Már nem bírom ezt tovább?
Persze bírni kell, tudom. Most kérem, senki ne jöjjön azzal, hogy tudtad mit vállaltál, erre most nincsen szükségem.
A 8 hónapos kislányom körül, mindent de mindent én csinálok, semmi segítségem sincsen. Úgy érzem, ha most nem tudom legalább egy vagy két órára otthagyni valakinél a gyereket begolyózik.
Apa nem fürdet, nem pelenkáz, semmit nem segít. Reggel mindig én kelek fel a gyerekhez, addig apa kétszer is megfordul álmában. Még szerencse, hogy a baba éjjel alszik.
Mielőtt jönne a kérdés, igen ő is szerette volna a babát, közös döntés. Nem hiszi el mennyire kivagyok már az egész napos gyerekfelügyelettől. Nem igaz, ha elmondom neki, hogy 8 hónapja sehova nem tudtunk elmenni ketten gyerek nélkül mennyire fárasztó.
Még ő van fennakadva azon, hogy szóvá tettem hogy legalább a morzsáit szedje fel maga után, ha már éjjel eszik. Ilyenkor nem is szól hozzám, mint pl ma sem.
Elmentünk 2 hete egy étterembe, még szerencse , hogy kiülős volt. Éppen, hogy kihozták a levest a gyerek rázendített. Fél órát vagy negyven percet kellett tologatni. Én mérgemben inkább kértem csomagolják be az én ételem, a maradék étvágyam is elment.
Nincsen nagyszülői segítség. Már nagyon kivagyok ,azt sem tudom mi zavar jobban, a gyerek körüli monotónia, hogy nem mozdultunk ki még nélküle soha vagy a párom dolgai. Végtelenül trehány, mindent én pakolok utána. Ma is együtt kellett volna menni vásárolni, de amiért szóltam neki, hogy ugyan már takarítsa már fel maga után ha már ennyit takarítok szó nélkül elment vásárolni. Azt sem tudja miket kellene venni. Ennek mindig az a vége, hogy nekem még egyszer el kell menni a boltba. Állandóan azt vágja a fejemhez, mert ő dolgozik. Mondtam, cseréljünk. Visszamegyek dolgozni, lehet a gyerekkel. Kezdem azt érezni, hogy nem fogom sokáig bírni. Nem jutottam el arra a szintre, hogy poharat vágjak a földhöz, de ma már nem kellett hozzá sok. Apuka jön megy napközben én idő az megvan. Nekem meg már két hónapja kellett volna mennem a levéltárba és még most sem jutottam el odáig. Ilyenkor nagyon tudok rá haragudni, mert tudja hogy az én munkámhoz ez kell.
Másoknál hogy mennek a baba körüli dolgok?
60
Holdudvar.
Egy szó. Nem kötőjel.
Ha már ennyire fontos az iskolázottság, akkor erre is figyelj.
A 60-as egy kamu. Jókat röhögtem rajta.
😂😂😂😂
Miért lennék kamu?
Csak kérdezem...
Nekem nincs szuper képességem, egy átlagos nő és anya vagyok, középvezető beosztásban, aki szintén hozzászólt a kérdéshez, próbált tanácsot adni a kérdezőnek. Nem azt volt a kérdés, hogy TE milyen szuper vagy, de nem is az, hogy bezzeg a TE férjed milyen, sőt a lőtéri macskát se érdekli, hogy neked milyen fokozatod lesz, ha lesz egyáltalán.
Jött egy kérdező, aki csak szeretné a nehezét könnyebben “túlélni”, tehát nem kell a saját életeddel jönni, mert ugye neked a férjed csúcs, meg minden. Értem én, de ezzel ő még nincs kisegítve. Ugye érted?!
A kérdezőt érdekli mert beszélgettünk erről privátban, mivel ő is PhD képzést hanyagol a baba miatt, pedig nagyon szeretné megcsinálni, végigvinni.
Az, hogy téged vagy másokat nem érdekel, és még fel is kapod rá a vizet, mert nem vagy benne érintett és soha nem is leszel az a te dolgod. Az én életemben viszont sarkalatos pont a munka világába visszatérni ahogy a kérdező is ezt szeretné, erre helyezte a hangsúlyt, legfeljebb nem értetted meg...
A gondolkodó magasan iskolázott nőknek az egyensúlyt nem a baba-világában való kiteljesedés jelenti.
Te előbb jöttél ide dicsekedve, lenézően, mint ahogy indult az a privát trécselés.
Nem húztam fel magam, kicsit sem. Merthogy engem tényleg nem érdekel, de ne nézzük már le azokat, akik a babázásban, meg a szülői létben teljesedett ki. 1 iskolás gyermekem van, karrierista vagyok, és kettőnk között IQ beli különbség van, a javamra. Csak Te még magasan kvalifikáltnak érzed magad, ami nem baj, de onnan lehet nagyot esni. Akinek pedig kell a fokozat, az előbb csinálja meg egy gyereknél, és nem a 2.után írja ide.
Az meg, hogy egy férfi milyen apa lesz, lutri. Örülj, hogy TE jól választottál, de még az is alakulhat rossz irányba később. Egy jogásszal meg zöldágra vergődni... nos, szinte lehetetlen, de sok sikert kívánok a kérdezőnek.
Hamarabb lesz ott válás, mint a minta családapa előcsalogatása a hatalmas nagy arc mögül 🙏
IQ-beli különbség a javadra, ha így gondolod ám legyen...máshol úgysem lesz csak a GYK-n.
Én is jogász vagyok.
A férjem is.
A kérdező is.
Abból élek, hogy gondolkodok, én soha nem fogok sem magasról, sem alacsonyról esni.
Viszlát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!