Mit engedtetek venni a születendő babátoknak a családtól?
Úgy vagyok ezzel, hogy amit tudunk azt szeretném ha mi vennénk meg és szereznénk be.
De anyósom már kijelentette, hogy ő akarja venni a kisagyat, babahordozot, babakocsit stb.
Ezzel annyi bajom van, hogy ő ezt így kijelenti, és mintha nekem meg az apjának ebbe már pedig semmi beleszólása, csak mondjuk meg melyik kell és kész. Azért ezzel vannak fenntartásaim, mert ha már most ezt így ő eldonti helyettünk, akkor mi lesz később?
Az más lenne ha megkerdezne mire van szükségünk, és akkor úgy rendben valamit mondunk, ha már szeretne segíteni, de ez így ahogy ő találta nekem kicsit erős, agresszív.
Ti az ilyen helyzeteket, hogy reagáljátok le?
Az a helyzet, hogy én mondtam neki, hogy azért ezt majd még megbeszeljül és akkor is, hogy nem ez így lesz... hát nem tudom, hogy ezt lehet e asszertíven kezelni, ha ő inkább marad a maga agresszív stílusánál.
Mondjuk én nem hagytam, hogy bárki bármit vegyen a gyerekemnek, amit én szeretnék. Szerencsére volt rá félretéve.
De előbb hívok bébiszittert, mint anyóst! Sosem kértem semmit és ne is adjon semmit. Okom azért több is van rá, elégge kirekesztettek a családból az évek során, de nagyon látványosan, hiába pedáloztam náluk ezerrel. Most meg úgy vagyok vele, hogy visszanyal a fagyi, ők bunkók voltak cserébe minimális kapcsolatuk lehet a gyerekkel.
Tehát, akkor a gyerekemnek bárki, bármit vehet, és mint szülőnek se nekem se apjának ebbe nincs beleszólása, mert ez a normális segítőkészség és mosolyogva, megkell köszönni?
Szerintem én nem erről beszélek egyáltalán, szó sincs az elutasításról vagy hogy baj lenne azzal hogy segíteni akar.
Szólhattatok volna előbb is, hogy nektek ilyen óriási problémátok van. Nekem senki nem vett semmit, csak kérdezés nélkül ömlesztette be a 10 éve padláson tárolt, hordhatatlan babaruháit, mintha lomtalanítás lenne.
Sajnos, már mindenem megvan az újszülött korra, mert 1hét múlva szülök, de jelentem, hozzám bárki küldheti az anyósát, hogy megvegye, amit kinéztem a későbbiekre 😁
Én nem értem a problémát. Szerintem jót akar. Felajánlja, hogy ezt és ezt és ezt szeretné megvenni a babának. "Jajj, köszönjük Marika, de azért még átbeszéljük Pistivel". Átbeszélitek otthon, megbeszélitek, hogy valamiért TI akarjátok megvenni és kifizetni a kiságyat, oké. Legközelebb elmondjátok, hogy "nagyon köszönjük Marika, hogy gondoltál ránk, a kiságyat szeretnénk inkább mi megvenni Benőkének, a többit köszönettel elfogadjuk". Ennyi. Nem kell ebbe többet belelátni, mint ami. Sokaknak fontos az, hogy egy tárgyra mondhassák, hogy na ezt ők vették meg a babának (akkor is, ha ti választjátok ki), az én nagymamám is olyan lágy szívvel emlegeti mindig, hogy ő vette a babaágyat. Sosem rosszallóan, sosem hozzánkvágva, stb. Kedves a lelkének, hogy megvehette ő. A valóságban odaadta nekünk az árát miután kiválasztottuk és hazahoztuk... Ugyanaz. Neked miért fáj jobban, ha azt mondod anyósod vette meg a babaágyat, mint azt kimondani, hogy adott 80 ezer forintot?
Amíg nincs önálló akció a részéről, meg itt valaki példája alapján nem állít be állványos babakáddal, amikor mi azt nem is akarunk használni, vagy egy tök praktikátlan etetőszékkel, amikor mi tök más kialakításra gondoltunk, addig szerintem is felesleges feszültségkeltés az egész.
Eldöntötte, hogy szeretne beszállni a költségekbe és nevesítette, hogy mibe. Ez egy tárgyalási alap.
32# "Tehát, akkor a gyerekemnek bárki, bármit vehet, és mint szülőnek se nekem se apjának ebbe nincs beleszólása, mert ez a normális segítőkészség és mosolyogva, megkell köszönni?"
Te normális vagy, de most komolyan? Ki mondta, hogy bárki-bármit vehet a gyerekednek, arról volt szó, hogy a NAGYANYJA szeretné neki megvenni a babakocsit, miegymást, de azt TI választjátok ki, tehát VAN BELESZÓLÁSOTOK! TI DÖNTÖTÖK! Hogy lehet, hogy ezt nem látod, és baromságokon cakkozod magad?
Különben is, állítólag megmondtad neki, hogy majd még a férjeddel megbeszélitek, erre mit reagált? Verte a mellét, hogy de azt akkor is én megveszem és slussz? Ha azt kéritek tőle, hogy anyuka, ne vegyen babakocsit, hanem pl. kisszekrényt, akkor hevesen tiltakozik majd és ragaszkodik a babakocsihoz? Mi a fenéért van olyan kattanásod, hogy ő nélkületek dönt csak azért, mert jelezte, hogy konkrétan ezt vagy azt a holmit ő szeretné megvenni? Megvette nélkületek? Nem! Közölte veletek a szándékát, amire ti reagálhattok, tiltakozhattok, módosíthattok, KOMMUNIKÁLHATTOK, mint minden normális ember!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!