Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok túllépni azon, hogy a feleségemnek viszonya volt egy másik férfival. Van akinek ez sikerült? Hogyan?
Mennyi idősek a gyerekek?
Nehogy már egy ügyvéd döntse el, kihez kerüljenek. Ez a gyerek döntése.
Nem könnyű a helyzeted, Kérdező!
A magam részéről mindenképpen azt látom megoldásnak, hogy nyugodt körülmények között leülsz a feleségeddel, és megmondod neki, hogy mit érzel, hogy neked ez nem megy. Szerintem fordítva ő is így érezne...
Ezután próbáljatok közösen megoldást találni. A közös tulajdon valóban nem kizárólag az övé, lehet kérni a megszüntetését (eladjátok, megváltja a lakhatási- és/vagy tulajdonjogod), a baj az, hogy ehhez az egész dologhoz elég érettnek kell lenni - a gyerekek valószínűleg nála maradnak, és tartásdíj ide vagy oda, anyucinak nyilván nehezebb körülmények között kell majd helytállnia; neked azt kell elérned, hogy ne fordítson a gyerekeid ellen ("apátok miatt vagyok/vagyunk ilyen nehéz helyzetben, blabla").
Bírom amikor egyből azzal jönnek, hogy biztos nem adott meg mindent a feleségnek, azért lép félre. :D :D Még véletlenül sem azért, mert már unta a meglévő farkat és inkább megnézte valaki másét.
Én amúgy elválnék a búsba, tudom hogy sajnálod a gyerekeket, de most gonosz leszek: neki nehezebb lesz a gyerekekkel továbblépni, neked könnyebb. Mármint új kapcsolatot kezdeni. Elég undorító, hogy ő jobbnak látja a kapcsolatot emiatt, hogy megcsalt.
Borzasztó látni, ahogy a férfiak feladják. Ez a ti üvegplafonotok. Én azt látom, ahogy a nők az álláskeresésben néha mimózák, úgy a férfiak a válás esetén húzzák be a kéziféket. Sokkal jobb lenne a gyermekelhelyezésben az arány, ha nem eleve úgy állnának hozzá a férfiak, hogy ők csak vesztesek lehetnek. Keress egy másik ügyvédet, aki nem törődik bele a status quoba, hanem segít neked. Ha minden férfi feladja, akkor soha nem lesz változás. Ha te szeretnéd nevelni a gyerekeidet akkor harcolj értük, vagy legyen közös felügyelet.
Ez a feleség viszi a vagyont meg szintén azért van, mert sok férfi hagyja. Többször is láttam a rokonságomban, hogy önként mondanak le a tulajdonukról a "gyerekek érdekében", később aztán mégis úgy halljuk vissza történetet, hogy őket galád módon kisemmizték. Ne legyél balek. Ha erre az ügyvédre nem számíthatsz keress másikat. A törvény egyértelmű: házasság alatt szerzett vagyon feleződik, nem pedig minden a feleségé, a férj pedig lenullázódik. Nem szabad hagyni és nem fog ez megtörténni. Ne hagyd, hogy a reménytelenség úrrá legyen rajtad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!