Mit engedtetek venni a születendő babátoknak a családtól?
Úgy vagyok ezzel, hogy amit tudunk azt szeretném ha mi vennénk meg és szereznénk be.
De anyósom már kijelentette, hogy ő akarja venni a kisagyat, babahordozot, babakocsit stb.
Ezzel annyi bajom van, hogy ő ezt így kijelenti, és mintha nekem meg az apjának ebbe már pedig semmi beleszólása, csak mondjuk meg melyik kell és kész. Azért ezzel vannak fenntartásaim, mert ha már most ezt így ő eldonti helyettünk, akkor mi lesz később?
Az más lenne ha megkerdezne mire van szükségünk, és akkor úgy rendben valamit mondunk, ha már szeretne segíteni, de ez így ahogy ő találta nekem kicsit erős, agresszív.
Ti az ilyen helyzeteket, hogy reagáljátok le?
Az a helyzet, hogy én mondtam neki, hogy azért ezt majd még megbeszeljül és akkor is, hogy nem ez így lesz... hát nem tudom, hogy ezt lehet e asszertíven kezelni, ha ő inkább marad a maga agresszív stílusánál.
"Ezzel annyi bajom van, hogy ő ezt így kijelenti, és mintha nekem meg az apjának ebbe már pedig semmi beleszólása, csak mondjuk meg melyik kell és kész."
Ha te mondod meg melyik kell, akkor nem értem mi a probléma. Az, hogy kifizeti helyettetek?
Ha ti választhattok, akkor tényleg miért ne? Ha ő választ, az már más lenne.
Nekem a szüleim a babakocsit vették meg, odaaadták a pénzt és mondták, hogy ennyivel szeretnének beleszállni. Ha drágábbat akarunk, akkor kipótoljuk, ha olcsóbbat, akkor meg a maradék pènzen vegyünk mèg valamit.
Anyósomék szintén pénzt adtak, azon a bababútorokat vettük meg.
Egy kicsit túltolod már az elején. Nem azt mondta, hogy ő kinéz valamit és azt veszi meg, hanem szimplán, hogy ő szeretné megvenni.
Eszembe nem jutna ezen problémázni, örülnék, hogy nekünk kevesebbet kell megvenni.
Nálunk amúgy nem vettek meg konkrétan semmit, hanem adtak 200 ezret, hogy költsük babakelengyére, mert mi tudjuk, miből milyet akarunk, de ha nem így a kezünkbe adták volna, hanem azt mondják, megveszik X dolgot, azon se problémáztam volna.
Teljesen felesleges ebbe ilyen hàtsó szándékot belelátni, hogy jaj, mert nem kérdez meg, kifizetheti-e ő, ember, csak örül az unokájának és szeretné támogatni a fia családalapítását.
Na, ezért sz*r amúgy fiús anyának lenni, mindegy, mit csinálsz, a menyed úgyis beleköt, semmit nem lehet jól csinálni, mert a nők javarésze úgyis keveri a sz*rt.
Ha ti választhatjátok ki, de ő fizeti, akkor nem értem, mi a problémád ezzel. Szerintem ez egy elég rendes gesztus a részéről, mert hát valljuk be, kifejezetten a drágább dolgoknál szeretne nektek úgymond, besegíteni anyagilag.
Ha ti jobban szeretnétek, hogy inkább valami másban segítsen így, akkor meg kell mondani neki, hogy anyuka, köszönjük szépen, de jobban szeretnénk ha inkább a... (tetszőlegesen behelyettesíthető) megvételében segítene. Még az is lehet, hogy simán megértően reagál, és akkor teljesen feleslegesen kaptad fel a vizet a semmin.
Persze megmondjuk melyik és rendben, csak ha már így ez az ő saját döntése, akkor kicsit félek, hogy ez után jön az, hogy de miért ezt választottuk, vagy saját döntése alapján mást vesz, amit ő jobbnak gondol.
Erre gondoltam én is, hogy rendben de akkor az összeggel segíthet, mert tényleg ez nem az a párbeszéd vagy közös megegyezés.
7
Úgy gondolom ez a baba nem csak a férjem-é tehát nekem is lehet beleszólásom, bármiben, ami a picivel kapcsolatos, és ezt a vasarlos részt mi még nem beszéltük meg, hogy legyen.
Első körben én az apukával szerettem volna megbeszélni ezt is, ezért mondtam is, hogy ezt még megbeszéljük.
Szerintem nagyon túltolod. Az, hogy az összeggel segít, vagy konkrétan kifizeti a kiságyat, amit kinéztetek nem baromi mindegy?
Nekem ezekre az volt a reakcióm, hogy "jajj de jó, köszönjük szépen, ha esetleg van összeghatár, akkor jelezzék, ha drágábbat nézünk ki, mi kipótoljuk".
Nálunk anyuék jelentették ki, hogy ők szeretnék megvenni a babakocsit. A nagymamám pedig a kiságyat, mi nézzük ki. Semmi bajom nem volt ezzel, szerintem aranyos dolog és figyelmes.
Az lenne problémás, ha beállítana egy nektek nem tetsző kisággyal pl., mert most látta akciósan és milyen szép. :D
Mi a kislányunk szőnyegét is így "kaptuk", kiválasztottuk és ők kifizették, meg ajándékoknál is csomószor így van. Jönnek, hogy szeretnének venni egy futóbicajt mondjuk, válasszuk ki és majd tőlük megkapják.
Amit nem szoktak kérdezni, azok a ruhák. Ha megtetszik nekik valami, megveszik, de nem tolják túl, szóval nem bánom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!