Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Így elfogadható a megcsalás?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Így elfogadható a megcsalás?

Figyelt kérdés

Megcsaltam a barátomat.Jó volt hozzám,talán kicsit túl jó is , semmi gond nem volt vele, egyszerűen csak meg kellett tennem. Az exem 3 éve megcsalt majd elhagyott , és nagyon fájt. Úgy gondoltam,hogy most nekem is jogom van megtenni ezt mással.

Jól esett,azóta sokkal jobban érzem magam. Szabad és könnyű vagyok. Az elsőnél ezt éreztem,de aztán lefeküdtem még egy csomó pasival, és egyre jobb lett.Volt hogy a hét minden napján megtettem.Volt hogy csak smároltunk az illetővel de nem volt ritka az hogy lefeküdtünk.

A barátom persze nem sejt semmit imád engem, és egy ideig jó is volt ez , viszont most az van bennem hogy így nem jó mivel nem tud róla és számára olyan mintha meg sem történt róla. Én nekem elmondta az exem és azért volt olyan rossz.

Szerintetek hogy mondjam el neki? Nem szeretnék szakítani vele, mert jó vele ugyan akkor nekem kellett ez.Szeretném ha megértené vagy nem tudom..


ui. a r*bancozó kommentek elkerülése végett közölném, hogy az egyik neves egyetem társadalomtudományi karán tanulok már egy éve teljesen jó eredményekkel szóval nem vagyok valami buta kis akárki

normális válaszokat kérnék



2013. jún. 23. 22:57
❮❮ ... 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 ... ❯❯
 161/225 anonim ***** válasza:
100%
nem nem ilyen a világ, és nem, nem kellett így levezetned a fájdalmat magadból, ezek kifogások, mert egy részed érzi, hogy rosszat tettél és ilyenekkel próbálod mentegetni magad..komolyan mondtam a pszichológust, mert én nem foglak meggyőzni, ő viszont lehet
2013. jún. 24. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 162/225 anonim ***** válasza:
100%

Tisztelt hallgató!


Tájékoztatjuk, hogy EGOIZMUS nevű tárgyából jeles eredmény lett beírva.


Tisztelettel...

2013. jún. 24. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 163/225 anonim ***** válasza:
100%

félsz hogy mi van ha kiderülne?miért nem gondolkodtál korábban?

ha kiderül mindenki lefog ri*bancozni,te leszel a szemét és bárhogy is nézzük igazuk lesz

2013. jún. 24. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 164/225 anonim ***** válasza:
100%
A te bajod h nem vagy tisztában azzal h az emberek mások és változnak.Ez a férfiakra is igaz.Egyébként a megcsalásra nincs jogod főleg mert a hamarosan ex barátod nem tett semmit ellened és miért tenne?
2013. jún. 24. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 165/225 anonim ***** válasza:
100%
nagy traumát okozott, hogy pár éve megcsaltak, látszik, de hidd el nem múlt el azzal, hogy te is megcsaltál mást...csak azt hiszed, e amíg úgy gondolod, hogy nem létezik rendes szerelmi kapcsolat, csak megcsalás, addig közel sem vagy kúrálva.
2013. jún. 24. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 166/225 anonim ***** válasza:
100%

bámulatos a gondolkodás módod

ha valaki elkap az utcán és megver akkor te keresel egy másik személyt és megkéseled vagy mi?

vagy ha gyerekkorodban vertek volna akkor te is vernéd a gyerekeidet mert neked "így kell levezetned a fájdalmadat"?

2013. jún. 24. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 167/225 A kérdező kommentje:

nem hiszem hogy az emberek nagy része el hinné amúgy


Minden vasárnap eljárok templomba , régebben hittanra is jártam és amint már mondtam, rendes lány vagyok. Tudok főzni, takarítani, a szomszéd néni kislányára is vigyázok néha : ) szóval nem válna be


amúgy meg az exem sem tartják szemétnek amiért megtette


vagy a férfiaknak már mindent lehet?! azért sem!!!

2013. jún. 24. 00:29
 168/225 anonim ***** válasza:
100%

minden milyen rendes lány vagy s mennyit vigyázol a szomszéd kislányra lényegtelen mind

ez a mondatod kiált szakmai segítségért!

Én csak szeretere vágyom, meg biztonságra de félek a pasiktól. nekem kell előbb ütnöm mielőtt megütnek :(

2013. jún. 24. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 169/225 anonim ***** válasza:
100%
17 oldal nem elég?
2013. jún. 24. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 170/225 anonim ***** válasza:
100%
az ilyen emberrel is csak többen vagyunk.
2013. jún. 24. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!