Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Homokozós jelenet; hogy...

Homokozós jelenet; hogy kellett volna lereagálnom? (lent)

Figyelt kérdés
Fiam 15 hós lesz lassan, két hónapja totyog, esténként még babakocsival megyünk, ma volt kb. a 3. alkalom, hogy bementünk a játszótérre. (sok a gyerek a lakótelepen, és még fellökik, elé állnak, ölelgetik szegényemet, ezért még nagyon nem akarom bevinni a játszóra, csak ha kevesen vannak, akkor próbálkozunk) Ma bementünk, hintázott, csúszdázott, nagyon élvezi mindkettőt, aztán betévedtünk a homokozóba, ahol senki nem volt, csak pár játék. leült, játszott valamivel, jött egy 2-2,5 éves kislány, egyből elvette a fiam elől a vödröt, persze fiam nem értette, nyúlt utána, mondtam neki, hogy hagyja, hagyta is, erre a kislány fogta, és egy lapátnyi homokkal arcon dobta a gyerekemet. Köpni-nyelni nem tudtam, egyből kivettem a fiamat, aki persze bömbölt, vízzel kimostam a kis szemét... Aztán megnyugodott, de el is jöttünk. a padon ült egy nő, aki mondta még előtte a kislánynak, hogy adja oda a fiamnak a vödröt, de nem tudom, hogy az anyja volt-e vagy csak egy szimpla anyuka, aki ismerte a kislányt. Hangosan mondtam ugyan néhány kellemetlen dolgot, amíg mostam a fiam arcát, de nem tudom hallotta-e, nagyon nem csinált semmit a jelenet alatt. Aztán amikor kijöttünk a játszóról úgy elkezdtem sírni, hogy nem tudtam megvédeni a fiamat, és rossz anyja vagyok:( Aztán eszembejutott minden, hogy vissza kellett volna adnom, vagy rácsapni a kezére,... de már késő volt. Egyáltalán mit kell ilyenkor tenni, hogy kell viselkedni? Ti mit tettetek hasonló helyzetben? Most bennem van, hogy legközelebb tuti visszaadom aki amit csinál a fiammal. de tényleg nekem kell más gyerekét is nevelnem?
2011. júl. 17. 20:40
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 81/81 anonim ***** válasza:
hogy eltelt az idő ez kérdés óta :)
2017. máj. 25. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!