Létezhet működő feminizmus equal dating market nélkül?

843

Jézusom, persze, tudom, hogy sokkal nehezebb sorsok is vannak, mint az enyém. Sőt, valóban, azt sem mondanám, hogy általánosságban nekem nehéz, én nagyon is szeretem az életet. Én csak azt mondtam, hogy nem az ölünkbe hullik minden, és csak csücsülünk, mint egy királynő, hanem hogy normális életet élünk mi is, könnyebb és nehezebb percekkel.

Tudom, hogy nekem jó életem van, és ezek a problémák, amiket leírtam, az élet velejárói. Tudom, hogy sokkal nehezebb annak, aki elvesztette az otthonát, nincs munkája, nem volt lehetősége tanulni, valami betegsége van, egyedül nevel gyerekeket, stb. Tudom, hogy nehezebb neked/nektek is ennyi lelki problémával, frusztrációval, és úgy, hogy egy olyan helyzetben érzitek magatokat, amiből nem látjátok a kiutat. Nyilván tudom, hogy jobb életem van, ha egyszer én boldog vagyok, ti meg nem. De ez nem azért van, mert én nő vagyok, ti meg nem. A nők között is vannak frusztráltak, ellenségesek, reménytelen helyzetben lévők.

845

Csak tudod az a baj, hogy ez nem társadalmi probléma. Társadalmi szinten közel ugyanannyi férfi születik, mint nő, és jóformán ugyannyi férfi él kapcsolatban, mint nő. Az emberek nagy része talál magának párt, sőt komoly kapcsolatot is. Kisebb az elköteleződési hajlandóság, mint 50 éve, de ez mindkét nemre jellemző, legfeljebb ez a társadalmi probléma.

Jó, akkor tegyük fel létezik a probléma. Mutass rá bizonyítékot. Mert az, hogy te szajkózod, hogy "tömegek" vannak a te helyzetedben, pont annyira hihető, vagy nem hihető, mint az, hogy én valahogy nem látom ezeket a tömegeket.

Mert a statisztikák (házasságkötések, bejegyzett élettársi kapcsolatok, csokot és babavárót felvevő emberek, válások, ugyanis aki elválik házas volt, tehát nem incel) nem azt bizonyítják, hogy ebben az országban a férfiak "éhező", sóvárgó, elnyomott tömegei élnek. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a sima párkapcsolatok sehol nem jelennek meg, mert jogilag nem érnek semmit, így nem is mérhető a számuk.

A többi "mert a nőknek könnyebb minden Is" csak sima hiszti. A pna nem visz előre a legtöbb esetben, (persze van, aki lefekszik az oktatójával, vagy fesztivál bérletér orálozik, de nehogy már ettől legyen könnyebb annak a maradék pár milliárd nőnek, aki nem teszi. Persze megint jössz majd a, de a lehetőség adott lenne, ő dönt úgy, hogy nem él vele dumával. A lehetőség neked is sok mindenre adott lenne, szóval ezt hagyjuk) sőt bizonyos helyzetekben hatalmas hátrány, lásd megerőszakolás, mikor fogsz szülni probléma a munkavállalásnál stb.

Lehet, hogy nem látom át az incelek lelki nyavajáit, (bár depressziós bármelyik mezei nő is lehet, (sőt szülés utáni depressziója csak neki lehet) ahogy szorongó, fóbiás, erősen introvertált, sőt akár magasan funkcionáló autista is, sok nő jön bántalmazó családból olyan lelki károkkal, amik soha nem hozhatóak igazán helyre, sok lányt bántanak, aláznak meg az iskolában úgy, hogy később képtelen elhinni, hogy szerethető, ne adj isten valakinek szexi, hogy a nemierőszak, zaklatás és a belekényszerített abortusz lelki nyomait ne is említsem. Azért annyira nem vagytok egyediek és nem felfoghatatlan a problémátok) de ti is marha egyoldalúan látjátok a nők életét.

958#

Ti jöttetek a saját kis mindennapi nehézségeitekkel, amik problémák nektek. És ezeket próbáltátok összemérni a teljes reménytelenség problémakörével, ami teljes képtelenség, beláthatjátok.

Ugyanakkor azt nem állítanám hogy a világon nem ér fel semmi a mi problémánkkal, a nők egyáltalán nem küzdhetnek hasonló helyzettel.

Sőt, az incelorobléma nem összemérhető pl. az afrikai társadalmi problémákkal teszem azt. Viszont itthon ez egy létező probléma. A gond ott kezdődik hogy ez a gond még csak ki sincs igazán mondva, ha leszámítjuk a gyakorit és az incel közösségeket. A politika vagy a közbeszéd számára nem is létezünk

"Ugyanakkor azt nem állítanám hogy a világon nem ér fel semmi a mi problémánkkal, a nők egyáltalán nem küzdhetnek hasonló helyzettel"

Mint írtam, vannak lelkisérült nők, vannak szociálisan gyenge nők, vannak depressziós nők, akik pont ugyan ezt élik át és épp úgy a saját fejükben van a probléma.

Olyan nő valóban kevés lehet, már, már elenyésző, aki dugásra nem talál partnert. Az más kérdés, hogy ez egyedül a ti fejetekben old meg bármilyen problémát. Lehet neked egy ronda, dagadt és/vagy szégyentelenül buta és l/vqgy igénytelen nő, akinek taszít a külseje, vagy a viselkedése teljesen megfelelne. Ez se a nők szegénységi bizonyítványa. De tovább megyek, sok nő megpróbálja és tapasztalatból tudja, hogy nem jó. Neked valószínűleg nincs erről tapasztalatod.

A reménytelenség érzete se csak az incelek sajátja. Kérdezz meg róla egy nőt, aki sérült gyermekkel keres társat, vagy akinek valamilyen súlyos deformitása, lelki sérülése, vagy egy sima depressziója van.

Erről beszéltem. Szerintem nem (csak) a nők bagatelizálnak el dolgokat.

Az meg ugye tipikus tyúk, vagy tojás kérdés, hogy mi volt előbb, incel, vagy sérült az illető. Bár, aki eleve a szociális helyzetekben, az emberi kapcsolataiban mindenhol alul teljesít, ott gyanús a válasz.

Én nem írtam a problémáiról semmit. Én megoldom őket, pedig, ha én is csak verném az asztalt, hogy milyen gonosz a világ, hogy el lett cseszve a szocializációm, hogy depresszióra hajlamos vagyok, hogy egy teljesen diszfunkcionálisan működő családba születtem, ahol apám alkoholista, anyám érzelmileg sérült és nárcisztikusan viselkedik, így nincs előttem se helyes férfi, se helyes női, se egészséges család kép, hogy hányszor aláztak meg fiúk a legérzékenyebb időszakban 14-18 éves korom között, azért, mert nem tudtam úgy viselkedni, ahogy az egy ebben a korban lévő lánytól "elvárt", mert nem volt önbizalmam és mert gyáva voltam megvédeni magam és ezek után a mai napig nehezen hiszem el, hogy van férfi aki kívánatosnak tart és én magam undorodom a testemtől, hogy a szarul működő családom miatt hibás a kötődési mintám, hogy vannak és voltak is autisztikus tüneteim, amik megnehezítik a legalapabb problémáim megoldását is, hogy gyerekként tanulási nehézséggel küzdöttem és gondolom még tudnám sorolni, akkor gyanús nem itt lennék és nem az lennék aki vagyok.

De vajon az, hogy sajnálom és sajnáltatom magam megoldotta volna az életem? Nos nem tudjuk meg mert 14 éves korom óta folyamatosan küzdök, hogy ebből a rengeteg szarból kikeveredjek és várat építhessek a trágyadomb közepén. Tanulok a környezetemtől, tudatosan tolom egyre kijjebb a határaim, sokszor komoly érzelmi nehézségek árán, tudatosan alakítom a külsőm és a környezetem, tudatos a keresem azokat a dolgokat, tevékenységeket, élményeket, amik boldogabbá, teljesebbé tesznek. De persze mivel nő vagyok, nem érthetem milyen az elutasítás, a verbális bántalmazás, sőt zaklatva se voltam biztos, nem tudhatod milyen a félelem, attól, hogy soha senkinek nem leszek elég jó, vagy egyszerűen nem is fogok kelleni, nem tudhatom milyen a magány, mert biztos nem éltem át gyakorlatilag kisgyerek koromtól kezdve egy ilyen szuper családban, majd később a gyenge szociális készségeimnek hála az iskolában. Nem. A pnával ez ellen valamilyen varázs pajzsot kaptam, mint ezen az oldalon ez rendre kiderül. Nevetséges amit írtok.

És írom mindezt úgy, hogy az én problémáim sokak számára már a mennyország, mert sokkal szarabb kártyákkal indultak. Az életem pedig, így 11 évnyi szopás után, már valóban olyan, amilyet szeretnék, vagy legalábbis már elérhető közelségben van az, amit kitűztem. Lehet, hogy rózsaszín álomvilág volt az elmúlt 20 évem amire emlékszem, de valamiért, mégse vágyom vissza egyik időszakba se. Sőt, tudom, hogy egész életemben plusz energiát kell majd fektetnem olyan dolgokba, ami másnak ujjgyakorlat és fokozottan figyelnem kell majd a lelki egyensúlyomra, mert könnyen megborul és marha nehéz utána helyrehozni. Egy rémálom lesz előreláthatólag a terhesség és valószínűleg számíthatok szülés utáni depresszióra. Ki tudja mennyire lesz nehéz kötődnöm a saját gyerekemhez a gyermekkori dolgaim miatt. De persze, csak nektek lehet nehéz az élet, mert valami lóg a lábatok között. És persze fontos kiemelni a ti erőteljes, fejlett empátiátokat mások problémái felé.

És akkor most ezek után teszem fel a kérdést, hogy tényleg komolyan gondoltátok az elmúlt pár száz oldal okfejtését?

Mindenkinek lehet nehéz, a különbség ember és ember között, hogy hajlandó-e vállalni a megoldáshoz vezető út nehézségeit és van-e elég kitartása végig járni. Különbség lehet még az út hosszában, de az se nemtől függ, hanem attól, mennyire van távol a céljától az illető, mennyire ment el az élete az átlagostól, mennyire hibás a fejlődése és működése ahhoz képest, ami szerinte a jó. De nem attól függnek ezek a dolgok, hogy mi van a lába között.

Attól csak annyi függ, hogy meg akarnak-e dugni. Az meg nem csodagyógyír, ha hagyod hogy egy kanos férfi, aki valószínűleg amúgy se tart többre egy meleg zsebkendőnél, beléd dugja amilye van és élvezzen egyet. Ettől csak még szánalmasabbnak érzed magad.