Miért jelent ekkora hátrányt a társkeresésben, hogy utálom a gyerekeket?

#83-ka

„Az egészet te kezdted a meglehetősen provokáló és már-már elszámoltató stílusban megírt 20-as válaszoddal, amiben gyakorlatilag közlöd, hogy a gyerektelenek válogatás nélkül bárkivel összejöhetnének, majd jól kérdőre vonod őket, hogy egyáltalán minek emberi társ annak, aki nem akar gyereket, hisz kutya/macskatartáshoz nem kell férfi (mintha egy kutya valaha is helyettesíteni tudna egy párkapcsolatot, lehetne vele beszélgetni, közös jövőt tervezni, utazni, szexelni stb... na mindegy), utána meg pillázol, hogy miért "támadnak" neked.”

És ezt mind 1db mondatba beletömörítve, na de mindegy… Én úgy emlékszem, hogy a 66-os válaszomban már kitértem arra, hogy a 20-as válaszomat nem kötekedési céllal írtam. Ennek ellenére, te még mindig ezen rugózol. Ennyire megakadt a lemez? Vagy nyeld le, vagy köpd ki!

Az meg, hogy te kimondottan provokatívnak találtad a legelső válaszomat, az nem jelent mást, csak a rendkívül alacsony ingerküszöbödet. De kérdem én, hogy ha te és a hozzád hasonlók ennyire nem vagytok képesek elviselni azt, hogy nem mindenki olyan mint ti, akkor miért vagytok fent egy olyan oldalon, ahol ilyen „provokatív” veszélyforrásoknak vagytok kitéve napi szinten? Mazochisták vagytok? 😅

„Az általad idézett hsz részletek konkrétan több, mint fele ehhez az ominózus kommenthez kapcsolódik és teljesen jogos kérdéseket kaptál vissza.”

Mint pl.?

„Magyarul: neked csak arra kell egy férfi, pontosabban a spermája, hogy gyereket csináljon veled, majd mikor visszakérdeznek, hogy te ezt komolyan így gondolod, tényleg csak a szaporodáshoz kell társ, akkor föl vagy háborodva meg mi vagyunk a frusztráltak.”

Őőő, ezt korábban is akartam már írni, csak elfelejtettem, hogy amúgy én nem vagyok nő semmilyen tekintetben. De azért pacsi a lelkes próbálkozásért! Na most, hogy ez kiderült mit fogok kapni? Jaj nekem!

Felháborodás? Bagoly mondja… Bolondokra nem szokásom még haragudni se. Inkább azoknak az általatok reagált „visszakérdezéseknek” a hangnemét elemezd már ki kicsit figyelmesebben! 🙄

„És mindez persze nem elég, utána ugyanúgy folytattad ezt az ellenséges, támadó, elszámoltató stílusú vonalat és még vagy 5x visszakérdeztél - azután is hogy már többen válaszoltak - hogy ugyan mi a célja az életének és minek társ annak, aki nem akar gyereket. … Folyamatosan kérdőre ill. kétségbe vontad a kommentelők magánéleti döntéseit, érveit, gondolatait.”

Nem tudtam, hogy már fel sem lehet tenni olyan kérdéseket, amikre elsőre sem kaptam konkrét válaszokat. Itt van pl. az elhangzott kérdés, „akkor szerinted mi a célja a társkeresésnek, ha nem az, hogy olyan számodra megfelelő partnert találj, akivel közös gyereket akarsz?”, amire jött egy ilyen válasz, hogy „Olyat találni, akivel közös életet akarok. Gyerekek nélkül.”. Azért érezzük, hogy nyilván nem arra lettem volna kíváncsi, amit már addig is gyanítottam részetekről, hanem valami konkrétabb dologra… 🤔

„Egy csepp elfogadóképesség sem szorult beléd, képtelen vagy mások döntését akárcsak minimális szinten tiszteletben tartani,”

Szerencse, hogy beléd meg bőven szorult „elfogadóképesség”, és még másokat is képes vagy tiszteletben tartani. Bár azért én részedről kicsit erősnek tartanám ezen kifejezések hangoztatását, főleg az eddigi kommentjeid alapján… Amikor írtad ezeket a sorokat, véletlenül nem kezdett el omlani nálatok a mennyezet? 🤥

„úgy gondolod te mindenkinél jobban tudod, hogy kinek mi az életben a célja a társkereséssel, mi a célja úgy általánosan, mitől érzi jól magát, mitől lesz boldog stb.”

A véleményemet leírtam, alátámasztottam. Nektek nem tetszett, ezért vissza is kérdeztem. Próbáltatok ugyan valamit nyöszörögni, de inkább csak a kardoskodás, személyeskedés, lenézés, degradálás történt meg érvek helyett. Meg különben is, miért kérdeznék meg valamit, ha szerinted annyira tudom?

„Ha te annyira elégedett és boldog lennél a saját életeddel, akkor nem máséval lennél elfoglalva, nem azon értetlenkednél és hüledeznél, hogy miért akar egy gyereket nem akaró férfi/nő társat és nem foggal-körömmel próbálnád bizonygatni, hogy ez így mennyire nincs rendben, hanem szépen elfogadnád és tovább lépnél. De nem, te kötöd az ebet a karóhoz.”

Én a saját álláspontommal voltam elfoglalva, amire úgy repültetek rá, mint tyúk a takonyra. Amúgy meg ennyi erővel én is megkérdezhetném, hogyha te annyira elégedett vagy az életeddel, akkor miért fáj annyira, hogy nem mindenki úgy gondolkozik, mint te? Hát nem te említetted fentebb az „elfogadóképességet”, meg a mások „tiszteletben tartását”? Akkor miért nem tartod magad ezekhez? 🤨

„Ezekből a megnyilvánulásaidból az jön le, hogy pont te vagy végtelenül frusztrált, máskülönben 1) nem erőlködnél már oldalak óta bebizonyítani, hogy igen is mindenkinek az a célja a társkereséssel, hogy jó spermát, bocsi férfit találjon a gyerekvállaláshoz és aki nem így dönt annak értelmetlen meg céltalan az élete, 2) nem is bökné ennyire a csőrödet, hogy sokan nem az általad helyesnek vélt életet élik, hanem szépen tudomásul vennéd és nem kötekednél meg értetlenkednél rajta. Szóval még mindig te vagy az, aki cseppet sem tiszteli a másik véleményét. Ha emlékezetem nem csal, nem mi álltunk neki elszámoltatni a gyerekeseket, hogy minek nekik tökéletes társ, minek nekik gyerek, mi az életük értelme a gyerekcsináláson túl vagy épp mi lesz az értelme az életüknek miután kirepültek a gyerekek stb stb, szóval ahelyett, hogy másokon kéred számon a saját véleményedet, nézz inkább picit magadba. :)”

Hát 1, azokat az oldalakon átívelő „bebizonyításokat” valójában kommunikációnak hívják. Tudod, amikor egyik személy reagál a másik személy válaszára. És 2, engem egyáltalán nem érdekel az, hogy kinek van, és kinek nincs gyereke. Viszont az sokkal jobban zavar, amikor valaki, jelenesetben te, megpróbálod beadni a szentet, meg hogy mindenki egyenlő, ugyanolyan jó, de közben egyből vérszemet kapsz, ha azt látod, hogy nem mindenki gondolja úgy, ahogy te. Na akkor ki is a frusztrált? Kettős mérce… 🤡

„U.i.: érdekes te sem tudtál jó pár dologra reagálni, amit mi írtunk, cserébe vagy fél tucatszor megkérdezted ugyanazt és egyszer sem sikerült felfogni a rá adott választ..”

Mint pl.?

#86-ka

„Nem, abba hogy saját magamnak mi a célom a párkereséssel nem csak max beleszólásom van, hanem konkrétan enyém a döntés. Igen, én döntöm el különféle tényezők mentén, hogy például célom-e párkereséskor a gyerekvállalás vagy sem és ehhez mérten cselekszem. Amint anno ismerkedés során kiderült valakiről, hogy akar gyereket, már léptem is tovább, mivel én nem akartam. Ott sem a génjeim meg az állítólagos evolúciós szabályok irányítottak.”

És a párkeresés egyből azzal kezdődik, hogy már ismerkedsz is egy random, általad még nem is látott emberrel? A következő mondattal már próbálsz is „szépíteni”:

„Senki egy szóval nem állította azt, hogy mi magunk döntjük el tudatosan, hogy kihez vonzódunk meg kihez nem,”

Pedig ez a lényeg, ezzel kezdődik/végződik minden. Enélkül élőben el sem jutnál addig, hogy egyáltalán megismerd a számodra tetszőt. Ránézel valakire, és „valamiért” egyből tudod, hogy kéne, vagy sem. De ha ez szerinted nem genetikailag kódolt, akkor mégis mi indukálja, mi irányítja?

„Te persze nyugodtan tekinthetsz magadra gyakorlatilag egy biológiai automatáként, akit kizárólagosan az ösztönei, génjei irányítanak, ez viszont ebben a formában továbbra sem igaz.”

És ha emlékezetem nem csal, akkor én sem írtam ilyet, hogy csak az ösztönök és csak a gének. De vigyázz, mert azt sem állítottam, hogy az ösztönök és gének ne lennének egyáltalán kihatással a „logikus” döntésekre.

„Az emberek ugyanis bizonyos helyzetekben és mértékben képesek mindezen felülemelkedni és ettől eltérően dönteni (erre már több példa is lett felhozva.). Leginkább úgy, ahogy az számukra a legmegfelelőbb És ha az a gyerekvállalás, akkor az. Ha a tudatos gyerektelenség, akkor pedig az.”

Ez az állítás így önmagában igaz, de nem erre hegyeztem ki az eddigi mondandóimat, hanem az ok-okozati összefüggésre. Függetlenül attól, hogy valakik akarnak-e gyereket vagy sem, azért szex az többé-kevésbé lesz az életükben. A szex az ugyebár egyfajta örömmel társítható, amit csak bizonyos pszichoaktív szerek tudnak valamilyen szinten „lemásolni”. A szexnek következménye is szokott lenni, úgy hívják gyerek. Ez alapján szerinted nincs összefüggés az örömmel társítás és az esetleges következménye között? És ha a természet a szexet nem úgy találta volna ki, hogy az örömmel járjon, akkor pl. az ember esetében lenne ugyanilyen szintű motiváció a társkeresésre? 🤔

„Semmiféle szerencsétlen gének általi győzködésről szó nincs, kicsit erősen túltoltad meg misztifikáltad már ezt a dolgot. Valakiben vagy megvan a vágy utód után vagy nincs, felesleges tovább ragozni.”

Kicsit kevered a szezont a fazonnal. Ha azok „szerencsétlen gének” nem győzködnének, akkor mégis mi késztet arra, hogy legyen társad? Talán te magadat győzködöd? Azt meg az imént fejtettem ki, hogy oké, te lehet, hogy nem akarsz utódot, de a génjeid meg igen. És továbbra sem arra késztetnek, hogy egy számodra NEM vonzóval „jöjjél össze”. Szerintem ezt nem túl bonyolult összerakni…

„Amúgy őszintén nem értem miért pörögtél itt ennyire rá, hogy mi a párkapcsolat burkolt meg nem burkolt célja, főleg hogy erről mindenkinek megvan a saját véleménye/álláspontja, amin mit sem változtat és mit sem befolyásol a te privát véleményed.”

Talán a kérdező általi kérdés kapcsán?! 😅

„Plusz te magad is írtad, attól hogy valamiről úgy tartják, hogy ez és az a burkolt célja még nem zár ki mást célt/célokat.”

Valóban nem zárja ki a gének többi célját sem. De szerintem azt sem írtam, hogy az a többi cél sem lenne ennek az egynek alárendelve. Ha csak arra gondolsz, hogy „túlélési ösztön”, mint pl. a védekező reflex. Így önmagában egy laikus gondolhatná azt, hogy ez csak azért alakult ki, hogy az adott egyed életképesebbnek bizonyuljon. De ennek az ösztönnek a kialakulása a gének szempontjából miért lenne annyira fontos, ha úgyse adódnának tovább?

„Attól még, hogy SZERINTED a burkolt célja a párkapcsolatoknak a gyerekvállalás, miért ne lehetne másoknak más a céljuk? Erre még egyetlen egyszer sem sikerült bármi érdemi reakciót produkálni.”

Konkrétan én is ezért tettem fel a kérdésimet, válaszra várva… És mit kaptam cserébe? „Ne értetlenkedjél!” 🤐

„Csak úgy sugárzik belőled a rosszindulat, bár ez kizárólag téged minősít.”

Ha te mondod, akkor az biztosan úgy is van, ugye?! 🙄

Na itt egy egész szociológia-pszichológia tanszék tartott workshop-ot :-).

De mint mindíg ez is átment egymás kostolgatásába, elkanyarodva az eredeti témától.

"Ha azok „szerencsétlen gének” nem győzködnének, akkor mégis mi késztet arra, hogy legyen társad? Talán te magadat győzködöd? Azt meg az imént fejtettem ki, hogy oké, te lehet, hogy nem akarsz utódot, de a génjeid meg igen. És továbbra sem arra késztetnek, hogy egy számodra NEM vonzóval „jöjjél össze”. Szerintem ezt nem túl bonyolult összerakni…"

A gének nem szentiens dolgok, nem akarnak semmit. Az ember akar. Ha a gének irányítanának, semmi más nem számítana a külsőn kívül. A személyiség, humor, értelmi és érzelmi intelligencia nem számítana semmit.

Lehet, hogy te csak ennyit nézel ki magadból, de ez nem univerzális tapasztalat.

Nem tudom eldönteni, hogy te megbántad a gyerekedet, vagy még nincs, és borzalmasan rettegsz, hogy rossz döntést hozol. Nagyon hisztérikusan hat az írásod.

#94, „A gének nem szentiens dolgok, nem akarnak semmit.”

És vissza is ugrottunk a dolgok legelejére. Mit akar az ember? Mi okból akarja, ha szerinted nem a gének befolyásolják a döntéseit?

„Az ember akar. Ha a gének irányítanának, semmi más nem számítana a külsőn kívül. A személyiség, humor, értelmi és érzelmi intelligencia nem számítana semmit.”

Miért gondolod, hogy a személyiséget, humort, értelmi és érzelmi intelligenciát nem lehet a génekhez kötni? A gének nem hajlamosítanak semmire? Miért van az, hogy pl. egyik embernek van humorérzéke, de a másiknak meg nincs? Az ilyen és ehhez hasonló készségek akaratból adódnak? Ha egy gyerek a saját akarata alapján eldönti, hogy ő mondjuk majd jó humorista akar lenni, de közben 0 humorérzéke van, akkor neki elég éveken át vicceket magolnia és felnőttkorára jó humorista lesz belőle? Vagy pl. amikor egy gyerek énekes akar lenni, de egyáltalán nincs zenei hallása. Ettől függetlenül neki elég lenne csak akarnia, gyakorolnia és máris képes lenne rá? Nem hinném… :D

Továbbra sem mi vergődünk azon, hogy neked meg a gyerekeseknek mi a céljuk pl az életben a szaporodáson kívül. Engem egyszerűen nem érdekel, magánügyük és én veled ellentétben elfogadom, hogy nekik így jó. Itt pont, hogy TE vagy az, aki képtelen elfogadni a másik oldalt és értetlenkedsz oldalak óta azon, hogy nekünk ugyan egyáltalán minek társ, ha már gyerek úgy se kell meg mégis mi a célunk, ha nem a gyerekvállalás.

A 32-es első részében pl leírom, hogy nekem,/szerintem mi lenne a célja, ráadásul téged idézve, hátha úgy jobban átmegy az üzenet, amit te megint nem vagy hajlandó elfogadni és visszakérdezel:

„de mi az, hogy boldog, mi az, hogy tartalmas, és ezért ez mitől érv, mit támaszt alá”

Ennyi erővel a te olvasatodban boldog élet mégis mire érv, hmm? Mégis mit támaszt alá? Na nem mintha az enyém ettől kevésbé boldog lenne, de mindegy. Egyáltalán neked mitől boldog meg tartalmas az életed, ha már itt tartunk? Attól, hogy van gyereked? Szuper, nekem meg pont attól, hogy nincs.

Megint leírom:

„Egy párkapcsolat ALAPJA a kölcsönös vonzalom, az őszinteség, a bizalom, a másik iránti tisztelet, a kölcsönös szeretet, de szerintem fontos az is, hogy hasonló értékrendje/elképzelése legyen az életet illetően a két félnek, máskülönben folyamatosan ellentétekbe kerül(het)nek stb. Nekem ezek és még számos tényező együttes meglététől boldog és harmonikus a házasságom a férjemmel.”

Erre te ismét jössz az értetlenkedéseddel:

„De ebből megint felvetődik az a kérdés, hogy akkor szerinted mi a célja a társkeresésnek, ha nem az, hogy olyan számodra megfelelő partnert találj, akivel közös gyereket akarsz?” meg:

„Ez így önmagában tök jól hangzik, hogy ilyen meg olyan férfivel tervezed az életed, meg szerinted ettől meg attól jó egy kapcsolat. De továbbra is nyitva marad az a kérdés, hogy mi is a célja az életednek a számodra tökéletes férfivel? Mi okból van szükséged a társaságára?”

Ez idáig csak úgy cirka 3 alkalommal írtuk/írtam le, hogy miért van szükségem vagy úgy általánosságban szükségük az embereknek társra, de semmi baj.

Valaki válaszol:

„Olyat találni, akivel közös életet akarok. Gyerekek nélkül.”

Erre te megint:

„Oké, és mi lesz a célja a közös életeteknek, amihez neked szükséged van egy számodra legmegfelelőbb partnerre, ha nem az, hogy legyen közös gyereketek?”

Mintha valami blokkolná a fejedben az információáramlást. Mintha nem tudnád feldolgozni, hogy nem csak a gyerekvállalás adhat célt az ember életének. Vagy neked nem fontos emellett, hogy egyébként legyen melletted egy szerető társ, akivel jól érzitek magatokat egymás társaságában, akire bármikor számíthatsz, aki akkor is melletted lesz, amikor a gyerekek már felnőttek és elköltöztek? Akivel úgy nem mellesleg leélni készülöd az életed? Akkor a tudatosan gyerektelen miért ne vágyhatna minderre, csak gyerek nélkül?! Miért van egyáltalán szükséged a másik álláspontjának elfogadásához és tiszteletben tartásához arra, hogy bebizonyítsa neked, az ő élete, párkapcsolata nem céltalan, se nem boldogtalan gyerektelenül? Főleg, hogy az eddigiek fényében írhatna bárki, bármit, úgy se fogadnád el.

Számomra adja magát a kérdés, hogy miért akarsz ennyire görcsösen idegen emberek magánéletében turkálni? Többször is kaptál választ és még mindig ugyanott tartasz és ugyanazt kérdezed vissza. Értjük, hogy neked csak a gyerek ad célt az életednek, azzal ugyanis, hogy folyamatosan visszakérdezel, hogy mi a célja az életünknek, ha nem lesz gyerekünk, egyértelműen levonható, hogy neked a szaporodás az. Bocs, de nekem ez inkább szomorú.

Az előző válaszoló közben megint ír:

„Érezzük jól magunkat, élvezzük az életet és egymás társaságát.”

Amire te kínodban és végső mentsvárként jössz a 66-os hsz-ed első felében írt keservesen erőltetett kismonológgal, amivel ismét kétségbe vonod a másik érzéseit, véleményét és azt, hogy ő így (volt) boldog. Gyakorlatig itt burkoltan azt sugallod, hogy valójában te jobban tudod ő mitől lett volna boldog meg pedzegeted, hogy biztos nem bánja-e meg, holott már leírta, hogy ő neki így jó, de ezt ugye képtelen vagy elfogadni.

A kommentelő leírja a 67-es válaszában, hogy nem akar maradandót hagyni, nem érdekli, hogy emlékeznek-e rá halála után és visszasírni sem fog olyasmit, amit soha nem akart megtenni.

Erre te roppant cinikusan odabököd:

„Ahogy szerintem sokkal érdekesebb a pályán játszani, mint a kispadról nézni az eseményeket.”

Ismét utalva arra, hogy az a boldogabb, érdekesebb életút, amit TE annak gondolsz, aki nem ért veled egyet, az csak kispadról nézi az eseményeket.

Arra persze már nem sikerült mit kipréselni magadból, amikor a 72-es hozott egy ellenpéldát ill. leírta, hogy neki ez nem kispad, neki ez a pályán játszás.

Én közben ismét megkíséreltem megértetni veled:

„elsősorban azért akar társat maga mellé, hogy legyen valaki, akire kölcsönösen támaszkodhatnak, akire kölcsönösen számíthatnak, akivel kölcsönösen szeretik egymást, akivel együtt, közösen oldják meg a felmerülő nehézségeket, akivel jól érzik magukat és élvezik az életet stb stb.”

és:

„A többség vágyik a szerelemre, a törődésre, arra, hogy legyen az életében valaki, akivel egymás támaszai lehetnek a nehézségekben, akivel együtt élnek meg sok boldog és kevésbé boldog pillanatot az életben, akivel megnevettetik egymást, akivel jobban érzik magukat a mindennapokban, akivel van egy kielégítő szexuális életük, akihez este odabújhatnak az ágyban, aki megöleli és megvigasztalja, ha épp maga alatt van ésatöbbi ésatöbbi. „

Itt már nem is tudom hányadik alkalommal kaptál választ arra, hogy miért akarhat egy gyerektelen is társat, de természetesen továbbra sem sikerült sem megérteni, sem elfogadni, sem tiszteletben tartani, így hát ezt a részt inkább illedelmesen átugrottad, tudomást sem vettél róla, hogy ez volt a kérdésed és el kezdtél a génekről beszélni.

A 74-es hsz-ben én is reagáltam a 66-os első bekezdésére, amiben leírtam, hogy: 1) mi alapján is fogom azt állítani, hogy boldog volt az életem 2) hogy nem fogok megbánni egy olyan dolgot, amitől világ életemben rázott a hideg, 3) kitértem arra, hogy a gyerekvállalást is meg lehet bánni, ahogy sokan meg is bánják. Valaki konkrét oldalakat is írt, ahol ilyen szülők vallomásait olvashatjuk, de én is hoztam példát a való életből, pl amikor a COVID alatt mindenki alig várta, hogy menjen már oviba/suliba a gyerek vagy hogy a környezetünkben lévő szülők többsége állandóan panaszkodik mekkora szívás a gyereknevelés. Érdekes, itt is csak egyetlen mondatot sikerült kiragadnod, a többire érdemben már nem tudtál mit reagálni.

De persze mi nem fogadjuk el a te álláspontodat, oké. :)

„De persze mi nem fogadjuk el a te álláspontodat, oké. :)”

Van benne valami, ha már törölve lett a legutolsó válaszom. De ha ti így boldogabbak vagytok… :)