3,5 hónapos baba fejjel esett a parkettára, honnan tudhatom, hogy van e baj?
40 cmről igazából fordult le a kanapéról, koppant a feje, rá másodpercekre fel is sírt, viszonylag hamar meg is nyugodott 5 percen belül. Lett puklija ami piros volt de vizesborogattam és hideg kanalat tettem hozzá, nem nyomtam (kórházba érve elmúlt neki). Esést követő 20 percre elálmosodott, nem rögtön hanem bóbiskolva aludt el kb 20 percre, magától fel kelt.(védőnő szerint az ijjedségtől elaludt) Nem hányt. Bevittük a Heim Pálba ahol bent is tartottak minket éjszaka, nem mondtak semmit, de én mégis nagyon aggodók, nem elég, hogy a bűntudattal küzdök de folyamatosan figyelem és ott tartok, hogy "fél órával többet aludt akkor biztos a fejsérülés miatt" vagy nem tudom...
Gyerekorvos konkrétan le szar a történtekkel együtt, kórházba annyit mondtak, hogy semmi baj, de csak a reflexeit nézték. Nem kérdőjelezek meg senkit, főleg nem orvost, de elegendő vizsgálatot végeztek?
Hűha nem gondoltam volna, hogy a kérdésem ennyire megosztó lesz…nem így gondoltam.
Kérlek ne rontsuk el egymás kedvét azzal, hogy pálcát törünk másik felett. Én senki felett nem ítélkezek, csak segítségért fordultam a gyakori kérdések bugyrába.
Velem is egy pillanat volt az egész és megtörtént a baj. Előkészítettem a levest addig a gyerek a rezgő székbe dünnyögött. Ahogy feltettem utána elé ültem de továbbra is ment a dünnyögés, felvettem és a sarokülönkön hasra tettem gondolva, hogy akkor hasazzunk kicsit, ott ültem előtte. Egyszer csak felzúgott a leves és megijjedtem ahogy a fedő koppant a lábason és kifutott a leves. Felültem hirtelen oda fordultam de csak derékból és arra fordultam vissza, hogy koppant és sír.
Foghattam volna egy kézzel, nem tettem… teljesen hirtelen jött az egész.
Sok mindent csinálhattam volna, hogy ezt megelőzzem és ha tehetném vissza mennék az időbe de nem tudok, ezért is kattogok még ezen lassan egy hét után is, ha nem kattognék és legyintenék és nem vittem volna dokihoz akkor lennék szar anya meg felelőtlen.( vagyis így gondolom)
Játszószőnyeg volt ott de elmozdulva, és naná, hogy az arasznyi parketta részbe verte a fejét.
Sajnos ilyen világot élünk.
Mindenki mindent jobban tud/jobban csinál a másiknál.
Nem a támogatás, segítség az első, hanem, hogy hol kossenek bele a másikba. :)
Soha nem gondoltam volna, hogy az én kislányom is lefog esni, bár nem is mellettem történt a dolog...
Teljesen megértelek, hogy aggódsz, kegyetlen érzés. Tényleg egy pillanat alatt történik...
Tanulj ebből és legyél Te is hálás, hogy nem történt semmi gond.
43
Itt látszik hogy észre nélkül is lehet szaporodni
Mai napig nyugodt gyerekeim vannak pedig a kisebb 4 éves a nagyobb 10 de ehhez semmi köze ennek.
2 naposan megfordult a gyerekem a pelenkázón a kórházba mert méretek voltak az izmai, nem kell ehhez sok.
Remélem csak provokáció provokációnak írtad le a soraid mert ha nem akkor sajnálni tudom a gyerekeid hogy ennyire felelőtlen anyjuk van
Nem én komolyan írtam. 2 éves és 6 éves gyerekeim vannak. Egyik sem fordult át 4 hónapos kora előtt. Nem értem miért fogtam volna őket. Fél szemem rajtuk volt.
Ne sajnáld őket, különbek mint a tieid, nem feszes izomzattal születtek, meg fejlesztőbe sem kellett őket cipelnem. Ma már sok a degenerált gyerek sajnos.
Degenerált az anyád neked te ba*om.
1. Csak a kisebb gyerekemnek volt
2. Nem kell sehova sem vinném miatta
Téged kellene kezeltetni mert nem vagy százas.
Ilyen jellemmel gyereket nevelni...reméljük legalább az apjuk normális
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!