Hirtelen kidobott a szerelmem, mit csináljak?

Hát tényleg nem lesz olyan, mert mindenkiből csak egy van. Viszont el kell fogadd, hogy neki ez nem volt jó és elhidegült tőled igazából. Ezen már változtatni nem tudsz ha akarsz, ha nem. Ő nem érzi azt, amit kéne. És hidd el, ezt én is átéltem csak másmilyen formában. De ott én voltam, aki szakított.

A másik azt hitte, hogy minden rendben és a néhai morgásom, hogy nem teljesen jó ez így az csak vicc. Aztán egyszer végleg meguntam. Ez ilyen az utolsó csepp a pohárban esete. És aztán átvittem minden cuccát egy szatyorban, mondtam, hogy ezzel vége. Nekem ez nem esett már jól, kívánom, hogy boldog legyen azért is személyesen mondom, mert tisztelem ennyire. Aztán adios amigos.

Utána egy hónapig a nyakamra járt, hogy megváltozik, de én mondtam neki, hogy nem kérek belőle. Meguntam. Megölte a tétlensége az érzéseimet. Neki jó volt a pocsolya, nekem nem.

Mi egyébként távkapcsolatban vagyunk párommal, de megbeszéltük pont az emiatt előforduló nehezebb, elhidegülősebb helyzetekre, hogy ha valaki fontolgatja a szétválást (mert annyira teli a hócipője már), akkor egy egyhetes próbaidőt indítunk.

Tehát egy hétig nem kommunikálunk, mindenki gondolkodjon el, mérlegeljen, menthető-e vagy sem a kapcsolat, akarjuk-e megjavítani vagy sem.

Aztán egy hét múlva összevetjük az elképzeléseket. Persze csak ha egyáltalán kibírtok egymás nélkül egy hetet.

Higyjétek el hasznos, ha ennél a lánynál már nem is alkalmazható, másnál biztosan.

Egyébként meg beszélj vele, mondd el neki azt, amit itt nekünk, hogy szerinted még több van a kapcsolatban. Biztos ő is gondolkodott azóta.

Ennyit megér szerintem.

Viszont tiszteletben kell tartani majd akármilyen választ is kapsz.

Szerintem csak azért várni, hogy teljen az idő, nemnagyon érdemes, pár nap a szétválás óta így is eltelt.

Ahogy jónak érzed.

Szerintem nyugodtan jelentkezhetsz nála úgy, hogy szeretnéd ezt átbeszélni mégegyszer kicsit távolabbról nézve már. Megkérdezed, hogy őneki lenne-e kedve, vagy már végleg lezárta.

Legfeljebb azt mondja, hogy húzz a francba, de akkormeg érdemes el is húzni tényleg.

Szerintem sem szakító ok az, amit leírtál, (bár nekem sokmindem nem az, ami másnak már fixen), de biztosan torzítva látjuk így kívülről mi, hiszen csak a te álláspontot az elérhető számunkra. Emiatt is nehéz a tanácsadás.

Egyébként szintén nekem is az szokott lenni a problémám, hogy a párom elhanyagol, legalábbis úgy éreztem, keveselltem az együtt töltött időt, voltak hetek, amikor tényleg alig beszéltünk.

Jellemzően olyankor nálam kiborult a bili és elkezdtem mondogatni neki, hogy mennyire nem jól érzem én így magam vele, amivel szerintem sajnos mindig megbánthattam.

Ő szintén úgy szokta érezni, hogy nagyrészt okés minden. Neki is volt hiányérzete, de úgy tűnt nem akkora tántongó űr, mint nálam.

Olyankor mindig kicsit mondhatni összekaptunk, higgadt volt mindenki, inkább felvett egy ilyen nagyon steril szerepet.

Az ilyen átbeszélések után pedig mindig összerántódtunk, mindig olyan volt a kapcsolat mindkettőnk számára, mint egy álom.

Persze csak pár napig.

Utána megint beállt a rendszer, hogy ő keres engem, ír valamit napközben többször nagynehezen, hogy írjon, én meg duzzogok és magamtól nem jelentkeznék nála, mert úgy érzem nem is figyel rám.

Több ilyen eset volt, mindegyiknél kiléphettünk volna a kapcsolatból, de nem tettük, mert fontosabbak voltunk egymásnak annál, hogy ilyen könnyen hátat fordítsunk.

Problémák mindenhol lesznek, de speciel én akár az egész életem eltöltöm tök szívesen azzal, hogy ezt a kapcsolatot egyengetem, mert a páromon ugyanezt látom.

Erre gyökeres megoldást mi egy személyes találkozás alkalmával találtunk, valami nagyon átfordult ott, azóta annyival másabb, annyival őszintébb a kapcsolatunk.

Egyszerűen csak átbeszéltük, ítélkezésmentesen a történteket, de tényleg tök kedves volt az egész helyzet.

Mindketten odafigyeltünk a másikra, megértettük egymás helyzetét.

Mindenki elmondta mit szeretne a kapcsolattól, mindenki átértékelte, azóta virágzunk, és ez nem a klasszikus pár napig tartó rózsaszín köd.

Tulajdonképpen ki merem jelenteni, hogy ez volt a valaha volt legőszintébb beszélgetésünk, ezt az őszinte nyíltságot pedig mostanáig őrizzük.

Annyi múlik az őszinteségen, az állandó jelenléten, az elkötelezettségen, hogy rengetegminden.

Tudom, ez csak a mi egyedi történetünk, de sosem lehet tudni kinek mivel segítünk épp.

Szerintem nagyon jól teszed, ha még nem hagyod annyiban, egy átbeszélést bőven megér.

De figyelj rá, érezd mikor kell lezárni és mikor nem.