kicsire kiabálni, de már sokszor nem sok kell hozzá Etetésnél ken mindent szét, de hát ilyenek a gyerekek. Én próbálok higgadt maradni a párommal is, de most nagyon kiabáltam vele, amiért ilyen.

Most is tök jó programok lesznek a szomszéd városban, mondtam neki, este elmehetnénk babával. Erre ő azt mondja, ő így ilyen hangulatban nem jön velem. Megmondtam a véleményem, hogy neki aztán van én ideje , nekem lassan luxus, hogy a kávém meg tudjam inni. Én most úgy érzem legszívesebben egyedül elmennék a gyerekkel máshol élni. De egy munkahelyet nem könnyű találni, főleg így létszámstoppal.

2018. szept. 1. 12:44
 15/109 A kérdező kommentje:
Igen Apuka dolgozik, de nem szakad meg. Vállalkozó, jogász.Talán mert én nem dolgozok? 0-24 gyerekfelügyelet. Hát kíváncsi lennék mi lenne vele egy hétig a babával, de úgy hogy neki is kelljen reggel 6-kor felkelni. Ez is épp ugyanolyan munka, sőt még felelősségteljesebb amit ő csinál.
2018. szept. 1. 12:46
 16/109 anonim ***** válasza:
89%
Azt írod, hogy a párod mondta, keress segítséget. Nem tudom, hogy anyagilag hogy álltok, keress egy babysittert vagy valami játszós-bölcsis szerű dolgot ahova elviheted pár órára a gyereket. Barátnőm így oldotta meg, egy házzal arrébb nyitott valaki valami családi napközi félét, igazából játszóház szerű, pár szár forintért óránként ott lehetett hagyni a gyereket, figyeltek rá, játszottak vele. Férjem hasonlóan viselkedett kb a fiam 1 éves koráig amikor is közöltem vele, hogy elválok, nem fogok valakivel lakótársi viszonyban élni úgy, hogy közben meg gebedek az otthoni teendőkbe és egyedül nevelem a gyereket is. Ezen üvöltöztünk kb 2 napot, majd pár napig nem beszéltünk egymással, utána odajött, belátta, hogy igazam van. Mondtam neki, nem kérek sokat, csak pakoljon el maga után, vigye el ritkán a gyereket itthonról mondjuk a játszóra amíg én itthon utolérem magam, néha a mosogatógépet is kipakolhatja, de havonta egyszer a porszívót is megfoghatja. Ennek már lassan 5 éve, azóta sokkal könnyebb, hogy nem rám szakad minden. Anno még a füvet is én nyírtam mert neki hetekig nem volt "kedve". Nem vette át a háztartási munkákat de ha megkérem, segít, sőt magától is nekiáll néha. Ülj le és beszélj a pároddal.
2018. szept. 1. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/109 anonim ***** válasza:
85%
Az én párom sem értette... jött a kérdés: én dolgozok de fáradtabb vagy mint én... mitől? Aludj amikor a baba alszik !! Ahha. Csak a baba épp nem aludt mert hasfájós és egyébként sem egy nagy alvó . Törődj vele nyugtasd segíts neki etesd csináld a házimunkát meg azért néha enni sem árt. Nem értette. Haza jött ismerősöm külföldről hárman voltunk otthon. Mondta menj el kávézzatok egyet -beszélgessetek szellőztesd ki a fejed majd ő el lesz a kicsivel . 3 órát voltam távol. Mikor Haza értem találtam egy fáradt apát egy síró gyermeket egy fél kész kaját a konyhában és egy kisebb kupit a lakasban majd közölte hogy ő ezt nem gondolta. Enni akart de sírt a kicsi .
2018. szept. 1. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/109 anonim ***** válasza:
73%

Ha most nem csinál semmit, később se fog.

Te se leszel örökké otthon. Ha te mész haza a munkából, onnantól te se csinálsz majd semmit? Vagy főzöl, mosol, takarítasz, gyereket nevelsz?

Egy apróságot felejt el a férjed: a gyerek közös. Nem hàzimunka a nevelése, amit majd anyu megcsinál. Ácsi.


Tudod, hasonló helyzetben rájöttem, hogy egyedülálló anyaként jobb lenne. A férjem semmit se csinált, csak volt plusz egy bevétel, én pedig plusz egy főre dolgoztam otthon. Válás után ugyanúgy megkaptam a gyerektartást, és csak a két gyerek után kell takarítani, főzni. Sokat elmond, hogy a gyerekeknek se hiányzik. Sose foglalkozott velük.

Nekem 10 év ráment erre. Előbb kellett volna rájönnöm, hogy 10 éve egyedül vagyok így is, úgy is.


Most már nem. A párom foglalkozik a gyerekeimmel, pedig neki nem is saját. Mosogat, főz, tereget, ugyanúgy, pedig gyed-en vagyok. Ki se hagyna egy fürdetést se. Nem munkának fogja fel.

2018. szept. 1. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/109 A kérdező kommentje:
Akkor nem vagyok ezzel egyedül.
2018. szept. 1. 13:06
 20/109 A kérdező kommentje:
Most is olyan szép idő van. Annyira elszerettem volna menni pár órára, akár a babával is. Már lassan kezdem magamat hisztisnek érezni, de szerintem sok anyuka van így, főleg ha a feje felett összecsapnak a hullámok.
2018. szept. 1. 13:10
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!