Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elkészült egy tudományosan kidolgozott intézkedéscsomag az incelek problémáinak megoldására. Mit gondoltok róla?
Hosszú lesz, de érdemes végigolvasni! Néhány incel készítette el a csomagot, de általános társadalmi problémákra is megoldást kínál (népességfogyás, elöregedő társadalom).
Egy másik kérdésnél már betettem hozzászólásba, de így sokkal több embert fogja látni. Érdekelnek minket a vélemények (főleg a pozitívak).
Első hozzászólásban lesz.
#3759
Na akkor mondom sorban a butaságokat, amiket írtál.
"ha kötelező a házasság 10 évig, akkor is, ha a nő nem akarja, nem akar lefeküdni a kijelölt férjjel, de neki az kötelessége, az erőszak. Attól, mert nem fogadod el, nem lesz másként"
Először is, undorító férfigyűlölő vagy te is, hiszen csak az egyik nemről beszélsz. Itt már hitelt is vesztettél mint, mint feminista (már ha az vagy, de gondolom igen, ha ennyire vergődsz). Másrészt nem tudom hol olvastál olyat, hogy kötelező lefeküdni vele.
Ez szerepel az első oldalon:
"A házasság egy első körben tíz évre kötött szerződés (ez opcionálisan hosszabbítható a lejárat előtt), ami alatt a felek kötelesek szexuális szolgáltatást nyújtani egymásnak. Az ettől való eltérés pénzbüntetést von maga után."
Tehát magyarul, ha valaki nem akarja nyújtani azt a szolgáltatást, amit a házasság aláírásával vállalt jogilag is, akkor az nem azt jelenti, hogy meg lehet erőszakolni, hanem azt, hogy pénzbüntetést kell fizetnie. Ez igaz mind a férfira, mind a nőre. Ezek szerint a legelső kommentet sem sikerült elolvasnod, vagy ha mégis, akkor meg értelmezned.
"Ugye te sem gondolod komolyan, hogy 375 oldalt végig olvasok, hogy megtaláljam, a nem létező kommentedet? Terelsz, terelsz és terelsz."
Én nem terelek, csak ugye mivel egy tenyérbemászó bohóc vagy, nem vagyok képes türelmet gyakorolni veled szemben. Nem olvasod végig a 375 oldalt, de azért tudod, hogy mi létezik és mi nem. 🤡🤡🤡🤡 Sokat egyébként sem kellene keresni, számos kommentet írtam.
"17-21 évesen mi volt a "normális" közeledés?"
Nagyon vergődsz, hogy belém tudj kötni. Sajnos ki kell ábrándulnod. Ugyanúgy közeledtem, mint bármelyik másik fiatal srác. Ha volt egy számomra szimpatikus nő, akkor próbáltam vele beszélgetést kezdeményezni, közös érdeklődési pontokat találni, esetleg nyíltan elmondtam neki, hogy szívesen megismerném, lenne-e kedve meginni mondjuk egy kávét. Stb. Semmi extra nem volt ezekben, és semmi hiba sem. A hiba a külsőmben volt/van. De tudom, most majd jól megszakérted a 80 IQ-dal, hogy mi volt a baj szűk 15 évvel ezelőtt!
"A válaszodban a nőket folyamatosan hülyézed, mert nem értenek veled egyet. Ez szerinted normális?"
Jaj, hagyjuk már. Olvass vissza, bohóc. Bár sok mindent töröltek a moderátorok, de a nyomai megvannak mindennek. Ezek az úgynevezett nők válogatott módon ömlengtek a meggyilkolásomról, megcsonkításomról, megkínzásomról, megmérgezésemről. Pedig én egyiküknek sem ártottam. Ennyit rólatok.
"Demokratikus lázadással? Vagy hogy? Nincsen a mai honatyák és honanyák között - politikai párttól függetlenül - aki ekkora vadbaromság mögé beállna."
Ezt is leírtam. Olvass vissza, bohóc. Incel párt lenne/lesz alapítva a jövőben.
"Az első tükörben fogsz ilyet látni."
Aha, ahhoz képest itt remegsz órák óta, hogy mikor válaszolok neked, hogy aztán fanatikus módon írhasd az újabb férfigyűlölő, nárcisztikus, ostobaságtól bűzlő kommentjeidet. Az az igazság, hogy sem a valóságban, sem itt nem kíváncsi rád senki. A továbbiakban nem fogok válaszolni a kommentjeidre, ha nem vagy képes normális stílusban írni. De a legjobb az lenne, bohóc, ha eltolnád a biciklit és soha nem kerülnél többet a szemem elé.
#3760
Akkor miért gondolsz trollnak?
“Pedig ha valakinek, akkor neked biztosan nem járna sem pár, sem egyéjszakás, de még egy prostituált sem.”:
A mostani pasi is ugyanígy gondolkodik, csak megjátsza magát, hogy szexhez jusson meg nincs konkrét program a fejében. A 2000es évek óta ez kb így megy. Ha nőt akarsz, azt mondod, amit a nő hallani akar. A randi eleve úgy néz ki, mint egy állásinterjú, ha egyáltalán a férfi eljut addig manapság.
Egyébként le a kalappal kérdező, hogy még mindig bírod a hatalmukat féltő feministák támadását.
Köszönöm szépen saját magam, a férfiak és a normális nők nevében, hogy elvégzed a társadalomért azt a munkát, amire én nem voltam képes… nem bírtam a sok negatív feminista fröcsögést.
“Még tanácsot is próbáltam adni, hogy hogyan kéne normálisan közeledni egy nőhöz”:
Nekem is akart tanácsot adni egy ilyen nő korábban(lehet te voltál az), miközben elmagyarázta hogy milyen hibákat vétettem.
A gond csak az, hogy előtte a házibuliban meg konkrétan rámászott/kergette azt a másik pasit. Ennyit ér a tanács, amíg nincs normális piac, ahol minket is hasonlóan kezelnek a nők egy sikeres és értékes drogdealerhez.
“Ezt is leírtam. Olvass vissza, bohóc. Incel párt lenne/lesz alapítva a jövőben.”:
Ha lesz ilyen, én megszavazom az biztos. Viszont ne az incel jelzőt használjátok, hanem mondjuk az “Antifeminista polgári szövetség” jobban hangzik.
3767, gondolom te vagy az, aki ezt a csodát eredetileg kiírtad korábban. Akkor téged is megkérdezlek, nem érdekes elgondolkozni rajta, hogy mekkora lehet a baj azzal, akihez csak teljes ellehetetlenítés kényszerít hozzá egy nőt? Vagy adott esetben még az sem?
Ha csak a teljes kétségbeesés határán jössz fel a horizontra, mint opció, az nem a nőket minősíti ám.
“gondolom te vagy az, aki ezt a csodát eredetileg kiírtad korábban.”:
Igen, meg én is találtam ki, de utána a vitát már feladtam 800 válasz körül. Másik gond, hogy elismerem, én sokszor alkohol hatása alatt írok, ami látszik is pár válaszon sajnos.
“akihez csak teljes ellehetetlenítés kényszerít hozzá egy nőt?”:
Pont ma reggel néztem instagrammon, ahogy a velem egy szinten lévő szomszédlány ismerősöm már megint utazni ment ahelyett, hogy velem netflixezne, ahogy apámmal, nagyapámmal és előtte 100 generációval visszamenőleg tették a hasonló nők.
Nem ellehetetlenítésről van szó, hanem arról, hogy ha nem akar összejönni egy hozzá illő magyar férfival (Dubai nem ér), akkor lehet 3 -ból kettő luxusutazás most kimarad.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!