Miért jelent ekkora hátrányt a társkeresésben, hogy utálom a gyerekeket?

Nem kell ezt túlmagyarázni. Ha szóba kerül a család, akkor megmondod, hogy pl. igen, hosszútávú kapcsolatban/házasságban gondolkodsz, neked fontos/nem fontos az elköteleződés, viszont gyereket nem szeretnél. Ennyi. A kutyát nem kell belevonni, nem is értem miért kéne. Nekem is van kutyám, mindig is voltak. Sosem hívtam őket "gyerekemnek", mert egyrészt egy háziállatot nem így kell kezelni, másrészt a gyereket akarnék, akkor az (is) lenne. A kutyám nem gyerekpótlék.

10-es, nem feltétlen van ennek bármi komolyabb oka. Én sem kedvelem a gyerekeket, mert idegesítenek. Tök mindegy kié. Más meg koncertre nem szeret járni, vagy nem szereti, hogy a közelében legyen kutya/macska/hörcsög/papagáj (nem gyűlöli az állatokat, csak zavarja, hogy hangos, szőrös, mászkál mindenhova, nagy, stb.) vagy írhatnék ide bármilyen példát, hogy ki mit nem kedvel.

#16

Na, kezdődik. Nem azért nyálaznak, hogy téged idegesítsenek, hanem azért, mert jön a foguk. Ha nem tudnak viselkedni, azért meg utáld a szülőket, ha annyira utálni akarsz.

A társkeresésnek nem pont az lenne a burkolt célja, hogy a számodra a lehető legmegfelelőbb kvalitásokkal rendelkező partnerrel közösen hozzatok össze legalább egy saját gyereket?

Ha ez nem így lenne, akkor aki csak társat akar, de gyereket már nem, az simán, válogatás nélkül jöhetne össze bárkivel. Viszont az-az érdekes, hogy ehhez képest még ők is kőkeményen „szelektálnak” a lehetséges partnerek között.

Amúgy meg ha te nem tudod elképzelni a jövődet saját gyerkőccel, akkor tulajdonképpen miért is van szükséged egyáltalán emberi társra? Ahhoz nemhogy férfi, de még ember sem kell, hogy legyen kutyád, és/vagy cicád… :D