Szerintetek (főleg nők) nem gáz, hogy a nők nem jönnek össze a lelki társukkal, csak mert az béna az ismerkedésben?

#23 Akkor maradj egyedül.

Az csakis és kizárólag a te bajod, ha sikertelen vagy, így nincs jogod hisztizni, hogy márpedig téged feltétlenül el kell fogadni csak azért, mert te nagyon nagyon szeretnél egy társat. A világ nem így működik. Ha nem megy a társkeresés, akkor vagy fejleszted magad és tovább próbálkozol, vagy keresel valami más hobbit, de így vergődni, és követelőzni nincs jogod. Had döntse már el a másik, hogy kit enged be az életébe és kit nem...

De ha így könnyebb, gondolj úgy a randikérésre mint egy állásinterjúra. Stresszesnek stresszes, de ha még a nevedet is alig tudod kinyögni, akkor jó hogy elutasítanak. Aztán meg elmondhatatlanul szánalmas lenne, ha az elutasítás után az iroda előtt toporzékolnál, hogy márpedig neked aztán minden szükséges tulajdonságod megvan a munkához (ami az eddigi viselkedésed alapján amúgy is erősen vitatandó.)

De ez nem megfelelő példa. Munka nélkül nem lehet életben maradni, társ nélkül meg igen. Aztán mégsem látsz ekkora gyerekhisztit azoktól, akiket nem vettek fel a nekik tetsző állásba.

Ezt kéne megérteni. Nem jár mindenkinek automatikus esély. Pont. Vagy vonzódik hozzád a másik, vagy nem. Vagy szimpatikus vagy a viselkedése, vagy nem. Egy életünk van, nincsenek plusz hónapjaink mindenkire, aki próbálkozik náluk és főleg nem akar az ember olyannal szenvedni, aki állandóan zavarban van mellette és beszélni is alig lehet vele.

Persze neked király lenne, de a másik félnek csak szenvedés. Na ez az igazi önzőség.

"ha valaki szerelmes valakibe, a legtöbb esetben a másik is vonzódna hozzá" ezt melyik amcsi filmben hallottad? Egyáltalán nem igaz ez az állítás.

De csak ezt hajtod, ahelyett, hogy próbálnál kitörni a komfortzónádból és nem eltúlozni az érzéseidet a másik felé. Én is lettem már szerelmes olyanba, akivel hónapokig csak sima ismerősök voltunk. Nem pánikoltam, hanem ugyanúgy beszéltem vele továbbra is, csak közben adtam egy csomó jelet amiből tudta, hogy többet érzek. Ennyi. Nincs kellemetlen nyögdécselés meg visszautasítgatás. És én nő vagyok, állítólag érzelmileg labilisabb a férfiakhoz képest...

Szedd már össze magad légyszi. Szociális gondod van de egyáltalán nem veszed észre, hogy ez nem normális és nem ez van a legtöbb embernél.

Ha egyszer visszataszító ez a dadogas, kislányos félénkseg akkor ez van. Kizaro ok sokaknak.

Olyan, mintha ha valaki budos vagy ápolatlan.

Ez is visszataszito. Hiaba lehetne az idealom, egy ilyen lany esetemben nem tudna imponalni nekem.

Vagy ott a dohanyzas. Nem birom a cigiszagot. Most miert akarnék barmit egy lancdohanyos csajtol? Ha egyszer számomra kizaro ok. Mert nem tudom elfogadni.

Itt 2 probléma is van:

1) kizárólag az adott nő dönti el, hogy kipasszol hozzá, kivel vagy egy hullámhosszon, kihez vonzódik, méghozzá a saját benyomásai és érzései alapján. A lelkitárs egyébként is kevés önmagában egy kapcsolathoz, mert ahhoz férfi kell és nő.

2) az esetek többségében az első vagy kezdeti benyomások a döntőek. Akár igazságtalan, akar nem, de így működik a legtöbb ember. És a félénkség a legtöbb esetben rossz belépő, mert nem férfias jellemet enged sejtetni. Simán lehet, hogy később felenged valaki és normális egy kapcsolatban és úgy eleve az élet más területein akár tökös is, könnyedén kommunikál más nőkkel, akiket nem akar felszedni, stb csak az eleje nehéz.

Viszont csak kevés nőnek van ehhez türelme, hogy esélyt adjon és megismerjen mélyebben, de te akkor sem várhatod el vagy kérheted számon tőlük.

És egyébként pont itt van a paradoxon és a feloldása is.

Ha valóban az lenne a helyzet, hogy annyira egy hullámhosszon lennétek és passzolnátok egymáshoz, akkor egyrészt megadnák az esélyt, másrészt mélyebb ismerettséget feltételez, és addigra már nem izgulnál. Alig ismerve meg honnan a fhaszból veszed, hogy mennyire passzoltok???